Date2010. August 25. Wednesday

Tecchalott cethalász

A könyvben – az utóbbi 10 év tapasztalatai alapján – szvsz jogosan írhattam, hogy Magyarországon a karikatúra, mint műfaj, kivérzett.

Aztán amióta megírtam azt a bevezetőt, azóta sorra jönnek az életjelek:

  • Egyre jobban virágzik a Párkocka.hu. Nemcsak profik szerepelnek rajta, hanem jönnek sorban az amatőrök is. Teljesen meglepő, hogy egyáltalán léteznek.
  • Beindult a Ludas Matyi Online. Elég bénácska, szemmel láthatóan még keresi a hangját, de van.
  • Marabu blogol, de ezt már tudjuk rég. És persze ne menjünk el szó nélkül a Napirajz mellett sem.
  • Van blogja a karikatúra szakosztálynak is.
  • Végül nemrég tudtam meg, hogy létezik egy karikatúraműhely is. Mondjuk, elég régóta, ehhez képest nem igazán hallani róluk, de vannak.

Csak temetni kellett, és egyből nekiállt mozogni. Mondjuk, a magam részéről némileg szkeptikus vagyok, attól, hogy az emberekben buzog az alkotási vágy, még nem biztos, hogy lesz fizetőképes kereslet is, de legalább valami megindult.

Tócsi – másképpen

A múltkori listából kifelejtettem egy fontos elemet: hát van még a tócsis matyi. De mennyire, hogy van.

Szokásos felállás: lássuk mi az, ami már saját lábán jár a hűtőben? Akadt néhány dolog.

A spájzban találtam krumplit is, hagymát is, no meg lisztet is. Mi kell még? Egy feles előtte. Hagymareszeléshez kötelező. Persze először a krumpli. Fogalmam sincs, a szakácskönyvek miért forszírozzák, hogy a krumplit a legkisebb lyukon kell lereszelni, én a nokedliszaggatón szoktam és a végén ugyanolyan állagú masszát kapok. Amíg izzott a reszelő, jöhetett a hagyma. (Ez már a legkisebb lyukon.) Szoktunk még kígyóuborkát/cukkinit is belereszelni, de az most nem volt a hűtőben. Volt viszont paradicsom. Hah, tökéletes lesz. Átküldtem a nokedliszaggatón. Könyékig véresen paradicsomosan néztem szét újra a hűtőben. Virsli! Meg kolbász! Miért ne? A virlslit lenyomtam a kislyukún, a kolbászt azért már késsel vágtam egészen apró darabokra. Bár a legjobb a ledarálás lett volna, de szegény disznó, már így is végképp meg lehetett kavarodva. Nem elég, hogy először levágják, feldarabolják, majd ledarálják és a saját belébe töltik vissza, de aztán jön valaki és ezt az egészet újra ledarálja. Ami sok, az sok.
Fokhagyma. A múltkor Nej zokon vette, hogy hiányoltam a tócsijából a fokhagymát, pedig ő tett bele bőven. Nem tudtam megmagyarázni neki, hogy tócsi esetében csak egy mérték van a fokhagymára: az összes.
Mi van még a hűtőben? Füstölt sajt. Azt is reszeltem bele. Sőt, a konzisztencia miatt ment még két tojás is. (Tudom, ez eretnek dolog, de én szoktam.)
A mutymuruttyot nekiálltam fűszerezni. Só, bors… nyilván. Aztán mivel paradicsom, így ment bele bazsalikom is. Nyomtam még egy kis gulyáskrémet is. Megkevertem, megkóstoltam. Finom volt, de a pikantéria még hiányzott belőle. Aztán beugrott: kolbász, virsli… hát mustár! Nyomtam bele azt is egy fél tubussal.
Végül a liszt, immár érzésre. (Ezzel állítom be ugye a massza folyósságát.)

A sütés a szokásos volt. Mire kisült egy adag, pont megettem az előzőt. És így tovább.
Jól illett hozzá a sauvignon blanc.

Aztán ledőltem és aludtam 16 órát. Élni tudni kell.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑