Amikor hazajöttem a tengerentúlról, vaskos borítékköteg várt rám. Két hét nagy idő, nyilván beesett egy jó nagy kupac számla. Sorra be is fizetgettem mindet.
Volt köztük egy fizetési felszólítás is. Díjbeszedő, nyilván. Vízdíj.
Tudni kell, hogy nálunk minden szolgáltatás alapvetően rendben van, fogyasztunk, fizetünk, soha nem volt elmaradásunk sehol. Kivéve a vízdíjnál. Egyszerűen akkora katyvaszt, mint amit a Vízmű/Díjbeszedő páros képes kreálni – beleértve természetesen a diszfunkcionális társasház erőteljes közreműködését is – máshol már cirkuszban mutogatnak. Csak nekik külön dossziéjuk van a polcomon, óraállás szerint lefűzött számlákkal, befizetési igazolásokkal.

Néztem a fizetési felszólítást, azt mondják nem fizettem decemberben kéthavi díjat. Elővettem a csodadossziét, tényleg. De nem is kaptam számlát.
Telefon a Díjbeszedőnek.
– Csókolom, küldtek egy felszólítást, de számlát nem. Így viszont nem tudok fizetni.
– A felszólítás nem elég? Az összeg azon is rajta van.
– Ne haragudjon, de számla nélkül nem fizetek.
– Rendben, akkor küldjük a számlát.
– Köszönöm.

Megjött a számla. Majd rá két napra egy értesítés, hogy ajánlott levelem érkezett.

Kitérő.
Ha egy magánembert szivatni akarok, akkor tuti ajánlva küldök neki levelet. Bemenni a postára (eleve kint nagy levegő, ne mérgezzen a benti áporodott, szocialista, beleszarós légkör), aztán sorbaállni (jelen esetben vagy tíz percig vártunk, míg egyáltalán odajött valami postáskisasszony a kiadó ablakhoz), aztán a keresgélés (jaj, éppen kint van a küldemény a postásnál, jöjjön vissza hat óra után, vagy holnap) – kész idegbaj.
Kitérő vége.

Felvettem a levelet. Díjbeszedő. Értesítettek, hogy mivel nem fizettem be a vízdíjat, a tartozást átadták behajtásra a Díjbeszedő Faktorháznak. Akik felszólítottak, hogy 8 nap vagy perelnek. És indításként rátettek 638 forint istentudjamilyen, nem részletezett költséget.

Hát, így állunk.