Ébredés utáni bejegyzés

Teljesen furcsa álom – és teljesen valószerű. Csak a vázlatát írom le.

Van egy város, abban egy tér. Teljesen jellegtelen tér, még burkolva sincs: gyep, elszórva bokrok. A téren csövesek laknak – legalábbis reggelenként.
A térnek van egy furcsa tulajdonsága: bármi, amit itt kivánnak, az a téren belül valósággá válik. Fiatalság, egészség, szépség, palota, szolgák… bármi. De a hatása csak éjfélig tart – azaz reggel mindenki ugyanolyan nyomorultul ébred a földön alva, mint ahogy előző reggel is. És kezdhetik el újra felépíteni a kivánságbirodalmukat.

Erre a térre érkezik meg két jóbarát. Az egyik szándékosan utazott ide, egész életében arra készült, hogy ide jöjjön. A másik nem is tudott a helyről, pusztán csak kalandvágyból kisérte el barátját a hosszú utazásra.
Hogyan lesz az egyikből kivánságnarkós? És hogyan lesz a másikból – rövid dorbézolás után – egyfajta helyi próféta, aki végül azért telepedszik le a téren, hogy kigyógyítsa az akaratgyenge embereket és rávegye őket arra, hogy költözzenek el, éljenek normális életet?

Félelmetesen jó téma, komolyan megérné kibontani.