Month: March 2009

Eddig kétszer kerültem olvasással kapcsolatos válságba.

A kilencvenes években rengeteg újságot fogyasztottam. HVG (akkor még jó volt), Hócipő (akkor még jó volt), Ötlet, Ludas Matyi, Új Ludas, Kretén/MAD, Otthon, Rakéta, Bridzsélet, aztán a szakmai lapok, Computer Panorama, Chip Magazin, Byte, alkalmanként Népszabadság, Kurír, Erato, Autó-Motor, Veszprémi Napló… meg a fene sem emlékszik már mindegyikre. Azt tudom, hogy lapszámtól lapszámig olvastam, azaz nagyjából addigra végeztem ki egy-egy példányt, amikor az újabb megérkezett. Közben persze gyűltek az olvasatlan könyveim – de nem volt időm rájuk. Végül ez már annyira zavart, hogy elkezdtem gondolkodni. Mit ad nekem a sajtó? A HVG-ből egy négyoldalas, részletes elemzésből megtudom, hogy milyen disznóság történt éppen Venezuelában. Vagy hogy miért nincs semmi igazságalapja annak, amit az aktuális miniszterelnök nyilatkozott. Meg miért hülye a Csurka. Ezek pillanatnyilag fontosnak tűnő információk ugyan, de… ki emlékszik ma már arra, mekkora barom is volt az a bizonyos kiírt író? (Én már olyannyira elfelejtettem a ténykedését,. hogy mostanában hajlandó vagyok elolvasni az egyébként kifejezetten jó könyveit is. Tudtátok, hogy egy novellájában megírta azt a balfasz embert is, akivé később ő maga is átalakult?) És egyáltalán, mi a fontosabb egy olyan átlagpolgár számára, mint amilyen én is vagyok: tudni azt, hogy miről folyik a vita egy országos ügyben (mert az igazságot úgyse tudjuk meg, csak a vitát látjuk), vagy tudni azt, hogyan is működik az ember, ha tömeget alkot? (Lsd. Aronson: A Társas Lény.) Nyilván az utóbbi ad mélyebb tudást – döntöttem és hirtelen elhatározással lemondtam a karikatúra magazinok és a Bridzsélet kivételével mindent. (Aztán a karikatúralapok megszűntek, a Kretén önismétlésekbe fulladt, ezért lemondtam, a Magyar Bridzs Egyesülettel meg elvesztettük egymást.)
Mindenesetre ebből a válságból sikeresen kilábaltam.

Viszont most itt van a másik. Az internet.
A dilemma ugyanaz. Dőlnek a pillanatnyi aktualitások. A feedolvasómban bent van – igaz, erősen szelektálva – a HVG, a Népszabadság, a Figyelő és az Index. Van egy csomó blog, szakmai/nem szakmai vegyesen. És megint nehéz döntés előtt állok. Jó-e az nekem, ha nem fogom tudni, mi zajlik körülöttem? Hiszen fortyog a politika, szarban a gazdaság,, morális csődben az ország. Ilyenkor éppenhogy olvasni kellene az aktuális híreket, az értelmes elemzéseket. A szakmai blogokat szintúgy követni kell. Hiszen amilyen hülye szakmám van, minden nap tanulnom kell, mert egyébként lemaradok. (Nem a többiektől, hanem a szakmától.) Ismerős minta: a szakcikkekkel vagyok úgy, mint régebben a HVG-vel: éppenhogy be tudom fejezni a régiek elolvasását, mire megjönnek az újabb írások. És akkor ott van még az egyébként irodalomnak is megfelelő nem szakmai blogok olvasgatása.
Most akkor mi legyen? Melyik ujjamat harapjam meg?
Ráadásul a helyzet messze nem olyan egyszerű, mint régebben. Akkor abban kellett döntenem, hogy amikor leülök a fotelbe, akkor az újságért nyúljak vagy a könyvért. Ma viszont az internet előrébb pofátlankodott. Még a fotelig sem enged el. Dolgozom a számítógépen (mert a munkahelyen arról adminisztrálok, implementálok, azon írom a terveket, arról kommunikálok… otthon pedig azon rajzolok, azon írom a cikkeket, blogbejegyzéseket, könyveket, azon olvasom a tanulnivalókat) – és ugyanezen a számítógépen nyomul az internetes tartalom is. Szemérmetlenül beelőzi a fotelt. Próbálkozom, persze, állandóan rakom ki az olvasóasztalra a kijelölt könyveket, de csak a frusztrációmat növelem. (Ne tudd meg Hofstadter könyve hányszor mászott elő, meg utána vissza az utóbbi időkben.)
Ráadásul olyan az élettempóm, hogy van ugyan szabadidőm, de nem egyben. Csinálok valamit, befejeztem, kifújom magam. Vagy csak éppen menetközben pihenek meg. Van 5-10 percem, mielőtt váltok. Ennyi időre nem lehet fotelbe ülni, könyvet felcsapni. Viszont tökéletesen elég arra, hogy elindítsam a Feeddemont és átfussam a 10-50 új bejegyzést, illetve kiszórjam a Clippings folderbe az alaposabban elolvasandó írásokat. Aztán lehet, hogy a következő öt perces pihenőben, amikor éppen nem jött új írás, akkor a Clippings-ből választok egy cikket.
Érted a dilemmát? Kidobhatnám az internetet, mint olvasnivalót – de ennyire darabokra tördelve nem lehet könyvet olvasni. Ha viszont az internetet olvasom, akkor el is telek vele. Elfáradok. Nem fér a fejembe az az okosság, mely esetleg este a könyvekből jönne.

Nehéz ügy. Megoldás… egyelőre nincs. De amikor ennyire szokott zavarni a helyzet, akkor már nem szoktam messze lenni tőle.

Ha úgy dől ki egy fa az erdőben, hogy semmilyen állat – beleértve az embert is – nem tartózkodik a közelében, akkor lesz-e hangja a jelenségnek?

A probléma ezzel a mini fejtörővel nem az, hogy mi lehet a helyes válasz. Az viszonylag egyszerű, dacára annak, hogy jobb sorsra érdemes fórumok tucatjai fordultak már filozófiai jellegű flémelésbe miatta. Egyszerűen vissza kell kérdezni, hogy definiáljátok légyszives, mit is értetek hang alatt?

• Ha azt, amikor valami egy folyamat során megrezegteti a levegőt, akkor bizony keletkezik hang, hiszen a levegőt tényleg rendesen megrezegteti a kidőlő fa.
• Ha azt az agyi impulzust, mely úgy keletkezik, hogy a rezgő levegő megrezegteti a dobhártyát, akkor nem – hiszen nincs a környéken se üllő, se kalapács, se dobhártya, se agy.

És ennyi.
Az igazi kérdés szerintem sokkal inkább az, hogyan jut egy ilyen fejtörő valakinek az eszébe?

Van egy tippem.

A kreátor éppen egy tömött autóparkolóban sétálhatott, amikor váratlanul fingania kellett.
Körbenézett az autók felett: sehol nem látott embert. Durr.
Aztán a következő pillanatban vette észre, hogy a közvetlenül mellette lévő autóban bent ül a sofőr. Lehúzott ablakkal.

Valószínűleg itt meditálhatott el rajta, hogy mennyiben is változik meg a jelenség maga, attól függően, hogy van-e aki észleli azt.