Akkor indul az ‘érjük utól magunkat’ sorozat. Ezt például pont egy héttel ezelőtt jegyeztem fel.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-**-

Reggel beültem a kocsiba.

  • És indításkor helyből ugrottam vele fél métert előre. Teljesen kiment a fejemből, hogy sebességben hagytam. Pontosabban, az is kiment a fejemből, hogy van sebesség. Meg kuplung. Egy hét alatt cirka 3000 kilométer, automata váltós kocsival… elszokik az ember.
  • Aztán nem értettem, mi a szokatlan. Bakker, sárgák az irányjelzők.
  • Mentem, mendegéltem. Szórakozottan számolgattam… és arra jutottam, hogy automatikusan tartom a 65 mph (104 kmh) korlátot városon kívül, illetve a 75 mph (120 kmh) korlátot az M0-án. Régebben 110/130 volt a tempó… és hamarosan újból annyi is lesz. De még a lábamban van a sebesség.
  • Ami viszont nagyon szokatlan volt, az a mentalitás. Az M0-án kerültem fasírtba, a bal szélső sávból erőszakosan toltak le, aztán amikor besoroltam a középsőbe, hirtelen a jobb szélsőből bevágott elém egy kisteherautó. Odakint a 3000 kilométer során egyszer sem kellett kurvaanyázva taposnom a fékbe – itthon 10 percen belül.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-**-*-*-*