Month: February 2009

Köszönetnyilvánítás

Jaj, ezt meg mindig elfelejtem.

  • Köszönettel tartozom Marcinak, mert ha ő el sem kezd piszkálni, akkor ez a könyv sehol sincs. Viszont az is biztos, hogy többet nem hagyom magam általuk meggyőzni: a francnak sem hiányzik, hogy még egyszer elköltözzenek.
  • Köszönet illeti a Microsoft Magyarországot, azon belül is Budai Petit. A legjobbkor léptek színre a gáláns ajánlatukkal: én már éppen készültem arra, hogy elmélyedjek a rózsakertészet rejtelmeibe, örökre leszámolva a szakmai újságírással. Ha nem karolták volna fel a szöveget, akkor vincseszterem eldugott könyvtárában végezte volna, félkészen.
  • Köszönet és csodálat illeti kis családom tagjait is. Hihetetlen, milyen jól bírják aktív családfő nélkül.
  • Végül köszönettel tartozom a macskáinknak is. Mindig ott voltak, ha éppen simogatni vagy rugdosni akartam valamit. Látszólag apróság, de hidd el nekem, egy könyv megírásakor nagyon sokat számít.

Egy regény regénye

Bocs, Sinkó Ervin. De ennél jobb címet én sem tudok.

A lényeg: újabb könyvvel gyarapodott a letölthető könyveim száma: a Microsoft kiadásában megjelent az Exchange 2007 Spontán című könyv, mely innen is letölthető.

És most hosszú történet következik. Úgy kezdődött, hogy 2007 januárjában Marci feldobta, hogy szívesen kisegíti az éhező MVP-ket, tanfolyamért, kézíratért hajlandó akár pénzt is fizetni.
– Végül is, most jött ki az Exchange 2007 – filóztam el. A töprengést tenyérbecsapás követte, Marci megrendelt egy 200 oldalas könyvet, május vége határidővel. Mondjuk, egy kicsit szívtam a fogam.
– Mi a baj? – kérdezte.
– Utálom, amikor a korlátozott terjedelem miatt vissza kell fognom magam.
– Mi van? Tudod milyen rengeteg már a 200 oldal is??
– Szóval lehet több…?
– Hülye.

Megjegyzem, 309 lett a vége.

De még csak 2007 januárjában járunk. Mit ád az ég, rá pár nappal később eladtuk a lakásunkat, majd ennek fényében két nappal később vettünk is egy sorházrészt… mindezt úgy, hogy áprilisra ki kellett költöznünk. És ott volt még az MVP Summit, amelyhez a csavargást is meg kellett szervezni, legalábbis bele kellett szállni. Hogy klasszikust idézzek, “Örkény elvtárs, május végére lófasz lesz itt, nem kézirat”.
Szerencsére Marciék sem értek rá nagyon, eltoltuk a határidőt augusztus végére.
Na, olyan egy nyarat sem kívánok senkinek. Családfőként, barkácsoló háziemberként irgalmatlan mennyiségű melóm lett volna az új házon. Pontosabban meg is volt, meg a kézirat is elkészült… az alvás, az volt az, ami elmaradt. Majd a temetőben.

No, mindegy, augusztus 31-én este kilenckor átküldtem a kéziratot. Innentől a túloldalon pattogott a labda, Marci állt neki lektorálni. Nekem viszont augusztus második felében bejött egy borzalmas projekt: egy tropára elhanyagolt W2k/E2k rendszert kellett feltupírozni W2k3/E2k7 szintre. Csináltam, csináltam… eleinte szolíd káromkodások mellett, melyek aztán a végén crescendoba csaptak át.

Október végén írtam Marcinak: könyvkiadás stop! Egyszerűen nem mertem szakmailag bevállalni azt a könyvet. Ugyanis forrásként elsődlegesen a Technet Library-t használtam, márpedig ott nagyon sok írás csak a vágyakat fogalmazta meg. Hogy valamikor majd így fog működni a termék. Erről persze a valóság nem igazán akart tudomást venni. És volt még egy banánhéj: kritikus fontosságú területek voltak elhanyagolva a könyvtárban, de még az Exchange blogban is. Csak amikor kint a frontvonalon kellett implementálnod, akkor jöttél rá, hogy húbazdmeg.

Innentől párhuzamosan ment a projekt és a könyv átírása. Az utóbbival december környékére lettem készen, átküldtem. Csakhogy ekkor meg Marci nem ért rá. Ráadásul kijött a hőn áhított SP1, mely gyakorlatilag újraírta – és működőképessé tette a terméket. Marci szóvá is tette, hogy újra kellene írni a kéziratot, ne legyen már a kiadás pillanatában idejétmúlt. Azóta van fej alakú horpadás az íróasztalomon.

A teljes újraírást nem vállaltam be, de elkezdtem zárójelezni, lábjegyzetezni. Közben Marci is nekiállt lektorálni, a változatosság kedvéért szintén lábjegyzetben. Szerencsére az őrület nem ment a minőség rovására: én hamarabb fejeztem be a saját részemet, Marci kapott bőven időt a lektorálásra. Egész pontosan egy Frankfurt-Seattle repülőútnyit, egy hotelben töltött betegszabis napot és a visszafelé repülőutat. De legalább ott voltam mellette és egyből tudtam hőbörögni, ha valami csúnyát akart írni.
Nem hiszed el, de összeállt a kézírat. Budai Peti ekkor ajánlotta fel, hogy tudna még mélyebb anyagokat is szerezni, ha valamely részleteket esetleg jobban is körbe szeretnénk járni. Marci hangos tiltakozással utasította el, egyben eltiltva engem minden további szakirodalom tanulmányozásától. Istenem, megártott az idegrendszerének a hármas változáskövetéssel szerkesztett 300 oldalnyi szöveg. (Ja, miért hármas: egyszer újra kellett telepítenem a gépemet és a Word új felhasználóként észlelt.)

Így álltunk 2008 tavaszán. Grafikus cég már megdizájnolta a borítót, megírtam a hátoldalra a fülszöveget, szóvel ment minden a maga útján.

Nagyítás   Nagyítás

Igazi Luca-széke munka volt ez a könyv. 2007 elején egyeztünk meg Marcival. Neki is kezdtem, csakhogy közbejött egy költözés. Nyáron vágtam ismét bele, de addigra kiderült, hogy amit addig írtam, az jórészt zöldség. Kukába vele. Aztán egész nyáron ezt a könyvet írtam, de augusztus végére tiptopp készen lett. És jött az ősz, egy éles Exchange 2007 projekttel – mely során kiderült, hogy a valóság rútul eltér mind a Microsoft dokumentumtártól, mind a virtuál szerveres laboromtól, mind a fejemben lévő elképzelésektől. Komplett fejezetek íródtak újra, de a többi is jelentős ráncfelvarrást szenvedett el. És amikor már úgy éreztem, minden a helyén van, hirtelen kijött az az SP1, melyre többször is csak úgy hivatkoztam, hogy ez aztán soha nem lesz készen. Ekkor rágtam be és mondtam azt, hogy nem, nem írom újra. Inkább hozzácsaptam még egy fejezetet.

Szóval, itt van. Nem azért, mert én írtam és százalékosan részesülök az eladásból, de hidd el, érdemes lesz megvenni. Ilyen szakkönyvet még nem adtak ki Magyarországon – és ennyiből izgalmas kisérletnek is tekinthető. Ebben a szerző például káromkodik. Nem átall csúfot űzni komoly dolgokból. Nem ritkán nézi hülyének az olvasót és rengetegszer nevezi annak magát. Egy cél alá rendel mindent: ez a megértés. Az emberi méltóság, a becsület, az önbizalom mind olyan fogalmak, melyeket a szerző írás közben vadul ignorált. Ebből a könyvből soha nem fogod megtanulni, hogyan kell létrehozni egy új postafiókot. Viszont ebből a könyvből meg fogod érteni, miért került át az Exchange Management konzolba a postafiók létrehozása. Ez a könyv egy hatásvadász könyv: arra épít, hogy megdöbbenéskor nem csak a szád marad tátva, hanem a megértésed kapuja is.
Szerintem ne tétovázz. Kosárba vele.

Aztán beütött a ménkő. A Netacademia kihízta a tantermeit, elköltöztek. A költözés felemésztette a cég összes likviditását, visszaléptek a könyv kiadásától.

Hetekig zokogtam esténként.

Jó, most túloztam egy kicsit. De baromira szarul esett. Tényleg rengeteg munka volt benne, most meg megy az egész a kukába. Oké, kirakhatom a netre. Aztán úgy járok, mint mICK, akinek a remek írásai szintén kint vannak neten, aztán jó, ha havonta rátévedt valaki, még akkor is, amikor ezek az írások sokkal aktuálisabbak voltak. Virtuális kuka. (Mondhatod, pesszimista vagyok. Én viszont látom az emaildetektiv statisztikáját.)
Ráadásul már másodjára jártam így a céggel. Anno volt egy közös könyvünk Marcival, én meg is írtam a saját részemet, de ő már nem a sajátját.

Akkor Kőbányáról költöztek az Andrássy útra.
(Ebből a könyvből lett egyébként a Szlengünk a Szeren.) Az akkor bevált receptet most is megpróbáltam, megkerestem más kiadókat, a Láng majdnem be is vállalta, de aztán mégsem.

Ekkor jelent meg a Charming Prince, fehér lovon.

Felhívott a Microsoft, egyeztettünk, majd felajánlották a Netacademiának, hogy megveszik a kézirat kiadási jogát. Így is lett. Megvették a kéziratot, kifizették nekem is a honort.
Egy szépséghibája volt csak az akciónak: nem akarták kiadni a könyvet.
Már látom, hogy az összeesküvéshívők hogyan hördülnek fel: valaki megírta az igazságot, az MS pedig megvette kilóra, nehogy kiderüljön.
Nos, nem hagytad, hogy befejezzem a mondatot: nem akarták kiadni a könyvet… papíron. Akkoriban volt tervben, hogy szakmai portálok indulnak, termékcsoportok szerinti bontásban. A csoportmunka/exchange rovat nagy durranása lett volna egy ingyenesen letölthető, jó hangulatú Exchange könyv.

Persze ez előhozott bizonyos problémákat. Például Marcit nem zavarta, hogy a könyv egyes fejezeteinek gondolatai megjelennek a neten is. A netet úgyse olvassa senki – mondogatta. Így viszont, hogy a könyv is a neten jelenik meg, nyilván átfedések lesznek a korábbi blogbejegyzések és a mostani könyv olvasói között. Ergo, ha ráismersz egy poénra, egy szóképre, az nem véletlen. Csak éppen nem így lett tervezve.
A másik probléma a tördelés volt. Őszre Petiék is rájöttek, hogy ami könyvnek íródott, abból baromi nehezen lesz weblap. Különösen, ha ilyen bonyolult élete volt és keresztbe-kasba van döfködve lábjegyzetekkel.
– Jó, akkor legyen pdf – jött ki a verdikt. De az sem akart lenni. Át kellett volna formázni a szöveget (azért tényleg más nyomtatásra gyártani valamit, mint képernyőn olvasásra) – csakhogy én akkor még kezdő író voltam, nem használtam semmi stílust, minden bekezdést helyben formáztam.

Telt-múlt az idő, ősszel a portálok is beindultak… a könyvről nem volt semmi hír. Körülbelül ekkor jutottam el a maximális letargia állapotába. Az Exchange fejlesztők kábé kéthavonta tolták kifelé a rollup csomagokat, ekkor már az SP1 utáni ötödiknél, összességében pedig a tizediknél jártak. A termék egyre jobb lett – azaz a kéziratom egyre jobban avult. Minden forrt, fortyogott. Én is belecsaptam egy újabb, nagyléptékú Exchange 2007 projektbe. Egyedül a könyvről nem jött semmi hír.
Januárban tudtam kidugni a fejem a projektemből. Aztán valahogy megsejtettem, mi van a hallgatás mögött. A szöveg annyira bonyolult, hogy senki nem mer hozzányúlni. Ráadásul a stílusok hiánya miatt a formázás is egy iszonyú kulimunka.
Felhívtam Petit, bevállaltam a szöveg rendezését. Még én is hallottam a mázsás kő koppanását.
Azaz itt volt a lehetőség, hogy megint megmentsem a szakmai becsületemet. Egy év pihentetés után újból nekiestem a szövegnek és megint újraírtam. Nem mondanám, hogy kevesebb lett benne a lábjegyzet… de a szöveg sokkal konzekvensebb lett. És mellékesen végig is stílusoztam minden bekezdést.

Szóval, kész. Ahhoz képest, hogy az utóbbi 3-4 hónapban már kifejezetten utáltam az egészet, gyűlöltem a kézíratot és abban reménykedtem, hogy ez az elfuserált valami soha nem is fog napvilágra kerülni – most azt kell mondjam, hogy újra szeretem a szöveget. Jó lett. Drasztikusan lecsökkentettem az ide-odahivatkozásokat, kiszedtem egy csomó helyen az SP1 előtti bénázásokat (ma már úgysincs sehol sem RTM, ez meg nem történelemkönyv), beleírtam az azóta szerzett tapasztalataimat – szóval egész formás, okos kis könyv lett.

Kár, hogy hamarosan jön ki az E14.

Rómeó újratöltve

Ez… ez… olyan nehezen emészthető. Egyszerre végtelenül szomorú, egyszerre keserűen aranyos.

A nagy fehér macska ugyanis nem adta fel. Neki kell a Gizi.

Az első dolog, ami ma reggel feltűnt, az a teraszon az ajtóra elvágólag odahelyezett döglött egér volt. Gyors létszámellenőrzés: két macska a lakásban, Kajla 1 perce ment ki és egyből elviharzott – ez nem lehetett a mi macskánk. Foglalkozni nem tudtam a tetemmel, éppen benne voltam egy bonyolult tranzakcióban (online checkolás a repülőre), gondoltam, majd ha befejezem.

Aztán gyereksírásra hasonlító nyávogásra figyeltem fel, de macska még nem volt sehol. Gizi is meghallotta, odatelepedett a teraszajtóhoz. Végül megjelent a nagy fehér macska. Ekkor esett le: a keményre fagyott egér szerelmi ajándék volt! Hazudnék, ha tagadnám, hogy nem szorult össze a szívem. Nézték egy ideig egymást, végül a nagy fehér elment. (Nyilván nem nyitottam rájuk az ajtót.)
Utána kimentem, eltakarítottam a tetemet, hagytam, hogy Gizi is kisétáljon. Szagolgatta a másik macska nyomait, de csak olyan természettudományos érdeklődéssel. Szó sem volt már se lángoló, de még csak pislákoló szerelemről sem. Végül bejöttünk.

Azért belegondoltam, milyen reménytelen dolog már ez: el nem fogadott szerelmi ajándékként meghalni. Igazi maustod.

Sir Terry

cikk

Mondjuk nekem furcsa ez a kontraszt:

Pratchett a kilencvenes években a legolvasottabb brit írónak számított – most a második, JK Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője mögött.

Rowling nem tud úgy tüsszenteni, hogy ne fordítsák le egyből magyarra. Nekünk meg meg kell tanulni angolul – és ezt vedd abszolút szószerint, én ugyanis _csak_ emiatt tanultam meg öreg fejjel angolul – ha olvasni akarjuk Pratchett apót. Fura.

Jut eszembe: Fegyvertársak. Ugye tudtok róla? (Ez már Lucia fordítás.)

Csak történjen már valami

Ma csörögtek rám, hogy mehetek a bringáért, elkészült. Kifejezetten durva lett a vége, szerencsére meg tudtuk oldani máshol pangó pénz átcsoportosításával.

De.

Nagyon jó lett. A következőket cserélték ki:

  • Hátsóagy, eltört
  • Monoblokk kotyog. Csere lett a vége.
  • A hátsó lánckerék elkopott. Csere.
  • A lánc megnyúlt. Szintén csere.

Mondanom sem kell, mindez a jófajta, drága Campagnolóból. Más ennyiből bringát vesz. De mindegy, túl vagyunk rajta.

Nyilván lábon hoztam haza. Sőt, ha nem lenne csupa jég / csupa só mindenhol az útfelület, ma este már nem a billentyűket taperolnám, hanem élvezném az óramű pontosságú új bringát. Ilyenkor döbben ugyanis rá az ember, hogy egy bringa az évek alatt szép óvatosan, fokozatosan tud tönkremenni. Aztán öt év múlva, amikor kicserélnek rajta mindent, akkor döbbenünk rá, hogy ez így is tud menni?

Így viszont csak hazáig tekertem a sötétben. Tévedtem be jégpályaként működő zsákutcába, ügyeskedtem autók között, végül borultam bele térdig érő hóba. Aztán amikor toltam be az udvarra, csuron havasan… még a bringán is több volt a fehér, mint a piros, de ezt bőven egyensúlyozta a kipirult arcom, a hidegtől kicsípett fülem – azt éreztem, hogy végre, végre történik valami, nem csak a számítógép és a volán előtt ülök.