Végre

Ma délután kicseréltem a desktop gépemben a dvd írót. Pata LG helyett Sata Pioneer-re.
A különbséget zongorázni lehetne. Csendes, pontos. És működik, egyelőre hibátlanul.

Ezzel elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol illenék pezsgőt bontanom: két és fél év után újra van egy hibátlanul működő gépem. Sőt, mivel a tabletpc és a PDA is újra lett húzva nulláról, elmondhatom, hogy minden informatikai eszköz úgy muzsikál körülöttem, ahogyan eleve kellene nekik. (Oké, a munkahelyi laptopom szervízben van. De minden nem lehet tökéletes.) Ráadásul még a hó is eleredt, én pedig imádom a lusta, nagytestű hópelyheket.

Azért van két észrevételem:

  • Sikerült kimásznom a codec mocsárból. Utólag azt mondhatnám, egyszerű a megoldás: fel kell rakni mind a 32 bites, mind a 64 bites Klite codec csomagokat, majd átregisztrálni minden videó jellegű tartalmat a 64 bites Media Player Classic lejátszóra. Azóta semmi bajom sincs, minden program megtalálja a neki való codec-et. Enyhe meglepi, hogy a Klite még a Techsmith codec-et is tartalmazta.
  • A Vista azt mondta, hogy: egy! Amikor újra bekapcsoltam a gépet, közölte, hogy major hardware change történt, tehát legyek kedves, aktiváljam újra. Mindezt azért, mert kicseréltem a dvd írót. Ejha. Természetesen megcsináltam… de kiváncsi vagyok, meddig fog még számolni, mielőtt kénytelen leszek valami másra cserélni.

Kötelező

Január második felében kaptam egy levelet a Generali Providenciától. Nyilván a kötelező biztosítás csekkje – legyintettem. Pár nappal később felbontottam – és egyből kigúvadt a szemem. Gyakorlatilag sajnálattal nyugtázták, hogy felmondtam a meglévő biztosításomat, igazolták, hogy B10-ben vagyok és reményüket fejezték ki, hogy valamikor még ismét ügyfelük leszek.

A dolog szépséghibája, hogy én _nem_ mondtam fel a szerződést.

Nyilván első pánikban előtúrtam a papírokat. Lehet, hogy az ügyintéző korlátolt időre kötötte meg? De nem, ott volt benne, hogy határozatlan. Akkor ez mi a fene lehet? Tudni kell, hogy még csak meg se szoktam nézni a netrisk.hu-t, mert annyira taszít a bürökratikus ügyintézés, hogy párezer forintért inkább nem variálok a biztosítókkal.

Másnap felhívtam a céget. A hölgy sem értette, de megigérte, hogy megpróbál utánajárni, mi is lehetett ez. Felhívtam a figyelmét, hogy már csak egy hét van hátra a januárból, nekünk pedig minden napra kell a kocsi, azaz próbálja meg kapkodni a popsiját. Pár órával később visszahívott, hogy sajnos az az ügyintéző, aki ezzel az esettel foglalkozott, szabadságon van, így csak akkor tudja kideríteni, mi is történhetett, ha a kolléga újból dolgozni jön.

Az agyam ekkor sütötte ki szikrázó villanással a szememet. Azért ez… ez már szervezettség a javából. De nem tudtam mit tenni.

Aztán egy nappal később megint visszahívott. Sikerült elérnie az ügyintézőt, aki beismerte, hogy véletlenül elnézte a rendszámot és így az én szerződésemet szüntette meg egy másik helyett. De nagyon elnézést kérnek és azonnal reaktiválják a szerződést, meg küldik a csekket.

Február 1 van, csekk, az nincs. Nej pedig mehet a hajnali melósjárattal Százhalombattára.

Köszönjük, Generali.

Továbbra is olvasgatok

Részlet az írás folytatásából.

A hagyományos felosztó-kirovó társadalombiztosítási nyugdíjrendszernek két alapvető szerkezeti problémája van. Az egyik az, hogy mind a járulékok, mind a járadékok mértékét rögzíteni akarja. Márpedig ez elvileg lehetetlen úgy, hogy közben a rendszer pénzügyi egyensúlya is biztosítva legyen. A második probléma abból fakad, hogy a felosztó-kirovó társadalombiztosítás az államháztartás része, így a politikai osztály részéről óriási a kísértés arra, hogy durván beleavatkozzon a kényes rendszer működésébe, és egyoldalú intézkedésekkel emelje a nyugdíjakat politikai előnyszerzés végett.

Az első pillér paradigmatikus reformja azt jelenti, hogy minimum erre a két problémára tartósan megnyugtató megoldást találunk.

Az első problémát illetően el kell dönteni, hogy a járulékokat, vagy a járadékokat rögzítjük-e. A svéd névleges járulék-meghatározottságú modell, ahogyan neve is jelzi, a járulékok rögzítése mellett teszi le a garast. Ennek az a logikája, hogy a nyugdíjjárulék jelentősége messze túlmutat magának a nyugdíjrendszernek a fenntarthatóságán. A nyugdíjjárulék, ami szerves része a munkaerő költségének, döntő tényezője a nemzetközi versenyképességnek. Kicsi, nyitott, kiviteltől és beruházásoktól függő gazdaságban ezt emelni csak azért, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyban legyen, szinte lehetetlen, de nem is célravezető. Tovagyűrűző hatásainál fogva tehát fontosabb a járulék rögzítése, mint a járadéké. Ezzel együtt viszont el kell fogadni, hogy a járadékok reálértéke egyik évről a másikra akár némileg csökkenhet is, ha és amennyiben a nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát rossz üzletmenet, magas munkanélküliség, vagy népmozgalmi apály esetén is meg kívánjuk őrizni. A reform tehát tudatosan arra épít, hogy a társadalom felismeri: az állami nyugdíjrendszer pénzügyi stabilitása, fenntarthatósága fontosabb közpolitikai cél, mint az egyes nyugdíjak reálértékének megőrzése.

Ha ez a felismerés beépül a társadalmi köztudatba és a politikai osztály is képes elfogadni, netán értékként hirdetni, akkor szinte magától megoldódik a másik probléma is, sikerül kivenni a nyugdíjat a politika homokozójából. A svéd rendszerben nincs választási indítékú nyugdíjemelés, tizenharmadik, netán tizennegyedik havi nyugdíj. Aki ilyet meghirdetne, abban a pillanatban nevetségessé válna. A társadalom tudja, hogy a nyugdíjrendszer hitelessége elsősorban annak fenntarthatóságától függ. Aki ezt kikezdi, azt elutasítják. Bízvást meg lehetne ezt tanulni Magyarországon is. Látjuk tehát, hogy a reformok valóban és elsősorban magatartás- és értékformáló eszközök, és pontosan emiatt, hazánk gazdasági hanyatlást előidéző, de önmagában is romló viselkedéskultúrájának megváltoztatása miatt van rájuk szükség.

Hanyatló kultúránknak az egyik legkórosabb eleme a járandósági felfogás (entitlement culture) ami szerint az állampolgárnak jár minden, az is, amiért soha életében nem fizetett. Nos, ez ellen kell ma leginkább küzdeni.

Olvasgatok

Egy interjú. Vajon kivel?

– Visszatértünk ugyanoda. A politika nem így beszél, mert a magyar társadalom nem erre kíváncsi. A magyarok mindig arra szavaznak, aki azt mondja, kolbászból lesz a kerítés.
– Ebben még ma is hisznek? Ma két reformellenes, etatista, státuszorientált, intervencionista, túlköltekező, élősdi párt van Magyarországon. Mi között lehetett választani? Semmi között. És most sem lehet. A Fidesz minden reformot ellenez. Az MSZP pedig hol ezt mondja, hol azt, hol radikális reformer, aztán a bársonyos reformokat is lehetetlennek tartja. Ez nem hiteles. Az egyik politikai osztály direkt szennyezi a közérthető beszédet annak érdekében, hogy az emberek csak a negatívumokat lássák meg, a másik oldal viszont képtelen elmagyarázni, miről is szól az egész. A minőség, az esélyegyenlőség javításáról, és arról, hogy nem több pénzért, hanem más csatornákon más arányban befizetett pénzért sokkal jobb minőséget kapjunk.

– Ez nem az a közeg, ahol változhatna a politikai stílus.
– Soha nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valamilyen megvilágosodás folytán a politikusok a társadalom előtti felelősségüktől vezérelve elindítanak bizonyos fontos reformokat. Ha más miatt nem, akkor azért, mert a kormánypártnak már nincs veszteni valója.

– Komolyan hisz benne, hogy ma a kormány arra biztathatja a képviselőket: ne érdekeljen benneteket, lesz-e állásotok?
– Így sem lesz nekik.

És az interjúból hivatkozott írás sem rossz.