Month: April 2007

Ez viszont a kipukkadás napja.
Reggel már háromnegyed nyolckor itt volt a burkoló. Gyors, szeletelt szalámis reggeli, aztán irány a munkalapvásárló kör, mert 11-re vissza kell érnünk. Nyilván nem volt sehol sem normális, így a korábban csak B terv-ként emlegettet vettük meg. Meg ha már arra jártunk, vettünk a teraszra egy kiülős bútort is – így legalább van egy pont, ahol ehetünk, meg lerogyhatunk. Szegény kocsi, megint teherautóként jött velünk haza. Tegnap rossz sejtésem támadt, megnéztem benzinkútnál a keréknyomást: 2,2 helyett 1,0 volt. Nem csodálom.
De már minden itthon van, ami kell, már csak rendet kell vágni a rendetlenségben.
Ebéd előtt még nekiugrottam egy javítófestésnek a szobánkban, majd kipucoltam a papírozást. Aztán ebéd, melyet én kihagytam, ehelyett összekuporodva szunyókáltam egy kicsit a kettes fotelben. Mire felébredtem, a többiek pilledtek el. Húsz perc szünet, majd veszett pakolás, hogy legyen hely a konyhabútorok összeszerelésének. A csajok szokás szerint a régi lakásban töltötték a délutánt, takarítottak. Jó lenne azt mondani, hogy lassan befejezik – de azt a nyomorult lakást nem olyan fából faragták. Meg lassan nekem is meg kellene jelennem, vannak olyan melók, melyeket csak én tudok elvégezni.
Nem tudjátok, merre van a legközelebbi klónozó állomás?
Aztán délután, a konyhaszekrények összerakása közben kipukkantam. Ugyanaz a diszpepszia, amely a nagyobb utazásokkor szokott elkapni – amikor már túl sok a stressz és a szervezet bepánikol. Nálam ez úgy jelenik meg, hogy elkap valami irgalmatlan hasmenés, aztán jön a fejfájás, a hidegrázás, láz, bágyadtság. Általában segít, ha alszok egy jó nagyot, forró szobában, nyakig betakarózva. Most is az lesz, megpróbálok egy nagyot bóbiskolni alvás előtt a kádban.
Mondjuk kicsit tartok tőle, hogy nem sokat fogok javulni, mivel a kiváltó okok nem szűnnek meg. Kedden megint jönnek a mesterek, addigra össze kell raknom az összes konyhabútort, beleszerelve az összes konyhagépet. És kedden lesz a régi lakás hivatalos birtokbaadása is, addigra ki kell pofoznunk valamennyire. Szerdán még szintén a mestereké a terep, addigra kell legkésőbb összeszerelnem mindent, viszont aznap kell elmennünk ügyvédhez is, beleegyezni a vevő tulajdoni bejegyzéséhez. Valószínűleg az lesz, hogy ebben a két napban, ahogy termelik be a mesterek a bútorokat, olyan gyorsan kell nekem is összeszerelnem azokat. Mivel mennem kell a régi lakásba is, így másfél napom lesz csak arra, hogy valami laufot kapjak. Nem túl sok, ma pl. három és fél bútorelemet tudtam összerakni. 11 lesz.
Hogy még szebb legyen a történet, a munkahely bejelentette, hogy szabadságról szó sem lehet. Annyit tudtam kiharcolni, hogy kedden/szerdán itthon dolgozhassak. Nyilván az látszik, hogy nappal egy percem sem lesz, valószínűleg az alvást fogom elhagyni. Persze mindezt ilyen ramaty állapotban… nem tudom, mi lesz a vége. Marha kiváncsi leszek, mennyire leszek hatékony csütörtök reggel, amikor már fizikailag is be kell mennem. Most azt mondom, valószínűleg lesöpröm az asztalomról az összes számítógépet és ráfekszem aludni.
A legdühítőbb, hogy csupa olyan meló lett hirtelen rettenetesen fontos, melyeket már hónapok óta görgetünk magunk előtt, mert mindig volt fontosabb. Aztán most hirtelen nagyon sürgős lett. Még a húsvét utáni tört hetet sem bírja az ügyfél kivárni.
Eh, hülye szakma.
Én is, ahelyett, hogy itt verem a billentyűket, már üldögélhetnék a kádban… megyek is.

Még nem. Ma történt azért jó is: a délutáni szerelés közben esett meg az, amiről hónapok óta ábrándoztam. Jó időben kiültem az árnyékos teraszra, bontottam egy sört és odakint, wifin keresztül cirkáltam neten, időnként figyelmen kívül hagyva a gépet, helyette madárfüttyre koncentrálva.

Megroppant a fenevad gerince. Ma éreztem először úgy, hogy elérhető közelségbe került a valamelyest civilizált élet. Tiszta ruha. Étel, ami nem szeletelt szalámi és kifli. Sampon. Fogmosás. Borotválkozás. Körömvágás. Tea. Meg ehhez hasonló luxus dolgok.

A burkoló szokás szerint nyolcra jött, de már számítottunk rá. Ma nem terveztem sehová sem elmászkálni, hiszen mára maradt a legdurvább szoba kifestése. Nejjel ugyanis mi nyúltuk le a legnagyobb emeleti szobát, mondván, hogy ketten vagyunk, meg az lesz a dolgozó szobánk is. Jó nagy szoba, rengeteg csővel, radiátorral, ablakkal és ki-betüremkedésekkel. Ráadásul eredetileg citromsárga, azaz a jó öreg fehér festéktől is el kell köszönnöm. (Végeredményként barackvirág színt kevertem ki – így most kellemes pasztelszínű szobánk van. De a lényeg nem a szín – hanem az, hogy ez a tér is bekapcsolódott a játékba, a lenti felfordulás egy része már ide is felhordható.)

Nos, festettem. Mint a robot. Csak a bepapírozás egy óra volt. A képen nehogy azt képzeld, hogy a gép lencséje lett foltos – inkább az orcám az.

Pihenésképpen ki-kiültem a teraszra, sörrel a kezemben. Még mindig nem tudtam megszokni: csend, erdő, madárcsicsergés. Helyesen mondta tegnap valaki, hogy ez az a hely, ahová mások már kirándulni járnak. (Sajnos a morál is hasonló: időnkét előfordulnak földutat nyüstölő vad motorosok, néha meg óbégató csoportok.)

A család maradék része elment bevásárló körútra. Végülis csak hosszú ünnep jön. Ha tudtok, most vegyetek Pick részvényt, iszonyú mennyiségben fogyasztjuk ezeket a szeletelt szalámikat. De a goldfischli bizniszbe is beszállhattok.

Reggel még veszekedtem egy sort a vízgázos emberrel. Nem tudtam meggyőzni, hogy a vezeték összeolvasztása az ő hibája lett volna. Azt állította, hogy nem vette észre. Négy vezeték ott lengett a cső mellett, az ötödik külső kábelcsatornában ment tőle tíz centire. Hallottam már csőlátásról… de azért ekkoráról még nem. Mindenesetre közölte, hogy nem az ő dolga megjavítani.
Szerencsére a villanyszerelő csapat ennél rugalmasabb volt. Ugyan ráérő idejük nem akadt, de amikor elsírtam nekik, hogy se telefon, se net, csak kiszaladtak. Visszakötözgetni ők sem tudták a kábeleket, de még a szakadás előtt szétválasztották a telefon és riasztó jeleket (valahogy egy vezetékre voltak ráküldve) – így most már telefon, net van, riasztó nincs. De ennek a rendberakása már a riasztószerelő dolga lesz.
Ez a szerelés döntő momentuma volt a napnak. Lett internet, megoldódott egy zűrös, mindenki által lepasszolt probléma. Ráadásul a burkoló is szteroidokat ehetett reggelire, mert hihetetlen tempóban haladt. Ugyan közbejött egy kis munkahelyi probléma – jövő hétre is szabira akartam jönni, de nem engedtek – mindamellett estére már megláttuk az alagút végét. Fél nyolcra végeztem a festéssel, utána felcipeltük Barnával a böszme nagy szekrényeket a gyerekszobákba. (Huh. Nem akarok róla beszélni.) Végül a ruhászsákok is felmentek – így rengeteg hely szabadult fel lent. Holnap legózhatom össze az IKEA bútorokat.

ps: Újabb fényképek kerültek fel az albumba (Immáron 3 oldal az anyag.). Érdemes csemegézni, most már bátrabban kattogtattam a környezet felé is.

Tegnap azt terveztük, hogy ma délelőtt elszaladunk megvenni néhány fontosabb cuccot. (Basszus, mikró Budaőrsön. Ebben a nyomorult városban csak az oda-visszajutás két óra.) Aztán Nej elkezdett aggódni, hogy szeretne itt lenni, amikor a mester elkezdi rakni a csempét. Jó, akkor fordulunk: délelőtt festek, délután vásárolunk. Megjött a festő és közölte, hogy legalább 11-ig még molyol. Melósruha le, tisztaruha fel, terv megint fordul, irány vásárolni.
Két helyen voltunk, a közlekedés miatt simán befigyelt egy háromórás távollét. A halálom, hogy eddig minden nap annyira ki voltak számolva a perceink, hogy még egy kávéra sem tudtunk megállni sehol – otthon meg még igen messze vagyunk attól, hogy akár teát, akár kávét ihassak. Emiatt tudtam volna csókot nyomni annak a lusta disznó IKEÁ-s raktárosnak a homlokára, amikor azt mondta, hogy egy mikrohullámú sütő előbányászása 15 perc. Gyorsan ittunk is egy kávét. Ritka szar gépi vacak volt.
Még épp időben értünk haza, a burkoló szép kényelmesen rakosgatta a járólapokat. Ki is használtuk a ziccert, elrohantunk a Baumaxba fürdőszobaszekrényért, harmónikaajtóért és postaládáért. Hihetetlen módon a ma vásárolt cuccok is simán befértek az alsó szintre. Mondom, hogy gumiszoba.
Kis pihenő, enyhe átkozódás. Ha a gázos nem olvasztja össze a telefonkábelt, akkor most lenne internetünk és lehetne emailt olvasni, pénzeket utalni, tájékozódni, lazítani. Ráadásul nem is csak úgy egyszerűen olvadt meg a vezeték, hanem a falon belül állt össze masszává – ahhoz, hogy hozzáférjek, jó nagy darabot kell kivésni a falból. Miközben be sem mehetek a helyiségbe, mert pont azt burkolják.
Szóval még jó pár nap net nélkül – remek időpontban gombázta el a kapcsolatunkat, mondhatom.
Pihenő után újabb nagyvad: Barna szobáját kell lecsiszolni, kifesteni. Kisebb, mint a Dórié, főleg a plafon területe kevesebb – cserébe tele van sarkokkal, csövekkel, zugokkal. Ezzel is elvoltam estig.
Jópofa volt, hogy délután lejöttem megnézni, hogyan áll a srác – mire Nej közölte, hogy már hazament.
– Hogy mert hazamenni! – háborodtam fel.
– Úgy, hogy már fél hat – higgasztott le Nej.
Ekkor szembesültem azzal, hogy nem mindenki melózik tizenkét órákat.
A festés után unaloműzőként felszereltem még kintre a postaládát – és vége. Fél nyolc. Ahogy leültem és bontottam egy sört, eszembe jutott, hogy a haverok is pont ezt teszik most éppen. Hát, akkor, ebben a hónapban, csak gondolatban együtt. Egészségetekre.
Este a szokásos stratégiai megbeszélés, aztán szunyóka.

Ma… ma megint eszméletlen napnak nézünk elébe. Az összes mesterember itt fogja cseszni a rezet egész nap. Az első fél kilencre igérte magát. Ehhez képest 8.10-kor már nyomta a csengőt. Éppenhogy magamhoz tudtam venni a ruhámat és pizsamában rohantam az emeletre, míg Nej beengedte. Kilenckor már mind az öt ember véste a falat és a padlót. Nem kizárt, hogy a rezgéseket a Tokiói Földrengéskutató Intézet is regisztrálta.
Még jó, hogy tegnap délután Nej átsétált a szomszédhoz, hogy lehet, hogy ma kicsit hangosak leszünk. Semmi gond – mondta. De szerintem ekkora kataklizmára nem számítottak.

Eredetileg úgy volt, hogy elrohanunk a budaőrsi IKEÁ-ba, mert ott van egyedül olyan mikrohullámú sütő, amelyet beterveztünk konyhaszekrénybe. Meg keresni kell munkalapot és mosogatót, mire a melósok odajutnak. Ez a lényege az egész versenyfutásnak – ezek jönnek, kavarnak, dolgoznak – és mindennek időben a kezük alatt kell lennie. Miközben Nejjel messze nem terveztünk ilyen sebességet. Most kapaszkodhatunk, hogy ne essünk le a megvadult ló húzta szánkóról. Miközben jövő hét kedden már át kell adni a régi lakást és még sehol sem állunk a rendberakásával.
No, tehát mennünk kellett volna – de amint megtapasztaltuk, hogy mivel jár a három csapat munkája, lemondtunk róla. Nej itthon maradt – végülis csak konyháról van szó. Nekem meg el kellett rohannom pénzért. Ez az, amitől ki tudok kattanni – most nagyon rövid idő alatt nagyon sokszor kell viszonylag sok pénz – és a bankkártya, mint forrás nem bírja a tempót. Van olyan, hogy egy nap alatt lemerítem a hitelkártyát, de mire hazaérek, hogy újratöltsem, a bank már nem fogad aznapra átutalást, ha másnap utalja, akkor meg csak az utána következő napon megy át a pénz – nekem viszont holnapra kellene. Tegnap Nej nem is tudott kártyáról fizetni a konyhaelektronikáért, így ma délután kell majd kiszállításkor lepengetni – csakhogy ekkora összeget nem ad ki az automata, be kell mennem a Vörösmarty-térre. A világ végéről.
Hazafelé beugrottam a Baumaxhoz, hátha van megfelelő bútorlap. Az nem volt, én viszont már annyira szétszórttá váltam, hogy elfeledkeztem arról, hogy sebességben hagytam a kocsit leálláskor – így bravúrosan meghágtam a géppel a sövénysort. Egy rendszámtábla bánta. Valahogy visszakalapáltam.

Délre értem haza, otthon elszottyadt család fogadott. A gázcső levágásakor szétégettek vagy öt vezetéket, ettől beindult a riasztó, azt valahogy leállították, de a telefonvonal kipurcant. Vele együtt az internetcsatlakozás is. Élt fél napot.
Gyors telefon a telefonszerelőnek… talán. De nem most.
Miután szemmel láthatóan a mesterek nyüzsgése nem lankadt, így nem hagyhattuk őket magukra. Vásárlós kör elhalasztva. Átöltöztem az undorító állagú melósrucimba és felmentem az emeletre. Megcsiszoltam Dóra tegnap glettelt szobáját, majd kifestettem. Ez így elég rövidnek tűnhet -valójában messze nem volt ennyire egyszerű. Négy órán keresztül nyomtam megállás nélkül, mert annyira szutykos lettem, hogy ki sem mertem menni a szobából. Közben a csajok elszaladtak boltba meg kajáért – de könyékig festékesen enni sem mertem. Aztán pont amikor végeztem, elment az áram, kicsit később a víz is. Az ecseteket éppen be tudtam áztatni hideg vízbe, de én már nem tudtam lemosdani. Így ültem le bekanalazni a hideg muszakámat, amikor beállított a konyhagép-szállító ember. Amilyen állapotban voltunk, már csak a kerti bejáraton tudtuk beengedni. Iszonyú profi manus volt, a 40-50 kilós tűzhelyet, mosogatógépet simán a hátára dobta majd úgy mászott át a dobozhalmokon. Ráadásul olyan gyorsan, hogy le sem tudtam fényképezni.
Eszméletlen, mennyire gumiból vannak a ház falai. Tegnap betermeltünk egy komplett konyhabútort, ma a konyhagépek, persze az öt mester is csinálja rendesen a felfordulást – és még mindig elférünk az alsó szinten. Fent üres a lakás, hiszen ott a festési munkák mennek.

Nej összekapta magát, Dórával együtt elviharzottak a régi lakásba takarítani. Mi Barnával megpróbáltuk feltermelni a 3 masszív beépített könyvespolcát a padlásra. Két centi kellett volna. Aztán még legletteltem a srác szobáját a végére. Vacsora, majdnem egy órás ejtőzés a fürdőkádban. Jobb szeretek zuhanyozni, de most kényeztettem magam. Utána még megterveztük a holnapi napot – istenbizony, ezek az esti tervezések összetettebbek, mint egy AD migráció tervezése – majd egy kis blogolás és alvás.

Ja, most látom, megjött az iparűzési adó bevallásának nyomtatványa. Lassan elmehetnek a picsába. Alapvetően normakövető típus vagyok, de most már kezdek besokallni: december óta a hivatalok (adóhivatal, nyugdíjbiztosító, önkormányzat) baromi durván betolakodtak a magánszférámba – szinte nincs is olyan hét, hogy ilyen-olyan indokkal ne vegzálnának. Nem tudom, mit képzelnek: az embereknek semmi más dolguk sincs, csak velük foglalkozni? Ráadásul megint egy nullás bevallás.

Egyébként a mai nap a megúszott leégések napja. Kezdődött ott, hogy a korábban dícsért fúrómból nem tudtam kiszedni a hegyet. Ez egy ilyen gyorszáras csoda. A kiszedés csak fúró üzemmódban működik. Másnál, mert nálam ott sem – csak a racsni kattogott. Már ott voltam, hogy viszem vissza az üzletbe (vajon hol, melyik dobozban lehet a garancialevél?), amikor észrevettem, hogy annyi volt csak a baj, hogy rosszul fogtam meg a tokmányt – amikor megpörgettem, elfordult az üzemmódkapcsoló, azaz a kütyü átváltott csavarhúzó üzemmódra. Ott meg persze nem lehet ellent fogni.
Aztán amikor minden mester elhúzott haza, sőt, az SOS visszahívott vízvezetékes is kijavította azt a hibát, amely miatt délután el kellett zárni a főcsapot, szóval mindennek végén ránéztem a cirkóra – és nem égett az őrláng. Gyufa? Valamelyik dobozban. Aztán rájöttem, hogy ilyet még sosem indítottam be. Végső elkeseredésemben felhívtam a régi tulajt, aki felajánlotta, hogy átszalad. (Ide költöztek a közelbe.) Egyből begyújtotta, de csak nem akart beröffeni. Hiába tekergette a termosztátot, hiába nyitottuk meg a melegvizes csapot – semmi. Már ott jártam, hogy megköszönöm a segítségét, holnap pedig leharapom a vízgázos mester fejét – amikor hirtelen észrevettem, hogy a hapi egy konnektort tesztel, hogy a dugó jól érintkezik-e. Márpedig abba a konnektorba a régi mikró volt bedugva. Innentől gyorsan meglett a megoldás: Nej délután úgy dugta be a mikrót, hogy kihúzta a mosógép dugóját. Gondolta ő. Valójában a cirkót nyírta ki.