Month: February 2007

Nem az én kéthetem

Nem kicsit vagyok frusztrált, dühös. Ha 32 órából állna a nap, az is meglehetősen szűk lenne mostanság számomra. Erre a tegnapi nap elment spyware kergetéssel, a mai meg… Eleve azt terveztem, hogy nekiugrok az Outlooknak és beírom azt a töméntelen időpontot a naptárba, meg azt a rengeteg feladatot a taszkok közé, mert kizárt, hogy az elkövetkező két hónapban minden flottul menjen, csak így fejből. (Pedig már most is alig van szabad időpont a naptáramban.)
Gép indít, Outlook katt, a harmadik levél letöltésekor jött is a bocsánatkérő üzenettel szeliditett ‘énelmentemteúgymaracc’ ablak. Meg hogy akarom-e elküldeni Redmondba. A jóédessel együtt, igen.
Hagy ne részletezzem, mi mindent próbáltam varázsolni, hogy életre leheljem a programot – sikertelenül. Elindult, lejött két levél, majd mentegetődző ablak. A lényeg, hogy végül meglett a bűnös: bad sector a vinyón. Négy, azaz négy szektor, de az pont a pst-m alatt. Másfél év levelezése volt benne, az utóbbi két hónap archiválatlanul. Veszett fejsze nyele, nekieresztettem a chkdsk /r /f parancsot, másfél órát molyolt, de azt mondta, kizárta a bad sectort. És tényleg, most már el tudtam másolni a pst-t. Persze az Outlook megint belefagyott, de itt még nem is vártam mást. Jött a következő lépés, scanpst. Sokszor húzott már ki a szarból ez a progi, most is nagyon bíztam benne. Lefutott, talált is hibákat, ki is javította. Remek. De az Outlookot nem hatotta meg, hogy ez most már teljesen jó pst, megint kivágott, mint macskát szarni.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Szép apránként gyűlt bennem az indulat, most akkumulálódott annyira, hogy azt mondjam, vinyócsere után új telepítés. Nem kritikus hibák, de egyre többen jönnek elő – és pont azt az örömet veszik el, amelyet az ember egy új gépnél kellene érezzen. (Na, új gép… a munkahelyen is most kaptam új notebookot, jobban fagyaszt, mint a hűtőgép. Itt a Kerio nyaka körül szorul a hurok.)
Szóval most ott állok, hogy van egy legyalulás előtt álló, két hónapja kivéreztetett asztali gépem, melyre mégiscsak vissza kell cuccolnom – amíg a TabletPC nem rendeződik valahogy. Mivel négyes Outlook szinkronizációt használok (otthoni gép – PDA – benti gép – mobiltelcsi), így minden ilyen költözés reménytelenül szétzilálja a bejegyzéseket. Pont a legjobbkor.
Kész szerencse, hogy a régi gépemen lévő Outlook2003 megette a pst-t, így legalább nem érzem magamat teljesen elveszettnek. De akkor is borzasztó, hogy ha körbenézek a könyvespolcra gombostűzött cetliken, látom, hogy mi mindent kellett volna már letudnom a mai napig… itt már nem átcsaptak a fejem fölött a hullámok, itt már hetek óta mélytengeri búvárként hasítom a vizet.

Szürke hétköznapok

Ahhoz képest, hogy mind a múlt hétre, mind a mostanira laza megimerős/dokumentálós munkát terveztem, betakartak rendesen az incidensek – még ki sem másztam az egyikből, már jött a másik.
Aztán idehaza úgy fogadott a gépem, hogy belépés után feldobott egy login ablakot a www.coloradosheep.com oldalra. Ilyennel nem tréfálunk, a netről lekaptam egy spyware gyilok progit (AVG Antispyware), három és fél órája szkenneli a gépet, eddig 208 fertőzést talált. (1 low, 1 high, a többi közepes.) Nem rossz teljesítmény, ahhoz képest, hogy van egy szigorúra hangolt személyes tűzfal (Kerio), egy naprakész rezidens vírusvédelem (Symantec) és egy rendszeresen futtatott spyware irtó (Scanspyware) rajta.
Kész szerencse, hogy a tabletpc egyre inkább kezd normális munkaeszközzé válni, így ma este már arról indítgattam újra a céges Exchange szervert. Incidens, persze – miért kérdezed?

[Update]
A SpyBot azt mondja a Scanspyware progira, hogy malware – azaz hamis riasztásokat generálva kényszerít arra, hogy megvedd. Most telepítem döntőbírónak a Spyware Doctort. Boksz.

Polihisztor

Nem lehet könnyű.
Nem elég sok területen jónak lennie – mindegyik területen átkozottul jónak kell lennie. Méghozzá látványosan.
Csak így tud megküzdeni azzal a szomorú előitélettel, hogy “egy ember nem lehet több területen egyszerűen csak jó”.

Datanet

Nem szokásom privát levelezést publikálni, de most az egyszer kivételt teszek.

—–Original Message—–
From: Petrenyi Jozsef [mailto:a@b.c]
Sent: Sunday, February 04, 2007 2:06 PM
To: ‘penzugy@datanet.hu’
Subject: folyószámla rendezés

Tisztelt Datenet!

Ha kérhetném, húzzanak már el a fészkes fenébe a csekkjeikkel. Még valamikor 2005-ben minden értesítés nélkül törölték azt a tartományt a .hu zónából, melyért egyébként addig rendesen fizettem, sőt, az adott évi díj is be volt már fizetve. Majd ezután pofátlanul nekiálltak számlát küldeni 2006-ban is, majd nem foglalkozva azzal, hogy én már akkor is jeleztem Önök felé, hogy ez már túl megy minden határon, idén megint küldtek egy számlát a tartozásomról.
Igyekszem olyan udvarias lenni, amennyire csak tudok, ezért megkérem Önöket, hogy több számlát már ne küldjenek, mert a továbbiakban olvasatlanul fogom az összes levelet a kukába hajítani, mely Önöktől jön. Elolvasásra nem érdemes, másra meg nem jó, mert dörzsöl.

Üdvözlettel,
Petrényi József

Lolka

Mert már csak vigyorogni tudok rajta.
Ma szerettem volna feltölteni az adóbevallásomat az ügyfélkapun keresztül.
Ha be tudtam volna lépni. Pedig amikor regisztráltam, akkor leteszteltem néhányszor, ment a belépés. A jelszavamat becsületesen felírtam a jelszótároló programomba. Erre most nem megy.
Jó, tegyünk úgy, mintha én lennék a hülye, kérjünk új jelszót, tánclépés balra, tánclépés jobbra, ugyanaz a jelszó visszaírva – és már bent is vagyok. A koreográfia lejátszása közben kaptam a mellékelt képet. Egyszerűen gyönyörű… egy informatikusnak ilyenkor eláll a szava és rezzenéstelenül tűri azt a kellemetlen viszketést, melyet a legördülő könnycsepp okoz a szeme sarkában. Jóistenem, hát már ennyire szarul állunk, hogy erre sincs pénz?
No, mindegy, hátha még nem fogják megfisingelni az adóbevallásomat. Mehet felfelé az űrlap. Pontosabban mehetne, ha SUN-féle java lenne a gépemen. De nem az van, így marad az egyszerűsített feltöltés, ahol nekem kell megkeresnem, melyik alkönyvtárba mentette el a program a feltöltendő fájlt. Oké, amikor kijelöltem felküldésre, akkor kiírta, de valami piszok hosszú útvonal volt, a fene sem jegyezte meg. És az már legalább félórával ezelőtt volt.
Mindegy, józan paraszti ésszel megtaláltam. Már tényleg csak a küldés maradt hátra. Fél perc körömrágás – végül közli a weblap, hogy sikerült. Persze nyugodt csak akkor lehetek, ha a visszaigazoló email is megjön. Megjött.
Mehetek ebédelni. A mai nap sem telt el hasztalanul.

© 2026 MiVanVelem

Theme by Anders Norén — Up ↑