Remete a világ végén

Van ez a mém: ül a remete a világ végén, egy szikla tetején – és időnként eléjárul egy-egy megvilágosodni vágyó alak, az élet értelmét vagy hasonló mély dolgot firtatandó.

Mekkora marhaság is ez. Mit tudhat az életről egy világ végi magányba zárkózott remete?
Nyilván rengeteget az ember nélküli világról – csakhogy ez absztrakció, a világ jelenleg tele van emberrel. Méghozzá meglehetősen domináns módon.
Az embereket, a köztük lévő viszonyokat viszont leginkább közöttük, a zsúfolt nagyvárosban lehet tanulmányozni.

Azaz kérem, javítsa mindenki a mémet a fejében: a remete ül/mászkál/tapasztal a nagyvárosban és dehogyis mer tanácsot adni bárkinek is ilyen bonyolult viszonylatok között.

10 Comments

  1. Jó, de nem ismerjük a remete előéletét. Lehet, hogy komoly nagyvárosi tapasztalatai vannak.

  2. Igazából a probléma bonyolultabb annál, mint ebből a pár sorból látszik. Tulajdonképpen arról van szó, hogy adhat-e tanácsot olyasvalaki, aki nem egészen kompetens: adhat-e családügyi tanácsot egy katolikus pap, akinek soha nem volt felesége és soha nem lehetnek vér szerinti gyerekei; adhat-e életvezetési tanácsot egy remete, aki elvesztette kapcsolatát az aktuális világgal?
    Lehet, hogy voltak tapasztalatai, mielőtt elmenekült az emberek által dominált világból – de hogy ezek a tapasztalatok aktuálisak legyenek, ahhoz az kell, hogy még friss legyen benne az élmény. Ugyanis jelenleg a nagyvárosi élet korábban elképzelhetetlen tempóban változik.
    (Másfelől, akárhogy is nézem, ebből a szituációból csak olyan tanács születhet, hogy te is menekülj el, fiam, Brutus. Hiszen ha tudná a megoldást arra, hogyan lehet lelki békét megőrizve ott maradni, akkor ott is maradhatott volna.)

  3. Adhat-e tanácsot az orvos, aki még sohasem volt cukorbeteg? Adhat-e tanácsot a pszichológus, ki még nem volt depressziós? Adhat-e tanácsot az apa a lányának?
    Mind ugyanaz a probléma szerintem. Egy kivülálló ad tanácsot. Igazából a tanácsadás mindig egy kivülállótól jön. Mást lát, mást gondol. A kivülálló láthatja a gerendát a mi szemünkben, ez is a feladata. Hallgassuk meg, de a döntést -mérlegelés után- Mi magunkhozzuk meg! Ne kenjük rá másra a döntés felelőségét! Igazából szerintem odavezet egy ilyen gondolatmenet, hogy létezik-e objektív döntés? Ha igen, akkor csak egy omnipotens személy hozhat ilyet. Ha hiszel benne, akkor nevezheted akár Istennek, akár Allahnak, akár bárminek. Hited szerint…

  4. Megismerés szempontjából ez a racionalizmus – empirizmus ősi problémája. AZ elmélet vagy a gyakorlat az alaposabb, és teljesebb. A felvilágosodás óta azt hiszem nincs rá egzakt válasz.
    Tanácsadás? Az viszont egy veszélyes műfaj, nagyot lehet bukni vele. Viszont hozzásegíteni valakit ahhoz, hogy kilásson a saját ablaktalan szobájából, azt megteheti az is, aki a konkrét problémát nem ismeri. Mert ő nem a problémára koncentrál, hanem a problmával küszködő emberre, és azokat az érzelmeket a remete is átélhette.

  5. dooma:
    Nem egészen ugyanaz – a különbség a feltételezett kompetencia. Az orvosban, a pszichológusban megbízok, hiszen rengeteget tanult és ezt a tudását használja, hogy segítsen a betegen. Az apa pedig azon feltételezés alapján kompetens, hogy a gyerek – legyen akármilyen nemű is – részben az ő génjeit örökölte, azaz hasonlóan érez, hasonlóan gondolkodik hasonló helyzetekben.

    A remeténél mi lenne az igazi kompetencia? Az hogy ágyékkötőben üldögél egy világvégi sziklán? Vagy az, hogy közöttünk él és megfigyel minket? Mert akárhogy is járjuk körbe a tanácsadás problematikáját, nyilván csak attól kérünk tanácsot, akit kellően kompetensnek tartunk. (Egy omnipotens valószínűleg már elég kompetens – csak nem mindig ér rá.;)

  6. gyuzsu:
    Nem is lehet egzakt válasz, mert mindkettő egyaránt fontos. A vizsgálat tárgya dönti el, hogy milyen arányban – de olyan nincs, hogy valamelyik 100% legyen. (Illetve van, de az olyan is, lsd. spekulációk a halál utáni életről.)

    Viszont abban igazad van, hogy néha kérünk olyanoktól is tanácsot, akik egyébként járatlanok az illető területen, de józan, jó ízlésű, értelmesen gondolkodő embereknek tartjuk őket – és azt reméljük, hogy a gondolatmenetük, amellyel megközelítik a problémát, segíthet a megoldásban.
    Szóval a pap, mint példa, elismerem, sántít egy kicsit. Viszont azt azért fenntartom, hogy az ilyen tipusú tanácsokat erősen óvatosan kell kezelni, hiszen a tanácsadó nem rendelkezik minden információval.

  7. A helyzet az, hogy a történelem leghíresebb tanácsadói mind csupa “remete-múlttal” rendelkező emberek voltak: Buddha, Jézus, Szent Benedek, Szent Ferenc, Lao-Ce stb. stb. Ők a problémákat egészen másképp közelítették meg, mint te. Ajánlom az alábbi linken http://www.biblia.hu/biblia_k/k_43_8.htm a 2-11 sorokat.

    Továbbgondolva a témát: a fenti tanácsadók (ha lehet leegyszerűsíteni) a tanácsukkal egyet tesznek: visszamutatnak rád.

    Most meg elolvastam a kommenteket, és látom, hogy a guzsu épp azt mondja, amit én.

    Még egy kis kalandozás:
    http://www.terebess.hu/terebessgabor/folyik.html

    Ez a könyv a tanácsadás netovábbja. Csak néhány ízelítő:

    – Milyen eszmékre tanítod majd az embereket? – kérdezte Ma-cu Paj-csangtól.
    Paj-csang szó nélkül feltartotta a légycsapóját.
    – Ez minden?
    Paj-csang földhöz vágta a légycsapót.

    – Minek jöttél ide? – kérdezte Ma-cu Huj-hajtól.
    – Buddha tanítását keresem.
    – Énnálam? – kérdezte Ma-cu. – Ilyen messzire kódorogsz otthonról, ahelyett, hogy saját házad kincsével törődnél?
    – Mi az én kincsem?
    – Aki kérdez! Mindennel teljes az, hiánytalan. Használhatod korlátlanul, kimeríthetetlen. Miért magadon kívül keresed azt, aki keres?
    Huj-haj egyszerre megvilágosult.

    Egy Jüan nevű szerzetes azt kérdezte:
    – Mester, teszel-e valami komoly erőfeszítést, hogy gyakorold az Utat?
    – Igen – mondta Huj-haj.
    – Mit?
    – Ha éhes vagyok, eszem – ha álmos vagyok, alszom.
    – Hát nem ezt tesszük mindnyájan?
    – Nem bizony.
    – Miért nem?
    – Ha esztek, közben száz dolgon jár az eszetek, és ha aludni tértek, ezer gondolattól terhes az elmétek – mondta Huj-haj. – Hát ezért nem.

    – Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
    – Tedd le! – mondta Csao-csou.
    – Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
    – Akkor csak cipeld tovább!

    És igen: egyetértek, tanácsot adni nagyon veszélyes. “Rendes ember” nem ad tanácsot. A tanácsadó ugyanis előbbre helyezi magát – ez pedig hiba. Ezzel a jellemhibával én is küzdök.

  8. Nincs is lehet elkülöníteni a két módszert, utoljára a felvilágosodás korában hitték, hoyg egyedül bármelyik egyeduralkodó lehet, de a romantika/realizmus korában jött a kiábrándulás.

    Tanácshoz még: egy pszichológus pl. ezért nem ad sose tanácsot, az ő feladata az, hoyg a kliensét a saját megoldásához vezesse közelebb, terelgesse kicsit, közben az objektív szemlélő szerepét adva. És egy pszi is foglalkozik olyan esetekkel, amilyeneket ő maga nem élt meg/át.

    És egy kiegészítés a szülői kompetenciához: gének nélkül is létezik, a szülőség elegendő hozzá. (tapasztalat, a gyerekeimet örökbefogadtuk)

  9. Lepi:
    Egyetértünk. Tudom, hogy te is tudod.:)
    http://mivanvelem.hu/2006/07/05/kapujanincs-atjaro/

    Egyébként az én kedvenc tanácsadó kifejezésem a ‘nem tudom’. Még akkor is, ha éppen igen.
    http://mivanvelem.hu/2006/10/16/az-ember-aki-azt-mondja-nem-tudom/
    Csak éppen ehhez a technikához irgalmatlanul kompetensnek kell lenni.

  10. Oké, emberek, meggyőztetek. :)
    Ha a világvégi sziklán ülő remete semmilyen más tanácsot nem hajlandó adni, csak azt, hogy ‘oldd meg magad, Gézám, képes vagy rá’ – de ezt olyan meggyőzően tudja sugallni, hogy Géza tényleg el is hiszi, nos, ebben az esetben a remete tényleg nagyon bölcs tanácsadó.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑