Pénzügyi kultúra

Nem szokásom az Indexből szemlézni, de most olvastam egy igen jó cikket. A nagy kavarodásban, országfelfordulásban teljesen elsikkadt az írás, pedig egyfelől fontos dolgokról szól, másfelől még köze is van a felforduláshoz.(1)

Egyebek mellett ezzel indokolta a Magyar Nemzeti Bank, hogy támogatja: a pénzügyi ismeretek oktatása legyen a nemzeti alaptanterv része. Egy erről szóló keddi tanácskozáson kiderült, a lakossági pénzügyi kultúra szegényes, a gazdasági híreket százból csak hat ember érti, nincsenek alapismereteink, képtelenek vagyunk felmérni a kockázatokat.

És amit képtelenek vagyunk felmérni, de a hatásait tapasztaljuk, az frusztrál. Ha azt hisszük, hogy elég jól dolgozni, a fizetés ezért már jár – valahonnan -, akkor nagyon hülyén járhatunk. Ha azt hisszük, hogy egy munkahely, egy bank állandó és megváltoztathatatlan dolog, a forintot meg kívülről rángatják le/fel gonosz magyarellenes összeesküvők, az energiaár pedig teljesen a kormány jóindulatán múlik – akkor nagyon pofára eshetünk ebben a világban. És ilyenkor hiába megyünk hőbörögni az utcára, körülbelül annyi esélyünk lesz, mint ha azért tüntetnénk, hogy mostantól délelőtt tízkor kelljen fel a nap.

(1)
Hogy ne menjek túl messzire, ezeket a mai nap során szedtem össze:

  1. Ha a külföldi befektetők nem vennék meg az évi hárommilliárd eurónyi államkötvényt, finanszírozhatatlan lenne az ország.

    A teljes cikk.

  2. Az ÁKK tájékoztatása szerint a meghirdetett 35 milliárd forint névértékű papírra 56,13 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, amelyből a kincstár csak 25 milliárd forintnyit fogadott el.
    Az alacsony kereslet az aukción a piac bizonytalanságát, a befektetők óvatosságát jelzi a kereskedők szerint. A hozamemelkedéshez az is hozzájárult, hogy az aukciót megelőzően kötvényeladási hullám indult meg a másodpiacon, aminek hatására 5-8 ponttal följebb mentek az éven túli hozamok.

    A teljes cikk.

  3. A Japan Credit Rating hitelminősítő intézet szerdán egy fokozattal lejjebb sorolta Magyarország hosszú távú szuverén devizaadósságait, kötvényeit, egyben leminősítette a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott kötvényeket, hosszú távú tartozásokat is.

    A teljes cikk.

4 Comments

  1. Az energiaáárról beugrott egy nemrégiben olvasott cikk:

    http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=5&HirID=5650

    Ofkorsz csak a konkrét számok az érdekesek belőle, a “forró levegő”-s rész meglehetősen, hm, érdekes. :)

  2. Az a baj, hogy lusta vagyok utánanyomozni a számoknak, így kénytelen vagyok ösztöneimre hagyatkozva azt mondani, hogy én ennek a hapinak még a tüsszentését sem vagyok hajlandó elhinni.

  3. Miért, az Indexnek és a HVG-nek hiszel, ha lusta vagy utánanyomozni a számoknak? :) Az Index mára gyakorlatilag egy bulvárlap lett, a HVG meg egy – külalakban is – szánalmas The Economist-klón. Bár ezzel legalább tisztán jelzi az általa képviselt gazdasági értékrendet.

    Lovas Istvánt meg lehet szeretni, lehet nem szeretni (én se vagyok rajongója), azzal viszont nem lehet vádolni, hogy ne lenne alapos. Sőt, a cikkei alapján szerintem a magyar újságírók többségéhez képest kiugróan jól tájékozott és sok háttérmunkát fektet a megjelenő irományaiba. Valószínűleg pont ezért gyűlölik sokan – számomra érthetetlen intenzitással.

  4. Nézd, nem mindegy milyen körítést teszel a számok köré. Hiába kínálod nekem a világ legfinomabb eprét, ha az edényben egy nagy kupac szarral van betakarva – nem lesz hozzá gusztusom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑