Month: March 2006

A korábbi ‘időgatyája’ beírás után gondolkodtam el, hogy ha lehetőségem lenne rá, mit is csinálnék máshogyan.
Megnyugtató, hogy csak egy helyen változtattam volna.
Hivatalosan tanulással töltött éveimben végig németes voltam – angolul sosem tanultam. (A diplomamunkámhoz kaptam ugyan angol anyagot is, de szakszöveget szótárral akar urduból is simán lehet forditani.)
Első munkahelyemen nem éreztem hiányát képzésbeli hiányosságomnak. Internet még nem volt – legalábbis elérhető közelségben -, szakirodalmat meg a cég nem vásárolt. (Az ügyvezető ki is jelentette, hogy “lófaszt, Józsikám, jól kiképezed magad, aztán meg elmész máshová dolgozni”. Így kénytelen voltam idővel képzetlenül elmenni máshová dolgozni.)
De ez sem változtatott azon, hogy amikor 32 évesen felkeveredtem Pestre és megnyílt előttem a szakmai fejlődés lehetősége, még egy kukkot sem tudtam angolul.
Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol utólagosan változtatnék.
A valóságban ugyanis az történt, hogy hiába indított a cég angol képzési kurzust, nem mertem jelentkezni rá. Azt a nulla szintet, amelyen én álltam, a legvadabb műszerekkel sem nagyon lehetett volna kimutatni.
Ehelyett szabadidőmben karikatúrákkal foglalkoztam, szerkesztgettem a Világökörséget és azzal vígasztaltam magam, hogy a rajzszövegek fordítása tulajdonképpen angoltanulás.
Hogy mennyire nem volt az, azt akkor tapasztaltam meg, amikor utcára kerültem és a végkielégítés egy részét arra fordítottam, hogy elmentem az IH-ba egy nyári intenzív kurzusra. Később megcsináltam ugyanezt a Dovernél is – és így húztam fel magam olyan szintre, hogy mostani munkahelyemen már el mertem menni hivatalos cégen belüli képzésre és elmondhatom végre, hogy ma már sínen vagyok.
A helyes döntés természetesen az lett volna, hogy már a korábbi munkahelyemen elmegyek saját zsebből külső, intenzív angol tanfolyamokra. Három-négy évvel korábban férhettem volna hozzá a bőségszaruhoz, az Internet nyújtotta szakmai anyagokhoz. A vizsgázgatást is elkezdhettem volna ennyivel korábban – mégha az akkori cégem nem is lelkesedett érte. (És ezzel kihagyhattam volna az életemből azt a megalázó, jórészt munkanélküli tíz hónapot.)

Akárhogy is nézem, ebben a szakmában az angol a kulcs. Anélkül egy bizonyos határon nem juthatsz túl.
És ez a határ szomorúan alacsonyan van.

Olvasom Schrödingernél (vagy a macskájánál?) hazaindulása tapasztalatait, a magyar mentalitással való keserű szembesülését. Szomorúan kell bólogatnom.
Vegyük például a mai ebédet a céges étkezőben. A konyhások rendszeresen rohadt lassan indulnak be, ezért az elején mindig felgyülemlik a sor. (Később meg nem érdemes menni, mert drasztikusan lecsökken a választék.) Ez történt ma is, izmos sor fogadott. Az utánam érkező nem is szarozott, simán előrement és beállt a haverjaihoz. Ugyanezt tette a következő érkező is. A velem lévő kolléga ekkor kapta fel a vizet, visszament a szobába, hogy ma inkább nem eszik. Nekem ez nem ilyen egyszerű, én vártam tovább. Mire sorra kerültem, még két kolléga előzött be. A hosszú sor úgy fogyott le, hogy mindösszesen egy emberben volt annyi becsület, hogy mögémállt. Négyen simán elmentek mellettem.
Pedig ez egy informatikai cég, ahol jól képzett mérnökök dolgoznak.
Következtetés: szemmel láthatóan a képzettség nem zárja ki a tahóságot.
Mondhatnád, hogy ordítani kell, meg hőbörögni, akkor majd megváltozik a helyzet. Nos, nem. Én ugyan nem vagyok egy veszekedős típus, de van egy közvetlen kollégám, aki nem bírja tartani a pofáját. Rendszeresen együtt szoktunk ebédelni és ő be is szólt ezeknek a sunnyogó parasztoknak. A válasz az volt, hogy sértetten néztek maguk elé és nem szóltak vissza semmit. Aztán másnap ugyanúgy előztek, a haverjaik közül meg egy se mondta, hogy ezt talán nem kéne.
Nem sok mindent lehet tenni ellene, ha a többség elfogadja ezt a mentalitást.
Én, innen, annyit tudok maximum, hogy megüzenem nekik: habár nem szólok, de figyelek. És aki felkerül a tahó listára, az a későbbi kapcsolatokban olyan elbánást is kap a részemről.

Nem szeretem, ha napközben hívnak valamelyik gyerek iskolájából.
A mai hívás sem növelte a tetszési indexet: Barna telefonált, hogy menjek érte. Mint kiderült, foci közben a pöttyös helyett egy betontömbbe bikázott bele. Éppenhogy a rendelés vége előtt sikerült beérnünk a Heim Pálba, nyomkodás, röntgen (közben elmagyarázva a röntgen működése) végül gipszelés (közben elmagyarázva a gipsz kötési mechanizmusa).
Valószínűleg két lábujja tört el. Fekvőgipsz van – és kétoldali tévémérgezés valószínűsíthető.

Pusztán azért, hogy Tankó Petinek legyen egy jó napja, leírom, hogyan nem szabad munkaidőnyilvántartási rendszert kialakítani.
Minden egyezés valóságos elemekkel pusztán a gonosz véletlen műve.

Ecceri Jó Munkásembernek (EJM) idén januárig volt egy excel táblája, abba szépen beírkálta, adott témával mennyit foglalkozott egy napon. (Emellett könyvelt is az ügyfelek felé, de EJM-et az excel tábla alapján számoltatták el.)
Idén változtattak. Van egy remek webes alkalmazásuk. Ez ugyan saját fejlesztés, de az az ember, aki fejlesztette, az már nincs a cégnél, más meg nem mer hozzányúlni. Ebben az alkalmazásban kell EJM-nek vezetnie az ún. non-produktív tevékenységeit, illetve a projektekhez kapcsolódó tevékenységeit. Jogos lehet a kérdés, hogy mi számít ezek közé? Nos, az, amit annak neveznek ki. Nemritkán utólag.
Az ügyfelekhez kapcsolódó egyéb tevékenységeket egy másik rendszerben tartják nyilván. Ahány ügyfél, majdnem annyiféle rendszer. (Ez enyhe túlzás, kétféle nyilvántartó szoftvert használnak, de nagyobb ügyfelenként eltérőek a példányok.)
Itt az lehet a jogos kérdés, hogy ha EJM egy ügyfélhez kapcsolódó nemproduktív tevékenységet végzett (azaz olyat, mely a szerződés szerint ingyenes), akkor azt hová kellene írnia? Elméletileg ugyanis sehová sem lehetne. Ilyenkor szerencsétlen EJM kreál magának egy fantom nemfizetős regisztrációt és beírja oda. Így ugyanis produktív időráfordítás lesz.
A főnök ezekből a rendszerekből vadássza össze hó végén, hogy ki mennyit dolgozott. Őt sem lehet igazán irígyelni.
Ezenkívül projektenként van olyan, hogy projektnapló. Ez már redundáns, ide azt kell EJM-nek írnia, hogy az adott projekteken mennyit reszelt. (A cég ez alapján számlázza a projekteket. Ez a tábla nem vesz részt a főnökség legyüjtésében.)
Na, most lehet kombinálni. Bejön az ügyfél részéről mondjuk egy lekérdezési igény. EJM megcsinálja, beírja az ügyfél alkamazásába, mint nonproduktív idő. Kiderül, hogy valami nem stimmel. Utánajárás kell. Megtörténik. EJM beírja az ügyfél alkalmazásába, mint produktív idő. Kiderül, hogy a megoldás nem egyszerű, projektet kell rá indítani. Ekkor EJM elsuttog pár kedves szót és töröl mindent, átírja a ráfordításokat a webes alkalmazásba, illetve ezzel párhuzamosan a projektnaplóba. (Apró finomság, hogy amikor a tevékenység projektkódot kap a webes cuccban, akkortól visszafelé nem lehet rá időt elkönyvelni. Ilyenkor jönnek az olyan jópofa dolgok, hogy papíron napi 30 órákat dolgoz egy projekten, hogy utólérje önmagát.)
Másik kérdés, hogy mi számít nonproduktívnak. Ez a tömérdek adminisztrálás például nem. Nincs rá kód. Hasonlóképpen furcsa, hogy az önképzés viszont a nonproduktív tevékenységek között van, azaz ha egy hónapban EJM elmegy egy hetes tanfolyamra, akkor aztán megnézheti a teljesítmény mutatóját. Ugyanis ebből a tömérdek adatból a végén egy olyan mutató kerül csak fel a nagyfőnökökhöz, hogy XY ennyi %-ban volt produktív ebben a hónapban. Magyarázkodni persze lehet, de… az már magyarázkodás.

Végül a legszebb. Ha EJM el akarja kerülni a tömérdek bizonytalanság okozta káoszt, akkor bevezet egy meta szintet. Azaz első körben nem adminisztrál a hivatalos helyekre, hanem előveszi a jó öreg Excel táblát és abban vezet mindent. Aztán hó végén fogja és a táblázat alapján beírkálja mindenhová az egyes időráfordításokat. (A főnök meg ezeket a szétpakolt időket gyűjti össze pár nappal később egy másik excel táblába. Se la zsizny.)
Viszont EJM így el tudja kerülni, hogy utólag kelljen jobbra-balra pakolásznia az időket.

Tessék észrevenni, hogy ez a metaszint ugyanaz, mint ami ez év elejéig normálisan volt.
A többi… azt nevezzük bátran fejlődésnek.