Day: December 11, 2005

Na, ez az, amitől felszalad bennem az ideg.
Jött a fiam, legörbülő szájszéllel, hogy most mit csináljon? Ma már a második sms-t kapja valami számról és mindegyik sms levett tőle ötszáz forintot. És ez már nem az első alkalom.
Megnéztem az üzenetet, örömmel közölték vele, hogy megnövelték a kreditjét, letölthet x darab csengőhangot, logót, lófaszt.
– Jártál már itt? – kérdeztem.
– Soha – válaszolta.
Az üzenetben volt egy weblap: http://www.jamba.hu. Elmentem, megnéztem, semmi extra. Kerestem valami leíratkozás linket, de semmi ilyesmi nem volt. Se egy telefonszám.
Újból megnéztem az üzenetet, abban volt egy ügyfélszolgálat szám: 06-1-7774852. Oké, felhívtam. Egy kedves női hang csacsogta be az IVR menüt, a következő választási lehetőségekkel:
1-es gomb: Nem akar tőlünk rendelni semmit.
2-es gomb: Meg akar szabadulni tőlünk.
3-as gomb: Pénzes sms-eket kap tőlünk és nem szeretne több ilyet kapni.
Basszus.
Megnyomtam a 3-as gombot, bekérte a telefonszámot, beadtam, erre közölte a géphang, hogy a telefonszámot törölték a nyilvántartásból.

Akárhogyan is számolom, a gyerektől eddig több ezer forintot szedtek le. Mint kiderült, egy ideig a másik is kapott, de nem mert szólni.

Emberek, ez ma legális biznisz?

Mint a Monty Pythonban.

Most értünk haza a Kakasból, egy élménnyel gazdagabban.
Vasárnap kora délután volt, sok vendéggel, kicsit lassú kiszolgálással. Volt időnk beszélgetni.
Éppen Amerikáról, a Grand Canyonról folyt a szó, amikor Barna bedobta a kérdést:
– Én csak azt nem értem, hogy ha a geotermikus gradiens 5 fok száz méterenként, akkor a Grand Canyon alján miért nincs száz fok?
A döbbent csendben tisztán lehetett hallani, ahogy Nej szeme nyikorogva kigúvadt. A ‘geotermikus gradiens’ nem az a kifejezés, melyet napi gyakorisággal használnánk a lakásban. Különösen gyerek előtt nem.
– Izé, elég meleg volt – próbálkozott magához térni párom.
– Más a zárt földréteg és más a nyitott kanyon – magyaráztam – a szél elviszi a meleg levegőt.
Ezzel le is tudtuk a témát, bár Nej időnként hihetetlenkedve csóválta a fejét. Elvégre csak 12 éves még a kölyök…

Ebbe a csapdába sétált bele a bohóc. Fogalmam sincs, milyen megfontolásból, de az étterem alkalmaz egy bohócot. A figura félóránként-óránként körbejárja az éttermet és ahol kisgyereket lát, odamegy hozzájuk, feldobni a hangulatot. A mi asztalunk előtt elég sokat vacillált – mindkét gyerek igen felnőttméret már – de végül úgy döntött, gyerekek ezek még, biztos élvezni fogják a műsort. Nyilván a kisebbikre szállt rá.
– Na mit szólsz. édes pajtikám, itt van ez a zöld zacskó, de ha akarom piros lesz – mórikálta magát.
Barna udvarias érdeklődéssel figyelte. Arcán a szent elmebetegeknek kijáró türelemmel.
– Hohó, Apának milyen jól áll ez a szembefény? Neked vajon hogy áll a fény? – próbálkozott ismét a pirosorrú.
Udvarias vállrándítás.
Értelmesebb ember ezután arrébbállt volna, de ez ugye bolond volt. Akarom mondani, bohóc.
– Tudok ám mindenféle trükköt! Ha előrejöttök velem, elmutatom, hogyan kell gyurmázni és megtanítalak bűvészmutatványokra!
Hallva a gyomorkorgásokat, a gyereket egy trükk érdekelte volna csak: hogyan lehetne felgyorsítani a pincért.
A bohóc bedobta a non plus ultrát, elővett egy szappanbuborékfúvó műanyag flakkont.
– Idefigyelj, hapsikám! – rikoltotta és befújt egy nagy adagot az asztal fölé – Na ez az igazi! Elkapom, elkapom! Ez a kolbászízű, ez a krumpliízű, hamm bekapom ezt is, ezt is!
Négy szempár nézett rá, hidegen, udvariasan. Látszott rajtuk, hogy láttak már szappanbuborékot.
A bohóc motyogott még valamit, majd arrébment.
– Ezt most miért csinálta? – érdeklődött Barna.
– Mert valószínűleg nem tudta, hogy te már ismered azt a kifejezést, hogy ‘geotermikus gradiens’ – vonta meg a vállát Nej.