Nekem szerencsém volt. Azért írok most, hogy te már tudatosan dönthess jól.
Aki komolyan foglalkozik nyelvtanulással, előbb-utóbb eljut oda, hogy nekiáll valami irodalmi művet olvasni eredetiben. Ahogy kell: dohányzóasztal lesöpör, könyv kipakol, füzet mellé, ceruza kihegyezve és persze egy tízkilós szótárral tesszük teljessé az összhangot. (Ez utóbbi helyett fakultative lehet laptopot is bevetni.) Az eredmény az, hogy egyszercsak elfogy a könyv, sikerült megérteni is, és bár a szótárfüzetet teleírtuk, de a francnak sem volt ideje memorizálni a szavakat. Nos, ezek a szavak elvesznek. Legközelebb, amikor újabb könyvnek ugrunk neki, bizony megint ki kell keresni a bestyéket – és nem túl nagy öröm, hogy egy részüket már a nagyszótár helyett a kézzel írott füzetünkben is megtalálhatjuk.
Átestem ezen, de bíztam benne, hogy csak mennyiség kérdése és egyszer majd minden szép lesz, jó lesz, galambok ülnek vérebekhez, meg ilyenek.
Hatalmas tévedés volt. Az emberi agy – ha mankót használsz -, akkor mankóhasználatra rendezkedik be. Pedig nem lenne szüksége rá, ha bíznál benne!
Én Terry Pratchett könyveken tanultam meg angolul olvasni. Az első egy szép nagy könyv volt (The Last Hero), azzal a dohányzóasztalra kiterítve végeztem, füzettel, laptoppal. Mondanom sem kell, hogy az olvasási élmény nullához tendált. A következő áldozat egy papírfedeles zsebkönyv volt (Reaper Man), melyet egyrészt kinyomtattam, hogy otthon majd tudjak a lapokra jegyzetelni, másrészt meg megvettem boltban.
Éppen onnan sétáltam hazafelé – pontosabban a fiam iskolájához, mert aznap hozták őket vissza a nyári karate táborból. Péntek volt, dugóba keveredtek, eltévedtek… a lényeg, hogy jó 3 órát üldögéltem az iskola lépcsőjén. Kínomban elkezdtem ismerkedni a könyvvel. Három óra alatt sikerült elolvasnom 20 oldalt. Szótár nélkül. Igaz, iteráltam, mint a kisangyal: ha nagyon nem ment egy mondat, továbbléptem, majd amikor összeállt a bekezdés értelme, visszamentem az ottfelejtett mondathoz és rendberaktam. Miután már tudtam a jelentését, ki lehetett találni a szavak értelmét. Ez meghozta a kedvemet és úgy döntöttem, hogy megnézem, meddig tudok jutni.
És továbbra is szerencsém volt, mert a következő hétvégén volt egy barátom legénybúcsúja a Balcsi-part egyik eldugott falujában. A kocsim szervízben volt, a falunál meg csak a személyvonat állt meg. Három és fél óra alatt ért le a vicinális Pestről. Rengeteg időm volt. Visszafelé meg még rosszabb volt a helyzet, Fehérvárnál félretolták a szerelvényt, még pluszban vártunk egy órát. Ez alatt a nyolc óra alatt átléptem a százas oldalhatárt és kiderült, hogy a módszer működik. És olvastam! Nem kellett 10 perc előkészület meg egy csomó segédeszköz: egyszerűen elővettem a könyvet a zsebemből és ahogy kell, olvastam. Persze, nagyon lassan. De két hónap alatt kivégeztem a könyvet és örömömben majd szétrúgtam a lakás falait: megvolt az első könyv, melyet elolvastam szótár nélkül!
Pratchett bátyó megtette azt a szívességet, hogy negyvennél több könyvet írt, így egy életre el voltam látva munícióval. Gondoltam akkor. Három év kellett a könyveihez. (Igaz, sokat dobott a helyzeten, hogy PDA-n megvolt az összes, így bárhol, bármikor olvashattam, ha volt pár percem.)
De a végén már teljesen öntudatlanul voltam képes olvasni, közel olyan gyorsan, mintha magyarul lett volna. Időnként előfordult, hogy megkérdeztek tőlem egy-egy szót, hogy mit jelent. Fogalmam sincs – válaszoltam. Nem erről szól a történet. Elég a szó körülbelüli jelentését megsaccolni. Elég az összes szó körülbelüli jelentését megsaccolni. A többi már pusztán gyakorlás kérdése: az agy összerakja a tömérdek szóbajöhető lehetőségből a legvalószínűbb mozaikot.
Bármilyen hihetetlen is, de meg lehet tanulni úgy idegen nyelven olvasni, hogy a szavakat nem érted, de a szöveg jelentését igen.
Tesztelve.
Recent Comments