Day: April 5, 2005

A nyolcvanas évek elején eszeveszett Doors rajongó voltam. Ma már ott járok, hogy újra meg tudom hallgatni a zenéjüket. A kettő között volt egy elkeseredett kivonulás a részemről: a kilencvenes években a nagy média felfedezte a zenekart, a lázadásból lázadásipart csinált, összenyálazta, összetaknyolta mindazt, amit az alkotók eredetileg alkottak. Annyira gusztustalannak éreztem azt, hogy minden seggfej ‘dorszozott’, hogy el is ment az összes kedvem az egésztől.
Hasonló zajlik napjainkban a Gyűrűk Urával. Az is nagy kedvenc volt, már 1981-ben megvettem a könyvet (1 havi zsebpénz), azóta legalább ötször olvastam ki. A filmeket is megnéztem egyszer, megállapítottam, hogy nem rosszak, de azért nem helyettesítik a könyvet.
Erre megint beindult a szargyár, lassan odáig fajul a dolog, hogy ledarálják Tolkien íróasztalát, a fűrészport merített papírba szórják és kiadják, mint olyan Gyűrűk Ura jegyzetet, amelyikről az írója sem tudott. (Jó 10 nappal ezelőtt volt egy film, a ‘Gyűrű átka’ címmel. Egyszerűen nem értettem, miért adtak ilyen hülye címet az eredeti helyett, mely korrekten az volt, hogy ‘A Niebelung legenda’. Aztán rájöttem: a ‘Gyűrűk Ura’ tömegsiker lett – a legutolsó nyáladzó nyomorult is Aragornnak képzelheti magát, amint kitántorog a Tabdi borozó ajtaján. Ezzel szemben a Niebelung mondakör alig mond az embereknek valamit: pedig jócskán merít belőle Tolkien is – meg George Lucas is.)
De nem ez a legdurvább kommercializálódás. Már régóta kajánul vigyorgok azon, hogy a bősz antikapitalista Che Guevara személyéből ‘márkavédjegy’ lett. A piac ráérzett arra, hogy mindenki polgárt akar pukkasztani. Che meg termeli föld alatt az áramot Kubának.
Nyugodtan mondhatnám, hogy ettől már rég nem pukkadnak a polgárok, szedjük hát elő azonnal Hitlert: az azért egy kicsit erősebb dózis. Mondhatnám, de nem mondom, mert azt hihetnéd, hogy loptam az ötletet.
De még mindig nem ez a legdurvább. Ehhez nem fűzök semmilyen kommentárt, mert megfogadtam, hogy ebben a témában nem fogok megszólalni.

Bőgel György feszeget érdekes dolgokat a blogjában.

…a jelen informatikai menedzserei két lehetőség közül választhatnak, és leginkább rajtuk múlik, melyik úton indulnak el.
Az egyik út: informatikai „technológus” leszel a vállalatodnál, és semmi több. Műszaki ember, afféle informatikai gondnok, akitől azt várják, hogy mindig égjen a villany, és ne legyen magas a villanyszámla.
A másik: benne leszel a legfelső vezető csapatban, ott vagy az értekezleteken, beleszólsz a stratégiába, a fontos döntésekbe, beruházásokba; kikérik és értékelik a véleményedet. Ehhez persze jóval többet kell tudni magánál az informatikánál át kell látni a vállalat üzleti oldalát is. A tudás önmagában nem elég, építeni és használni kell a kapcsolatokat, kommunikálni kell, ügyesen kell mozogni a hatalmi és érdekhálókban.

Nagyon-nagyon lazán és nagyon távolról kötődik ehhez néhány gondolat – mondhatni egy infomunkás kisklapec nyöszörgései következnek.
Öregszem és keresem én is a jövőképemet. Amikor 3 évvel ezelőtt váratlanul (illetve ádehogy) utcára kerültem, pihentem pár hónapot, majd el kellett képzelnem magam egy új munkakörben. Addig szigorúan rendszergazda voltam, de éreztem, hogy ez már nem fog sokáig menni: ribancnak kiöregedtem, jön ugye a következő lépcsőfok, a madám munkakör. Váratlan húzással úgy csináltam, mintha már… és elmentem néhány menedzseri állásinterjúra. Ritka nagy pofára eséseim voltak; azóta tudom, hogy a menedzseri határozottságot, az irányításhoz szokottság gesztusait nem lehet hazudni, még akkor sem, ha az embernek tényleg szélesebb a látóköre. Kutyából nem lesz szalonna – dörmögtem végül a bajszomba és elhelyezkedtem ismét rendszergazdaként. De nem sokáig bírtam: megpróbálkoztam, hátha a kolbász összejön. Gőzerővel nekiálltam tanulni, a vizsgák számával arányosan kaptam bonyolultabb feladatokat különböző projektekben és jelenleg már egyre inkább a presales/tervezés/tanácsadás vonalon vitézkedem – de persze nem tudok elszakadni a technikai oldal kiemelkedő szívásaitól sem.
Viszont egyvalami nincs: nincs informatikai rutinmunka, bégető pécényájak terelgetése.
Lényeg jön: ha az embernek van esze, hogy tanuljon, van memóriája, hogy emlékezzen a rengeteg tapasztalatára és van annyi ambíciója, hogy ne akarjon 50 évesen is még asztal alatt kúszva kicsúszott billentyűcsatlakozók után kutatni – akkor időben kell elkezdenie nyüzsögni, akár tanácsadóként, akár menedzserként szándékozik előremenekülni. Mint Bögel György pozitív példájában az ambíciózus figurák.