Csepel Karika

Nem, most nem a kerékpárról lesz szó. Inkább pár emberről, akinek nincs ki az összes kereke.

Péntek délután indultunk kajakkal a Kvassay zsiliptől egy üde zsilipeléssel (15.00), majd lementünk a Dunán a Rácalmási szigetig, onnan egy újabb zsilipelés Tassnál, majd vissza a Kvassay zsilipig a Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD). Vasárnap este érkeztünk meg, az össztávolság 117 kilométer lett.

2015.06.12; péntek

Kvassay zsilip – Lórév útvonal (Endomondo, kajak)

Kicsit kapkodósra sikerült az egész nap. Bár nem akartam, de végül péntek délelőttre húzódott át a pakolás nagy része. A kajakot így sem tudtam már kitakarítani, és ennek meg is lett a böjtje. (Utoljára a szeptemberi balatonkerülésnél használtam, azóta eső mosta, szél verte. És birtokukba vették különféle állatok.) Pont elkészültem, éppen ebédeltem, amikor megérkezett a fuvar, azaz Attila. Lekavircoltunk a zsilipig, felszereltük a kajakokat. Kihajítottam hét meztelen csigát és számtalan pókot a beülőből, de ezek még csak az óvatlan állatok voltak. Nem voltam nyugodt, amikor bele kellett ülnöm. De ekkor már elkapott a sodrás. Nem csak képletesen. A zsilip közvetlen közelében áramlik legerősebben az RSD. Ücsörögtünk vagy tíz percet, aztán nyílt a kapu, váltott a lámpa. Beóvatoskodtunk. Aztán úgy elbeszélgettük az időt, hogy észre sem vettük a vízemelkedést.
Innentől jött a szervezés csúcsa. László – a túra kitalálója – a zsilip után tervezte felvenni a párját, aki nem jelent meg. Intett, hogy menjünk tovább, majd utolér minket. A zsilip külső oldalán kellett volna várakozzon két kajakos, akik itt csatlakoztak volna. Nem voltak ott. Jobb híján elindultunk. Majd utolérnek. Vagy mi őket. Vagy valami.
Két óra múlva kikötöttünk. A többiek a végtagjaikat nyújtogatták, én viszont nekiálltam végre rendesen kipucolni a kajakot. Még két meztelen csiga, még néhány pók… és egy földcsuszamlásnyi sár. De már kajak formája lett: olyan izé, amelybe jó belehuppanni. Szerencsére hamarosan elértük az első fix találkozóhelyet, a tököli révet. Az első bizonytalan fröccsök és sörök. Akkora meleg volt, hogy még vissza sem sétáltunk a kajakig, de már kiizzadtuk. Ellenben gyengén viharos szél fújt, naná szembe, így a várt 12 km/h-s száguldásból csak 9-10 lett. Itt végre egyesült a társaság, befutottak Lászlóék is, Jánosék is. Ők speciel a Római-partról indulva megtolták egy tizessel, keresztül a városon.
Kiderült egy nagyon fontos információ: a szálláshelyként megcélzott Lóréven nyolckor zár a kocsma. Volt odáig két óránk… és 20 kilométerünk. Nekem éppen volt kedvem evezni, úgy döntöttem, hogy egy hosszú sprinttel megpróbálom még elkapni a kocsmárost, hogy ne zárjon. Végül 2 óra 25 perc lett az eredmény, de a távolság sem 20 kilométer volt, hanem 25, viszont a lényeg, hogy még sokan voltak a kocsmában, vastagon nyitva volt a hely. Kértem is egy sört, hátradőltem a padon, rágyújtottam… és csak ekkor vettem észre, hogy a nagy feketeség nem kosz a lábamon, hanem szúnyogfelhő. Ha neadjisten arra jársz, készülj rá, hogy Lóréven annyi a szúnyog, mint nem is tudom, mint égen az oroszok. Visszasétáltam a kajakig, Autan spray, innentől zavartalan volt az első sör. Meg a második. Na jó, még a harmadik is. Bár ezt már csak kikértem zárás előtt. Vacsi, sátorállítás sötétben, fejlámpával, sűrű szúnyogfelhő közepén. Még egy elalvás előtti szivar, aztán szunya.

2015.06.13; szombat

Lórév – Szigetszentmárton útvonal (Endomondo, kajak)

A szélvihar nem csak igéret volt, de az időjárás be is tartotta. Igencsak hümmögve néztük a Dunát a sátorból kimászás után. Mondjuk, túl sokat nem kellett rajta menni, az alsó, tassi zsilip egy órányi távolságra volt csak. Alaposabb kérdezgetés után megkaptuk a konkrét választ: egy óra és egy lópitty. Ez a lópitty meglehetősen rugalmas időmértékegység, jelen esetben 20-40 percre jött ki. A távolság 12 kilométer, melyet szélcsendes időben, kicsit erős tempóval meg is lehet tenni egy óra alatt, de ilyen erős szélben nehezen. Kulcsig szenvedtünk, utána elhagytuk azt a nagy ventillátort, mely a szelet csinálta, innen már mentünk rendesen. Az eleje nyolcvan perc alatt ért oda, a vége meg éppenhogy. (Lórévnél is, meg útközben is voltak becsatlakozók, így ekkor már tizenhárman toltuk.)

A gátőr azt mondta, hogy nyugodtan fogjuk meg a létrát, én úgy voltam vele, hogy majd megfogdosom, ha kéri, de aztán olyan gyorsan jött föl a víz, hogy inkább tényleg kapaszkodtam.
A sikeres zsilipelés örömére beültünk a Halászcsárdába és vagy három órán keresztül nem is jöttünk ki. Nagy küzdelem volt a fröccsökkel, de mi nyertünk. Üde színfolt volt, hogy az én rendelésemről elfelejtkeztek, így csak akkor kaptam meg, miután a többiek végeztek. Úgy ebédeltem, hogy közben tizenkét ember nézte és tett rá okos megjegyzéseket. És csak utána jött a desszert, melyet megintcsak én kértem. Minden falatnál három fogyókúrázó hölgy kérdezte meg, milyen a túrógombóc. Csokiöntettel.
Mondanom sem kell, olyan meleg volt, hogy a fejemre olvadt a sapka. A viharos szél, melyben reménykedtünk, hogy felfelé majd tolni fog, ravasszul arrébbsasszézott, így erős oldalszében mentünk felfelé. Jó volt. A jobb kezem majd leesett, úgy fájt, az asszimetrikus terhelés miatt.
Igazából innen nagy feladatok már nem voltak. A fröccsök minden parti kocsmában támadtak, de László és János rendíthetetlenül gyilkolta őket. Jópofa volt a ráckevei szabadstrand, a kocsma olyan szinten nem volt nyitva, hogy még össze sem rakták, de a tulaj nem bírta elviselni, hogy ekkora kánikulával támad a hétvége, kicibált egy hűtőszekrényt és abból árulta a hideg italokat. Igen, volt fröccs is.
Benéztünk Kiskunlacházára, de László azt mondta, hogy ha van annyi a társaságban, akkor érdemesebb lenne továbbmenni Szigetszentmártonba. Ekkor este háromnegyed nyolc volt. Mennyire van Márton? Egy óra. Meg egy lópitty. Persze, mentünk. Világosban már nem is menne a sátorállítás.
Szigetszentmártonban mondhatni a szokásos, vizesen, büdösen elsétáltam a kocsmába, kiültem egy asztalhoz, sörök, szivarok mellett néztem, hogyan mulat az ifjúság. Aztán este tíz körül visszasétáltam a kajakhoz, felállítottam a sátrat, berendeztem, rövid – tényleg rövid – belső vita után meggyőztem magamat, hogy ma sem zuhanyzok, aztán alvás. Pontosabban fekvés: a kempingben a diszkó kitartott hajnali négyig és nem spóroltak a hangerőn. A táncolók sem.

2015.06.14; vasárnap

Szigetszentmárton – Kvassay zsilip útvonal (Endomondo, kajak)

Már kora reggel olyan meleg volt, hogy az esti fürdést gyorsan bepótoltam egy úszással a Dunában. Belenéztem a kajakba és még mindig találtam meztelen csigát. Nem is csodálom, hogy ekkora melegben ledobta a házát.

Pakolás, reggeli, kávé, indulás.

Szigetcsépnél megint győzött az ad-hoc tempó a szervezés fölött, ebből következően négyen el is húztak felfelé, nyolcan pedig bementünk a szabadstrandra. Kár volt értük, de egy órányi fröccsgyilkolászás után esélyünk sem volt utolérni őket. Újabb 5 kilométer, újabb megállás. Ebéd. A taksonyi híd melletti szigethalmi étteremben. Itt is rossz napjuk volt a fröccsöknek.

Majd innen felfelé nagyjából az egy óra + egy lópitty távolságokra történő kiszállás ment egy ideig, már ameddig voltak vízparti kocsmák.

A DMTK csónakházban – ahol a másik kajakom lakik – nagy sátras fesztivál volt. Naná, fröccs. Nézegettem Fishert, hátha megint ott bóklászik, de nem láttam. Innen már egyre rondább a táj, egyre kevesebb a kiszállóhely, az utolsó tíz kilométeren gyakorlatilag végighúztunk megállás nélkül. Jelzem, így sem volt kispálya, a mai távot folyamatos evezéssel be lehetett volna húzni délután háromig, ehelyett este nyolc után valamivel érkeztünk meg. A többi, az parti harc volt.
Még felrángattuk a dombon a kajakokat, kicuccoltunk, becuccoltunk, felraktuk a kocsi tetejére, érzékeny búcsú, László közölte, hogy nála még van otthon valami gyanús szódavíz és nagyon fél tőle, hogy fröccs lesz belőle, menjünk már, segítsük ki a háborúban, de kegyetlenül magára hagytuk. Mármint mi, Attilával, mert János bátran beállt a csatasorba.
Otthon a pakolás előpakolásának az előkészítése, minden más ráér hétfőn, legalább a képek, videók, trackek legyenek fent a gépen. Az udvar elkeserítő, a gaztól a házat alig lehet észrevenni, de már tíz napja nem volt időm füvet nyírni. A kajakot ki kellene pucolni, rendesen, slaggal. Meg még egy csomó bosszantó marhaság és akkor a munkáról még nem is beszéltem. Hjaj. Hétköznapok.
Gyakorlatilag a teljes bőrfelületem viszket, az arcom szénfeketére égett… de nagyon dühös lettem volna magamra, ha ezt a kalandot kihagyom.

4 thoughts on “Csepel Karika

  1. Jó kis bőngészőradír után elfeljetettem milyen néven szoktam kommentelni, nembaj

    A lórévi környéknél akkor még szerencsétek volt, ott szép nyári időben böglyök szoktak lenni, főleg a vízen császkálókat szeretik. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *