Számoszi szompolygász 05/09

Gubbasztva
2015.05.29; péntek

Elkeserítő reggel. Nyolckor keltünk, hátha… egy pillanatra éppen el is ült a vihar… de hamarosan újrakezdte. Felnéztünk a hegyre és látszott, hogy van ott még bőven utánpótlás. Legalább a szomszéd pékségbe átszaladtam a szünetben, hogy reggelizni tudjunk. Aztán hiába bíztunk a csodában. Az eső ugyan lassacskán elállt, de a viharos szél maradt és valami olyan vastag sötétszürke felhő ült rá a tájra, hogy az embernek élni sem maradt kedve.

Gondoltuk, várunk délig. Aztán délben bontottam egy üveg bort, miszerint részemről ennyi a vezetésnek. Az összes hegyet körben felhősapka fedte.

Pár szó a szigetről. Amíg nem jársz ilyen helyeken, el sem tudod képzelni. Ez a pici sziget igen erősen tolonghatott, amikor a Teremtő a hegyeket osztogatta. Annyit spájzolt be belőlük, hogy alig férnek el a szigeten. Sík terep csak akkor keletkezett, ha véletlenül két, nagyjából egyforma magas hegy került egymás mellé. A lényeg, hogy a szigeten akárhová is mennénk, az élmény kimagasló része a panoráma. A falvak, a tenger, a környező szigetek, Törökország… ez nemhogy mind kell az élményhez, hanem ez a lényeg. Kis falvat, templomot sok helyen lehet látni a világban, de egy szikla tetején lévőt körbejárni és közben elveszni a tökéletes panorámában, azt nem mindig. Na, most ez a komponens esett ki. Már a kőbányát sem láttuk lentről, pedig az út még afölé ment később. Semmi értelme nem volt elindulni csavarogni. Fürödni meg… viccelsz?
Az állandóan meleg, kiszámítható időjárású Számosz, az.

És ez ment egész nap. Egy idő után valamennyi napsugár utat talált magának, de végig mindenhol köd és felhő. Meg durván viharos szél. Amely fura módon nem vitte el a felhőket. A nyolc napból ekkor már csak négy volt hátra, plusz egy az utazásé. És még egy rövid kiránduláson, egy röpke strandoláson kívül nem csináltunk semmit. Rosszkedvűen üldögéltünk a bezárt lakásban és hallgattuk a szélvihar vijjogását.

Ja, estefelé azért átmentünk vacsorázni a Vödörbe. Elég groteszkre sikerült. Rajtunk kívül nem volt vendég. (Amennyire lógott a vihar lába, mi is csak azért mertünk átmenni, mert közel laktunk.) A pacák/séf/tulaj boldogan odaült mellénk. Mi sem siettünk. Beszélt az étterméről, a filozófiájáról. Aztán rendeltünk. A lányok grillezett tintahalat, krumplival és salátával, én meg egy muszakát. A pacák bólintott, bement a konyhába. Majd kijött, felült a motorjára és elpályázott. Csak néztünk egymásra. Egyedül vagyunk? Miénk az étterem? Aztán negyedóra múlva visszajött, kezében egy átlátszó szatyor. Benne paradicsom, paprika, hagyma és fagyasztott krumpli. Nagyon nehezen bírtuk ki, hogy ne akkor törjön ki belőlünk a röhögés, amikor elment mellettünk. Azért, ez… ez az igazi készletgazdálkodás. Nincs vendég? Akkor nincs alapanyag. Van vendég? Akkor veszünk a boltban egy adagot. És még friss is lesz.
Indulás előtt megnéztem a helyet a Tripadvisor-on. Egy bejegyzést találtam, azt írták róla, hogy a kaja finom, de a higiénia nem az erőssége. Meg állandóan ott ólálkodik az asztalok között egy girhes macska. Jelentem, a macska még megvan.

1 Comment

  1. Látod, ezért nem szeretem a TripAdvisort, mert ilyen hülyeségeket írnak be a hipoallergének. Inkább simogassák meg a cicust. Ja, azt sem, mert az is veszélyes :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *