Somogyország 01/04

Mottó:
Pálinka for everyone!

A fenti üde szösszenet a túra során jött velem szembe és nem is jöhetett volna jobbkor. Ez ugyanis nem szokványos túra volt. Igazából azt mondanám, ez az igazi Ironman, nem az, amit ezen a néven zöldfülűek erőltetnek.

Tavaly májusban tekertem egy dél-dunántúli kört, melynek az egyik állomása egy barátomnál, Péternél volt. Az időjárás nem volt éppen kedvező, panaszkodtam is neki, hogy egy emberes felhőszakadás miatt gyakorlatilag átrohantam a Zselicen, ahelyett, hogy a tervezett útvonalon csatangoltam volna.
– Józsi, akkor gyere vissza jövőre!
– Hmm.
– De nem ám egy éjszakára! És nem egyedül! Lemegyünk majd evezni a Desedára, utána sütögetünk ezt-azt az udvaron. Jó lesz.

Ebből nőtt ki ez a somogyi túrázgatás. Egy évvel ezelőtt nekem kifejezetten tetszett maga a dombság is, különösen a Gyugy környéki rész, a Balaton meg mindig buli, Nej éppen rekreációs fázisban van, kifejezetten jót fog tenni neki a napi 70-80 kilométer tekerés.

Oké. Mitől Ironman?

Szerda késő délután érkeztünk meg. Péterék készültek, anyóspajtás sütött egy adag aprósüteményt, pácoltak tarját, Péter haverja is jött – sofőrként a magát feláldozó asszonkával -, majd halkan megjegyezte, hogy hozott hét üveg saját bort, azt most mind meg fogjuk kóstolni, na meg volt egy kevés pálinka is, nem mintha Péternél híján lettünk volna az ilyesminek, meg hát mi is vittünk, szóval erősen kezdtünk. A borok igencsak finomak voltak, a pálinkák szintén, a tárcsán sült tarjából is kihoztak mindent, amit ki lehetett. Késő estig beszélgettünk. Ami nem is lett volna baj, ha másnap reggel nem mentünk volna mászós bringatúrára.

De mentünk.

Zselic
2022.06.23; csütörtök

A sportórám kora reggel egyből sikoltozással kezdte, én meg csak néztem rá értetlenül: ember, ha már most hisztizel, mit fogsz csinálni három nap múlva?

A túra eleje nem volt túl barátságos. Bejutni Kaposvárra, tekeregni a város szélén, forgalmas utakon, eléggé el tudja venni az ember kedvét, ráadásul a trekkem rávitt egy négysávos útra, amelyen tilos volt kerékpározni, mehettünk a járdán, már ahol elég széles volt. Örültem, amikor elhagytuk a várost, pedig még nem menekültünk meg, mert sem a 610-es, sem a 66-os utak nem gyengék.

  • Csúnya hiba volt, tanultam belőle. Nem szabad átvizsgálás nélkül elfogadni semmilyen interneten talált trekket. Ezt a mostanit a bikemap.net-ről szedtem le és úgy voltam vele, hogy ránézésre jónak tűnik. akkor menjünk ezen. Jobban megnézve és összelőve a merretekerjek.hu térképével, már látszanak a hibák. A négysávos, tiltott úttal megy párhuzamosan kerékpárúttal is rendelkező főút. A nagyforgalmú 610-es úttal párhuzamosan megy egy másik út, kis falvakon (Kaposszentjakab, Várdomb) keresztül. A 66-os úttal nem lehet mit csinálni, de később Bőszénfánál szintén lett volna jobb megoldás a trekknél.
  • Szentbalázs előtt kanyarodtunk le Cserénfa felé, na innentől már lehetett élvezni a tekerést.

  • Útközben átmentünk Sántoson. Kiváncsi vagyok, hányan ejtik így, magyarosan a nevét. Nekem egyből Szántoszra állt rá a nyelvem.
  • A napocska már az elején megmutatta, ki az úr a háznál, meleg volt, mint egy tehénben. Hajmásnál szabadidőfarm (jelentsen ez bármit is), ránézésre kellemes hely, padok, asztalok, tó, tábla szerint bringás pihenőhely is. Csak éppen vécét nem találtunk. Nézegettük a turistatérképet is, de azon sem találtuk. Meg lehetett volna próbálni, hogy bemegyünk a szálloda recepciójára, de úgy voltunk vele, hogy ennyi erővel jó lesz az erdő is.

    A következő attrakció a szarvassimogató lett volna Bőszénfán, de elböktem. Nem néztem meg előtte, hogy hol is van, így viszont ellihegtünk mellette. Ugyanis pont ott volt a két nagy mászás közül az egyik és arra koncentráltam. (Nem mintha Gálosfa felől érkezve lett volna akár csak egy zsebkendőnyi tábla is, miszerint Szarvasfarm balra.)

    Aztán ráfordultunk a 67-es útra. Forgalmas volt. Nem kicsit, nagyon. Egy ponton mellénkszületett egy kerékpárút (kék kör), de olyan gyorsan, észrevétlenül, hogy elmentünk a ráhajtója mellett, később meg már nem lehetett átvágni a dzsuván. Ez egy kábé 5 méter széles sáv volt, benne magas fűvel benőtt, ismeretlen mélységű árokkal. Erre itt már hogyan megyünk ki? Különösen Nej az országútijával? De az úton sem maradhattunk. Végül egy helyen láttam lábnyomokat a magas fűben, ezek szerint ott már valaki átment és valószínűleg túlélte, leszálltunk és átszenvedtük magunkat. Annyi kellett volna csak, hogy időben kitesznek egy kerékpárút táblát.

    Ha átnézem előtte a letöltött trekket, látszik, hogy meg tudtuk volna úszni az egész 67-es mizériát. Még Bőszénfán el kellett volna mennünk jobbra egy kis utcába, annak a végéből indul az a kerékpárút, amelyik végül odasimul a 67-es úthoz. Szívem szerint azt mondanám, hogy ide sem ártott volna egy tábla, de nem merek arcoskodni, mert eleve nem számítottam rá, az emelkedő miatt meg nem is figyeltem teljes intenzitással, szóval nem mernék megesküdni arra, hogy nem volt tábla.

    Most látom, hogy úgy néz ki, mintha ez egy morgós, kellemetlen túra lett volna. Szó sincs róla. A Cserénfa utáni dimbes-dombos táj Bőszénfa után változott erdőssé, a hűvös erdei környezetben élvezet volt tekerni. A Rupolyi tónál nem csak a tavat láttuk meg, hanem a meredeken az égbe kapaszkodó további utat is és ezzel egyidőben azt, hogy egy fabódé előtt melósok söröznek. Nem volt nehéz a döntés. Lecuccoltunk egy asztalhoz, ettünk egy proteincsokit én pedig benéztem a faházba. Ez valami erdészeti iroda lehetett, de jó érzékkel beraktak egy hűtőt, amelyből mindenfajta italokat árultak. (Illetve Nej később kifigyelte, hogy van sörcsap is.) Nem bolygattuk nagyon a dolgot, örültünk a szerencsénknek. Pihentünk egy nagyot, én meg felküldtem a drónt, nézzen szét.

  • Nem adok túl sok időt a szerencsétlennek. Az utóbbi tíz repülésben egyszer sem talált GPS jelet, anélkül meg elég nehéz RTH-zni. Fogalmam sincs, mi baja lehet. Utánaolvastam a neten, de csak vajákolásokat találtam: gyári reset, firmware upgrade/downgrade, meg hasonló okosságok. Ha lesz időm, akkor egyszer majd végigcsinálom, de túl sok kedvem nincs hozzá. A Mavic Mini 1 egyébként is egy kifejezetten vacak konstrukció, nem éri meg szenvedni vele.
  • Kipihentük magunkat. Közben már szemezgettem a következő emelkedővel. Ránézésre nagyon durván indult, de azzal vigasztaltam magam, hogy a domborzati képen ugyanolyan meredekségűnek tűnt, mint a bőszénfai emelkedő, az meg max 7%-os volt, azaz bőven kibírható.

    Hát, nem. Ez a nyomorult rögtön úgy kezdte, hogy 11%, majd ki is tartott ennél az értéknél. Frankón bele is nyúlhattam a mikroökonómiába, megborítva az útszéli fák fotoszintézisét: az oxigént elhasználtam, a szén-monoxid koncentrációt meg az egekbe lőttem. A kis rovarok mindenesetre nagyon örültek ennek, tele lett velük az orrom-szám. A nagy lihegésben lazán elmentünk a kilátóhoz, illetve a Csillagparkhoz vezető út mellett. Azaz a Rupolyi tó kivételével az összes látványosságot elpackáztuk. De a bringázás így is nagyon jó volt.

    Hatalmas gurulás Szennára, után pedig jött Lolka és Bolka. Így neveztem el azt a két kisebb emelkedőt a két nagyobb után. Ha vicces a nevük, akkor nem is tartunk annyira tőlük. Ennek ellenére Bolka, azaz a közvetlenül Kaposvár előtt felhorgadó emelkedő megizzasztott. (Igen, kihagytuk a szennai skanzent is. Miért pont oda mentünk volna be, ha már úgyse mentünk be sehová?)

    Kaposváron vacsiztunk egy pizzát a szálloda alatt (jó hely, csak ajánlani tudom), utána hazacsorogtunk. Este a bringák átszerelése távolalvós túrára, utána sörözés, pálinkázás. Nem akarok beszélni róla.

    Powered by Wikiloc

    4 Comments

    1. A Komoot appot próbáltad már túra tervezésre? Nekem eddig bevált országútira, plusz van sokféle szakág is még (hike, MTB stb.)

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.