Balcsi-kör
2022.05.27; péntek
Korai indulást terveztem, ehhez képest csúsztam egy félórát. Annyira talán nem gond, meg egyébként is, pakoltam lámpákat.
Alaposan végiggondoltam az utat, megnéztem a meteorológiát is, végül úgy döntöttem, hogy a megszokotthoz képest változtatok: most Kenese felé fogok elindulni, azaz az óramutató járásával egyező irányban kerülök. Így délelőtt gyorsan túlesek a nem túl izgalmas déli parton, az sem zavar, ha még semmi sem lesz nyitva, a szél is barátságosabb lesz így, meg nekem is újdonság lesz, hiszen ebből az irányból még nem kerültem. Ismeretlenek lesznek a kanyarok.
A kenesei löszfal.
Panoráma az akarattyai dombról.
Ilyenkor praktikus a reggeli szakaszt megnyomni. Még friss a levegő, tömeg sincs annyira, jól lehet haladni. Szárszóig nem is álltam meg, ott is csak egy bambit ittam és mentem tovább. Az első komolyabb megálló Fonyódnál történt, a balatonkerülős evezés itt ér véget, a kikötő melletti pizzériában, ez pont jó hely volt az ebédhez is.
Nézegettem a Windyt és nem győztem csodálkozni. Nekem a szél úgy általában nem barátom, mindig megtalálja, hogyan tud bosszantani. Ehhez képest idáig enyhe volt és semleges, délben megerősödik és kábé 90 fokot fordul, azaz az északi parton végig hátszelem lesz. Nem értem. Valaki elaludt odafent?
Aztán ha nem a szél, akkor a hőfok. Az előrejelzés olyan 28 fokot mondott, szerintem volt az 30 is, mindenesetre rohadt meleg volt. Déltájban voltam Fenékpusztán, onnantól végig a hőséggel küszködtem. Keszthelyen ittam egy üdítőt, onnan hősiesen eltekertem Badacsonyig, ebbe majdnem belehaltam, újabb üdítő és megfogadtam, hogy ekkora marhaságot még egyszer nem csinálok, Innentől 15 kilométerenként kiálltam a hűvösbe és ittam valamit. Leginkább cukros üdítőt. Mint egykori inzulinrezisztens, az én gondolkodásomban is méregként él a cukor, természetesen roppant helytelenül. Általában egészségtelen, ez tény, de van olyan helyzet, amikor nem és ez most pont ilyen. Hosszú, tartós mozgás esetén gyorsan felszívódó, rendszeres energiapótlásra van szükség. Arról a nonszenszről már nem is beszélek, hogy ihatnák cukormentes üdítőt, meg ehetnék hozzá energiazselét, ami gyakorlatilag cukor, szóval jó nagy és legfőképpen drága kerülőkkel ugyanott lennék, mint a sima üdítővel.
Váratlan meglepetés Balatonberényben. Kócsag kemping. Vízpartja ugyan nincs, de mintha lenne egy féregjárat a nádason keresztül. Hogy miért fontos ez? Mert kezdenek szaporodni a lyukak a balatonkerülős evezés logisztikájában. Azzal, hogy Mészáros kinyírta a keszthelyi kempinget, elég nagy zavart okozott. Vonyarcvashegyen van kemping, de onnan a legközelebbi Balatonlelle, ami olyan 57 kilométer. Meg lehet csinálni, de felettébb kellemetlen, különösen ezen a mindig szeles, mindig hullámos vízen. A Balatontourist kemping Berényben naturista, a bélatelepi Napsugár kemping pedig vízről megközelíthetetlen. Oké, jelenleg Fonyódon még van lehetőségünk megaludni, de ez egy ismerős céges üdülője, nem lehet tudni, meddig lesz elérhető számunkra. Mások számára pedig ez a sarok komoly problémát jelent.
Ott jártam, hogy északi part, cefet meleg. Habár induláskor ambíciózus voltam, de sorban kihagytam a plusz szinteket. Szepezdnél ez magától értetődő volt, másszon hegyet az, aki azt az idióta kerékpárutat kitalálta. Badacsonynál már nem volt ennyire egyértelmű, szeretem a római utat, de nagyon meleg volt és nem akartam a tűző napon mászni. (Meg ahogy írtam is, pont itt tekertem egy túl nagy szakaszt a napon, alig vártam már, hogy bent legyek a faluban, a bódésor hűvösében.)
Érdekes volt elejétől végéig látni a folyamatot. Siofókon tanúja voltam, amikor tömegesen indultak neki a bringatúrázók a távnak. Balatonudvariban meg láttam a túra végét, úgy értem, hogy bizonyos emberek számára a végét. Ahol a kerékpárút keresztezi a 71-es utat, van egy kis bolt. Az előtt hőzöngött 5-6 félmeztelen, seggrészeg figura, a bringa persze lelökve oldalra. Amikor megláttak, kamerával a fejemen, hangos ujjongással fogadtak és rám akartak vetődni. Alig bírtam kislisszanni közülük.
Balatonfüredig gyakorlatilag egy nagy szenvedés volt az út. Nem a fáradtság, az konkrétan nem volt. Szokták mondani, hogy 130 kilométer körül jön egy megpusztulás, aztán holtpont, majd elmúlik és teljesen frissen teker tovább az ember. Nálam ilyesmiről szó sem volt, elég sok nagy távot tettem meg az utóbbi időben, se megpusztulást, se holtpontot, se feltámadást nem tapasztaltam. Csak cudar meleget. Balatonfüreden is az segített, hogy akkor már fél hatot mutatott az óra és alábbhagyott a kánikula. Ennek ellenére a Hatlépcsősbe nem mentem fel, pedig a megfordított kör egyik motivációja pont az volt, hogy így be tudok lépni Füreden velős pirítóst enni. Nos, a logisztika megint beleszólt. Előzetesen megbeszéltük, hogy szombat este felmegyek a helyben lakó haveromhoz, mert már ezer éve nem találkoztunk. Üres kézzel meg nem illik menni.
Csakhogy.
A helyi boltban, nevezzük néven, a Coopban, melyben tegnap este voltam, nem lehetett emberi fogyasztásra alkalmas bort vásárolni. Csupa olyan bor volt, melyet más láncokban még az alsó sorba sem tesznek ki.
Innen üzenem azoknak a seggfejeknek, akik ki akarják zavarni a külföldi láncokat Magyarországról, hogy tényleg ezt akarjátok? Kizárólagosan ezeket az igénytelen, szar magyar láncokat?
Végül csütörtökön, a mai estére, a kerülést megünneplendő, egy üveg vargabort vettem. Na most a Varga borászat termékeit én nem tekintem bornak, ezek a legjobb esetben is maximum szőlőből készített alkoholos italok. Most gondold el, milyen lehetett a többi, ha ez volt a boltban a legjobb?
Mielőtt bárki félreértené. A kényszertermelt szőlők átvétele volumenjében saccra észrevehetetlen az említett borászatoknál. Én inkább csak az igénytelenségre szerettem volna célozni.
Van igény ilyen minőségre? Hajjaj. Nézd meg a nyári szezont, akár csak a Balatonon. (De mondhatnám bármelyik magyar üdülőterületet.) Mit kapsz, ha fröccsöt kérsz? Vargabort. Nem, nem az Aranymetszést, hanem a legalját. Elképesztő mennyiség fogy belőle, aranyáron. (1 deci bort mértek a parton tavaly 550 forintért. Nagyjából egy litert kaphattak ennyi pénzért a borászattól.)
Na mindegy, nem morgok, a lényeg, hogy nem véletlenül iszok nyáron sört az üdülőhelyeken, dacára annak, hogy erősen boros vagyok.
Vissza a sztoriba. Csütörtök este esélyem sem volt a Coopban iható bort venni, péntek este meg már későn érkezem meg, nem marad más, mint szombat délelőtt elmenni az Aldiba. Ezzel viszont az a baj, hogy szombatra teljesen laza napot terveztem, sokáig alvás, teszetosza tétlenkedés, aztán délben elmegyek a hegyekbe állatkodni. A délelőtti bolt ezt az idillt rúgta volna fel, nem kicsit, mert az Aldi a 13%-os emelkedő mögött van, azt meg is kellett volna másznom.
Végül sikerült kinyitnom az ördöglakatot. Este hét előtt voltam Füreden, még nyitva volt a kemping melletti Spar. Átnéztem a bicót és úgy saccoltam, a váztáskában pont el fog férni egy üveg bor, meg egy tábla csoki. Így is történt. Találtam jó bort, ajándékba vihető csokit, sőt, olyasmit találtam magamnak, amiről soha nem is hallottam: 0%-os Strongbow körte cider. Ennyit a külföldi és a magyar láncokról, meg az igényességről.
Almádi felé haladva elgondolkodtam. Hogyan menjek fel a szálláshoz? Az Aldi felől durva 13%-os emelkedő van, az nem hiányzik. A Veszprémi út is jó lehet, de emlékeim szerint az is nagyon durván meredek. A legjobb még az lenne, ha letérnék az egykori Határ csárdánál és harántolva, jó hosszan osonnék fel a dombra. Ezt választottam. Nyilván nem jött be. Azt azért tudni kell, hogy ismerem Almádit, amikor a környéken laktam, csavarogtam arrafelé is, de tény, hogy nem biciklis szemmel néztem az utcákat. Most felmentem egy enyhe emelkedőn, utána lementem egy enyhe lejtőn. Hmm. Utána jött egy akkora meredek, macskaköves emelkedő, hogy meg se próbáltam, leszálltam, feltoltam a bringát. De legalább túl vagyok rajta. Gondoltam naívan. Felültem a bicajra, majd… gurultam egy hatalmasat. Vissza a start mezőre. Gyakorlatilag lejutottam arra a pontra, ahonnan a Veszprémi út elkezd emelkedni. Fasza. Almádi nem egyszerű város, nem könnyen adja meg magát. De szerencsére az is kiderült, hogy az emlékeim nem voltak valósak, a Veszprémi út érintett szakasza csak 5-7%-os volt, azon azért még a Balaton-kör után sem volt gond feltekerni.
Megérkezés. A szokásos probléma: annyi mindent kellene csinálni és persze a legvacakabb dolgok a legsürgősebbek. Töltőre dugtam mindent, elrendeztem a mai nap technikai dolgait, kevertem holnapra újabb italokat, kiültem a teraszra, hívtam a családot, mert a fiammal meg kellett beszélnem, hogyan instruálja a klímást, közben elkezdtem vacsorázni, végül már majdnem ott jártam, hogy hanyattdőlök a nádfotelben a teraszon és felbontom azt a nagyon finom vargabort, na ekkor szakadt nyakamba egy vihar. Becuccoltam. Háromnegyedóra múlva meg vissza. Azért mégse a hálószobában borozzak már, az ágy szélén ülve. Itt esett le, hogy a vihar egy órával érkezett később, mint én. Ki volt ez centizve.
Sportóra, megint. Azt írta, hogy kész vagy öreg, kampec, hívd az utolsó kenetet. A body battery tartósan nullán, az alvás is csak 10%-ra vitte fel. Egész nap feküdjek, ne mozogjak és aludjak nagyokat.
Írta mindezt péntek reggel.
Amikor nekiindultam a tókerülésnek.
És fogalmam sincs, ez a hülye óra miről beszélt, üde voltam és friss, kicsattantam az erőtől és kíváncsian vártam, milyen lesz végigtekerni a napot.
Ez az algoritmus nagyon félrement, kedves garmin.
Arra leszek kíváncsi még, hogy mit fog lépni, amikor este a minusz végtelen body battery értékre még rátolok egy üveg bort. Már egy pohár után is sarokba szokott állítani.
Este 11 van, üldögélek a sötét teraszon, a vihartól lehűlt éjszakai levegőben. Még van 3 deci borom. Elég jellegtelen, de legalább volt benne szénsav. Odabent meg csak a munka van, konkrétan még nem zuhanyoztam, mosogatni meg csak a lúzerek szoktak, egyébként is ráér reggelig.
Ja, meg intenzív dörgéssel bejelentkezett az újabb vihar. Annyira nem,aggódok, a zivatarzóna éjszaka átmegy az országon, holnapra a Windy egy csepp esőt sem igért a környékre.
Persze nem csak borozgatok, jegyzetelek is közben. Ez általában úgy néz ki, hogy igyekszem végiggondolni a napot, aztán ha beüt valami, azt leírom. A mai napról ilyesmik nincsenek. Túlcsordultam. Túl sok volt. Sorra villannak fel a helyszínek, ismerem mindet, nem először járok ezen a környéken, de ma az egész összefolyik egy masszává. Nem tudok kiemelni semmit.
Talán majd a videó.
Recent Comments