Gravelteszt: Hiánypótlás

2022.03.19; szombat

Időközben lemostam a bringát, vékonyan be is olajoztam a lánc belső felét. Korábban szerelőállványon megvizsgáltam a váltót, látszott, hogy beállítási probléma van, be is jelentettem a szervíznek. De azért kíváncsi voltam, mennyit jelent a lepucolás. Nos, valamennyit mindenképpen. Most már csak a két legnagyobb lánckereket nem tudta megmászni a lánc, a kar szépen visszaugrott a helyére, nem kellett rángatni és a le-fel kavarodások is megszűntek. Szóval alapvetően jó, a beállítások után még jobb lesz, bár egy kicsit furcsállom, hogy egy durva terepre tervezett bringának a váltója érzékeny legyen a porra, homokra, sárra.

Ettől persze még tavasz van, kerékpáros idő, szóval menni kell. Az új gépen akad még bőven tesztelnivaló. Nyilván megint csak lapos terep jöhet szóba. Akkor pótoljuk be az elmaradásokat. A múlt szombaton ugyanis homokundorból kifolyólag kihagytam egy szakaszt, illetve az aljas defekt miatt egy másikat. Nézzük meg.

Péteriig semmi extra. A faluba tulajdonképpen be sem kellett mennem, a mellékút még a tábla előtt leágazott. Nos, rendesen hümmögtem. Homok ugyanis nem volt. Aszfalt, aztán sóder, utána földút, majd ugyanez visszafelé. De a földút kemény volt. Ettől kár volt parázni.

De a másiktól! Na attól kellett volna. A sors tréfája, hogy ha nincs defekt, akkor egy fárasztó út végeként kellett volna végigmásznom a terepen. Instant érfelvágás.

Első ránézésre még hangulatos is volt. Üllő után, nagyjából a Hungaroplant környékén kanyarodtam le. A nagyon távolban látszottak az M0-n araszoló kamionok, addig kellett menni ezen az úton.

Mely nem sikerült. Párszáz méter után akkora homokdombokba vezetett az út, mint ha a Szaharában lettünk volna. Menekülőút, az nem volt. Mind a vetésben, mind a tarlón ugyanolyan mély homok fogadott. Tolás. Később a tarló felkeményedett, óvatosan tudtam rajta tekerni. (Persze ennek is meglett a böjtje. Defekt. Szerencsére kitartott a gumi hazáig, de a nappaliban már szánalmasan laposan szomorkodott az első kerék.)

Korábban már lezártam ezt a túrasorozatot, de az igazi zárás most történt meg, ezzel a hiánypótlással. Most lehet levonni a tapasztalatokat is.

  • A bringa jó. Nagyon jó. Mondjuk, meg is kérték az árát, de megérte. A váltót kell még újra belőni, utána már egy szavam sem lehet.
  • Az az elképzelt nagy-nagy szabadság csak álom. Oké, azt sejtettem, hogy ingoványban nem fogok tekerni vele, de homokban többet vártam tőle. A trekingnél azért jobb, az országútinál nyilván, de az elképzeléseimhez képest sokszor akadtam el, kellett tolnom. Azaz alföldi környezetben nem lehet csak úgy nekiszaladni a földutaknak, mert elég sanszos, hogy el fogok süllyedni a homokban. Illetve ha alternatív megoldást keresek a homok mellett, annak nagy valószínűséggel defekt lesz a vége. Egyéni szocprobléma, hogy itt lakom az Alfőld csücskében. Vagy mehetek bringázni a nagyvárosba (nem), vagy az Alföldre. Eh.
  • Ahol viszont nagyon otthon van a bringa, az a hegyek, erdők jelölt kerékpárútjai. Ebben a hat napban méltatlanul kevés ilyen terep volt, de azt nagyon élveztem. Az Alföldet hagyni kell, aszfaltos, maximum sóderes utakat kell választani és kész. De a hegyekben lehet bátran csapatni. Egyéni szocprobléma, hogy hegy viszont nincs a közelben. Marad az, hogy bringa a kocsiba és szolíd autókázás a hegyig. Vagy könnyű – bikepacking – felszereléssel elmenni többnapos túrákra, melyek jellemzően hegyeket fűznek fel.

Hát, ennyi. Azért így is elég kellemes a jövőkép.

6 Comments

  1. Nincs értelme kevlárbetétet tenni a külső és a belső közé?

  2. Nagyon nem szeretnék belemenni még egyszer ebbe a csőbe. Egyelőre abban bízok, hogy ha elengedem a homokos-akácos-tarlós terepet, akkor megszűnnek a defektek. Aztán ha mégsem, akkor a következő lépés valami taknyos belső lesz.

    • Na de a kevlárral erősített külsővel mi a baj? Voltak rossz tapasztalatok?
      Olvasom a bejegyzéseid, de erre nem emlékszem.
      Egy országútira értem, nem jó. De egy terepre valóra?
      A takonnyal feltöltés is jó lehet, de az meg azért beleszárad egy tél alatt.

      • A külsőnél eddig nem jött elő szempontként a kevlárbevonat. Arra emlékszem, hogy anno 300 tpi-s külsőkkel kisérleteztem, nagyon rossz tapasztalatokkal.

        Tél alatt? Az mi? :) (Nálam nincs holt szezon.)

        • A Schwalbe szerint a nagyobb tpi nem feltétlenül jobb:
          “In principle, the more close-meshed a carcass is woven, the higher the quality of the tire. A dense carcass is important for low rolling resistance and good riding properties. At the same time, puncture protection increases, because carcasses with a high strand density are difficult to puncture.
          However, this does not apply to the extremely fine 127 EPI carcasses, as each strand is sheer and quite vulnerable. The best compromise for low weight and resistance is around 67 EPI.
          Therefore, we intentionally use the 127 EPI carcasses only for light competition tires, where weight is an important factor.
          But be cautious when comparing EPI indications, as often the number of strands of all carcass layers are added together. An indication of 200 TPI results e.g. from 3 layers of 67 EPI each underneath the tread. With all EPI numbers above 150, it should be assumed that the figures have been calculated by adding up the strands in all layers. Schwalbe only indicates the material density in one carcass layer. Commonly, there are 3 carcass layers underneath the tread.”

          • Köszi, jó tudni, az EPI-re eddig nem figyeltem. (A 300 TPI-s Conti gumikkal régen az volt a gond, hogy nagyon hamar elkoptak, utána meg már vadászták a defekteket.)
            Ez az egész defekt dolog némileg nosztalgikus számomra. A rengeteg defektem 2007-2011 között volt, utána történt egy bringacsere, ezen normális külső volt, a mostani outin szintén, szóval jól vagyok. (A trekingen is akkor jöttek a defektek, amikor elkopott a külső, csere után megszűntek.)
            A gravelnél meg egyértelműen a tarló, illetve a gyalogakác okozza a problémát. Lehet, hogy küzdök még vele, de annyira nem vonz ez a terep.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading