Tulajdonképpen megvolt a mai bringatúra, de túl sok jót nem tudok mondani róla. Az egészet tönkretette a bringa váltója. Ez most vagy ennyire ipari hulladék, vagy ilyen gyorsan elértük az utánhangolós fázist. Nyilván vissza fog menni a szervízbe, aztán meglátjuk. De egy ilyen nap után nagyon össze kell szednie magát.
Úgy összességében is vacak egy nap volt. Mindenfelé elképesztő tömegek. Abból a fajtából, aki nem lát, nem hall, nem gondolkodik, de viszi a féltucat hasonlóan hülye kölykét, a babakocsit, meg a kutyáit és persze mindenki a kerékpárúton tobzódik, de simán le tudják blokkolni az erdei utat is, aztán amikor széttárt kézzel jelzem, hogy azért ne már, még utánamordibálnak, hogy miért nem csengetsz, bazmeg? Komolyan, iszonyú mentális állapotban van az ország. Mindenesetre nem gondoltam volna, hogy a jövő héten megérkező felszerelések közül a csengő fog a legjobban hiányozni. Vagy a hajókürt. Vagy a Javelin.

Aztán itthon egy banális apróság annyira kiverte nálam a biztosítékot, mint abban a filmben, amikor a hapi egy látszólag apróság miatt kezdett el tömeget gyilkolni.

Hazaérkezés után elkezdtem feltölteni az anyagokat a gépre, illetve rádugtam az aksikat a töltőkre. Addigra a csajok is kijöttek a konyhából, el tudtam menni összedobni valami vacsit magamnak. Meglett. Leültem a kajával az íróasztalhoz. (Nagyon sok másolnivaló van, meg médiafeldolgozás.) Aztán arrébbraktam valamit és véletlenül hozzáértem a monitorom kávájához. Erre bevillant az OSD, majd elment a kép. Ez ugyanis egy olyan végtelenül elbaszott szar Philips monitor, hogy az OSD érintőkapcsolói el vannak rejtve a káva aljába. Hogy álló monitornál véletlenül se lásd egyiket sem. De ha hozzáérsz, egy mozdulattal átállítja 4:3-ra monitort. Visszaállító mozdulat nincs. Az OSD menüben felbontásállítási lehetőség szintén nincs. Előttem ott illatozott az egyre inkább kihűlő ebédem, nekem viszont kellett közben a monitor, de nem, az istennek sem tudtam visszaállítani a 16:9-et. Ekkor dobta le az agyam végképp a szíjat, felkaptam a monitort és többször odacsaptam lapjával az asztalhoz, az asztal széle le is hasadt, viszont a monitor váratlanul megjavult, igaz, a hátsó műanyag borítás is lerepedt. Nagyjából ekkor döntöttek úgy a csajok, hogy inkább felmennek beszélgetni. Én pedig bontottam egy üveg bort.

Aztán nem sokkal később leállt a cirkó, váratlanul kifogyott belőle a víz, nagyon, utánatöltöttem, elindult. Nyilván végig kellett volna mennem a lakáson, hogy hol van vízeleresztési nyom, de a harapós ló. Aztán persze a cirkó nem indult el rendesen, többször is ki kellett húzni a konnektorból, mire beröffent a fűtés része is.

Na, ekkor mondtam azt, hogy elterelgetem még a digitális anyagokat, az üveg bort megiszom, aztán alvás. Majd holnap megírok mindent rendesen. Vagy utána. Mittudomén. Nem érdekel.