Szabadi Sóstó – Balatonfüred
2021.09.04; szombat
Elég nyögvenyelős volt a reggel, jól meg is csúsztunk az indulással. A vízen pedig teljesen szétszóródtunk. Péter kiment a part mellé, hiszen elvileg kinyalós túrát terveztünk. Én viszont ahhoz tartottam magam, hogy a déli parton nem megyünk ki, és én úgy tanultam a föciórán, hogy a déli part Aligáig tart, azt is céloztuk be, pontosabban a régi pártüdülőt, addig viszont bent mentünk. A többiek meg még hozzánk képest is lemaradtak. Péter meg valószínűleg versenylovat reggelizett, mert még úgyis jócskán elénk került, hogy nagyobb íven ment, a lassabb, alacsonyabb vízen. Mondjuk, az is igaz, hogy nem erőltettük a tempót. Nej éjszakára bevett két Voltarent, korán is feküdt, de pár kilométer után így is ki kellett szállnunk a Gumirádli strandnál.
Pisi, sör, meg egy újabb Voltaren. Szerencsére volt nálunk két levélnyi, de szvsz nem annyira egészséges fájdalomcsillapítóval eltompítva erőltetni egy izmot. Az vigasztalt, hogy a Voltaren gyulladáscsökkentő is.
Meg is beszéltük, hogy nem rángatjuk az oroszlán bajszát. Habár ez egy kinyalós túrának indult, de muszájból ahol lehet, csalunk. A tempót is lejjebb tekerjük egy kicsit. Azaz hagyjuk Pétert, hadd nyalogassa az öblök mélyén a nádszálakat, úgyis gyorsabb, mint mi, majd találkozunk jól a spicceknél. Orsolyáék meg úgyis egyéni tempóban jönnek. Valahol.
Még volt némi kommunikációs breakdown, mert ezt meg kellett volna beszélni a többiekkel, de Péter kilométerekkel előttünk csapkodta a vizet, az utóvéd meg mögöttünk. A telefont senki nem vette fel evezés közben, én sem. Szóval a pihenőkből hívogattuk egymást, persze senki nem vette fel, viszont mindenki visszahívott mindenkit, nyilván pihenőből, amikor mindenki más evezett. Tréfás játék volt. Végül áttértünk az sms-re és végre sikerült konvergálnunk.
Nagyjából. Még a nagy szétválás előtt az volt a koncepció, hogy beugrunk a Honvéd üdülőbe egy sörre.
Be is néztünk. A vicces hadfik nekiálltak a partról fűzni Nejt, hogy lasszózza már le az okvetetlenkedő úszómestert, aztán húzza át a kajakja alatt, de Nej vontatókötele olyan stabilan van rögzítve, hogy gyakorlatilag kibogozhatatlan.
Viszont hiába kerestük, nem találtuk Pétert. Még megnéztük kint a kedvenc stégjénél, de ott sem volt. Így mi sem szálltunk ki, ittunk kajakból egy sört, illetve itt még annyira nyugis volt az idő, hogy a vízről hívtam fel a füredi kempinget és foglaltam szállást. Hja, ha van a kempingnek telefonszáma és fel is veszik, akkor azért sokkal egyszerűbb a helyzet.
Aztán ballagtunk tovább. Kenese nem hazudtolta meg magát, felerősödött a szél, naná, hogy a helyileg legkellemetlenebb, a délnyugati, olyan jó begyorsulós. Bosszantó volt, de kibírható. Olyannyira, hogy amint kiértünk a vízirendőrök látószögéből, balkanyar, irány Almádi. (Mint utólag kiderült, tök fölöslegesen óvatoskodtunk. Szeptemberben már nincsenek Kenesén vízirendőrök, Füred viszi a terepet. Na onnan biztosan nem látnak be a fűzfői öbölbe.) Nekem megint nem tetszett a kajakom viselkedése, de már eljutottam odáig, hogy valószínűleg a kormány nincs jól beállítva. Be is ütemeztem a szálláson egy finomhangolást.
A Honvéd üdülő mellől küldtem Péternek sms-t, miszerint vágni fogunk. Jó ötlet volt, mert egyébként a fűzfői öböl mélyén akart minket megvárni. Így viszont az almádi kikötőben találkoztunk, amely mellett közvetlenül ott van a strand, az elefántos kiszállóval.
Szerencsére nyitott kocsmák vártak. Mondjuk a csapolt sör elég béna volt, a lángos szintén, de legalább drága. Mindegy is, kinyújtóztattuk magunkat. Meg láttunk néhány viccesen seggrészeg hapsit.
Időben annyira jól álltunk, hogy beiktattunk még egy kiszállást a csopaki strandon. Utána viszont már Balatonfüred, kemping.
Itt találkoztunk M-mel, aki lassan már megszokott parti egység ezen a környéken. Most is, mire odaértünk, felvette a kulcsot és behűtötte a kézműves vörös söröket. A mobilhome, hát, kint a világ végén. Annyira persze nem nagy tragédia, azért cipelünk magunkkal kajakszállító kiskocsikat. Péter egy korlátozottan használható kiskerekűt, én pedig egy decathlonos nagykerekűt. Fel is szereltük mind a kettőt, indulnánk… majd egy nagy reccsenés. Nem, nem a házibarkács kiskocsi alól. Az enyémnek tört ki a kereke. Fasza. Mert hogy a másik kiskocsival fel nem visszük az 5 kajakot a rák farkára, az kurvafix.
Jó, persze, kerülő megoldások vannak. Kipakolni mindent, majd kajakonként két-három fordulóval kézben felcipelni. Végül felvinni az üres kajakokat is. Mert ilyenkor már csak 35 kiló. Közel 40 kilométer evezés után nincs is jobb. Nejjel elkezdtünk kipakolni a kajakokból, Péter és M láttak egy csónaktárolót és elmentek megnézni, be tudjuk-e oda csempészni a kajakjainkat éjszakára. Végül akár be is tudtuk volna, de M kiszúrt a sarokban egy csónakszállító talicskát. Na, azt gyorsan lenyúlták és sitty-sutty felhúztuk vele a kajakokat. Huh. Alig egy óra kinlódás és már el is tudtuk foglalni a szállást. Közben persze már lement a nap, nyilván a kormányhangolás elmaradt.
Zuhany, vacsora, kiülés a teraszra. Némi sör, némi pálinka, megérdemeltük. Aztán rekord időn belül bontottunk asztalt és mentünk aludni. A sportórámon a body battery már minusz kétszáz körül lenne, ha lenne bátorsága kiírni a valós számot.
Recent Comments