Szabadi Sóstó – Balatonfüred
2021.09.04; szombat

Elég nyögvenyelős volt a reggel, jól meg is csúsztunk az indulással. A vízen pedig teljesen szétszóródtunk. Péter kiment a part mellé, hiszen elvileg kinyalós túrát terveztünk. Én viszont ahhoz tartottam magam, hogy a déli parton nem megyünk ki, és én úgy tanultam a föciórán, hogy a déli part Aligáig tart, azt is céloztuk be, pontosabban a régi pártüdülőt, addig viszont bent mentünk. A többiek meg még hozzánk képest is lemaradtak. Péter meg valószínűleg versenylovat reggelizett, mert még úgyis jócskán elénk került, hogy nagyobb íven ment, a lassabb, alacsonyabb vízen. Mondjuk, az is igaz, hogy nem erőltettük a tempót. Nej éjszakára bevett két Voltarent, korán is feküdt, de pár kilométer után így is ki kellett szállnunk a Gumirádli strandnál.
Pisi, sör, meg egy újabb Voltaren. Szerencsére volt nálunk két levélnyi, de szvsz nem annyira egészséges fájdalomcsillapítóval eltompítva erőltetni egy izmot. Az vigasztalt, hogy a Voltaren gyulladáscsökkentő is.
Meg is beszéltük, hogy nem rángatjuk az oroszlán bajszát. Habár ez egy kinyalós túrának indult, de muszájból ahol lehet, csalunk. A tempót is lejjebb tekerjük egy kicsit. Azaz hagyjuk Pétert, hadd nyalogassa az öblök mélyén a nádszálakat, úgyis gyorsabb, mint mi, majd találkozunk jól a spicceknél. Orsolyáék meg úgyis egyéni tempóban jönnek. Valahol.
Még volt némi kommunikációs breakdown, mert ezt meg kellett volna beszélni a többiekkel, de Péter kilométerekkel előttünk csapkodta a vizet, az utóvéd meg mögöttünk. A telefont senki nem vette fel evezés közben, én sem. Szóval a pihenőkből hívogattuk egymást, persze senki nem vette fel, viszont mindenki visszahívott mindenkit, nyilván pihenőből, amikor mindenki más evezett. Tréfás játék volt. Végül áttértünk az sms-re és végre sikerült konvergálnunk.

Nagyjából. Még a nagy szétválás előtt az volt a koncepció, hogy beugrunk a Honvéd üdülőbe egy sörre.

  • Ez egy aranyos dolog. Maga a Honvéd üdülő zárt hely. Céges üdülő, ráadásul nem is akármilyen cégé. Valahogy egyszer bekeveredtünk, tulajdonképpen strandot kerestünk, de barátságos emberek fogadtak, az úszómester eleve kajakrajongó, kifejezetten örült nekünk. Azóta minden alkalommal úgy intézzük, hogy benézzünk. Tulajdonképpen ez egy időutazás: az ital elképesztően olcsó, viszont a kiszolgálás borzalmas, olyan jó szocreál. Mindent külön pultokhoz, bódékhoz szerveztek ki. Külön sorba kell állni, ha sört akarsz, külön pulthoz, ha kajálni, de ha palacsintát is szeretnél, az már megint külön bódé, a hamburger szintén. Abszolút időrablás, de az egésznek mégis van egy bája.
  • Be is néztünk. A vicces hadfik nekiálltak a partról fűzni Nejt, hogy lasszózza már le az okvetetlenkedő úszómestert, aztán húzza át a kajakja alatt, de Nej vontatókötele olyan stabilan van rögzítve, hogy gyakorlatilag kibogozhatatlan.
    Viszont hiába kerestük, nem találtuk Pétert. Még megnéztük kint a kedvenc stégjénél, de ott sem volt. Így mi sem szálltunk ki, ittunk kajakból egy sört, illetve itt még annyira nyugis volt az idő, hogy a vízről hívtam fel a füredi kempinget és foglaltam szállást. Hja, ha van a kempingnek telefonszáma és fel is veszik, akkor azért sokkal egyszerűbb a helyzet.

    Aztán ballagtunk tovább. Kenese nem hazudtolta meg magát, felerősödött a szél, naná, hogy a helyileg legkellemetlenebb, a délnyugati, olyan jó begyorsulós. Bosszantó volt, de kibírható. Olyannyira, hogy amint kiértünk a vízirendőrök látószögéből, balkanyar, irány Almádi. (Mint utólag kiderült, tök fölöslegesen óvatoskodtunk. Szeptemberben már nincsenek Kenesén vízirendőrök, Füred viszi a terepet. Na onnan biztosan nem látnak be a fűzfői öbölbe.) Nekem megint nem tetszett a kajakom viselkedése, de már eljutottam odáig, hogy valószínűleg a kormány nincs jól beállítva. Be is ütemeztem a szálláson egy finomhangolást.
    A Honvéd üdülő mellől küldtem Péternek sms-t, miszerint vágni fogunk. Jó ötlet volt, mert egyébként a fűzfői öböl mélyén akart minket megvárni. Így viszont az almádi kikötőben találkoztunk, amely mellett közvetlenül ott van a strand, az elefántos kiszállóval.

    Szerencsére nyitott kocsmák vártak. Mondjuk a csapolt sör elég béna volt, a lángos szintén, de legalább drága. Mindegy is, kinyújtóztattuk magunkat. Meg láttunk néhány viccesen seggrészeg hapsit.

    Időben annyira jól álltunk, hogy beiktattunk még egy kiszállást a csopaki strandon. Utána viszont már Balatonfüred, kemping.
    Itt találkoztunk M-mel, aki lassan már megszokott parti egység ezen a környéken. Most is, mire odaértünk, felvette a kulcsot és behűtötte a kézműves vörös söröket. A mobilhome, hát, kint a világ végén. Annyira persze nem nagy tragédia, azért cipelünk magunkkal kajakszállító kiskocsikat. Péter egy korlátozottan használható kiskerekűt, én pedig egy decathlonos nagykerekűt. Fel is szereltük mind a kettőt, indulnánk… majd egy nagy reccsenés. Nem, nem a házibarkács kiskocsi alól. Az enyémnek tört ki a kereke. Fasza. Mert hogy a másik kiskocsival fel nem visszük az 5 kajakot a rák farkára, az kurvafix.
    Jó, persze, kerülő megoldások vannak. Kipakolni mindent, majd kajakonként két-három fordulóval kézben felcipelni. Végül felvinni az üres kajakokat is. Mert ilyenkor már csak 35 kiló. Közel 40 kilométer evezés után nincs is jobb. Nejjel elkezdtünk kipakolni a kajakokból, Péter és M láttak egy csónaktárolót és elmentek megnézni, be tudjuk-e oda csempészni a kajakjainkat éjszakára. Végül akár be is tudtuk volna, de M kiszúrt a sarokban egy csónakszállító talicskát. Na, azt gyorsan lenyúlták és sitty-sutty felhúztuk vele a kajakokat. Huh. Alig egy óra kinlódás és már el is tudtuk foglalni a szállást. Közben persze már lement a nap, nyilván a kormányhangolás elmaradt.

    Zuhany, vacsora, kiülés a teraszra. Némi sör, némi pálinka, megérdemeltük. Aztán rekord időn belül bontottunk asztalt és mentünk aludni. A sportórámon a body battery már minusz kétszáz körül lenne, ha lenne bátorsága kiírni a valós számot.