Csak ha nevetek

Eddig nem írtam róla, mert nem volt kedvem. Mondjuk, úgy általában írni sem.

Szombaton, azon a bringakörúton, volt egy csúnya taknyolásom. Murvás úton országúti bringával belementem egy murvacsapdába, a bringa kicsúszott oldalra én pedig a másik oldalon landoltam.
Ha rám hallgatsz, nem öregszel meg. Fiatalkoromban 4-5 méterről ugráltunk le sima, kemény talajra. Gurultunk egyet, felálltunk, röhögtünk. 20 éve azért hagytam abba a focit, mert elég erőszakos játékos voltam, sokszor ütköztem, sokszor estem. Aztán azt vettem észre, hogy minden esés után hetekbe tellett, mire regenerálódtam.
Ez volt most a bringánál is. Oké, az várható volt, hogy a bal oldalamon nem marad bőr. Ez tipikusan az, amire azt mondja a férfiember, hogy katonadolog. (Szemben például a náthával, mely halálos nyavalya.) Lemostam, sziszegtem, bekentem, sziszegtem, gyógyul. (Bár nem kicsit ronda.) Ami viszont felettébb kellemetlen, az a borda. Vagy zúzódás, vagy repedés, vagy törés. De valami ilyesmi. (Kórházba nem megyek, mert egyrészt nem akarok koronavírust, másfelől meg akármelyikről is van szó, úgyis csak azt tudják mondani, hogy maradjak otthon, pihengessek.)
Szombaton helyi érzéstelenítést választottam (két üveg bor), sikerült is elaludnom háton fekve. Vasárnap már más nap volt. Nem egyedül voltam, nem engedhettem meg, hogy ordítva horkoljam át az éjszakát. Levonultam a nappaliba. Egyébként is szeretek a kanapén aludni, különösen meleg éjszakákon. Egy dolgot felejtettem el: hogy az egyébként alvásra alkalmatlan kanapén való alvásnak koreográfiája van. Máshogy nem megy. És ebbe a koreográfiába nem fért bele, hogy csak az egyik oldalamon fekszem. Reggelre olyan szinten gyulladt be a jobb vállam és a jobb karom, mint azon a rossz emlékű Balaton-átúszáson. Na, ekkor már elég hülyén néztem magam elé. Nem tudtam behajlítani a lábam. Nem tudtam leguggolni. Nem tudtam lehajolni. Nem tudtam nagy levegőt venni. Nem tudtam orrot fújni. Nem tudtam krákogni. Képtelen voltam köhögni, tüsszenteni, szerencsére ez utóbbit sikerült rendre elfojtanom. (Pedig allergiaszezon van.) A csuklás megölt volna. Nem tudtam nagydolgozni. Nem tudtam böfizni. Nem bírtam a vállamnál magasabbra emelni a jobb kezem. Egyáltalán nem bírtam súlyt emelni a jobb kezemmel. Nem tudtam borotválkozni, nem tudtam fésülködni. Gondolhatod, hogyan néztem ki. Szerencsére a lakást elhagyni sem tudtam.
Így jött el a hétfő éjszaka.
Nem volt jó. Bal oldalon a bordafájás, jobb oldalon a kezem. Megfordulni csak a fejem segítségével tudtam.
Reggelre begyulladt a nyakam is. Most nem tudom forgatni a fejemet.

Na, ez az, ami már majdnem a ‘csak, ha nevetek’-érzés.

PS.
Viszont kedd estére elmúlt a hőemelkedésem, szóval mégis inkább sebláz volt, nem korona, which is nice.

1 Comment

  1. Akkor ezen csak picit nevessünk:
    – Jaaj, kisunokám, soha ne öregedj meg…
    – Miért? Dögöljek meg fiatalon??
    – Nem úgy értettem!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑