Leginkább Arizona 06/08

Page és környéke
2019.03.06; szerda

Azért milyen már, hogy a Grand Canyon tetején hajnali négykor felkelek, hogy bepötyögjek a mobilba egy mini novellát. Érted? Amikor ezeregy dologgal van leterhelve az agyam. Ezeregy szervezési problémával. Igazából aludnom kellene, erre felkelek hajnali négykor, és a sötétben elkezdek vadul gépelni a mobiltelefonba. Mert van, amit csak ekkor lehet. Az ihlet egy rohadt kurva. Vagy kielégíted azonnal, vagy úgy otthagy, hogy nem is emlékszel rá.

Az időjárás-előrejelzés tökéletes. Pontosan olyan szar az idő, ahogy jósolták. Nej és Barna megint elmentek futni. Mert mégiscsak a Grand Canyon. Én a kutyámat sem vertem volna ki ilyen időben a házból.

Szlalom az időjárással. 4 nap Grand Canyon Village ebből 3 nap elviselhetetlenül vacak (orkánszerű szél, hideg, havas eső) és a negyedik nap is csak annyiban különbözött, hogy elviselhetően volt vacak. Ehhez képest két nap a kanyonban voltunk, ahol ahogy kerültünk egyre lejjebb, úgy lett egyre jobb az időjárás, lent pedig este/reggel csipős hideg fogadott ugyan, de minden más rendben volt. (Nem, ez nem rendszerszintű, odalent is láttunk havat, sártengert és nagy tócsákat is, szóval ami fentről esik, az megtalálja a kanyon alját is.) Aztán elmentünk a Monument Valley-be, egy másik nap Page-be, mindkét helyen kellemes, tavaszias idő. Szerdára Las Vegasban csípős hideget, szakadó esőt jósolt a levelibéka. Vegasban! Viszont csütörtökre, amikor megyünk, visszaáll a rend, száraz meleg idő lesz.
Szóval szokatlanul vacak, zord idő egész héten (sivatagi környezetben!), mi viszont csak kicseleztük valahogy. Úgyhogy alapvetően nem rossz.

Page.
Cigánykodás.

Nálam ez a kettő összeforrt.

Kezdjük ott, hogy Page ugyanolyan navajó porfészek, mint Kayenta. Egy 1957-es alapítású település, mely egyáltalán nem néz ki településnek. Viszont van egy vízierőműje, egy szénerőműje, egy kanyonja (Glenn Canyon), egy remekbeszabott folyókanyarulata (Horseshoe Bend)… és a legizgalmasabb látnivalója, az Antilope Canyon.

Az egész nagyon navajó. És nagyon cigánykodós. Fura, mert a Monument Valley is navajó terület, de ott megvettük a méltányolható árú belépőt (egy kocsi, négy felnőtt 20$) és utána oda császkálgathattunk, ahová akartunk. Itt viszont… nagyon nem.

Az Antilope Canyon például fejenként 50$. Nem kevés. Ráadásul kettéválasztották középen a kanyont, a testvérpár alapított rá két céget, azaz ha a teljeset akarod látni, akkor az 100$. Már a weboldaluk is tele van mindenféle idióta tiltással, de az agyam a helyszíni táblák láttán dobta le a szíjat.

A weben például csak azt írták, hogy nincs gopro, nincs állvány. A helyi tábla szerint már nincs videó sem. Tilos mindennemű táska, azaz ha több objektívet vinnél magaddal, nagyzsebes nadrágot vegyél fel. Tilos a gimbal. Tilos a lépcsőn fényképezni. Tilos a szelfibot. Tilos a monopod, tilos az állvány. Tilos a szoknya. A sapkát nagy kegyesen megengedik. A második táblán meg azt írják, hogy aki ezeket megsérti, azt azonnal kivezetik.

És még nincs vége. Korábban érkeztünk egy órával, gondoltuk, megnézzük addig a Horseshoe Bend-et. 5 kilométerre van a kanyontól, simán belefér. Végülis csak egy kilátási pont.
Aha.
A parkoló koordinátáját elmentettem. Fontos infó, mert nagyon sok a látogató, kevés a parkolóhely, máshol meg nem lehet megállni. Szezonon kívül, hétköznap délben mentünk, bíztam benne, hogy sikerül.
Nos, nem. Ahogy közeledtünk, táblák jelezték, hogy a parkolót lezárták. Egy pár kilométerrel arrébb lévő parkolóban tehetjük le a kocsit, onnan viszont shuttle. Fejenként 5 dollárért. Azaz belépőt nem lehet szedni a kilátási pontért, de a ravasz navajók összehozták, hogy megfejjék a turistákat. A busz negyedóránként jár, nyilván visszafelé is, időben így már nem fértünk bele. Bementük a shuttle melletti parkolóba, hogy majd a kijáratnál kijőve fordulunk vissza, de valami köcsög fasz integetett, hogy azonnal tolassunk vissza. Mutogattuk neki, hogy közel távol nincs semmi mozgás és csak megfordulni akarunk, de nem hagyta magát. Ipszilonozgatással meg kellett fordulnunk és kimenni a bejáraton. Nem tudom miért, de ez a vaskalapos paraszt annyira, de annyira felnyomta bennem az ideget, hogy innentől csak cinikus megjegyzésekre voltam képes, mely egy idő után Nejnél verte ki a biztosítékot. Hangulatos túra volt.

Ja, és akkor még néhány apróság:
– Az Antilope Canyon büféjében egy eszpresszó kávé 4 dollár. Az eddigi legdurvább ár Amerikában.
– Ha bankkártyát akarsz használni akárhol is a telepen, akkor 1$ tranzakziós díjat számolnak fel. Amerikában!

Habár ide pont nem illeszkedik, de a tiltásokkal kapcsolatban jutott eszembe. A drónt felejtsd el. Pár hónapja tipródok azon, hogy vásároljak-e vagy sem, most éppen úgy állok, hogy őszig adtam haladékot magamnak a döntéshez. De ez az amerikai út nagyon erős rúgás volt a ‘NEM’ irányába. Ugyanis mindenhol, ahol kedvem lett volna elővenni a drónt, már messziről ki volt rakva a ‘drónozni tilos’ tábla. Persze, ahol nem volt tábla, ott lehetett volna, csak ott nem volt semmi, amiért érdemes lett volna.

Szerencsére a Canyon hozta magát. Az ugyanis, függetlenül attól, hogy navajók tehénkedtek rá, vagy sem, csodálatos volt. Bár hozzáteszem, egy apró csalódás rögtön volt. Az összes fényképen úgy néz ki a kanyon, hogy mélynarancssárgától mályvaliláig mindenféle fényes sziklák alkotják a falakat. Nos, itt azért van egy kis optikai illúzió. Sziklákról szó sincs, az egész homokkó, azaz tufa. Csak a fény, ahogy ráesik, attól tűnik sziklának az egész.
De ettől persze még gyönyörű.

Mentem, szorosan rátapadva a guide-ra és persze vastagon leszartam, hogy nem lehet videózni. Nem mondom, hogy tökéletes volt a kameramozgás, de remélhetőleg össze lehet majd vágni belőle valamit.
A pacák egyébként rendesen panaszkodott az extrém időjárásra. Egyetértettem vele. Ahogy mászkáltunk a kanyon alján, a felettünk tomboló szélvihar szívlapáttal szórta nyakunkba a homokot.

Ja és ha valaki Windows-osnak ismerős a táj, nem véletlen. A vezetőnk konkrétan megmutatta, hogy melyik sziklánál, milyen pozícióból fényképezte a Microsoft a háttérképet.

A kanyon után megbeszéltük, mi legyen ezzel a Lópatkó Kanyarral. Végül arra jutottunk, hogy kapják be. Időnk sincs rá és a begyünk sem veszi be, hogy egy ingyenes kilátásért pénzt fizessünk, kilátást egyébként is kapunk ezerrel a Grand Canyonnál, arról nem is beszélve, hogy a Colorado iszapos. A látvány meg tuti nem lesz olyan, mint a fenti képen, hiszen azt a levegőből lőtték.

[Utólagos megjegyzés]
Itthon azt találtam, hogy 2019-ben nekiálltak rendezni az áldatlan helyzetet a Horseshoe Bend melletti parkolással kapcsolatban. Kibővítik a parkolót, meg biztonságosra építik ki a kilátót. Persze ez már durván fizetős parkoló lesz.
Mindenesetre valószínűleg emiatt az építkezés miatt volt zárva a parkoló és lehetett csak shuttle busszal megközelíteni.

Összefoglalásként. A kanyon csak 400 méter. Ránézésre durván sok érte az 50 dodó fejenként, de hidd el, megéri. Tényleg olyan gyönyörű, mint ahogy a fényképeken is látszik. Csak éppen ez a köréépült lehúzós biznisz keseríti meg az ember szájízét.

Aztán elszaladtunk a Glenn Dam-hoz, azaz a Glenn vízierőműhöz. Egy kis bemelegítés a Hoover Dam-hez.

Visszafelé beléptünk egy mexikói étterembe… és uramatyám, nem bántuk meg. Megint Dóra volt a guide (ugye 1 év Kanári-szigetek, 1 év Amerika, mind spanyolul, mind angolul perfekt) és hát olyan dolgokat ettünk, olyan mennyiségben, hogy kettéállt a fülünk. Ezek a kaják még amerikai dimenziókban is az overkill kategóráiába estek.

Aztán elindultunk haza. Nem kicsit volt mulatságos – na, jó keserűen fanyar – hogy már 100 kilométerről láttuk, hol van Grand Canyon Village.

Igen, ott az alatt a rohadék fekete felhő alatt.
A jelenség egyébként tényleg érthetetlen. Orkánszerű szél fúj egész nap. A fekete felhő viszont csak a Village felett van és nem mozdul egy centit sem. A szél dacára sem. Mi lehet ott a magasban? Csillagkapu?

Habár meglehetősen fáradtak voltunk este – a welcome whisky után meg különösen – de muszájpakolás. Holnap reggel elmegyünk és nagyon sok dolgot hagyunk itt. Na jó, nem mindent, a söröket, borokat nyilván megisszuk. A whiskyt nem, az már múlt idő.

Nem találok dolgokat. Aztán egyszer csak meglesznek. Gondolom azért, hogy állandóan kellő szinten legyen az adrenalinom. Mert minden nyomorult fecnit meg kell őrizni. Mert egyébként irgumburgum. Annyi papírral jöttem, amennyi egy közepes irodának sincs. Repülőjegyek, itinerek, repülési társaságok utazási feltételei, szállások papírjai, autóbérlés papírok, négy biztosítási kötvény, immigration dokumentumok, backcountry permit, előreváltott jegyek, segédpapírok, menetrendek, térképkoordináták, nyitvatartások… eh.

Ja, és megint nem tudtunk a szállás mellett leparkolni. Sőt. A végén már annak is örültünk – és ahhoz is nagy szerencse kellett – hogy _egyáltalán_ le tudjunk parkolni. Jó egy kilométerre a szállástól. Egyszerűen nincs annyi parkolóhely, ahány szállás. Mondjuk ehhez képest bőkezűen bánnak a térrel: maguk a parkolóhelyek európai szemmel nagyok és sok a különböző okból nem parkolható terület.

Antilope Canyon:

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *