Előzmények
Mentsük meg Ryan közlegényt Petrényi Dórát.
Oké, megmentésről szó sem volt, de azért akadtak vicces áthallások.
Úgy indult az egész, még tavaly nyáron, hogy látogassuk meg Dórát odakint Georgiában. Pontosabban, amikor lejár az egy éve, akkor menjünk ki, csavarogjunk egyet mondjuk New Yorkban és együtt jöjjünk haza.
Nekem ez több okból sem tetszett. Egyfelől finoman szólva is elvesztettem az érdeklődésemet Amerika iránt. Ugyanolyan köcsög ország lett, mint Magyarország. Másfelől azért ez nem kis pénz. Négy főre csak a repülőjegy egy milla, a brutális szállásárakról már nem is beszélve.
De a csajok csak susmorogtak.
Aztán úgy nézett ki, hogy bejön egy különösen zsíros üzlet. Oké, beadtam a derekam. De akkor már ne szarozzunk New Yorkkal. Ha már megyünk, akkor legalább egy hétre menjünk. Az meg sok New Yorkra. Arról nem is beszélve, hogy így február végén, március elején még vastagon hó van arrafelé. Menjünk melegebb helyre. Floridát nem kedvelem – a lányom sem – az kiesett. San Francisco jó hely, de egy hétre kevés. Legyen Arizona. Sivatagi környezet. Tele remek látványosságokkal (Oak Creek Canyon, Grand Canyon, Monument Valley, Antilope Canyon, Petrified Forest) és jól autózható távolságokkal. Egzotikus gyalogtúrák. Az egy hét még kevés is lesz.
A zsíros üzlet időközben ugyan kútbaesett, de hát a repülőjegyeket addigra már megvettem.
Nos, így történt.
Hol élsz? 2018-ban.
Azaz a Backcountry Permit beszerzése.
Ez az engedély szükséges ahhoz, hogy lent aludhassál a Grand Canyon alján. Ugyan léteznek olyan terminátorok, akik képesek ugyanazon a napon lemenni és feljönni, de ez már jócskán emberfeletti teljesítmény.
Csak faxon lehet igényelni. Csak megadott időpontban.
Hogyan faxoljunk hajnali ötkor?
A metódus. Nem lehet ám akármikor jelentkezni. Meghatározod, melyik nap szeretnél lemenni. Annak a hónapnak az első napjától visszaszámolsz 3 hónapot és azon a napon a helyi (MST, Mountain Standard Time) idő szerint délután 17.00-kor(!) lehet beküldeni az első faxot. Igyekezni kell, mert odalent 32 parcella van, a jelentkezők száma meg napi 800.
Ez magyar viszonyokra lefordítva azt jelenti, hogy hajnali ötkor kell elküldeni egy faxot.
Honnan? Mivel? Nej munkahelyén van fax, de hajnali ötkor? Merthogy nekünk itthon nincs.
Aztán alaposabban utánaolvasva kiderült, hogy ha korábban küldöm be (de nem korábban, mint két héttel a faxolási időpont előtt), akkor valahogy belekeverik a faxot a sorba. Nyilván nem az elejére, de belekeverik. Beküldtük egy héttel korábban. Bedobtam mindent, amit csak lehetett. Úgy töltöttem ki a nyomtatványt, hogy látszódjon, más esélyünk nincs. Azaz nem adtam meg alternatív napokat és minden módon igyekeztem jelezni, hogy négyfős család, Európából, csak a Grand Canyon kedvéért, léccilécci.
Megkaptuk.
Pezsgőt bontottam.
Kezdhettünk szállást foglalni.
Ja, a nyomtatvány. Szóval ez úgy működik, hogy letöltesz egy pdf-et. Ennek bizonyos részeit géppel is ki lehet tölteni, bizonyos részeit viszont nem. Például a bankkártyád adatait, azt nem. Hogy miért? Rejtély. Tehát kitöltöd, amit ki lehet, aztán kinyomtatod, kézzel beleírod a hiányzó adatokat, aláírod… és kész. Mármint ha offline faxkészülékkel dolgozol. (Én azért csak nyüzsögtem annyit, hogy találtam egy webes faxolási lehetőséget, de szerencsére nem kellett, Nej cégétől elment a kérelem.)
Ebből a kézi beírkálásból is ki tudnak sülni vicces dolgok. Tíz évvel ezelőtt ugyanez volt, akkor beadtam a kérelmet, majd egy hónap múlva visszajött egy email, hogy bocsesz, nem tudják elolvasni a kézírásomat. Faxoljak újat, immár egyértelműbb számokkal a bankkártyánál. Á, alig tépkedtem a csempéket a falról. Emailben persze nem fogadták el a javított bankkártyaszámot.
Ez a bizonyos Backcountry Permit egyben parcellát is jelent a lenti kempingben. Van még a Fantom-völgyben egy faházas telep, a Phantom Ranch. Itt nem lehet közvetlenül foglalni, az ún. fantomlottón sorolják ki, hogy a tömérdek jelentkező közül kik kapják meg a megpályázható időszakra az egyes faházakat. Meg se próbáltuk. Az biztos, hogy ha Amerikában élnék, folyamatosan lottóznék egy-egy hétre, aztán ha nyernék, bejárnám odalent az összes túraútvonalat.
Így viszont csak lementünk (South-Kaibab trail), lent aludtunk, majd feljöttünk (Bright Angel trail).
Ja, még valami. Ezt a Backcountry Permit-et hivatalosan a hátizsákodra kell rajzszögezni vagy tűzőgéppel rátűzni, a legjobb, ha rávarrod, mindenesetre állandóan olvashatónak kell lennie mindenki számára. Nyilván ennyire nem toltuk túl, de a szabály mindenesetre ez.
Nézzük tovább a papírokat. Az ESTÁval kapcsolatos átvágásról már írtam. Egy héttel az indulás előtt derült ki, hogy a helyzet sokkal rosszabb. Az átvágás lényege ugyanis az, hogy a cég látványosan úgy csinál, mintha ő lenne az igénylő oldal, majd helyetted ő adja be a kérelmet, hatszoros áron. Viszont tényleg beadja, azaz nem csak lenyúlja a pénzedet, de dolgozik is valamennyit. Én is megkaptam az ESTÁt rendben.
Illetve… nem annyira rendben. Az eredeti amerikai oldalon lévő form ugyanis elég vacak.
Miért ne lenne az? Egyáltalán létezik valami ebben a mai informatikai világban, ami nem igénytelenül összebarmolt hulladék? Mert ugye az a költséghatékony.
Nos, a formba bele kell írnod a jelenlegi lakcímedet. Szigorúan amerikai formátumban. Máshogy nem lehet, nem fogadja el. Szerencsére ezen egy idő után túl lehet jutni, a form mögötti algoritmus a sokadik hiba után rákérdez, hogy tényleg ez a szemét a címed? Perszehogy. Aztán jön ugyanez a kinti szállás címével. A különbség az, hogy ez utóbbit tényleg pontosan kell beírnod, mert ennek betűről betűre egyeznie kell a valós címmel, az immigration officer kifejezetten harapni szokott rá. Enyhe probléma, hogy amikor igényeltem, akkor még nem volt első szállásunk. Középső volt, de az érkezés estéjére (Phoenix), illetve az utolsó napra (Las Vegas) még nem. A formban viszont határozottan leírták, hogy több szállás esetén az elsőnek a címe kell. Megvontam a vállamat és üresen hagytam a mezőt. (A csaló cég kamuformjában lehetett. A valódiban nem.)
Nos, a briganti cég azzal érvel, hogy ők igenis megdolgoznak a pénzükért. Pontosan tudják, hogyan kell kitölteni a formot. Lófaszt.
Ha ugyanis nem tudom, mit írjak a ‘kinti szállás’ rovatába, akkor a legördülő menüből azt választom ki az eredeti formban, hogy ‘unknown’. Ez a korrekt válasz. A csaló cég leegyszerűsítette a problémát: azt ikszelték be, hogy tranzitutas leszek, nem alszok Amerikában. Most gondolj bele. Ha így maradt volna, a bevándorlási hivatalnok páros lábbal rúgott volna vissza a repülőgépbe.
Szerencsére az ESTA igénylése lemegy egy nap alatt, gyorsan kértem még egyet, most már közvetlenül. Ilyenkor persze a régi ugrik.
Aztán amikor elmeséltem Barnának a sztorit, összehúzodott a szeme. Ő ugyanis úgy oldotta meg a fenti problémát, hogy kinti címnek kamu adatokat adott meg. Gondolván, hogy úgysem foglalkozik vele senki. Hopp, egy újabb ESTA igénylés.
Majd a végén igényelhettem még egyet, mert az utolsó utáni ellenőrzésen vettem észre, hogy két mező tartalmát (apám neve, fiam neve) felcseréltem. Ez már tényleg az indulás előtt történt.
Azaz végül csak sikerült 12e helyett 40e forintot költenünk a három ESTÁra. Mindegy, de legalább megvannak.
Ehhez képest az utazási biztosításokkal – legalábbis a megkötésükkel – semmi gond nem volt. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha le kellett volna húzni valamelyiket… de nem kellett.
Aztán az online checkin a repülőgépekre.
Éreztem. Már előre tartottam tőle. Pirossal írtam be a naptáramba. Riasztást rendeltem hozzá. Pedig egy online checkin tényleg nem a világ.
24 órával a gép indulása előtt lehet belevágni. Azaz Angliába reggel hétkor, onnan tovább délután négykor.
Reggel kávé lefőz. Kényelmes forgószék. Napocska kezd sütni. Madarak csicseregnek. Holnap utazunk.
Beléptem a British Airways oldalára. Megkerestem a foglalást. Azt mondta, mehet a checkin. Akkor menjen. Erre kaptam egy formot, hogy mindannyiunknál hiányzik valami adat az Advanced Passanger/Passport Information (API) teljességéből. Szerencsére van egy gomb, arra kattintva pótolható. Jó. Kattint. Erre kaptam egy listát, hogy mind a három embernél az összes szükséges adat meg van adva, nagy kövér, zöld pipák mindenfelé. Izé. Akkor vissza a checkinhez. Nem enged tovább. Hiányos az API.
Hmm.
Volt valami help. Elolvastam. Azt mondja, hogy ha több légitársaság is érintett a buliban, akkor mindegyiknél egyenként meg kell adni az útlevélszámot. Nos, mi végig a British Airways társasággal repüljük az utat oda-vissza, de a transzatlanti részre a Finnair-en keresztül vettük a jegyet. (Pontosabban ezt az egészet egy utazási iroda rakta össze.) Na jó, nézzük a Finnair oldalát. Véres verítékkel szenvedve, de be tudtam lépni.
Ez direkt valami perverzió, hogy ennyire meg van nehezítve a repülőtársaságokhoz a belépés. Kismillió kód, rendszeresen rosszul írt nevek, első név, második név, MR, MRS, eh.
Jelen foglaláshoz kaptam két, ugyanolyan névvel illetett kódot, melyekből csak az egyik működött. Belépés után kaptam egy harmadikat is, mely szintén működött. A FinnAirhez viszont egyik sem volt jó, ide a járatszámmal és csillió személyes adattal tudtam csak belépni.
Oké, checkin. Erre átdobott a BA oldalára. Hogy ezt az utat a BA kezeli, mindent ott kell csinálnom. Fasza.
Keressünk a BA oldalán valami helpet.
Ez is valami újabb tendencia, de mostanában már nincs olyan, hogy emailcím. Mintha ez az egész kommunikációs forma el lenne felejtve. Pedig szerintem messze a leghatékonyabb.
Itt két lehetőség volt: Twitter(!), meg egy form. Twitter accountom nincs és nem is akarok csinálni. A formnál meg azt írták, hogy a minimális reakcióidő két nap, szóval ha sürgős a dolog, akkor telefon. Jó. A telefonnál meg azt írták, hogy ha nem közvetlenül tőlük vettem a jegyet, hanem valamilyen ügynökségtől, akkor azt hívjam, ne őket. Kész. Amennyire ismerem az ügynökségek reakcióidejét, munkatempóját, az még két napnál is több.
Azért vedd észre, mennyire ügyes koreográfia: becsekkolni csak 24 órával indulás előtt lehet, az ügyintézés reakcióideje meg 48 óra. Azaz ha online checkin problémád van, akkor úgy jártál.
Nézzük mit mond az internet kollektív tudása. Meglepő módon releváns információt kaptam. Mostanában nem ehhez szoktam hozzá.
Why can’t I check in online? OLCI and boarding pass difficulties
Alapos írás, meglehetősen sok problémás lehetőséget bemutatva, kifejezetten a BA online checkin rendszerében. És rögtön ott van a 3. pont.
3.) Have you submitted the right Advance Passenger (API) information? Is your ESTA / eTA up to date?
Particularly for travel to the USA and Canada, your passport number on the booking is checked against databases to check your ESTA or eTA status. The weblink above, under Traveller Information will show the passport on the booking. There’s a separate bug in this area where the system seems to keep requested API despite it being done – one workaround is to edit the API, change a letter, reverse the change, save and then go straight to OLCI. Some other things to look for: have you changed your passport since the booking?
Nos, ez majdhogynem telitalálat. Amikor decemberben kitöltöttem az adatainkat – azaz megadtam az útlevélszámokat – akkor még senkinek sem volt ESTÁja. A BA nyáladzóidióta alkalmazása ezt megjegyezte és nem hajlandó újraellenőrzéssel frissíteni. Azóta Barnának megváltozott az útlevélszáma, hárman beszereztünk hat ESTÁt, mire mindenkinek meglett a végleges, szóval történtek dolgok, az élet pörgött, ahogy szokott. Egyedül a BA hígagyú alkalmazása üldögélt a seggecskéjén és bámult üres tekintettel maga elé. Hiába próbáltam adatváltozásokkal rávenni arra, hogy ellenőrizzen már egy újabbat, nem tette. (Az útlevélszámokkal meg nem mertem játszani.) Azaz az API hiányos, mert nem stimmel az ESTA, de ezt én nem tudom megadni, az alkalmazás meg nem teszi meg. Csak.
Én pedig ott állok egy végtelen körben az online checkin folyamatban.
Ekkor – egy nappal az indulás előtt – már annyira remegett a kezem az idegességtől, hogy időnként kiesett belőle a szivar. Nem véletlenül berzenkedtem ez ellen az út ellen már tavaly nyáron. Egyszerűen hihetetlen mennyiségű adminisztratív f@szság, migránsozás, bürokrácia, idiotizmus. A hátam közepére kívántam az egészet és kívánom most is. De hát rajtam kívül mindenki be van sózva, mese nincs, menni kell.
Mondanom sem kell, délután megint nem ment a checkin. Közölte, hogy amíg az első utazásra nem csináltam meg, addig a másodikra sem mehetek tovább. Az első meg ugye reménytelen. Ennyi.
Miért is olyan fontos ez? Angliába tulajdonképpen mindegy. Szoktam mondogatni, hogy Európán belül teljesen lényegtelen hol ülök, azt a másfél-két órát állva is kibírom. Na de Arizonába, egy 11 órás utazásnál már egyáltalán nem mindegy, hogyan ülünk. Egymás mellett, egymás előtt, egymás mögött… rengeteg variáció van, attól függően, mekkora a telítettség és mikor jutok oda, hogy széket foglaljak. Ha 24 órával az indulás előtt hozzáférek online, akkor addig nézegetem a szabad helyeket, amíg megtalálom az optimálisat.
Nos, ennek most lőttek. Az offline checkin gépindulás előtt nem sokkal történik, nem látod a képernyőt, hogy hogyan vannak az üres helyek, persze, mondhatsz néhány kritériumot az ügyintézőnek, aki aztán közli, hogy jelenleg már kevés a szabad hely, ezt kaptad, örülj, hogy egyáltalán felférsz. Aztán 11 óra közepesen vacak utazás helyett kapsz 11 óra szenvedést.
Mindezt egy idiótán megírt program miatt.
Ezen a blogon már nem ez az első kirohanásom az embertelen, illogikus, bosszantóan rosszul működő programok ellen. Nem azt mondom, hogy mindenhová kellene egy programtervező. (Illetve, dehogynem. Tényleg mindenhová kellene.) De ezeket a hibákat mindenféle magasröptű iskola nélkül, egyszerűen józan paraszti ésszel is ki lehetne javítani. De nem. A szoftver a ‘szomszéd jancsipisti megcsinálja egy nyalókáért’ kategória és ez szemmel láthatóan a cégeket egyáltalán nem zavarja, hiszen költséghatékonyság, ugye.
Szóval. Abban biztos voltam, hogy a kinti checkin egy rémálom lesz. A 24 óra akkor indul, amikor Las Vegasban késő éjjel éppen kaszinózunk. Internet… a fene tudja, hogyan lesz. Nyomtató sehogy. A repülőjegy szerint a phoenixi repülőtéren nem használható a British Airways mobilappja. Szóval látszott, hogy nem lesz sima menet. De hogy a magyar checkin is ekkora szívás lesz és nem is lehet online megoldani… arra nem gondoltam.
Autóbérlés. Credit card. Nincs. És debit? Izé. Az egyik (az integrátor cég weboldala) ezt mondja, a másik (a kölcsönző weboldala) azt. Nincs emailcím. Nincs chat. Csak telefon. Hová kerültem? Az őskorba? Aztán a kölcsönzőnél találtam egy eldugott formot (valami feedback form volt, de nem érdekelt), oda írtam és pár nap múlva egy humán válaszolt, emailben. Hogy fizethetek debit kártyával, de ekkor be kell mutatnom azt a jegyet (repülőjegy, vonatjegy) amellyel a leadó állomásról tovább utazok. Fasza. Egy újabb idióta szabály. És ilyenekkel volt tele az út. Ha egyet is elhibáztál, akkor vagy egy program, vagy akár az egész utazás is kútba eshetett. Nem hiszed el, a végére egy komplett irodányi papíranyag gyűlt össze: három, vastagon tömött A4-es dosszié. Gyakorlatilag egy könyv méret. De így sem voltam nyugodt.
Rákérdeztem a credit kártyára a szállásoknál is. Egy válaszolt vissza, hogy oké. Kettő kussolt.
Jó. Csesszék meg. Habár elvből ellenzem a hitelkártyákat, de akkor csináljunk egyet. Menjünk szembe a trenddel. A sztorit már megírtam itt, a lényeg, hogy a banki töcskölés után nem lett hitelkártyám.
Aztán egy csomó írás elolvasása után egy felszabadító mondat valahol: habár credit kártyával könnyebb, de ha neked nincs ilyen, akkor csak ezért ne váltsál ki. Minden megoldható debit kártyával is, persze az ismert hátrányokkal. (Mind az autókölcsönző, mind a szállás ráterhel egy bazi nagy összeget a számládra, arra az esetre, ha valami nagy kárt csinálnál. Ha nem csináltál semmit, akkor ez a terhelés 1-2 hét után eltűnik. Viszont ez alatt az idő alatt ez az összeg nem áll rendelkezésedre. Hitelkártyánál nem probléma, a bank pénzét terhelték le. Debit kártyánál viszont a tiédet. Nyilván megoldható, a könnyen mobilizálható megtakarításokból rá kell tenni egy súlyosabb összeget, aztán ha hazaértünk és felszabadultak a terhelések, akkor visszarakni.)
Ja, és ha már bank. Indulás előtt két héttel kaptam egy tájékoztatót az Erstétől, hogy megszűntetik a Wizzair tipusú debit kártyát, hamarosan meg is fogom kapni helyette az újat. Pár perc sikoltozás után vettem csak észre, hogy az új kártya aktiválási határideje március 31, azaz addig használhatom a régit. Gondolj bele, ehhez a kártyához volt rendelve a repülőjegy-vásárlás, az összes szállás foglalása, az autóbérlés, ezen történtek/fognak történni a kauciók/depositok levonásai, ez van a Paypal mögött, ez van a Revolut kártya mögött, ez van letárolva a mobiltelefonba, ez van a SimplePay mögött… na most mindezt átkonfigurálni nagy hirtelen… gyakorlatilag reménytelen vállalkozás. Lett volna. Így viszont ráér visszaérkezés után.
Ja, és ha már átmentem ilyen trippek/trükkök stílusba, akkor pár szó a Revolut kártyáról. Ha sokat császkálsz külföldön és időnként használsz még készpénzt, akkor ez egy nélkülözhetetlen prepaid kártya. Prepaid, azaz a legtöbb helyen nem használható se credit, se debit kártyaként. Viszont pénzt remekül lehet vele felvenni. Egyelőre – a sokadik igérgetés után sem – nincs még forintalapú Revolut kártya, de számlatipustól függően az euró alap sem rossz. Nálam például úgy van, hogy ha vásárolok a debitkártyámon keresztül, akkor azért a bank nem számol fel pluszköltséget, sőt, ahogy néztem, még az eurót is viszonylag normálisan, nagyjából középárfolyamon váltja. A Revolut kártya feltöltése pedig vásárlásnak számít. Pénzt felvenni a Revolut kártyáról viszont a világ legtöbb országában, a legtöbb bankautomatából ingyenesen lehet, legalábbis a helyi valutában.
Azaz ha például elindulsz egy balkáni körútra, akkor itthon ráteszel a Revolut kártyádra mondjuk 200 eurót.
Ez az ingyenes havi felső korlát, de ha elfogyott a pénz, pár mozdulattal “vásárolhatsz” rá újabb 200 eurót akár külföldön is. Igaz, ekkor már felszámolnak 2%-ot. (A mocskok. Ez valami nem túl régi újítás, korábban nem volt.)
Ha probléma a net, akkor CitySIM, lásd később.
Innentől kezdve nem lesz problémád a helyi pénzzel. Akár Macedóniában, akár Albániában, akár Montenegróban, akár Horvátországban, egyszerűen odasétálsz a legelső automatához és anélkül, hogy foglalkoznál vele, hogy melyik banknak az automatája, kiveszed a pénzt. A helyi valutában. Ingyen.
Nálam ez annyira bevált, hogy még eurós országokba is így utazok. 30-50 euró általában van nálam, hogy addig se jöjjek zavarba, amíg eljutok az első automatáig, onnan pedig ingyen felveszem, ami kell. Ha nem eurós országba megyek, akkor erre rájön még egy ‘euró – helyi valuta’ átváltási költség, de a váltási arányok – fogalmam sincs, hogyan csinálják – kedvezőbbek még a középárfolyamnál is. Annál pedig határozottan jobb, mint ha akár itthon, akár kint váltanék egy pénzváltónál.
Vissza a szervezéshez.
Antilop kanyon. Azt írják, hogy kifejezetten bátorítjuk, hogy fényképezzetek. Igen, hozzátok csak a profi dslr gépeket, legyenek jó képek. Gopro? Nem, azt tilos. Fotóstáska, ha esetleg több objektívre lenne szükséged? Szó sem lehet róla.
Ezek után kíváncsi lettem volna, milyen az, amikor nem bátorítanak.
Persze itt is óriási a túljelentkezés, ha egy konkrét időpontban akarok lemenni, akkor hónapokkal korábban kell jelentkeznem. Igen, félórás pontossággal kell előre megadnom, mikor leszek ott a sivatagi rák farkán lévő kunyhónál. Kábé 300 kilométer autózás után. Ha lekéstem, bukó. És még nincs vége, de a többiről majd később írok.
Pakolás.
– Vigyük a kettlebellt?
– A 20 kilós még bele is férne a kézipoggyászba.
– Reggel a Grand Canyon sziklái alatt…
– De ki viszi le?
– És ki hozza fel?
– Vigyünk felfújhatósat.
Grand Canyon szállás.
10 évvel ezelőtt Kővári Attilával csináltuk meg ugyanezt a túrát. Nem vittünk magunkkal semmit, bíztunk a szerencsénkben, meg a kreativitásunkban. Nem is volt gond, találtunk egy kinyúló ereszt a budi mögött, az alatt jót aludtunk a földön.
Persze ha jött volna egy nagy eső, akkor tócsában ébredünk. De nem jött.
És akkor idézek a tíz évvel ezelőtti írásból:
– Józsi, hány éves is vagy?
– Júniusban leszek 45.
– Hát, hallod nem sokra vitted, hogy még ebben a korban is a budi mellett alszol a földön.
A vicctől eltekintve, most, hogy négyen megyünk, az előrejelzések szerint meglehetősen trágya időben, hasonló lazaság már nem volt megengedhető. Bedobtam a gyalogos túrasátramat. Kicsi – súlyra is, térfogatra is – két ember szűken, de elfér benne. Jó lesz a csajoknak. Magunknak pedig vettem az OBI-ban 3*4 méteres ponyvákat, a Decatlonból kötelet, karabínert és vittem az Izlandot is megjárt tompa cövekeket. Persze még kérdéses volt, hová tudom rögzíteni majd a ponyvákat tartó madzagokat, de hagyjunk teret odakint is a kreativitásnak. (Az mindenesetre bíztató volt, hogy a Google Image fényképein minden parcellában láttam egy fémoszlopot. Az már az egyik tartó, fa meg mindenhol van.)
Időjárás.
Az arizonai újságok azzal vannak tele, hogy atyaúristen, mekkora rekord méretű hideg, mekkora havazások!
Fasza. Ez itt például egy meteorológiai jelentés.
A fenti ábrán a sárga az konkrétan egy hóvihar. 100%-os valószínűséggel. Az egyik nap a várható hőmérséklet: -4/27 F. Ez celsiusra fordítva annyi, mint -20/-3 C. Azaz még a várható legmelegebb érték is rendesen nulla alatt van.
Ember. Ez egy sivatag. Azért megyünk ilyenkor oda, mert márciusban még nincsen pokoli meleg.
Mondjuk, ezt eltaláltuk. Tényleg nem volt.
Ja, és odalent a kanyon alján ketten kvázi bivakolni fogunk. Nekem nem gond, csináltam már ilyet, még extrém hidegben is, de kíváncsi leszek reggel Barna mosolyára.
Csütörtök. Utolsó meteorológia. Hát, izé. Az idő melegszik. Ez derék. De pont vasárnap-hétfőn, amikor le-, meg felmegyünk, szeles, esős, havas, ködös nap. Miért ne? Miért ne lehetne egy kicsit is szerencsénk? Ha már ennyit áldoztunk erre az útra?
Na mindegy, kreatív, igénytelen család vagyunk, megoldjuk valahogy.
Mobilnet.
A navigációt szerencsésen sikerült megoldanom. Egyfelől megtaláltam, hogyan lehet megnövelni az offline terület nagyságát a Google Maps-ben (alig kellett hozzá pár év, nemröhög), másfelől telepítettem mind a két telefonra a Locust, melyhez horribilis 1000 forintért (mármint zusammen) megvettem a három érintett állam térképét. Azaz offline navigáció kipipálva. De amikor ennyi mindenre kell figyelni, ennyi információt kell nem csak fejben tartani, hanem aktualizálni is, amikor sanszos, hogy akár valamelyik szállásadó, akár valamelyik repülőtársaság majd kommunikálni szeretne velem… amikor kritikus, hogy lássuk, milyen időjárás várható a következő napra, amikor bármikor utána kellhet nézni bárminek, szóval kell az a net, nagyon.
Na most az AT&T adatroaming díja (ők küldtek sms-t) odakint úgy néz ki, hogy 210 HUF/0,1 MB. Azaz 2100 forint megabájtonként. Egy Index nyitólap letöltése 63000 forint. Durva, mi? (És még nem is ez volt a legdurvább. A Manx telefontársaság sms-ében 247 HUF/0,1 MB érték szerepelt.)
Erre találták ki a CitySIM kártyát. Magyar alapítású, Észtországban bejegyzett cég. Valamikor értettem is, hogy hogyan, mára már elfelejtettem, de nem is fontos, a lényeg az, hogy ilyen észt visszahívásokon keresztül megoldották, hogy pofátlanul olcsón tudjál száznál is több országból telefonálni, illetve netezni. Az EU-n belül nem kunszt, de például Szerbiából már igen. Évi 1(!) euróért aktiválni lehet egy extra olcsó adatcsomagot is, ezzel Amerikában az adatforgalom 4,77 HUF/MB értékre jött ki. Nagyon nem mindegy. Az alapkártya ára 45 euró, de ebben már benne van 10 euró feltöltés. Én még tettem rá 15 eurót, ez együtt durván 1,5 GB adatforgalom, egy hétre elég lesz.
De előrerohantam, ez sem volt ilyen egyszerű. Az első kártya valahogy nem működött, az egyik telefonban sem. Van itthon egy backup telefonunk (Samsung Galaxy J6), az lett az észt telefon. Csak éppen nem látta a CitySim kártyát. Az enyém sem. Kinlódtam, kinlódtam, volt support is, aztán feladtuk. Küldtek új kártyát. Indulás előtt két nappal kaptam meg. Beüzemeltem. Működött. Szuper. Kösz, support. Aztán meg akartam nézni, milyenek a tarifák Amerikában. Korábban már megnéztem, csak nem írtam fel, elfelejtettem. Most meg nem adta fel lehetőségnek Amerikát. Miaf… ene.? Megint kidobtam az ablakon 20e forintot? Support. Megint. Amerikát ne úgy írjam be, hogy USA, meg hogy US, hanem úgy, hogy United States és akkor már megtalálja. Háát… egy legördülő menü azért sokat segítene a dolgon.
Jogos lehet a kérdés, hogy miért vacakolok én ilyesmivel? A lányom kint él, van neki amerikai telefonja, filléres mobilnet tarifákkal. Majd megosztja jól.
Így van. Ez volt az ‘A’ terv. Én viszont szeretem, ha van ‘B’ tervem is.
És milyen jól tettem. Dóra pár nappal az indulás előtt upgradelte az iphone-ját, azóta nem megy rajta a tethering. A megosztásnak lőttek.
Aztán az egész mobilnetes vacakolásnak is, de ezt már a sztoriban fogom megírni.
Pakolás. Nej utolsó héten késő esténként jött haza, már ha egyáltalán. Remek, mert pakolnunk együtt kell. Így én sem tudok.
Barna szólt, hogy vegyek már neki számzáras bőröndlakatot mind a két bőröndjére.
Tudom, hogy gagyi. Tudom, hogy pár perc alatt törhető. Csak éppen a repülőtéri szarkáknak nincs pár percük rá.
Nekem van kék színű, Nejnek rózsaszín, Barnának maradt a szürke. Ez egy kicsit más tipus, mint a miénk. Ez abból is látszik, hogy nem működik. Egyik sem. Beállítottam az új számot, aztán vagy kinyitja, vagy sem. Zárt állapotban letettem az asztalra, egyszer csak magától kinyílt. Nyilván a srác indulás előtt egy órával vette át a lakatokat és akkor derült ki, hogy szarok.
Megírtam mindenkinek, hogy indulás előtt vágják le a körmeiket. Nekem nem kell, én már rég lerágtam az összeset. A lábamról is.
(Megjegyzés: A Grand Canyon lefelé 1600 méter szint, eléggé meredek terepen. Ha nincs rövidre vágva a lábujjaidon a köröm, csupa vér lesz a cipőd, mire leérsz.)
Úgy terveztem, hogy az utolsó héten már csak angol hangoskönyvek fognak szólni a nappaliban. Fel kell elevenítenem az angol tudásomat, mese nincs. Erre mi szólt? Végtelenül depressziós orosz alternatív rock. Mert ezt kívánta a szervezetem.
Recent Comments