Month: December 2018

Démon

– Küzdünk a démonainkkal – szoktuk mondani.

Vedd észre, hogy már maga a kifejezés is a küzdés része. Hiszen a démon az valójában mi vagyunk, a mi kinövésünk, szerves részünk, egyfajta nyúlványunk. Azzal, hogy elnevezzük, megszemélyesítjük, egyben el is távolítjuk magunktól. Nem, ez nem én vagyok, ez a démon. Az, amely egy óvatlan pillanatban megszállt és most nem akar elmenni. Pedig én jó vagyok, hibátlan, csak hát itt van ez a bestye. De majd undok leszek hozzá, aztán valamikor csak megunja és elmegy.

Rossz hírem van: nem fog. Tudomásul kell venni, hogy ilyenek _is_ vagyunk. Bennünk van, mi vagyunk. Ha meg akarunk szabadulni tőle, nekünk kell megváltoznunk. Már csak ahhoz is, hogy képesek legyünk ignorálni.

Apróságok

Amikor azt mondod, hogy elég volt az önmérgezésből és abbahagyod a szivarozást (vagy legalábbis nagyon lecsökkented), ami azzal jár, hogy amennyi itthon van, azt még elszívod, de utána már nem töltöd fel a készletet; és ekkor szembesülsz vele, hogy az utolsó darabok kiszáradtak, szívhatatlanok. A világ összes fájdalma, az lófütty ehhez képest.

~oOo~

Amikor annyira vagány vagy, hogy kerékpárral mész az autósboltba. Aztán azzal szembesülsz, hogy a bolt előtt profi bringatároló van.

Törvény és Kolbász

Nem is tudom, minek nevezzem. Nálunk karikatúrának hívunk mindent, ami valami vicces grafika, a nagyvilágban viszont a karikatúra kizárólag vicces portrékat jelent.

Amit most ajánlok, az valami átmenet a képregény és a comic panel között. Itt-ott vicces, de leginkább tanulságos.

A sorozat a Weiner testvérek alkotása. (Innen a Kolbász név.) Zach karikaturista, Greg politikatudománnyal foglalkozó oktató. Zach rajzol és poentíroz, Greg tolja a mondanivalót. A sorozatban pedig az amerikai demokrácia intézményrendszerének kialakulását és a jelenleg is meglévő furcsaságait, neadjisten visszásságait dolgozzák fel.

Nekünk, itt Európában mindenképpen pikáns végigolvasni a paneleket. Láthatjuk, mennyi szenvedés, mennyi kinlódás és trükközés volt amögött, hogy sikerült azt a tömérdek államot rábírni az egyesülésre. Ismerős? Ugyanez folyik most Európában is. És egyelőre nem igazán látjuk, mi is lesz belőle. Pedig mindenki tudja, hogy ez lenne a jövő, ha erős Európában szeretnénk élni. (És akkor a lehangoló magyar viszonyokról nem is beszéltem.)

Jelenleg ennyi lecke érhető el. (Egy lecke 5-6 panelből áll.)

  1. Bevezetés
  2. A hatalom dekoncentrációja
  3. Meggyanúsítás
  4. Kommunikálni a politikusokkal
  5. Klikkek, lobbyk kizárása
  6. Az obstrukcióról
  7. A politikai pártok
  8. Kongresszus és háború
  9. Chevron megegyezés
  10. Fejezetek az Államszövetségből I
  11. Fejezetek az Államszövetségből II
  12. Az elnöki kegyelem
  13. A Federalist esszégyűjtemény

Idézet, rögtön az első leckéből:

Madison says in Federalist 47, that the combination of powers is “the very definition of tiranny”.

Azaz magyarul:

Madison állítja a Federalist 47. számú esszéjében, hogy a hatalom koncentrációja a leghatározottabb jele a zsarnokságnak.

PS.
Szótár kell hozzá. Tele van tök ismeretlen szavakkal. De ha te kapásból vágod, hogy a ‘titillate’ azt jelenti, hogy csiklandozni, akkor lehet, hogy neked nem kell.

Mik vannak!

Tegnap este fél tizenegyig vártam a havat, nem jött. Elmentem aludni. Mára már megérkezett. Reggeli után felvettem a téli cuccot és irány az erdő. Imádok vastag, puha hóban erdőben sétálni, különösen úgy, hogy még esik.
Direkt ritkán járt ösvényeket választottam. Az egyik helyen annyira elgondolkoztam, hogy nem is figyeltem, merre járok. A lábaim maguktól vittek. Amikor felriadtam, döbbenten néztem körül: fogalmam sem volt róla, hol vagyok. Ami mindenképpen ritka érzés, mert ebben az erdőben az összes fát névről ismerem. Mentem tovább. Jött egy keresztösvény. Elsőre nem ismertem fel, de kezdtem reménykedni. Ha az, amire gondolok, akkor jobbra 50 méter múlva lesz egy jellegzetes kereszteződés. Igen, volt.
Gyakorlatilag az történt, hogy visszajött a túlvilágról az egyik kedvenc ösvényem. Itt valamikor a teljes domboldalt kiirtották, az akácbozót mindent ellepett. Eltűntek, járhatatlanná váltak az ösvények. Egy maradt meg úgy-ahogy (télen járható, nyáron már nem), melyet néhányan igyekszünk karbantartani.
És most valaki kivágta, kifaragta a bozótosból azt a másik ösvényt is. Szűkebb lett, mint volt, kanyargósabb is, de járható. A lábaim pedig automatikusan mentek arra. Mint szokták évekkel ezelőtt.
Már érdemes volt felkelni.

~oOo~

Ez pedig egy kora reggeli hóember. Valaki más is nagyon várhatta már a havat. (Februárban hogy fogjuk már utálni.)