Törvény és Kolbász

Nem is tudom, minek nevezzem. Nálunk karikatúrának hívunk mindent, ami valami vicces grafika, a nagyvilágban viszont a karikatúra kizárólag vicces portrékat jelent.

Amit most ajánlok, az valami átmenet a képregény és a comic panel között. Itt-ott vicces, de leginkább tanulságos.

A sorozat a Weiner testvérek alkotása. (Innen a Kolbász név.) Zach karikaturista, Greg politikatudománnyal foglalkozó oktató. Zach rajzol és poentíroz, Greg tolja a mondanivalót. A sorozatban pedig az amerikai demokrácia intézményrendszerének kialakulását és a jelenleg is meglévő furcsaságait, neadjisten visszásságait dolgozzák fel.

Nekünk, itt Európában mindenképpen pikáns végigolvasni a paneleket. Láthatjuk, mennyi szenvedés, mennyi kinlódás és trükközés volt amögött, hogy sikerült azt a tömérdek államot rábírni az egyesülésre. Ismerős? Ugyanez folyik most Európában is. És egyelőre nem igazán látjuk, mi is lesz belőle. Pedig mindenki tudja, hogy ez lenne a jövő, ha erős Európában szeretnénk élni. (És akkor a lehangoló magyar viszonyokról nem is beszéltem.)

Jelenleg ennyi lecke érhető el. (Egy lecke 5-6 panelből áll.)

  1. Bevezetés
  2. A hatalom dekoncentrációja
  3. Meggyanúsítás
  4. Kommunikálni a politikusokkal
  5. Klikkek, lobbyk kizárása
  6. Az obstrukcióról
  7. A politikai pártok
  8. Kongresszus és háború
  9. Chevron megegyezés
  10. Fejezetek az Államszövetségből I
  11. Fejezetek az Államszövetségből II
  12. Az elnöki kegyelem
  13. A Federalist esszégyűjtemény

Idézet, rögtön az első leckéből:

Madison says in Federalist 47, that the combination of powers is “the very definition of tiranny”.

Azaz magyarul:

Madison állítja a Federalist 47. számú esszéjében, hogy a hatalom koncentrációja a leghatározottabb jele a zsarnokságnak.

PS.
Szótár kell hozzá. Tele van tök ismeretlen szavakkal. De ha te kapásból vágod, hogy a ‘titillate’ azt jelenti, hogy csiklandozni, akkor lehet, hogy neked nem kell.

Mik vannak!

Tegnap este fél tizenegyig vártam a havat, nem jött. Elmentem aludni. Mára már megérkezett. Reggeli után felvettem a téli cuccot és irány az erdő. Imádok vastag, puha hóban erdőben sétálni, különösen úgy, hogy még esik.
Direkt ritkán járt ösvényeket választottam. Az egyik helyen annyira elgondolkoztam, hogy nem is figyeltem, merre járok. A lábaim maguktól vittek. Amikor felriadtam, döbbenten néztem körül: fogalmam sem volt róla, hol vagyok. Ami mindenképpen ritka érzés, mert ebben az erdőben az összes fát névről ismerem. Mentem tovább. Jött egy keresztösvény. Elsőre nem ismertem fel, de kezdtem reménykedni. Ha az, amire gondolok, akkor jobbra 50 méter múlva lesz egy jellegzetes kereszteződés. Igen, volt.
Gyakorlatilag az történt, hogy visszajött a túlvilágról az egyik kedvenc ösvényem. Itt valamikor a teljes domboldalt kiirtották, az akácbozót mindent ellepett. Eltűntek, járhatatlanná váltak az ösvények. Egy maradt meg úgy-ahogy (télen járható, nyáron már nem), melyet néhányan igyekszünk karbantartani.
És most valaki kivágta, kifaragta a bozótosból azt a másik ösvényt is. Szűkebb lett, mint volt, kanyargósabb is, de járható. A lábaim pedig automatikusan mentek arra. Mint szokták évekkel ezelőtt.
Már érdemes volt felkelni.

~oOo~

Ez pedig egy kora reggeli hóember. Valaki más is nagyon várhatta már a havat. (Februárban hogy fogjuk már utálni.)

Megint videók

Egy újabb összefoglaló írás.

Pár nappal ezelőtt a Facebook-on már jeleztem, hogy felélesztem a 12 éve halott profilomat, mert megoldást keresek a videóim tárolására, illetve megjelenítésére.

Naív ötlet volt.

De haladjunk sorjában. Egy csomót írtam már itt a blogon is arról, hogy mennyire vérlázítónak tartom a szerzői jog maximális erőltetését. Oké, hogy lemezeket, de akár komplett számokat sem teszünk ki videónak álcázva. Ez hülyeség. Ráadásul érthetetlen is, hiszen magákat a zenéket – ha már illegálisban nyomulunk – le tudjuk szedni torrent oldalakról is. Ha ezeket irtják, egy szavam sincs ellene.
De amikor arról van szó, hogy valaki kirak egy családi/utazós videót, itt-ott alávág 30-50 másodpercnyi zenét, úgy, hogy meghagyja alatta a zajt is, azaz a zene minősége csapnivaló lesz, aztán egy ilyen videót megnéz vagy 100 ember – oké, legyen 500 – akkor ebből kinek, milyen kára származik? Mégis irtják, olyan hevességgel, mintha kokaint kínálnál 14 éves lányoknak a szüzességükért cserébe. Vagy mintha szivart szeretnél vásárolni.

Nem csak a problémáról írtam, hanem arról is, hogy mennyit kinlódtam emiatt. Először Youtube, aztán Vimeo, aztán Dailymotion, aztán megint Youtube. Mikor, hol volt éppen elfogadható a szabályozás. Persze minden váltás egyben egy csomó költözés, egy csomó linkjavítás. (Ezért is hoztam létre az Utazások aloldalt, hogy elég legyen egy oldalon átírni a linkeket.)
Mostanra eljutottunk oda, hogy egyik helyen sem elfogadható a szabályozás. Pontosabban a Vimeónál gyakorlatilag nem kekeckednek, de ott az ingyenes tárhely semmire sem jó, még a havi 7$ árú is eléggé kompromisszumos.
A Yotube pedig kivágott egy csomó videót, visszamenőleg. Olyanokat, amelyek egyszer már átmentek a rostán. Csupa olyat, amelyek valamilyen szempontból a kedvenceim voltak.

Na, ekkor jött az, hogy nézzük meg a feltörekvő versenyzőt, a Facebook-ot. Az első tapasztalatok meglepően jók voltak. Az egyik albán videót a Youtube 3 részlet miatt is bannolta, az FB csak egy 40 másodperces miatt, az is az elején volt, azaz pár mozdulat volt lecserélni. Oké, felraktam. Működött. Öröm, boldogság. A másik albán videót a Youtube egy szám miatt tiltotta, amely ráadásul középen is volt. Az FB-n simán átment. Még nagyobb hurrá. Jó lesz ez.
Aha.
A második videót már nem lehetett embeddelni. Csak. Borzasztó sok időt eltöltöttem vele.

Ez úgy általában is igaz. Ezzel az egész videómizériával immár 5 napja kinlódok, hajnalig rágva a csikkeket a padláson. Ami egyfelől gáz, másfelől viszont tanulás, azaz jó.

De nem ment. Minden engedélyezve volt, még azt is sikerült beszereznem, hogyan áll hozzá a Facebook a videókhoz, de csinálhattam bármit, beágyazni, azt nem lehetett.

Akit érdekel:

You must use H.264 compression, and the video must be inside a .mp4 file format wrapper. You can upload videos with unlimited bitrates, up to 1 Gigabyte in size.
The max file size and time length, though, are 1.75 GB and 45 minutes. But if you go beyond a 1 gig file size, then you must limit a 1080 HD upload file to a max bitrate of 8 Mbps, and a 720 HD file must be limited to a max bitrate of 4 Mbps.

Aztán elkezdtem feltenni más videókat is a Youtube-ról, engedélyezetteket, bannoltakat… és csak tátottam a számat. Olyan videó, amely a YT-on egy szám miatt volt tiltott, a Facebook-on 7 szám miatt lett. Olyan videó, amely simán elment a Youtube-on, a Facebook-on simán ki lett vágva. Ráadásul volt, amikor sütött a rosszindulat: közölte, hogy melyik szám a tiltott, de nem azt a részt vágta ki, hanem azt, amikor én beszéltem. Azaz maga a jogsértés nem is érdekelte, csak büntetni akart.

A tiltások alapján megpróbáltam identifikálni a rendszert. Mik lehetnek a szabályok, amelyek alapján tilt? Nem sikerült. Gyakorlatilag ahogy kedve támadt.
Jelzem, a Youtube bannolása mögött ugyanúgy nem látni szabályokat. Van egy videó, benne 3 darab AC/DC részlet, mindegyik ugyanarról a nagyon régi lemezről, mindegyik részlet egy perc körüli. A jogtulajdonos ugyanaz. Aztán az egyik tiltott, a másik kettő meg nem.

Szóval teljes káosz. Sőt, még káoszabb.
Egy időben eljátszottam azt, hogy a kiválasztott zenéket – és csak a zenéket – összefűztem egy üres videóba és feltöltöttem. Otthagytam egy hétig. Hogy az algoritmus tegye a dolgát. Aztán ha mehetett, akkor kezdtem csak el vágni.
Szerinted? Hiába mehetett az első videó, a másodikat, a vágottat, amelyikben már voltak képek is, simán letiltották.
De még ez se minden. Elkészült a videó, átment, eltelt egy hét, eltelt kettő, oké, ez működik. Aztán ránéztem két hónap múlva és egy félperces részlet miatt simán kitiltották.

Érted? Nincsenek szabályok, gyakorlatilag összevissza mészárlás van. Márpedig egy videót megvágni több nap, újravágni is legalább egy. Ki a francnak van ideje ezt mindannyiszor eljátszani, amikor egy ügyvéd arra ébred, hogy nincs elég pénze a reggeli kokaincsíkjára?

Ja, és az EU-ban ezt a rendszert akarják még tovább szigorítani. Fasza.

Úgy egyébként nem értem. Tényleg nem értem. Az irodalomban – ha tudtommal nem is léteznek pontos határok – de azért meg tudunk különböztetni egymástól idézést és plágiumot. Sőt, ennél finomabban is tudunk különbséget tenni. Mohó ügyvédek nem perelnek be óvodákat, mert a gyerekek Anyák Napján komplett verseket szavalnak el, anélkül, hogy a szerzők jogi képviselőivel egyezkedtek volna.
Vagy… olyan világban élünk, hogy fogjam be a számat és ne adjak tippeket?

Na mindegy. Nézzük, milyen utakon jártam.

A Facebook-ról kiderült, hogy nem igazán jó megoldás. Valójában még kiszámíthatatlanabb, még kezelhetetlenebb, mint a Youtube. A Vimeo számomra nem megoldás. Ez olyan… sértő. A saját szabadidőmből áldozok napokat azért, hogy kábé száz embernek örömet okozzak. És még fizessek is azért, hogy egy cég ernyőt tart a fejem fölé, ernyőt, amely megvéd a jogászoktól? (Mert vedd észre, a Vimeo nem legalizál, egyszerűen csak nem baszakodik veled.) A Dailymotion szintén elsüllyedt, ők is beleálltak ebbe a végtelen jogi szarakodásba.

Általában ilyenkor jön elő, hogy akkor megoldom magam. Ez általában működik is, de a videóknál pont nem. Több okból.

  • A videók nagyok. Az egy nagyon komoly tudás, hogy hogyan lehet egy videó méretét úgy csökkenteni, hogy a minősége ne szenvedjen komoly károkat. Nem is mindenki tudja meglépni. Nyilván ezeket kikisérletezni, majd mögéépíteni a kiszolgáló infrastruktúrát, az nekem, mint magánszemélynek nem járható út.
  • Egy videó eléréséhez jár egy csomó kiegészítő szolgáltatás: tag-elési lehetőségek, kommentelés, embed funkciók, SD/HD meg ilyenek. Ez megint valamilyen fejlesztés.
  • A tárhelyek még mindig pofátlanul drágák. A következőket néztem meg: Dropbox, Box.net, Onedrive, Google Drive. Meg persze megnéztem a blog tárhelyszolgáltatóját is. Az ingyenes terület mindenhol pár gigabájt, afölött viszont már elég vastagon fog a ceruza. Odáig meg nem akarok elmenni, hogy saját szervert rakok ki valahová. Ember, ez az egész csak egy szociális interakció, hadd ne építsek már hozzá űrrakétát.
  • Illetve, ha már csinálok valamit, akkor nekem is jólesne látnom, hogy sokan nézték meg, hogy sokan jeleznének vissza, hogy tetszett-e nekik, vagy sem. Na ez abszolút nem megy a saját tárhelyes megoldással.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem próbáltam meg. Megpróbáltam. Nyilván. Imhol a tapasztalatok.

A Google Drive olyan szar, hogy valami hihetetlen. Felejtsd el. Feltettem egy 300 megás videót. Két nap után is még csak azt írta, hogy feldolgozás alatt. Ki sem tudtam próbálni.

A Dropbox sem volt egyszerű. Oké, feltöltöttem a videót, megosztottam. Kaptam egy url-t. Belinkeltem. Nem sok örömem volt benne. Nem írom le végig, legyen elég az eredmény:
– A linkben cseréld le a www.dropbox.com címet a dl.dropboxusercontent.com címre.
– Ha a Facebook-on keresztül szeretnéd megosztani, akkor elég ez a link.
– Ha be akarod ágyazni, akkor használd a lenti kódot.

<video controls width="640" height="480">
<source src="https://dl.dropboxusercontent.com/s/mxe8bjt3ys103bz/2017-05-RSD.mp4?dl=0" />
</video>

Feltételezem, a box.net és a onedrive hasonlóképpen működhet. Nem mentem tovább, mert ez nekem nem felelt meg. Túl drága a tárhely.

Hogy-hogy? Hát nekem már semmi sem jó? Hát, ja. A Dropbox konkrétan 1 TB helyet adott volna (ez jó) havi 8,4 euróért (ez rossz). Akkor már a Vimeo, a teljes videós háttérrel, havi 7 dodóért. (Igaz, itt meg limitek vannak: heti 5 GB, évi 250 GB feltöltés.)

Van itt még egy versenyző. Egy kicsit nyomorék, egy kicsit féleszű. Meg nyáladzik is. De a miénk.
Igen, ez az IndaVideo. Évekkel ezelőtt már próbálkoztam vele, de eléggé elrémültem. Amit tudott, az is meglehetősen gáz volt. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindemellett durván megbízhatatlanul működött. Akkor hagytam is a fenébe.

Most viszont adtam neki még egy esélyt.

És… nem is olyan rossz.

Alapértelmezésben persze nem is annyira jó, de lehet hekkelgetni.

Kezdjük a feltételekkel:

Milyen formátumú videó jöhet?
Minden, de főleg mp4, flv, mov, wmv és avi. A formátumokról többet is megtudhatsz a gyakori kérdések közt.

Mekkora lehet egy videó?
Legfeljebb 1280 x 720 pixeles HD
Maximum 1000MB-os fájl

A Pro felhasználók 2GB-os filmeket is feltehetnek.
Semmi akadálya, ha
– kizárólag saját magad által készített
– érdekes tartalmú
– jó minőségű
videókat töltesz fel.
A pro-k videóit aktívan figyeljük, hogy népszerűsíthessük őket, és kiemeljük, ahol tudjuk.
Akár 720p formátumú HD-t is feltölthetnek (1280 x 720 pixel), legfeljebb 2 GB fájlméretben.
A státusz nem jár különleges jogokkal, inkább egy minőségi garancia nekünk és a nézőidnek, amit mi aktív promócióval hálálunk meg.

Azaz a pro státusz nem kerül pénzbe, és mint kiderült, nekem már évek óta megvan, mert egy kósza barangoláskor megigényeltem. Azaz max 2 GB, 720p-s videók, de abból korlátlan. Ez már elfogadható. (Nagyjából ezt adja a Facebook is, igaz, ott van full HD is.)

Mi még a zavaró?

  1. A megbízhatatlanság. Kábé egy hete hajtom, és hát… volt néhány elérhetetlenség. Esetenként félnapos is.
  2. Az istennek sem tudtam rávenni, hogy automatikusan HD minőséggel induljon.
  3. Ha csak linkeltem, akkor mindig azzal a borzalmas dobozzal együtt jelent meg. Übergáz.
  4. Külföldről nem érhető el. Ugye ez az ára annak, hogy kimaradnak a szerzői jogi baszakodásból. Cserébe szinte minden mehet. Legalábbis eddig.

Gyógyítható? Nézzük meg.

A 2-3 pontok egy lépésben oldhatók meg. Felejts el a videód linkjét. Ha belemész, találsz egy olyat, hogy embed kód. Például itt van egy:

<iframe title="indavideo video player" allowfullscreen scrolling="no" class="indavideo-player"  id="player-12a3107fd9" type="text/html" width="640" height="360" src="//embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9" frameborder="0"></iframe>

Ha innen kiszeded a videód linkjét és eléteszed a ‘https:’ szöveget, akkor már meg is van a működő link.

https://embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9

Ezt már beadhatod a Facebook-nak. A teljes iframe kódot meg beágyazhatod a weboldaladra.

Igaz, még kellene az, hogy automatikusan a HD verzió induljon el. Ami biztosan megoldható, hiszen az Index oldalain a saját videóik HD minőségben indulnak el. De infó, az nincs róla. Mit csinál ilyenkor a jómunkásember? Hekkel. Egyszerűen lekértem az Index oldalának forráskódját és pár óra böngészés után kiszedtem az érintett kódot.

https://embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9/?autostart=1&hq=2

Vannak ott még egyéb csodák is, ha érdekel, nyomozz te is egy kicsit. A fenti link azt csinálja, hogy automatikusan elindítja a videót (autostart=1) és a 2-es minőséget (jelenleg HD) választja.

Oké, mi a helyzet a külfölddel? Fájó pont. Elég sokan olvassák a blogot külföldről. Nekik – remélhetőleg – fájhat a videók elérhetetlensége.
Két dolgot tehetek:

  • Eleve csak akkor használom az Indavideót, ha a Youtube esetében a helyzet megoldhatatlan. Rövid újravágások – különösen, ha az elején, vagy a végén vannak a módosítandó részek – még beleférnek. (A Facebook-ra nem teszek videót. Esélytelen.) Reményeim szerint nem sok videó kényszerül az Indavideós kerülőútra. (Jelenleg öt van.)
  • Tanácsot adok. Tudtad, hogy nemcsak kifelé lehet proxyzni, hanem befelé is? Azaz ha külföldön élsz, akkor be tudod állítani a böngésződben, hogy Magyarországon belülről böngésszél? Sőt, be tudod állítani, hogy csak _egy konkrét oldalnál_ böngésszél Magyarországról, minden más esetben megy minden normálisan. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy az adott oldal esetén egy alagúton – VPN – bejössz Magyarországra és itteni címmel látszol. Minden más oldal esetén a kinti címeddel. Ha érdekelnek a részletek is, itt van egy jó írás.) (Nem teszteltem.)

[Update]

Azért csak ránéztem arra az oldalra. Nyilván a linkjei már nem működnek. (2011-es írás, Jézus, akkor még dinoszauruszok rágcsálták a pálmafák lombjait.) De az elv megérthető, itt pedig van két jónak tűnő proxy extension a Chrome-hoz: Touch VPN, Proxy SwitchyOmega.

Nos, nagyjából ennyi. Azaz maradok első helyen a Youtube-nál. Ha valamiért nagyon szarakodnak, akkor felteszem az Indavideóra. A videók terjesztése egyrészt menni fog a Youtube vonalon, menni fog az Indavideó vonalon (bármilyen meglepő, itt is működik valami promóció, az albán videómra egy nap alatt jött 50 találat a semmiből), de itt már számítok a Facebook-ra is, mert akárhogy is nézzük, amögött van a legnagyobb szociális háló. De oda már csak link megy fel, videó nem. Hülye azért nem vagyok.

Cséry

Na, kérem szépen, ez itt van mellettünk, a Cséry-telep gyakorlatilag a Péterhalmi erdő széléhez kapcsolódik. Rendszeresen barangolok arrafelé is, az olajtavat konkrétan ismerem.

Akkor most nézd meg ezt a 3 perces videót.

Ehhez csak azt tudom hozzáfűzni, hogy van itt más disznóság is. Az FKF például két éven keresztül lezárt a telep közelében egy erdei utat, teljesen jogellenesen, pusztán csak azért, hogy a szippantós autóik zavartalanul üríthessék a csatornarendszerbe a szmörtyit. Ahelyett, hogy kivitték volna a csepeli telepre.
Úgy látszik az ilyesmi itt benne van a levegőben. Vagy a talajban.

Mondjuk illúzióim nincsenek: valószínűleg az lesz a megoldás, hogy le fogják keríteni a területet, nehogymár mindenféle civilek bemászkáljanak és szétnézzenek. Oszt jól van.

Álom, még mindig

Igazából ez az előző íráshoz kapcsolódik, csak nem akartam elrontani annak a ritmusát.

Az a helyzet, hogy amióta befogadtam ezt a kígyót a keblemre, azaz amióta monitorozom magamat ezzel a sportórával, sorra derülnek ki a disznóságok. Ilyen disznóság például az, hogy mit is csinál a bor az emberrel.

Röviden: rosszat.

Egyéni szociális probléma, de én nagyon szeretem a bort. A bódulatot, amit okoz, azt egyáltalán nem. Nem hiányzik. Nagyon jól meglennék nélküle. De a jó bor íze, az valami csodálatos. Az első kortyok, aztán ahogy felfedezed az ízek mélységét, összetettségét… szószerint lenyugtatják az ember idegrendszerét.

Gondoltam én.

A valóság az, hogy a sportóra már az első pohár után riadót fúj. És ezt kénytelen vagyok komolyan venni, mivel úgy egyébként sehogyan sem közöltem az órával, hogy bort iszom. Mégis egyből észreveszi. Megugrik a pulzus variabilitása, bármit is jelentsen ez.

Oké, tudom mit jelent. Arról van szó, hogy az átlagpulzus ugyan nem változik jelentősen, de a pillanatnyi pulzus nagyon gyorsan, nagy amplitudókkal ugrál a nem túl magas érték körül.
Ezt nevezik stressznek.

Azaz már egy pohár bor is – melyet úgy érzékelek, hogy lenyugtat, ellazít – valójában meglöki a szervezet stressz-szintjét. Felfelé.
Ha úgy gondolom – és ha úgy gondoltad – hogy elalvás előtt egy pohár bor megkönnyíti az elalvást, nos, mindketten tévedtünk. Igen, gyorsabban elalszol, ez tény. De sokkal vacakabbul fogsz aludni. Az a szemét óra ezt is méri. Látszik.

Az igazi ital, amely tényleg lenyugtat és amely tényleg elálmosít és tényleg mély, nyugodt alvásod lesz tőle, az a citromfű tea. Az órával ezt is kimértem.

Csak hát az íze… össze sem mérhető a boréval.

Nincs jól berendezve ez a világ.

Álom, álom

Emlékeztek, egykoriban mennyire elterjedt ez az agykontroll nevű izé? Aztán kiderült, hogy nagy része ennek is parasztvakítás.
Pedig vannak részei, melyek működhetnek.

Anno nagyon régen kaptam egy könyvet a szobatársamtól. Ez valójában egy autogén tréning könyv volt. Meglepődve olvastam. Halványlila elképzelésem sem volt, miért kaptam meg pont ezt a könyvet. A nagy része ugyanis arról szólt, hogyan lazítsunk, hoigyan aludjunk el könnyen, gyorsan.

Na most akkoriban én az alvás fedettpályás világbajnoka voltam. Az egyéni rekordom 36 óra folyamatos alvás volt. Az ébrenléti meg 52 óra. (Az előbbi egy egyhetes egyetemi napok után történt, az utóbbi meg azután, hogy bárt vittünk az egyetemi farsangi bálon. Kábé háromszor csíptem be és józanodtam ki ez idő alatt. De nem aludtam.)

Mostanában már más a helyzet. Néha tényleg nehezen alszom el. Szükségem van mindenféle trükkökre.

  1. A Levi-féle könyvből egy dolog maradt meg: az izmok fokozatos ellazítása. Amíg el nem kezded – akár fentről, akár lentről – tudatosan ellazítani az izmaidat, addig nem is veszed észre, mennyire feszesek, görcsösek. Amikor végigértél, mindent ellazítottál, szószerint könnyebbnek érzed magad.
  2. Persze ez még nagyon kevés. Nekem a legfőbb bajom, hogy folyamatosan pörög az agyam. Mi lesz holnap ezzel? Mi lesz utána azzal? Hogyan fogom megoldani azt az izét a jövő héten? Úristen, mekkora balek voltam tegnap! Meg ilyenek.
    Ekkor segít egy nagyon erős kép: A hóekés álomdömper.
    Képzeld el, hogy egy ilyen gép vágtat neki ezerrel a gondolataidnak és söpri le mindet kíméletlenül az útról. Neked csak annyi a dolgod, hogy nem nézel oldalra. Nem követed a gondolataidat az árokba.
  3. De ez még mindig nem elég. Ekkor csak az akadályokat távolítottad el. Ez még nem alvás.
    Ahhoz… hát, nem is tudom. Igyekszem pontosan leírni. Behunyom a szememet, de a szemhéjam mögött tágra nyitom és felfelé forgatom. Az egésznek olyan érzete lesz, mintha az ember egy nagy fekete kútba zuhanna. Egy olyan kútba, amelyiknek soha nincs alja. Csak zuhanok és várok. Az első idióta, absztrakt gondolatra. Ha megjön, akkor vigyorgok. Már közel van az alvás.

Aztán persze van, amikor egy pohár bor is elég.

Öreg tárgyak

Ülök az íróasztalom mellett, hol vadul, hol elgondolkodva nyomkodom a billentyűket. Kemény munka ez.

Különösen úgy, hogy a macskák hol a teraszajtót kaparják, hol lefejelik a vizesedényüket.
Pedig már ismerhetnék a jeget.

Aztán amikor éppen elfüstölt az agyam, akkor csak nézek magam elé. Nézem a kultikus tárgyaimat. Az öreg Warszawa 223 modellemet, melyet egy krakkói játékboltban vadásztam le.

Az első autónk volt. Ezt annak fényében kell értékelni, hogy 1970 környékén még nem volt mindennapos, hogy egy családnak autója legyen. Nekünk, gyerekeknek, maga volt a csoda. Annyira friss cucc volt, hogy apám a haverjával közösen vette (egy családnak nem volt elég pénze rá) és mivel akkor még egyiküknek sem volt jogsija, sofőrt fogadtak hozzá.
Rengeteg élményünk kapcsolódik az autóhoz. Abból a misztikus, barna álomködös gyerekkorból.

Aztán rátéved a tekintetem a fém/műanyag garnélarákra.

Ezt a játékfigurát ajándékba kaptam a családomtól még Horvátországban. Tudni kell, hogy utálok mindenféle dolgot, aminek halíze van. Azaz a garnélát is. Ehhez képest 2006-ban olyan hülye szituációba keveredtem, hogy meg kellett ennem egy tállal. Nagy tállal. Idézem magamat:

“Elszántan letörtem az egyik fejét és bekaptam a maradékot. Annyira nem volt rossz, de jó sem. Fogyott hozzá a kenyér, istenesen. Egy idő után átnéztem Barnához, hogy ő mit csinál a dögökkel. Azóta tudom, hogy a lábát és a héját nem szabad megenni. Apró nüansz, hogy ekkor már jócskán túl voltam a felén. Végül elfogyott minden. Gyorsan rendeltem is egy sört a megrázkódtatásra. Kicsit úgy éreztem magam, mint a szűz lány, aki felett átvonult a második ukrán front: a szüzességemet is elvesztettem, és élvezni sem élveztem túlságosan.”

Aztán itt van a Parker tintásüvegem. Emlékeztet arra, amikor töltőtoll-mániákus voltam. A kedvenc – és egyedül megmaradt – Pelikan tollamat már csak ritka, mondhatni kultikus alkalmakkal veszem elő. Nem zavar, hogy mindig ki kell pucolnom – mert beszáradt -, fel kell szivattyúznom a tintát és pár perc múlva elrakom, mert elvégezte a dolgát, aztán persze legközelebb megint csak egy hónap múlva nyúlok hozzá.
Ez egy szertartás. Egy szép szertartás.

Az MVP papírnehezék már húzósabb dolog. Mint írtam korábban, az MVP programban nem maga a program fogott meg, hanem az a csapatmunka, amely Magyarországon a program mögött volt. Amint a csapatmunka megszűnt, nem is érdekelt különösebben, hogy a programból is kiestem. Magát a papírnehezéket is kényszerűségből fogtam be – van az asztalomon egy kicsi switch, ha nem súlyozom le, akkor a vezetékek felemelik a levegőbe – de már pár éve itt van, és a maga szikár makacsságával csak kiharcolta, hogy tudomást vegyek róla. Hogy valahogy viszonyuljak hozzá.

Ehhez képest az olasz országúti bringa még ifjú versenyző, de határozottan érzem, hogy kezd itt is kialakulni az érzelmi kötődés.

Egyszerű, mondhatni vacak kis tárgyakhoz.

Szóval nézem ezeket. Hagyom, hadd üresedjen ki az agyam, egyszerűen csak legeltetem a szememet a tárgyakon és hagyom, hogy elöntsön egy kellemes, jó érzés. Itthon vagyok, a kedves tárgyaim között.

Aztán eszembe jut, hogy ha meghalok, akkor a gyerekeim érezni fognak-e ebből valamit? Amikor megfogják ezeket a tárgyakat, felötlik-e bennük, hogy apjuknak időnként mekkora megnyugvást jelentett, hogy ezeket nézegette? El fogják-e rakni emlékbe, vagy egyszerűen csak beledobják a lomtalanító dobozba?
Valószínűleg az utóbbi, hiszen ezek nekik nem fognak mondani semmit. A jelentőségük velem együtt tűnik el.