Álom, még mindig

Igazából ez az előző íráshoz kapcsolódik, csak nem akartam elrontani annak a ritmusát.

Az a helyzet, hogy amióta befogadtam ezt a kígyót a keblemre, azaz amióta monitorozom magamat ezzel a sportórával, sorra derülnek ki a disznóságok. Ilyen disznóság például az, hogy mit is csinál a bor az emberrel.

Röviden: rosszat.

Egyéni szociális probléma, de én nagyon szeretem a bort. A bódulatot, amit okoz, azt egyáltalán nem. Nem hiányzik. Nagyon jól meglennék nélküle. De a jó bor íze, az valami csodálatos. Az első kortyok, aztán ahogy felfedezed az ízek mélységét, összetettségét… szószerint lenyugtatják az ember idegrendszerét.

Gondoltam én.

A valóság az, hogy a sportóra már az első pohár után riadót fúj. És ezt kénytelen vagyok komolyan venni, mivel úgy egyébként sehogyan sem közöltem az órával, hogy bort iszom. Mégis egyből észreveszi. Megugrik a pulzus variabilitása, bármit is jelentsen ez.

Oké, tudom mit jelent. Arról van szó, hogy az átlagpulzus ugyan nem változik jelentősen, de a pillanatnyi pulzus nagyon gyorsan, nagy amplitudókkal ugrál a nem túl magas érték körül.
Ezt nevezik stressznek.

Azaz már egy pohár bor is – melyet úgy érzékelek, hogy lenyugtat, ellazít – valójában meglöki a szervezet stressz-szintjét. Felfelé.
Ha úgy gondolom – és ha úgy gondoltad – hogy elalvás előtt egy pohár bor megkönnyíti az elalvást, nos, mindketten tévedtünk. Igen, gyorsabban elalszol, ez tény. De sokkal vacakabbul fogsz aludni. Az a szemét óra ezt is méri. Látszik.

Az igazi ital, amely tényleg lenyugtat és amely tényleg elálmosít és tényleg mély, nyugodt alvásod lesz tőle, az a citromfű tea. Az órával ezt is kimértem.

Csak hát az íze… össze sem mérhető a boréval.

Nincs jól berendezve ez a világ.