– Küzdünk a démonainkkal – szoktuk mondani.
Vedd észre, hogy már maga a kifejezés is a küzdés része. Hiszen a démon az valójában mi vagyunk, a mi kinövésünk, szerves részünk, egyfajta nyúlványunk. Azzal, hogy elnevezzük, megszemélyesítjük, egyben el is távolítjuk magunktól. Nem, ez nem én vagyok, ez a démon. Az, amely egy óvatlan pillanatban megszállt és most nem akar elmenni. Pedig én jó vagyok, hibátlan, csak hát itt van ez a bestye. De majd undok leszek hozzá, aztán valamikor csak megunja és elmegy.
Rossz hírem van: nem fog. Tudomásul kell venni, hogy ilyenek _is_ vagyunk. Bennünk van, mi vagyunk. Ha meg akarunk szabadulni tőle, nekünk kell megváltoznunk. Már csak ahhoz is, hogy képesek legyünk ignorálni.
2018. December 24. Monday at 09:37
Azt mondják, van egy jó film a Pixartól. Igaz, gyerekeknek, de az ember valójában sosem nő fel. Ez az InsideOut, ahol az ember fejében kicsi manók vannak: egyik a boldogság, másik a szomorúság, harmadik a harag, és így tovább..
És úgy mondják, hogy nagyon jó a gyerekeknek (és így a felnőtteknek is), mert a gyerek jobban megismeri az érzéseit. És utána könnyebben mondja, hogy hát igen.. Harag megint kicsit túllőtt a célon…
2018. December 24. Monday at 11:40
Ilyen filmet csinált Woody Allen is. Igaz, ott a manók spermiumok voltak. :)
2018. December 24. Monday at 22:11
Az Inside Out tényleg jó film volt.