Balaton Maszatolás 02/06

Hasítás
2018.08.31; péntek

Aztán reggel, éppen az indulás előtt visszavették a jelzést nullára. Napsütésben, tükörsima vízben tempóztunk a déli part mellett felfelé. El sem hittük. Mindenesetre gyorsan eldöntöttük, hogy ma meghúzzuk, amennyire csak tudjuk. Azaz ragaszkodunk az A tervhez, a Szabadi-Sóstó kempinghez. Ez 48 kilométer. Nem kevés, de akkor kell menni, amikor lehet.

A szárszói strandon szálltunk ki ebédelni. Határozottan meleg volt.

– Ha megint itt lesz az a féllábú hapsi, aki szörfdeszkán húzogatja fel-alá a nagymellű csaját, tökön szúrom magam – jegyezte meg Péter.

Orsolya nekiállt matatni a kajakjában.

– Mit csinálsz?
– Keresem a tőrömet. Hogy ha kell, kéznél legyen.

De aztán nem találkoztunk velük. Valószínűleg az volt a baj, hogy egy héttel korábban jöttünk.

Lefixáltuk a találkozási pontot Attilával, aki időhiány miatt csak a Keleti-medence kerülésébe szállt be, Zamárdinál. Szépen haladtunk felfelé. A csapat zökkenőmentesen bővült ki, Attila már a vízen várt minket, így a rövid üdvözlésen kívül megállnunk sem kellett.

Imádom, amikor a szervezet nehézkesen, kicsit csikorogva ugyan, de üzemmódot vált. A hétköznapokban teljesítménykényszeresek vagyunk. Meg kell csinálni. Ekkorra. Legalább ennyinek kell lennie. Vagy annyinak. Határidő, döntési pontok, kötbér. Minél hamarabb csinálod meg, annál jobb.
Minden Balatonkarika így indul. A feladat: körbeevezni a Balatont. Van rá öt napunk. Teperjünk. És teperünk is. Nézem az órámat. Az első kilométerekből már sebességet számolok, interpolálok, ebédre itt leszünk, estére meg ott kell lennünk, fiúk, nyomjuk meg egy kicsit, kurva sok van még hátra.
Aztán szép lassan kezd derengeni, hogy ez tényleg kurva sok. Hiszen éppen most mentünk huszonöt perc alatt két kilométert. Még van hátra kétszáz. Felfoghatatlanul sok. Nem lehet csak úgy hamm bekapni. Fordulatot kell váltani. Agyban. Ez nem egy gyorsan legyőzendő feladat. Ez egy életmód, a következő öt napra. Nem egyesével, kettesével kell számolni a kilométereket, hanem a tájat nézni és élvezni, ahogy a semmi határán körvonalazódik valami vékony vonal, aztán vastagodik, végül a vastag vonalból fák kontúrjai bontakoznak ki, aztán házak, autók, emberek, majd egyszer csak ott vagyunk a benyúló résznél. És keressük a következő hajszálvékony vonalat, mert ilyen élményből 3-4 esik egy napra.

Ha eljutottunk idáig, elmondhatjuk, hogy felvettük a túra tempóját, átvettük a hangulatát. Sikeresen belassultunk.

Hat óra után érkeztünk meg Szabadiba. Tekintve, hogy még augusztusban indultunk és a kempingekben – habár már kevés a vendég – de még mindig csillagászati áron mérik a mobilhome szálláshelyeket, így sátrazásra rendezkedtünk be. (Bár szívtuk a fogunkat a viharok miatt.) Szabadiban lefoglaltuk a leginkább partközeli parcellát, elmentem a recepcióra. Nem volt szerencsém. Kaptam egy papírt, hogy töltsem ki. Roppant profin behazudtam mindenkinek a születési helyét, idejét és személyi-igazolvány számát. (Csak tudnám, hogy ezt mi a francért kell csinálni, ha úgysem nézi meg senki.) Viszont amíg töltögettem a papírokat, beesett valami lengyel csoport, jó húsz méteres sor kígyózott a porta előtt. Én meg, 48 kilométerrel a vállaimban, leginkább enni akartam, inni egy sört, elpöffenteni egy szivart, aztán még világosban sátrat állítani, na meg átöltözni száraz ruhába. Nem kicsit szidtam az adminisztrációt.
Aztán visszaértem és azzal fogadtak, hogy van valami étterem a kemping mellett, de kilenckor zár.
Ennyit a nyugis berendezkedésről. Kapkodva szórtam össze mindent, dehogy volt kaja, sör, szivar. Jól fel is húztam magam a balszerencsémen. Pihenni, relaxálni jöttünk, én meg kapkodhatok, stresszelhetek. Nem is öltöztem át, csuronvizesen mentem el vacsorázni.
Ahol kaptam egy korsó savanyú barna Krusovice-t, aranyáron. (950 forint.) A kaját inkább kihagytam. Orsolyát megpróbálták átvágni, amikor reklamált, szó nélkül visszaadtak neki zsebből egy ötszázast. 10% szervízdíj azért, mert a pincér kihozta a sört. Jó hely.

– Mit akartok? Siófok, Aranypart – vont vállat Péter.

Mindenesetre legközelebb maradunk a kemping étteremnél. Ennél még az is jobb.

A talaj elég kemény volt, sátorállításkor nem is tudtam rendesen lenyomni a cövekeket.

– Ne foglalkozz vele, Józsi – vigasztaltak – úgysem lesz vihar.

Aha. Arról híres ez a hétvége. De jobb híján hagytam úgy.
Aztán sötétben még kiültünk Péterrel a partra, néztük az északi part fényeit. Na, ez volt annyira kellemes elfoglaltság, hogy lenyugodtam.

Mi a jó a déli partban? Hogy remek látványt nyújt onnan az északi part.

Útvonal

Ugyanez 3D animációban: Relive Fonyód – Szabadi Sóstó.

This entry was posted in Kajak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *