Albán körút 05/07

Tirana, de Koszovón keresztül
2017.09.16; szombat

Ma megint korai kelés. De immár müezzin nélkül.
Viszont muszáj. Nagy távolságok, érdekes látnivalók.

Koszovóban, tekintettel a népekre, jellegzetesen háromnyelvű felíratok jelzik a városokat. És, sajnos jellemzően a helyi állapotokra, ezek közül kettő gyakorlatilag mindenhol le van fújva fekete neolux-szal.

Az első célpont Decsány, ott is az öreg kolostor. A kolostorok általában békés helyek…. ez viszont balszerencséjére belekeveredett a politikába. Ami Koszovóban nem is olyan nehéz.

A kolostor története Milutin királlyal kezdődik. (Teljes nevén II. István Uroš Milutin a Nemanjics dinasztiából.) Milutin nagyon sok templomot és kolostort építtetett, már életében szentté avatták. Aztán meghalt. A rossz nyelvek szerint ehhez a fiának is volt némi köze. Az utód teljes neve III. István Uroš Dečanski volt. Ő kezdte el építeni királyi temetkezési helyként a decsányi kolostort. És ő is avatta fel, némileg korábban, mint ahogy tervezte. Istenem, a fia, Dusán türelmetlen volt. IV. István Uroš Dušan néven koronáztatta meg magát, először királynak, később a területi hódításai után cárnak. Az ő uralkodását tartják a szerb aranykornak. Igen, az a bizonyos ‘három tenger mosta az országunkat’ életérzés. Dusán király tetteit felsorolni nem áll szándékomban, a lényeg, hogy ő fejezi be a decsányi kolostort. Sőt, ebben a korban alakul ki, hogy ez a környék (Decsány, Pecs, Prizren) lesz a szerb királyság leggazdagabb, központi része.
Azaz Koszovó, az egykori Kosovo Polje, magyarul Rigómező, a szerb államiság aranykora, gyökérpontja, ősi dicsősége.
Némileg kínos, hogy ez a terület ma már Szerbián kívül található.
Némileg kínos, hogy a szerbek, a szent érzésekkel visszaélve, a decsányi kolostorból szervezkedve folytatták aknamunkájukat Koszovó ellen. (Fegyverrektárak, szervezkedési központ.)
Némileg kínos, hogy a koszovóiak (jelenleg 90%-ban albánok) emiatt mindent elkövetnek, hogy az ősi kolostorokat – Decsány, Pecs – elpusztítsák.

Hogyan jelenik meg ez a valóságban?

DSC00635

Nagyjából így. A kolostort a KFOR erői védik. Van is mitől: a helyiek nem egy véres ostromot indítottak a szerb enklávéként üzemelő kolostorok ellen.
Azt írtam volna, hogy enklávé? Hát, ez is csak részben igaz. Kábé száz ország szerint az. Szerbia, meg másik száz ország (beleértve az ENSZ-t is) szerint meg nem az. Nem fogadták el Koszovó függetlenedését, szerintük a terület még mindig Szerbia része, azaz nem is lehetnek bent szerb enklávék. Miközben – állítólag – folynak tárgyalások az EU-ba való felvételükről.

És még nincs vége. A nagypolitika megjelenik a csóró turisták szintjén is. Koszovóba csak útlevéllel lehet belépni. Ők pedig könyörtelenül belepecsételnek. Ha nem Szerbia felől léptél be, akkor bizony nagy bajban leszel. Ugyanis ezzel az útlevéllel immár soha nem mehetsz be Szerbiába. Ők ugyanis kifejezetten vadásznak erre a pecsétre és akinél meglátják, úgy, hogy nem előzi meg szerb pecsét, akkor illegális határátlépésért lecsukják az illetőt. Hiszen szerb ellenőrzés nélkül ment be szerb területre és erről bizonyíték is van.
Azaz mi is, ha valamikor Görögországba fogunk menni, már csak személyivel tehetjük meg.

Vicces, mi? Vagy nem.

DSC_3809

DSC_3810

Már rögtön a kapuban határozottan jelölték, hogy fényképezni tilos. A kolostor egész területén pribékek vadásztak azokra, akik megszegték a szabályt. Ehhez képest légyszives értékeld a bravúrt, hogy a második képen sikerült lekapnom a kolostor apátját.

DSC_3812

Ez pedig a kolostor belseje. Ja, nem mondtam, az egész abszolút orthodox, szóval aszerint kell nézegetni a képeket. (Pontosabban, szerb ortodox, azaz kívülrül tisztán román stílus, mint nálunk a jáki templom.)

A következő célpont Prizren volt. Ez egy eléggé jópofa koszovói város, némi muszlim felhanggal. Mondjuk, mi a muszlim standardokhoz képest simán kaptunk sört a presszóban.

Elhangzott egy kifejezés: Vatra Shqipëria. Tamás szerint annyit tesz, mint a Szkipetár Tűzhely, azaz az albán eredettségi pont. Ez annyira jól hangzott, hogy kis híján ezt tettem meg az albániai túránk főcímének. De aztán nekiálltam guglizni. Kiderült, hogy a ‘vatra’ szó, a románoktól eltérően nem azt jelenti, hogy ‘tűzhely’, hanem azt, hogy ‘szív’, másfelől a Vatra Shqipëria jelenleg egy amerikai albán nacionalista szervezet neve, melyet ha összevetünk az albán maffia amerikai elterjedtségével, szóval nem az a név, melyet egy politikailag semleges blog címnek választhat.

DSC_3824

DSC_3828

DSC_3832

DSC_3845

Utána Prizren. Fura város. Tapinthatók az oszmán gyökerek, de mégsem az. Valamikor ugye Jugoszlávia része volt (ezért vannak utak), azon belül is erősen szerb érdekeltség, de a polgárháború után le akartak válni az erőszakosan nacionalista szerbektől. Valami ilyesmi katyvaszt találtunk.

DSC_3851

DSC_3847

Prizrentől Tirana délnyugati irány. Délután. Tuti, hogy aludhatok végig, az én oldalamra nem fog sütni az egyébként perzselően meleg nap. Aztán de. Ugyanis akkora hegyek között tekeregtünk, hogy na.

Ezek az albánok elég sokszor állhattak sorban, amikor a hegyeket osztogatták.

Vissza Tiranába. Ugyanazok a hegyek, melyekért annyit küzdöttem a buszból első nap a fényképezőgéppel. Most csak ásítottam egyet.

Ne menjünk el amellett, hogy mi a legjellemzőbb élmény az országban. Leginkább az, hogy épül. De tényleg. Mindenhol épül valami. De azt is észre kell venni, hogy a nagy építkezési lázban elvesztették az esztétikát. Mindenki úgy épít, ahogy kedve támad. Tudtad, hogy Albániában az épületek 90%-a építési engedély nélkül épül? Na, ez meg is látszik. Senki nem figyel a városképre, egyáltalán a szomszéddal való összhangra. (Már csak érdekességképpen említem meg, hogy a zivataros történelmüknek köszönhetően az albánoknál _nincs_ ingatlannyilvántartás, nem tudható, hogy melyik földterület kié. A Földhivatalban semmi sincs. Azaz aki kapja, marja.)

Megérkeztünk a fővárosba. Valami kegyetlenül eldugott, hátsó úton.

Jut eszembe, a klasszikus 3D térkép:
Valbona – Prizren – Tirana

Durva belépő: szeméttelep, nyomorgó családok, kukákban túrkáló gyerekek. A zebra szélén lekuporodó, már a koldulásban is csalódó asszony egy kenyérsarkot rágcsált.
Aztán beljebb jöttünk. A szálloda egy zárt lakóparkban van. Sorompók, biztonsági őrök. Más világ. Ilyen magunkfajta nyugati turisták és tehetősebb albán családok számára.

Megkaptuk a kulcsokat. Hotel Prestige. 4 csillag. Felmentünk.
Én mentem be először a lakosztályba.
– Ha bejössz, beszarsz – szóltam hátra Nejnek, miközben mellettem a köpcös floor manager hajlongott.
Beszart. A hálószoba dupla ágyával szemben, üvegfal mögött a jaccuzi és a zuhanyzó.

DSC_3873

Azaz ha a pár bármelyik fele úgy dönt, hogy oldalba spricceli magát a kádban, vagy egyszerűen csak élvezi a forró vizet a zuhany alatt, a pár másik fele mindezt a kényelmes ágyból végig tudja nézni. Még durvább: ahhoz, hogy fenntartsuk a diszkréciót, kifejezetten idióta módon kell elrejtőznünk a szobában.
De végül megoldottuk. Engem nem zavart ez az egész, amikor pedig Nej zuhanyzott, kimentem a teraszra szivarozni.

Ja, várjál, jakuzzi. Életemben nem csináltam ilyet. Beüzemeltem a készüléket, (Vájtfülűeknek Bloody Stupid Johnson és az Old Faithful.) Nej mindenesetre élvezte. Én meg a teraszon a hangulatot.

DSC_3864

DSC_3865

Ez egy zárt lakópark, kisváros a nagy városban. Csak éppen játszóteret felejtettek el bele rakni. Így az összes kölyök az utcákon randalírozott.

Azt hiszem, én már menthetetlen vagyok. Itt vagyunk egy négycsillagos szállodában. Mit szoktak ilyenkor az emberek csinálni? Lemennek este a szálloda kerthelyiségébe, megvacsoráznak, isznak fél liter bort, esetleg elszívnak egy szivart, beszélgetnek, majd felmennek aludni.
Mi elsétáltunk egy hátizsákkal csavarogni, utcai árustól vettem egy sört, felpattintottam, majd élveztem a népszerűséget, mert hirtelen mindenki, de még ablakból kihajoló arcok is engem kezdtek el nézni, utána vettünk még hat üveg sört, bureket, a söröket beszórtuk a minibárba, megvacsiztunk a fésülködőasztalon, én pedig kiültem erre a befejezetlen teraszra, ami valószínűleg inkább balkonláda lesz, ha elkészül, nem terasz. És ülök, lógatom a lábam, szivarozok, sörözök, a kölykök rúgják a bőrt alattam, időnként felrepül idáig a labda, továbbpaszolom, mindenki vigyorog.
Nem nekünk való a szálloda.

Azért furcsa. Hajnalban még egy súlyosan hideg hegyi völgyben lévő faház teraszán pöfékeltem el a reggeli szivaromat, este meg a négycsillagos hotel véletlenül ittmaradt földes teraszán, közvetlenül a klímás lakosztály és a jakuzzis, üvegajtós csodafürdőszoba mellett. És csak pár óra telt el.

4 Comments

  1. Csak így tovább. A pár napos blogszünetek után mindig várom, épp merre jártatok.

  2. Ez van, Koszovó a szerbek Erdélye.

    Más: mennyire volt igaz az a legenda, hogy az albánoknál van a legtöbb egy főre jutó Mercedes? :)

    • Hasonló, de ahogy láttam, sokkal rosszabb.

      A mercikkel kapcsolatban fogalmam sincs, nem húzogattam a rovátkákat. :) Ami feltűnt az az, hogy annak ellenére, hogy sokkal szegényebb országban jártunk, az autópark hasonló volt a magyarországihoz.

  3. Koszovóval kapcsolatosan egy észrevétel hátha legközelebb jól jön: Koszovóba lehet menni személyivel is méghozzá a legújabb típusú biometrikussal, és akkor nem pecsételnek! Arra kell figyelni, hogy az “országot” Szerbia irányába ez esetben sem szabad megkísérelni elhagyni mert ugye a szerb nyilvántartásban nem vagy benne és jön az eljárás!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *