Shkodra
2017.09.12; kedd

Sok dolog van, melyekről gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy teljesen valószerűtlen a bekövetkezésük. Az egyik ilyen az, hogy Albániában nyaraljunk. Albánia akkor a vicc kategóriába tartozott nálunk. (Scott Adamsnél még ma is). Hiszen olyan jó volt nekünk itt, a világ seggluk csakrájában arra gondolni, hogy van nálunk is nyomorultabb ország.
Persze ha az ember ránézett a térképre, akkor láthatta, hogy adottságai éppen lennének Albániának. Hiszen a tengerpartja pont olyan, mint a jugóké vagy a görögöké. Csak hát Enver Hodzsa túltolta. Nem kicsit. Nagyon.
Aztán mi történt most? Megyünk Albániába. És még csak nem is a tengerpartra, ahová már beindult a turizmus, hanem fel a hegyekbe, a vad vidékre. Soha ne mondd semmire, hogy teljesen valószerűtlen.

Előkészületek. Ahogy az RSD túránál is írtam, őrület. Kedden indult a repülőgép, erre bevállaltuk hétvégére a kajaktúrát. Mivel a kajaktúrára készülés elvitte a pénteket, látható, hogy csak az előző heti szerda, illetve csütörtök jöhetett szóba. Na, ekkor esett be egy sürgős meló. Írtam már, hogy őrület? Aztán végül csak összejött minden. Kissé idegesen.

Ferihegy. Túrabakancs helyett túraszandál, műanyag öv, a táskában semmi necces cucc. Úgy gondoltam, simán átsuhanok a biztonsági ellenőrzésen. Ja.
Kifogtam egy szuperbuzgó alakot. Kezdte azzal, hogy kirakatta a zsebemből az útlevelet. Miért? Papírra is bejelez a kapu? Aztán félreirányította a csomagomat. Miért? Semmi gyanús nem lehetett benne. Csak éppen félreirányított még vagy tíz másikat. Csúcsidőben. Szegény kollégája meg izzadt, mert neki kellett szétszedetnie minden csomagot. Aztán a tíz csomagban volt összesen egy üveg nutella, amit ki kellett dobni. A többi vakriasztás volt. Az enyémet már meg se nézte, csak intett, hogy mehetek. Kösz, bazmeg. Elraboltatok egy negyedórát az életemből tök feleslegesen. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha sietek.
Szvsz ez az egész biztonsági szolgálati cécó túlnőtte magát. Egyre inkább önmagáért van, hogy szuperbugris házmesterszabályok alapján szopatni lehessen a jónépet. Gyakorlatilag joguk van bármit, hangsúlyozom, bármit elvenni, neked viszont a repülőgép indulása miatt nincs időd harcolni az igazadért, ezért csak a fogadat tudod csikorgatni. És amivel vissza lehet élni, azzal vissza is élnek. (Jelzem, ebből a szempontból Ferihegy kifejezetten durva hely. Hiába, házmesterkedésben mindig jók voltunk.)

Az sem dobta fel a kedvemet, hogy a repülőtér információs képernyőjéről szószerint csorgott a vér. Rengeteg gép késett. Ki fél órát, ki akár 3-4-et is. A miénk konkrétan egy órát. Voltak törölt gépek is. Mi a franc van itt?
A francia légiirányítók sztrájkja.

Ehhez képest a repülés teljesen rendben volt, a pilóta nyomta a gázpedált rendesen.

Tamás, a túra vezetője a tiranai repülőtéren várt ránk.
– Ha most indulunk, pont elérjük a shkodrai várban az arany naplementét – javasolta.
– Remek időzítés – bólintottam – De hogyan tudtad elintézni a franciákkal, hogy pont egy órát késsen a gép?

Ez ránézésre egy egyszerű, nem is túl szellemes zrikálásnak tűnhet, de aki utazott már Tamással, pontosan tudja, hogy mindent, de mindent képes elintézni. Akár ezt is.

Itt van egy remek 3D animáció az útról: Tirana repülőtér – Shkodra vár.

A várban tényleg csodálatos fényviszonyokat kaptunk el. Szépen látszottak a horizontot lezáró hegyek, a shkodrai tó és természetesen maga a város is. Alattunk volt az Ólom mecset, távolabb pedig már egy modern dzsámi.

DSC_3413

DSC_3412

Megjegyzés a fényképalbummal kapcsolatban. Nemrég laptopot cseréltem és az egyik fényképfeldolgozó program már nem működött az új gépen. A helyette használt másik viszont elbaltázta az eredeti dátumokat, így az albumban nem működik a sorbarendezés. Gyakorlatilag fényképezőgép szerint lettek rendezve a képek, emiatt teljesen összekavarodtak a helyszínek. (Konkrétan egy csomó olyan képpel indul az album, amelyeken én vagyok; ez abból jön, hogy Nej képeit dolgoztam fel először.)

A szállás… minimum meglepő. Ránézésre egy régi karavánszeráj lehetett. Aztán a keményvonalas elzárkózás idejében körbeépítették panelházakkal. Manapság, amikor kezd fellendülni az idegenforgalom, észrevették a fogadóban rejlő értéket és felújították. Nyilván nem teljesen autentikusan, nekem egy kicsit olyan öreg épületbe oltott romkocsma jelleg jött le, de emészthető.

DSC_3426

DSC_3439

DSC_3440

DSC_3442

DSC_3447

DSC_3451

DSC_3458

A vacsora pedig… egyből megvett magának az albán konyha. Nyilván volt étlap, nyilván lehetett is róla választani, de felajánlották, hogy kérhetünk menüt is. Ezt mindenkinek csak ajánlani tudom. Olyan tapas jellegű a dolog. Sorban kihordanak egy csomó mindent, melyek az étlapon előételként szerepelnek. Saláta, feta jellegű sajttal. (De nem annyira sós és valami egészen markáns íze van. Először szokni kellett, aztán már csak szeretni.) Jöttek grillezett zöldségek, fűszeres sült, illetve főtt krumpli és kemencében sütött sajt fokhagymás, fűszeres olajban. Ehhez kaptunk valami lepényszerű kenyeret, melyet mártogatni kellett az olajba. Nagyon ott volt a szeren. Aztán jöttek krémek a kenyérhez. Végül amikor már mindenki tele volt, megérkeztek öntöttvas serpenyőben a sült húsok. Valószínűleg arra számítottak, hogy így kevesebb hús fog fogyni, de nem hagytuk magunkat.
A mellé felszolgált bor egyelőre nem győzött meg.

Vacsora után elugrottunk a sarki közértbe. Eddig olyan olasz-török keverék hangulatom van a városról. Egyszerűen még mindig nem hiszem el, hogy Albániában vagyunk. A boltban vásárolt raki viszont finom. Mi másért is mentünk volna boltba? Oké, Nej samponért, de ő még kispolgár.

Egy kis alkohológia. Aki esetleg nem tudná, a raki gyakorlatilag törkölypálinka. Ez nálunk a pálinkák alsó kategóriája, de érdekes, hogy nagy borkultúrájú helyeken a törkölynek is komoly kultúrája van, hogy mást ne mondjak Grúzia (csacsa), Olaszország (grappa) és most Albánia (illetve a Balkán) a rakival. Viszont az is érdekes, hogy a törkölypálinkát mennyire kifinomították, miközben a többi gyümölccsel egyáltalán nem foglalkoztak.

Tekintve, hogy az egy héttel ezelőtti csoportot elkapta valami hányós-fosós nyavalya, nem bíztuk a véletlenre: lefekvés előtt impregnáltuk magunkat rakival.