A rossz hír az, hogy az egyik eltűnt. A jó(?), vagy nem is tudom milyen hír az az, hogy jelenleg van hat.

Sztracsi nagyjából egy hónappal ezelőtt tűnt el. Persze vigasztalhatnánk magunkat, hogy biztos csak új gazdát talált, de ekkor még csak-csak hazalátogatna némi plusz falatért. (Jártunk már így egy másik macskával.) Szóval eltűnt. Körbenéztem az udvaron, a környéken, de semmi. Mondjuk, ő volt a legmerészebb a csapatban; lehet, hogy egyszer valahol ráfaragott.

Na most, mi vagy tíz éve belőttük, hogy maximum három macskára vagyunk hitelesítve, több nem lehet. Beletörődtünk, hogy kettő maradt. Bár az is tény, hogy eddig mindig úgy alakult, hogy a macskahíradóban bemondták az üresedést és hamarosan jelentkezett is egy macsek a helyre.

Most négy jelentkezett.

Mondhatod, hogy semmi gond, válasszuk ki a legszimpatikusabbat, a többit meg zavarjuk el a pébe. Erre én meg azt mondom, hogy látszik, hogy sohasem foglalkoztál macskákkal.

Esélyünk sem volt választani. A macskáink választottak. Egy – ránézésre – fél éves cirmos kandúrt. Gondolom, szükségük volt egy jó nagy… hímre. Ez a cirmos nem is akármilyen macska. Erőszakos, határozott, nyomulós. Amikor leteszem a teraszon a macskakaját, mindenkit elzavar, beleértve a sajátjainkat is. Ha arrébbrugdosom, akkor a mieink is elmenekülnek. Azaz elismerik a cirmost és ha megtámadom, azt úgy veszik, mintha őket is megtámadnám. Ezt a zavart szokták kihasználni a sztracsatella macskák.
Igen, az ingyenkaja idevonzott még három macskát. Mindhárom nagyon hasonló mintázattal: alapvetően fehér, de sűrű fekete foltokkal. Olyanok, mint az eltűnt macskánk. Az egyik ráadásul megszólalásig hasonlít, egyedül a viselkedése más, de az nagyon. Közöttük is van egy kandúr, de az messze nem annyira rámenős, mint a cirmos. Ettől függetlenül elég nagyokat küzdenek a teraszon.

Mi meg vakarjuk a fejünket Nejjel. Már egészen beletörődtünk, hogy kettő macska marad. A hat… az határozottan sok. Végül abban maradtunk, hogy a szürke cirmosra tesszük a tétjeinket. Egyrészt őt fogadták be a macskáink, másrészt meg ő tűnik a legerőszakosabbnak. Talán elzavarja a másik hármat.
Hogy mennyire nyomulós? Először is már nem kóborol, beköltözött az udvarba. Az előző tulajdonos kialakított egy kutyaólat, ez már legalább tíz éve lakatlanul állt. Eddig. Beköltözött. Másfelől ugyanúgy jön az etetésre, mint a többi. És ha azt hiszed, hogy akár csak egy kicsit is tart tőlem, akkor van még egy dobásod. Hiába jelzem, hogy menjen arrébb, hiába kergetem az udvaron, az arcára van írva, hogy rohadtul unja ezeket a felesleges köröket, hiszen a végén úgyis ő fog először enni.
Ma reggel konkrétan belenyomta a fejét a tányérba, miközben szedtem ki a konzervet. Kétszer jól fejbesomtam a villával, de csak méltatlankodva nézett vissza: ember, ezt most minek? És evett tovább. Finoman oldalba rúgtam kétszer. Ugyanannyi eredménnyel. A másik két macska meg tisztes távolból nézte. Az új vezért.

Ma délután már ideült mellém a padra.

Lassan kereshetünk nevet neki.