Day: September 11, 2017

Felhívás szabálytalankodásra

Tegnap későn értünk haza, fáradtak is voltunk, nem raktuk el a kajakokat. Ott figyegtek a kocsi tetején. Csakhogy nekem ma el kellett mennem egy csomó helyre. Jobb híján vittem a kajakokat is.
Érdekes tapasztalat volt.
Azt már írtam korábban, hogy amikor sztrádán megyünk kajakokkal, még a 10 köbcentis Maruti vezetője is megvadul és áttolja a gázpedált a vízpumpához, csakhogy kisajtoljon annyi erőt a kocsijából, hogy le tudjon előzni. De nem gondoltam volna, hogy ugyanez a szindróma működik városban is.
Működik. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy én a kajakokkal valami mozgássérült vagyok, aki bármelyik pillanatban beszorulhat a sarkon, kidől alóla az autó és egyébként is csak véletlenül megy ötvennel, de hamarosan vissza fog lassulni húszra. És előznek. Vadul. Szabálytalanul. A mellékutakról pánikszerűen kivágnak, nem foglalkozva azzal, hogy bele kell állnom a fékbe. A lényeg, hogy elém kerüljön. Mert akkor biztosan nem tartom fel.

Egyedül amiatt nem pusztult ki teljesen a hitem az emberiségben, mert a legtöbbje azért a vészvillogóval jelezte utána, hogy bocs.

Megint Soroksári Duna

Cimkézz!
Mert ha nem cimkézel, berúgsz.

Szombaton és vasárnap kajaktúra. A jól ismert Ráckeve-Soroksári Dunán (a továbbiakban RSD). Az extra most a jó társaság. Itt lesz Minden Kocsmánál Kiszállunk László és Nehogy Már Csak Egy Vicét Igyunk János. Hogy a többiekről ne is beszéljek.

Az előzmények? Őrület. De erről majd később. A péntek esténk maradt az összepakolásra, éppenhogy elég lett. Igaz, későn feküdtünk le, korán keltünk, de már egy hete ez megy, megszoktuk.

Egy ilyen társaságba nem illik üres kézzel menni. Dobtunk be sört és egy laposüvegben pálinkát. Na, itt kezdődtek a gondok. A pálinkahűtőt kábé egy hónapja nem nyitottuk ki.
– Iszunk egy páleszt? – kérdeztem Nejt – Ha már úgyis kinyitottam az ajtót.
– Meggyőztél.
Glugy.
– Viszek a meggyből. Melyik lehet az? Ez a kis darab?
– Te tudod.
– Megkóstolom.
– Hajrá.
Glugy.
– Ez tényleg a meggy. És még jó is. Csak kevés van az üvegben. Na mindegy, átöntöm a laposüvegbe, aztán keresek még meggyet.
– Ez akár az is lehet. Meg kellene kóstolni, hogy jó-e?
Glugy.
– A kurva életbe. Ez vodka volt. Na nézzük ezt a másik üveget.
Glugy.
– Ez az. A meggy. Nem is rossz.
– Megkóstolhatom? – érdeklődött Nej.
– Naná.
Glugy.
– Ez acetonos.
– Ne hülyéskedj már! Az előbb kóstoltam meg.
– Márpedig az.
– Akkor megint megkóstolom.
Glugy.
– Nem is acetonos.
– Csak egy kicsit.
– Egy kicsit sem. Na, akkor kiöblítem a laposüveget.
Lötty.
– Te, nem most borítottál ki belőle egy deci pálinkát?

Tassi zsilip – Aporka
2017.09.09; szombat

Találkozó kora reggel Lászlónál. A nyolc kajakot felszórtuk egy zárt fülkés kisteherautóra, mi pedig beültünk a fülkébe és lezötyögtünk Tassig. Már ez is egy élmény volt. Olyan katonaságos. Meg egy kicsit menekültes. (Érkezés. Ajtónyitás. Első mondat: Főnök úr, ez már Ausztria? Meg Ich liebe Angela…)

DSC00489

DSC00487

Pakolás. Már annyira rutin, hogy behunyott szemmel is ment. Még csak figyelni sem kell semmire, fél óra múlva kocsma, azaz kiszállás. Lehet korrigálni.

Barna pont ekkor csörgött rám valami marhasággal, amíg telefonáltam, a többiek elhúztak, utána viszont felszívtam magam és egy remek hajrával utolértem a csapatot. 8,5-es átlag, csak mondom. Na, az útnak ezt a 2%-át értékelte a fitnesz óra, a többi szerinte említésre sem volt méltó. Ez a bizonyos ‘többi’ aznap 26 kilométer evezés volt.

Na, mindegy. Makád. Kiszálltunk a homokos strandon és elsétáltunk a kocsmáig. Másfél órát ücsörögtünk. Jogos lehet a kérdés, hogy hé, milyen túra ez? Ilyen. (Azt azért tudni kell, hogy egész nap, megismétlem, egész nap, csak ez az egy kocsma volt nyitva. És én ezt már tudtam. A többiek még reménykedtek.)

Persze kiszálltunk Dömsödön is, regisztrálni, hogy tényleg nincs nyitva a büfé. Jobb híján ökörködtünk.

Van, aki nézi…

DSC00494

És van, aki állja…

DSC00492

Enni is, inni is, mindenki megoldotta a kajakjából.

Ráckevén már ki sem szálltunk, látszott, hogy nincs értelme. Nejjel és Ferenccel előrementünk, mert nem akartunk várni, megbeszéltük, hogy találkozunk a lacházai strandon, csak éppen a többiek nem arra mentek, később félrevezető üzenetet küldtek, végül amikor már kezdtünk embervérre szomjazni, akkor jött egy telefonhívás a szigetszentmártoni strandról, hogy mi már itt vagyunk, ti meg hol? A hátralévő háromnegyed órában az hajtott, hogy elképzeltem, hogyan trancsírozom fel a többieket, de aztán érkezéskor láttam, hogy dolgoztak a makádi unikumok, a parton lévők ölték egymást nélkülem is.
Hogy hol aludjunk. Mert Joe Papa kocsmája ugyan nem volt nyitva, ellenben esküvő, az volt, szóval simán benne volt a pakliban, hogy a jókedvű vendégek hajnalban lehányják a sátrakat. Szigetcsép még egy-másfél óra, de már a harapós lónak sem volt kedve evezni, ráadásul még ha nyitva is van a büfé, mire odaérünk, biztosan bezár, a sátrakat meg állíthatjuk fel sötétben.

Végül László ötlete nyert. Lakik a közelben egy gyerekkori ismerettségű idős házaspár, essünk be hozzájuk. Este hétkor. Sötétedés előtt nem sokkal. Nyolc koszos, büdös kajakos. Egyik-másik félig részeg, netán egészen az. Mi bajunk lehet?

Semmi. Andrea és László odavoltak az örömtől, hogy ilyen népes társaságuk akadt, hordták kifelé a pogácsát, a pattogatott kukoricát és elbűvölőek voltak. Gyorsan felvertük a sátrakat a vízparton és ellazultunk.

Én konkrétan kilenc órát aludtam éjszaka. A héten összesen nem volt ennyi.

DSC00496

DSC00497

DSC00499

DSC00500

DSC00501

DSC00503

A túra útvonala 3D videóban.

Aporka – Kvassay zsilip
2017.09.10; vasárnap

Annyira jól aludtam, hogy úgy kellett kikényszerítenem magamat a hálózsákból. Míg a többiek aludtak, gyorsan körbefényképeztem a környéket. (Lásd fent.) Aztán ébredeztek a népek, ébredeztek a házigazdák és egy komplett reggelit toltak ki a teraszra. Nem tudom, Lászlónak ez hány sörébe fog kerülni, de olyan ellátásban részesültünk, melyet tegnap este a szentmártoni civakodásban el sem tudtunk képzelni.

A reggel második meglepetése, hogy mindössze félórás késéssel sikerült elindulnunk. Úgy, hogy voltak, akik legszívesebben egész nap ott maradtak volna.

A mai nap másolta a tegnapit. Az első kocsma Szigetcsépen, 40 percre. És valószínűleg ez lesz nyitva egyedül. Végülis, nem így történt. Ez sem volt nyitva. (Pontosabban délben nyitott, mint az a helyben táborozó kajaktúrás társaság közölte. Mondjuk, vicces lett volna, ha felevezünk és egyesítjük erőinket az éjszakai feladatokra. Ránézésre vevők lettek volna rá.)

Szóval Szigetcsép. Messziről minden rendben, emberek a strandon, emberek a kocsma előtt. Csak éppen a roló volt lehúzva.

DSC00507

Jobb híján házikoszt kajakból. László emlékezett egy hamburgeresre Szigethalmon. Becéloztuk.

DSC00508

Nyitva volt. Felzabáltuk a szezonvégi készletet. Meg végre sör. (Mi Nejjel ugyanis elfogytunk.) Gyorsan ittam is kettőt, mert amikor vezetek, akkor a taksonyi híd után már tilos. (Ja, a hamburgeres bódé a híd tövében volt, De még innen.)

A hamburgerrel annyira nem laktam jól, ezért kifejezetten örültem, hogy a következő kiszállóhelyünkön (Szigetszentmiklós, teniszpályák) nyitva volt a büfé és adtak lángost is. Tulajdonképpen ekkor már semmi bajom nem volt. Csak éppen a napi távnak még a felénél sem jártunk. A terep pedig… az RSD legkellemetlenebb formája. Olyan 10-15 km/h oldalszél, a nagy Duna meg árad, ilyenkor a Kvassay zsilipnél rányitják a vizet ezerrel, hadd termeljen az az erőmű egy kicsi áramot. Mi ebből azt érzékeltük, hogy az oldalszél miatt kormány kell, a szembesodrás meg annyira durva, hogy 5-5,5 között tudtunk maximum felfelé haladni. A 6-os értékhez már bele kellett feszülnünk. Én ráadásul megmakacsoltam magam és nem hagytam, hogy a teniszpályák mellett betegyenek a vízbe, beszálltam magamtól. Végülis sikerült, de annyi időt csesztem el vele, hogy mire kivergődtem a nádasból, a többiek már valahol a horizonton jártak. Annyira azért nem bántam, végre lehetett egy kicsit sprintelni. Olyan 6,2-es átlaggal értem utól őket, kábé 40 perc után. (A fitnesz óra értékelte is, ezen a napon már 10 százaléknyi teljesítményt regisztrált. Ja, amikor azt mondom, hogy regisztrált, az azt jelenti, hogy egyáltalán megjelent valami a skáláján. A rekreációs zónában. Az evezés nem egy kardió sport.)

Felfelé olyan túl sok már nem történt.

Ja, hirtelen ötlettel bementünk a Molnár-sziget belső oldalára. Évek óta nem jártam arra, mert nagyon koszos, nagyon csúnya arrafelé a víz. (Ez egy olyan szennyvízgyűjtő oldalág.) Volt meglepetés. Konkrétan kikaptunk egy olyan szakaszt, ahol hangosan felsikoltottam: már megint a Blizna! Úgy kellett áttörnünk, átverekednünk magunkat egy masszívan benőtt szakaszon. Mint valami vízitankok. Lászlóval ketten el is akadtunk, ahogy kell, intenzív csípőmozgásokkal tudtunk egyáltalán visszahátrálni a vízre. Szerencsére Szilviának sikerült az úttörés, mi meg mentünk utána.

Aztán masszív, monoton evezés fölfelé. Elhúzott velünk szemben egy sárkányhajó. Borzasztóan sajnáltam, hogy lemerült a fejkamerám (a tartalékelem otthon maradt a töltőben), mert az egész, ahogy mindenki egy ütemre hajlongott, annyira, de annyira montypython-os volt, tök jó kép lett volna a valamikori videóban. Aztán később elmentek mellettünk, mi pedig Ferenccel úgy döntöttünk, hogy rájuk ijesztünk. Beleálltunk a farvízükbe és toltunk egy olyan 7,9-es tempót. Úgy otthagytak, hogy még a kondenz párájukat is alig láttuk.

Érkezés a Kvassay zsiliphez. Még csak kerestem a kiszállási pontot, amikor László elkapta a kajakot és kirántott, mint egy méretes pontyot. Elképesztő, hogy ezek a kajakok mi mindent kibírnak.

Aztán ennyi. Pakolás, meg pakolás, hazavezetés, na meg pakolás. Jelenleg a száradó cuccok miatt úgy nézünk ki, mint egy menekülttábor.

Ja, ki fogadott minket itthon? Picúr macska ólálkodott ki a kapun és mondania sem kellett, ott volt a szemében a méltatlankodás: hé, humánok, tegnap mintha kiment volna a fejetekből az étkezés!
Most mondtam volna neki, hogy figyelj, te dög, szinte az összes kocsma zárva volt, mi is alig ettünk valamit?
Úgyse értette volna.

A túra útvonala 3D videóban.