Tegnap későn értünk haza, fáradtak is voltunk, nem raktuk el a kajakokat. Ott figyegtek a kocsi tetején. Csakhogy nekem ma el kellett mennem egy csomó helyre. Jobb híján vittem a kajakokat is.
Érdekes tapasztalat volt.
Azt már írtam korábban, hogy amikor sztrádán megyünk kajakokkal, még a 10 köbcentis Maruti vezetője is megvadul és áttolja a gázpedált a vízpumpához, csakhogy kisajtoljon annyi erőt a kocsijából, hogy le tudjon előzni. De nem gondoltam volna, hogy ugyanez a szindróma működik városban is.
Működik. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy én a kajakokkal valami mozgássérült vagyok, aki bármelyik pillanatban beszorulhat a sarkon, kidől alóla az autó és egyébként is csak véletlenül megy ötvennel, de hamarosan vissza fog lassulni húszra. És előznek. Vadul. Szabálytalanul. A mellékutakról pánikszerűen kivágnak, nem foglalkozva azzal, hogy bele kell állnom a fékbe. A lényeg, hogy elém kerüljön. Mert akkor biztosan nem tartom fel.
Egyedül amiatt nem pusztult ki teljesen a hitem az emberiségben, mert a legtöbbje azért a vészvillogóval jelezte utána, hogy bocs.
2017. September 12. Tuesday at 08:40
A meredek beelőzéssel én sem értek egyet, ugyanakkor az ilyen felpakolt autóban látok némi kockázatot. Nem tudhatom ugyanis, hogy mennyire biztosan lett rögzítve a cucc a tetőn, így jobb menekülni.
2017. September 12. Tuesday at 09:41
Látod, erre nem is gondoltam. Mondjuk így is irracionális, meg veszélyes is, de valahol érthető.
2017. September 12. Tuesday at 14:11
IMHO kisebb kockazat ha radborul a cucc, mintha a 80-90-el valo kiszaguldas kozben belerohansz egy teherautoba/villamosba/buszba/whatever. Teljes mertekben irracionalis a reakcio.