Megint Shkodra
2017.09.14; csütörtök

Ahogy reggel kisüt a nap a hatalmas hegyek fölött. Ahol eddig csak ködöt láttunk. Most pedig tiszta az idő, belátjuk az egész völgyet. A teraszunkról.

DSC00588

DSC_3632

Nagyon édes fügelekvár reggelire.
Gyorsan ittam is utána egy rakit, hogy levigye a cukrot.

A mai túra: Blue Eye. Ez egy smaragzöld tengerszem. A völgyben végigfutó patak alakította ki, gyakorlatilag egy vízesés alatti, kőbe vájt medence. A patak nagyon tiszta… és nagyon hideg.

Jimmy elvitt minket Vaskat Nderlysaj falucskába. A szokásos stílusában. Mobiltelefon a kézben, horrorisztikus úton, szembejövő autók centizgetős kerülésével.

DSC_3727

A tengerszemig egy kiszáradt patak medrében vezet az út. Ja. Csakhogy a két nappal ezelőtti esőzés feltöltötte a patakot.

DSC_3646

DSC_3647

DSC_3652

DSC00565

Szerencsére meleg volt, a nap is ezerrel sütött. A hűvös reggeli levegő hamar elillant.

Az első akadály egy márványszerű kötömbökből kialakult csobogó-, illetve vízesés-rendszer volt. Ugyan vezetett út is mellette, de Tamás szerint az igazi élmény belebújni.

DSC_3663

DSC_3665

DSC_3668

A végén viszont át kellett kelnünk a patakon. Melynek ott sem kellett volna lennie. (De nem bántuk, mert akkor vízesések sem lettek volna.) Felmértem a terepet. Végülis, lépés, illetve kisebb szökellés távolságra voltak kiálló kövek. Ha az ember koncentrál, megoldható. Csak egyik se billegjen. Néztem egy ideig a köveket, majd megindultam. Első kő. Megvan. Második kő. Megvan. Harmadik kő. Megbillent. Hogy az a… A negyedik kő helyett a jéghideg vízű, térdig érő patakban landoltam. Még az is bravúros volt, hogy a sodrásban állva maradtam. Nyilván innen már végiggázoltam a patak maradék felében. A többiek tanultak a példából, levették a cipőiket, feltűrték a nadrágot és átgázoltak.

A túloldalon Tamás megkérdezte, mit szólnék egy rakihoz meg egy sörhöz. Ott álltam a világvége után kettővel, vizes nadrágban, átázott szandálban és vizes, vastag téli zokniban.
– Csúnya dolog ám hergelni a másik embert.
– Na gyere.
És bármennyire hihetetlen, de az elhagyatott fabódéban már ott vigyorgott egy szellős fogazattal bíró albán krapek, aki szorgalmasan mérte ki a rakit, illetve már jó előre behűtötte a sört. A patak vizébe, naná.

DSC_3676

Innen egy derék emelkedő, ahol teljesen megszáradt a ruhám. Sőt, a melegben még jól is esett az a kis hideg.

DSC_3698

Aztán elértünk a tengerszemig. A hírek nem hazudtak, tényleg jól nézett ki. És az extra: itt is volt egy vödör, behűtött sörökkel, meg egy kamasszal a tó partján, akinél fizetni lehetett.

DSC_3704

DSC00580

És ekkor indult be az őrület. Tamás közölte, hogy fürödni fog. A 6 fokos vízben. Erre Tibor azt mondta, hogy ő is.

DSC_3703

Volt egy fából eszkábált terasz, asztallal, paddal, mi Nejjel oda ültünk ki és sörünket kortyolgatva néztük a produkciót. Aztán Tamás odajött hozzám és közölte, hogy ne bénázzak már. Észérvekkel mindig lehet hatni rám. Igaz, úszónadrág helyett csak alsónadrág volt rajtam, de azt már megtapasztaltam, hogy itt fent minden gyorsan szárad. Szóval belemerültem. Semmi váratlan nem történt. A hideg víz többezer tűként döfött belém, én pedig kalimpáltam, csapkodtam a vizet. Jó volt. Különösen, amikor kijöttem. (Gyakorlott hideg vizes zuhanyzóként mondhatom, hogy elképesztően jó érzés, amikor az ember kijön a hideg vízből a melegbe. Aktív lesz tőle a bőr, minden simogatásra érzékenyebben reagál. Ilyenkor felvenni egy puha inget, az egyfajta mini orgazmus.)

Majd ekkor jött a legszürrealisztikusabb jelenet. Tamás elővette a telefonját és angol nyelven palacsintát rendelt. Alsógatyában. Fent, Észak-Albánia eldugott völgyének legeldugottabb sarkában. Aztán öt perc múlva megjelent a szikla tetején egy másik kamasz, fél kézzel lemászott a rozoga falétrán, a másik kezében egy tányért egyensúlyozva. Tele palacsintával.
Működik a kapitalizmus.

Innen visszasétáltunk a buszig, Jimmy pedig felvitt minket a faházunkig.

Majd elfelejtettem, a 3D útvonalak:
Blue Eye
Vaskat Nderlysaj – Tethi Paradise

Odafönt egy búcsúebéddel vártak minket. Valami sűrű, de finom leves.

DSC00586

Búcsúzáskor elsütöttem Ndrekének a teljes ausztrál szókincsemet: – No worries, mate!
Örült neki.

Busz. Vissza Shkodrába. Voltak itt is szürreális jelenetek. Még a murvás részen jött egy mentőautó szembe. Sietett ugyan, de a sofőr ismerte Jimmyt és Albániában elképzelhetetlen, hogy az ismerősök ne dumáljanak vagy öt percet, ha találkoznak.

A nagyvárosban már nem sok minden történt. Eleve későn érkeztünk meg, holnap nagyon korán kelünk, senki nem húzta sokáig a napot. Nejjel még sétáltunk egyet, megvettük a következő napi rakit, meg valami rágcsálnivalót a buszra és a hajóra, utána elmentünk egy tengeri herkentyűs étterembe. Ahol rendeltem egy négysajtos pizzát. Sajnálom, nem szeretem a halat. De meg is büntettek rendesen, telenyomták a pizzát kék sajttal. A kék sajtot sem szeretem. (Megelőzve a kommenteket, az átlagos négysajtos pizzában annyi kék sajt van, hogy pont jól elfér az íze a koktélban. Itt viszont olyan pizzát kaptam, amelyen a kék sajt íze elnyomott mindent.) Nej halas rizottója viszont isteni volt. Neki.

És utána már tényleg csak az alvás maradt hátra. Az a kevés.