Valbona
2017.09.15; péntek

Hogy mennyire kevés? Nos, a müezzin hajnali ötkor kezdett el áriázni. Ugyan fél hatra húztam fel az órát, de ekkor már mindegy volt. Kitámolyogtam a teraszra. Legalább megnézem, hogyan éled fel egy albán város.
Sehogy.
Az égegyadta világon senki nem reagált a müezzinre. Még az a 20%-nyi muszlim sem. Nem gyulladt ki egy lámpa sem, nem jelentek meg emberek az utcákon. Kösz, müezzin.
(Azt azért tudni kell, hogy a szállásunk a főmecset mellett volt, ezért volt zavaróan hangos az ébresztő.)

Egyébként nem is volt baj a vártnál korábbi felkeléssel, nagyon vacak éjszakám volt. Ha becsuktuk az ablakot, megfőttünk, ha kinyitottuk, szanaszét csíptek a szúnyogok. Nálam ráadásul az éjszakai pizza beindította a refluxot, a feljött gyomorsav átbukott a légcsőbe, hajnalban hörögtem rendesen a vécén. És persze ilyenkor olyan lesz a szám íze, mintha hánytam volna.

Ébredés után rakival kezeltem a helyzetet. Meg hidegvizes zuhanyzással.

A mai terv igencsak ambíciózus: visszamegyünk a hegyekbe, nagyjából tíz kilométerrel arrébb, ahol tegnap voltunk. Hülyén hangzik? Csak elsőre.

Theth és a mai célunk, Valbona között tényleg csak tíz kilométer a távolság. De ez egy nehezen járható ösvény, közel 1000 méteres szinttel. Úgy értem, hogy a hágó közel ezer méteres, tehát aki egy nap átsétálna, majd ugyanaznap visszajönne, az valójában 2000 méter szintet gyűr le. Autó nem játszik, még Jimmyvel sem, a társaság pedig messze nem volt ilyen erőnléti állapotban. Maradt a kerülő út. De milyen kerülő! A hegyek miatt ugyanis nincs rövid kerülési lehetőség. Piszok sokat kellene leautózni.
Kész szerencse, hogy itt folyik a hegyek között a Drin folyó.

Tamás felvilágosítása: a Drin, Drina, Duna nevek a kelta nyelven mind ugyanazt jelentették: folyó.

Azaz elég sokat lehet nyerni azzal, ha utak helyett a hegyek között tekergő Drin folyón megyünk fel. Komppal. Hosszában a folyón. (Utak pedig pont a nehéz hegyes terep miatt nem léteznek.)

Ahelyett, hogy tovább ragoznám a témát, nézd meg a 3D-s videót. Mindent érteni fogsz.
Shkodra – Valbona

Oké, ez rövidebb. De gyorsabb is? Meg úgy egyáltalán, mennyire zűrös?
Nos, nagyon. A Drin folyó nem túl széles, nem megy rajta nagy komphajó. 6-10 autót tud szállítani. Két társaság indít járatokat. Ez maximum húsz autó. Mindkettő napi egy járatot üzemeltet. (3,5 óra a menetidő felfelé, lefelé olyan 3 óra.) Azaz ha csak odaállítasz, hogy szeretnél kompolni, akkor harsányan kiröhögnek. Napi max 20 autó. Miközben igény bőven lenne rá.
A megoldás egyáltalán nem magától értetődő. Shkodrában kell elővételben megvenni a jegyet. Weben? Nem. Telefonon. Az iroda pedig egy piszkosul külvárosban van, megtalálni sem könnyű. Aztán az elővételi jegy… Kézzel írt szöveg egy fecnin. Tamás lefordította: “Helló fiúk, ezt az autót engedjétek át, jó srácok, kifizették az árat.” Az, hogy hányan utaztunk a kisbuszban, senkit nem érdekelt.

Szóval elindultunk. Már mindenki a kompra izgult, de az odáig vezető út is igen vadregényes volt. A kompállomás pedig közvetlenül egy gát mellett volt. (A Drint, mint általában a vad hegyi folyókat, telepakolták vízlépcsőkkel.)
A behajózás… igen különös élmény volt. Kezdve azzal, hogy mindenki meleg napra készült, ehhez képest a vízen, árnyékban, erős és hideg szélben igencsak fogcsikorgató élmény volt a komp legfelső, nyitott fedélzetén álldogálni. Viszont megérte. Nem csak a tájat láttuk, hanem a berakodást is. Én fiatal koromban sokat játszottam az AT-s Shokoban játékkal, na ez ott haladó pálya lett volna. Az irányítók képesek voltak 10-15 percig irányítgatni egy kisbuszt, pusztán azért, hogy felszabaduljon 1-2 centi hely, miáltal már be lehetett irányítani egy másik kisbuszt a lyukba. Sajnos fényképen mindez nem jön jól át, de videóztam szorgalmasan.

DSC00607

DSC00609

Jellemző a laza albán hozzáállásra, hogy a komp egyből indult, ahogy felstokizták rá az utolsó autót. Nem foglalkoztak vele, hogy ez egy negyedórával hamarabb történt, mint a hivatalos indulás. Nem foglalkoztak vele, hogy esetleg néhányan még kávézgathattak a parti büfében.

És kezdetét vette a 3,5 órás utazás.

DSC_3748

DSC_3749

DSC_3750

DSC00617

DSC00618

Ha eddig nem ment volna át, ez egy hegyek között kanyargó vadregényes hajóút volt, erős fjord utánérzéssel megspékelve. Igaz, hideg szél fújt, de beindult a nap, mi pedig Nejjel toltuk rendesen a rakikat. Már csak a gyomorrontás megelőzése miatt is. Szóval szép volt, jó volt. Csak éppen hosszú volt. 3,5 óra még a világ legszebb látványosságából is unalmassá válik. Itt is ez történt. Persze, nyomtunk vagy száz fényképet, melyekből a selejtezés után maradt öt. Persze, az élmény, pontosabban az élmények összessége megmaradt. De amilyen lelkesen tátottuk eleinte a szánkat, olyannyira untuk a végén. Ezt a rendkívül gyönyörú látványt.

A kikötőben volt egy étterem, na meg vécé. Rendeltünk piláfot. Vicces volt nézni, ahogy mindenki várta a rizs mellé a húst. Aztán kiderült. hogy a piláf nem húsos rizs, hanem húslében főtt rizs.

Innen visszaszálltunk a buszra és irány Valbona. Egy újabb magashegyi desztináció.
A környék volt olyan szép, mint tegnap a Theth-völgy. Sőt, ez ismertebb és látogatottabb is. De bennünk már lezajlott egy változás. Tegnapelőtt azt mondtuk, hogy micsoda nagyszerű hegyek, micsoda nagyszerű sziklák. Tegnap, amikor megláttuk ugyanezeket köd nélkül, azt mondtuk, hogy ejha. Ma viszont, amikor megláttuk a tök ugyanolyan hegyeket, a tök ugyanolyan sziklákat, már csak azt mondtuk, hogy na, mi a franc, már megint hegyek. Ráadásul Valbona tényleg jobban ki volt építve, szóval még a theth-i romantika sem volt meg.
Elautóztunk ide, meg oda, végül toltunk egy kábé két kilométeres, nem túl megerőltető sétát is, de nem igazából hiányzott.

DSC_3769

DSC_3780

Egyfelől álmos voltam, fáradt voltam, nyűgös voltam. A négynapos szorulás ekkor mondta azt, hogy te, öreg, akkor most kijönnék. De nagyon. Mi meg még elmentünk ide. Meg oda. Igyunk egy teát a kompon összeszedett havernál, Linus-nál. Meg beszélgessünk erről. Meg arról. Én meg már csak a vécéülőkére koncentráltam.
Aztán félóra múlva már egy másik ember látta sokkal optimistábban a világot.

A szálláson voltak érdekességek. Például váltópapucs. Már a lépcsőházba is csak abban lehetett belépni. Ehhez képest a teraszunkra galambok fészkelték be magukat, vastag guano fedte a padlót. Hát, mi mindenre lehet jó a váltópapucs…
Érkezéskor kiültem a teraszra. Szivar.
Nej is kijött. Pont akkor tojt oda egyet az egyik galamb.
– Ez igen masszív volt – ismerte el.
– Minden madár maszív, ha szarásról van szó.

Érződik a görög hatás. A vécéülőkék mellett hol külön zuhanycső, hol a vécéülőkében külön spriccoló fej. Nyilván kipróbáltam mindent. Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs. Aztán azzal is szórakoztam, hogy a pihenőkön, a reggeli teraszos szivarozgatásokon próbáltam összerakni, hogyan lehet feljutni a sziklákra, mászófelszerelés nélkül. Végülis fel lehet. Szikla meg rengeteg van. Simán el lehetne tölteni errefelé akár hosszabb időt is.

DSC_3789

DSC_3791

Valbona. Abszolút Észak-Albánia. Itt van mellettünk a montenegrói határhegylánc. Faházban lakunk. A falban beépített ethernet aljzat.

A vacsora egy 800 méterre lévő másik faházban volt. Eleinte akadtak problémáink, mert az első pincértől mindenki menüt rendelt, de a másik pincér nem tudta, mi is az a menű, végül csak sikerült összerakni mindent. Olyan jó átlagos menüsor érkezett, a már jól ismert tálakkal. Az egyedüli, de kifejezetten pozitív változás a hús volt: itt kecskegida sültet kaptunk. Ettem már kecskét, de ez a gida teljesen meglepett, mind állag, mind íz alapján.
Most viszont tényleg nem húztuk sokáig, a hajnali ébredés azért érződött mindenkin, vacsi után hazaszállingóztunk.

DSC_3784

Nem is félálomban, hanem annál jóval kóválygósabban érkeztem meg a szállásra, amikor eszembe jutott, hogy még nem töltöttem semmit. Sem elemet, sem akksit, sem órát, sem mobilt. És miközben apránként összedugtam a kütyüket, a hosszabbítókat, az elosztókat, azért elnyomtam egy “James Bond, az, meg a f@szom” morgást a bajszom alatt. Oké, hogy az egész mese, de kifejezetten irritáló, hogy a fazon minden kütyüjét tökéletesen ismeri és mindegyik, mindig tökéletesen töltött állapotban van. Ha a film csak egy kicsit is realista lenne, akkor Mister Bondnak csajozások helyett minden este a kütyüit kellene töltenie.