Élményautózás hazafelé
2015.09.26; szombat

Élményautózás, az. (Sátáni kacaj.) Reggel rátenyereltem a távkapcsolóra, derékig kimásztam a tetőablakon és körbenéztem. A hegyek továbbra is felhősapkát hordtak. Mit felhősapkát? Felhősubát. Salzkammergut lehúzva.
Gyors reggeli, összepakolás, takarítás, kicsekkolás. Tízkor már úton voltunk. A Wachau völgy kétszáz kilométer, nem is történt addig semmi érdekes. Azonkívül, hogy Salzkammergut mellett elhaladva sokszor gondoltam a felhők jó édes anyjára. Teljesen betakarták mind a hegyeket, mind a közöttük lévő völgyeket.

Melk. Itt kezdődik a Wachau.

Rögtön egy extrém nagy kolostorral.

Nem akarok róla sokat írni, a neten minden fontos információ megtalálható. Szép. Szép nagy. A szokásos fóbiám: rengeteg turistacsoport járja a kolostort, ehhez képest szűkek a termek, a folyosók. Szószerint birkóztunk a fogalmatlan hülyékkel, akiket csordában betereltek és elképzelésük sem volt arról, hol járnak. A véletlenül utolért magyar csoport idegenvezetője egy aprócska, helyi brossúráról olvasta fel a tudnivalókat. Nem kicsit morogtam, mert a szűk szobákba bezsúfolt emberek miatt nem láttunk semmit, igazából a beállt tömeg miatt a termeken keresztül sem lehetett menni. A párhuzamos kerengőn próbáltunk előrejutni szobák kihagyásával, de mindegyikben ekkora tömeg volt, így végül egy kivételével a többibe be sem mentünk. A belépő viszont ehhez képest elég erősre sikerült. (10€/fő.)

A könyvtárba szerencsére csoportok nélkül jutottunk be a másik szárnyban, így kiélvezhettem a hely hangulatát. Könyvmániákus vagyok, na. Itt pedig külön élmény volt az a tudat, hogy Eco-t ennek a könyvtárnak a hangulata ihlette meg a Rózsa Neve című könyvhöz. Simán le lehetett pörgetni fejben a sztorit: a könyvek, a másolóállványok, a nagyméretű glóbuszok, a tömérdek csigalépcső. Fényképezni tilos volt.

Utána bejártuk a parkot is, de az részben sivár, részben szánalmas volt. Legalábbis nem tudok jobb kifejezést arra, amikor a fák, bokrok közé hangszórókat rejtenek el, melyekből egyházi zene szól. Az erdőben.

Ja, a legjobbat nem is mondom. Elgépeltem egy számot a koordinátákban, így a GPS simán levitt valahová a Duna mellé a kolostor helyett. Emiatt gyalog cserkésztük be a kolostort… és így fedeztük fel, hogy maga Melk is milyen apró kis ékszerdoboz. Ha nem tévedtünk volna el, be sem néztünk volna.

Aggsteint viszont kihagytuk. Ez egy öreg, eléggé lepusztult rablóvár egy szikla tetején. A legnagyobb attrakciója a kilátás. Na, a mai nap nem a kilátás napja volt.

Krems, a Wachau másik vége. (Az egész Wachau olyan 35 kilométer és nekem nagyon viszket a bringázhatnékom, hogy egyszer bejárjam. Meg a kajakozhatnékom is.) Itt csavarogtunk egyet, próbáltunk enni egy igazi bécsi szeletet, de a pincér viszonylag hamar kiábrándított, amikor megkérdezte, hogy csirkéből, vagy disznóból kérjük? Ettől még finom volt, nagy adag volt, de az echte borjú bécsire még várnunk kell.

És innen már téptünk haza, végig sztrádán. Valahol Kremsben történt meg a váltás: addig idegenben csvarogtunk, onnantól viszont már hazafelé mentünk, minél gyorsabban, minél hamarabb.

Bécs az mindig élmény, mert a föld alatti utakon rendre kifagy Igo, viszont pont ez az a rész, ahol nagyon észnél kell lenni, mert elég egy rossz sávváltás és az ember már Prágába megy. Vagy Grazba.

Nagyjából Bruck an der Leitha magasságában jártunk, amikor egy osztrák taxis nagyon furcsán előzött. Mellém jött, beállt a sebességemre, felém fordult és száz foggal vigyorgott. Meg barátságosan integetett közben. Döbbenten néztem.
– Ez most vagy egy blograjongó – morfondíroztam – Vagy áthallatszik a zene, amit hallgatunk.
– Kizárt, hogy a zene áthalatsszon – jelentette ki Nej.
– Mint ahogy az is kizárt, hogy egy bécsi taxis a blog rajongója legyen – vontam vállat.

Ennyiben maradtunk. Ja, hogy mi volt az aktuális zene? Betoltam az mp3 lejátszóba vagy tíz Erste Allgemeine Verunsicherung lemezt. Stilszerűen. Ez egy bécsi csapat, stílusra nagyjából az osztrák Madness, béna (gemütlich) osztrák humorral. Én szeretem.

És nagyjából ennyi. Mosonmagyaróvárról hazaesemeztünk, hogy hamarosan érkezünk, zavarják haza a bulikból ittmaradt embereket és kezdjenek el rendet rakni. Habár látszott, hogy Barna nagyot takarított, de egy értő szem fel tudta mérni, mekkora pörgés lehetett itt pár napig. A szomszéddal még nem találkoztam.

Linkek: