Kora reggel dolgom volt a külváros külvárosának a külvárosában. Utána már ráérősen tudtam hazasétálni, nem foglalkozva a hisztérikusan ugató kutyák hangzavarával. Nézegettem a házakat. Voltak rendezett udvarok, gyep, zöldségek, virágok, szőlő. Voltak persze rendezetlenek is, de ősszel még az elhanyagolt kert is szép. Aztán voltak mások: lebetonozott előkert, olajsárral borítva. Oldalt pank, satu, kompresszor, felette műanyagpala tető. Mindenfelé vashulladék, gépdarabok. A hátsó kertben valami mdf lapos raktár/műhely keverék, ránézésre tele ipari hulladékkal.
Itt lakik a kertvárosi buherátor. Aki nem csak a munkáját hozta haza, hanem a gyár hangulatát is.

~oOo~

Utalós nap. Kibontogattam a borítékokat, rendeztem a számlákat. Előtte már kicuccoltam a teraszra, biztatóan gőzölgött a kávé a hűvösben. Egyik kezembe összefogtam a csekkeket, a másikba a papírszemetet, elsétáltam a kukához… és szórakozottan a csekkeket dobtam ki. Utána meg csak néztem, mi történt. Majd sóhaj: milyen egyszerű megoldás is lenne!

~oOo~

Kipakoltam az online utalós felszerelést az asztalra. Oké, lépjünk be. Token. Hmm. De jó lenne kitalálni valamilyen ügyes hekket, hogy a webbankos belépéshez adott hatszámjegyű jelszó automatikusan jóvá is íródjon forintban a számlán. Vagy euróban.