Olvasgattam ezt a cikket és egyik ámulatból a másikba estem.

Messziről kezdem. Úgy adódott, hogy gyerekkoromtól Drezda volt az egyik kedvenc városom. Voltunk ott szülőkkel, amikor még általános iskolás voltam, aztán voltam ott középiskolásként szülőkkel is, másokkal is, aztán voltam ott egyetemistaként, sőt, voltam ott az immár nagy ló gyerekeimmel is.
Amikor 16 éves voltam, akkor voltunk kint a leghosszabban, talán olyan 10 napig laktunk fent a loschwitzi dombokon. Ez a hosszú idő már éppen elég volt arra, hogy ne csak a várost járjuk be, hanem bemenjünk az érdekesebb múzeumokba is. A Zwinger múzeumai, nyilván, Közlekedési múzeum, Kincstár (Grünes Gewölbe), Karl May múzeum kint a rák farkán (Radebeul) és értelemszerűen a környék látványosságai is. Egyvalamiben voltunk biztosak: a Higiénia múzeumba nem megyünk el. Már amikor megláttuk a térképen, már akkor röhögtünk. Pusztán a nevén. Higiénia múzeum?! Mit mutatnak be? Hogyan fejlődött a kézmosási technika az ókortól a legújabb korig?

Csak jelzem, hogy akkoriban a történelemtudomány szerint a Legújabb Korban éltünk. Az Újkornak ugyanis vége lett akkor, amikor győzött a szocializmus.

Persze, hogy nem mentünk el megnézni.

Erre most mit olvasok a cikkben? Hogy a drezdai Higiénia múzeumban mutatják be a Borghild projektet és a kifejlesztett mintapéldányokat. Érted? 16 éves kamasz. És a fontos porcikáiban élethű guminő kifejlesztési fázisai tudományosan bemutatva, eredeti példányokkal illusztrálva. Csak megjegyzem, hogy öt évvel később, amikor először voltam nyugaton, egy bécsi szexbolt kirakata előtt órákat töltöttem a haverommal és próbáltuk megfejteni, melyik eszköz mire való. Á, egyáltalán nem érdekelt a téma.

Hogy jön ide a hisztéria? Hát, a másik oldalról. Nem tudom, hányan voltak tisztában vele, de amikor a Sörgyári Capriccio filmben Frantisek meglepi Maryskát egy doboz valamivel, az tulajdonképpen egy vibrátor, mindenféle illatanyagokkal felturbózva. Én tudtam, mert művelt voltam. Míg a Borghild projekt arra szolgált volna, hogy a katonák hevületét levezesse, addig a nőknél sokkal szemérmesebb volt a marketing: a vibrátorokat/dildókat gyógyító eszközként forgalmazták. A női hisztériát gyógyították vele. Így azért sokkal tudományosabban hangzott. Még az orvos is felírhatta, ha túl kiegyensúlyozatlannak tartotta a pácienst.
Akárhogy is nézem, volt némi bája a viktoriánius szemérmesség felszámolásának. Tudósok, pusztán a hadsereget és a tudományt szolgálva. Orvosok, pusztán gyógyítási célokból. Aha.