Nem csak furák, szánalmasok is

Nyugati aluljáró. A szokásos happening, erősítőkkel kivonuló hittérítő alakulat. Egy nő extázisban ismételgeti, sokszáz wattal felerősítve, hogy ‘Isten megváltott minket, Isten megváltott minket!’.
Elképzelhető, hogy lemaradtam a vallási biznisz fejlődésében, de utolsó emlékeim szerint Jézus volt az, aki megváltott minket, az Isten csak egyengette az útját. Persze nem mintha az ilyesmi néphülyítésben ez bármit is számítana. A közönség mindenesetre könnyes szemmel mondogatta utána.

Furcsák az emberek

Reggel az útfelbontást még sikerült tetézni, két forgalmas kereszteződésben sem múködtek a lámpák, rendes dugó alakult ki. Szerencsétlen csóri rendőr próbálta irányítani a forgalmat. Ecseri – Üllői sarok, éppen az Ecseriről mehettünk volna, amikor az Üllőin jött egy Audi, kikerülte a hadonászó rendőrt, majd lendületből keresztülvágott a két sornyi autón. Eszméletlen. Az ilyen keresztülmegy a négysávos piroson is? Ha nem, akkor meg miért pont akkor kezdi el, amikor rendőr is áll a kereszteződés közepén?

A metróállomáson pedig operaáriát énekelt a jegyellenőr, teli torokból.

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.

Török testvér

Későn végeztem az ügyfélnél, hazafelé még beugrottam egy bevásárlóközpontba mindenféle apróságért. Rendszerint a parkoló szélén állok meg, nem szeretek a tömegben forgolódni, száz méter sétától meg nem törik le a lábam. Az utolsó tételeket pakoltam a kocsiba, amikor mellém parkolt egy fekete Ford.

– Helló, Testvérem! Nem tudod, milyen messze van Ausztria? – tekerte le az ablakot az anyósülésen egy idősebb, mokánybajszos, kerekképű alak. Az a bizonytalan fajta: vagy török, vagy cigány, vagy hucul. Mindenesetre igencsak erős akcentussal beszélt.
– Kétszáz kilométer.
– Csak? Hát akkor az a szomszéd!
– Mondhatni.
– Aztán testvérem, voltál-e már Isztambulban?

Szóval török.

– Voltam.
– Merrefelé?
– Sultanahmet. Galata. Fatih. Eminönü. Yenikapi.
– Aha.
– Karaköy. Ortaköy. Kadiköy. Üsküdar. Cengelköy.

Minden egyes városrész megemlítésénél a pacák bajsza egy-egy centit konyult lefelé, a szeme pedig folyamatosan üvegesedett.

– Aztán a bazárban, voltál-e? – próbálkozott bátortalanul.
– Melyikre gondolsz? Voltam a fedett bazárban, a fűszerbazárban, a könyvbazárban, nemcsak a Fatihban, hanem Kadiköyben is, aztán voltam a hangszerbazárban az Istiklai elején, de benéztem a búvárbazárba is az Aranyszarv öböl partján.

Ezt a búvárbazárt már nem kellett volna. Ez már kegyetlenség volt.

A pacák teljesen összeszakadt. Aki ennyire ismeri Isztambult, meg a helyi viszonyokat, annak hogyan fog tudni szőnyeget eladni? De igazi török volt, nem adta fel. Hirtelen felcsapta a fejét, szemében szikrákat villantott az optimizmus. Kiugrott a kocsiból, szorongatni kezdte a kezemet.

– Testvérem, hogy én mennyire örülök neki, hogy te ennyire ismered a szülővárosomat! De most, komolyan! Engedd meg, hogy ezért az élményért cserébe adjak neked Ajándékot!

Kinyitotta a hátsó ajtót, kivett valami háztartási gépet.

– Ezt adom oda neked Ajándékba.

Én már gátlástalanul vigyorogtam.

– Testvérem, ugye nem gondolod komolyan? – ugrott fel a szemöldököm – Hát ismerlek, téged is, a városodat is. Azt hiszed, hogy beszopom ezt a trükköt?
– Jól van, na, jól van – morgott – De azért nincs harag?

Persze, hogy nem volt. Széleseket vigyorogtunk egymásra, aztán ment mindenki a dolgára.