Vasárnap délelőtt a kertben dolgozgattam, Nej pedig a nappaliban tologatta az egeret a médiacenternél.

– Mit csinálsz, kicsim? – társalogtam.
– Keresek valami filmötletet a neten, mit lenne jó megnézni.

Aztán ebédnél jól megtárgyaltuk, hogy rohadt nehéz ma jó filmet találni. A hollywoodi monstre filmektől hányok, az ugyanarra a tíz sablonra épülő filmektől szintén, maradna ugye a dráma, de nem akarok érfelvágós filmeket sem nézni, köszönöm, magamtól is tudok depressziós lenni, nem kell hozzá film, a szórakoztató filmek borzalmasak, például gyerekkoromban még imádtam a Csillagok Háborúját, ehhez képest az utolsó részt (azaz a harmadikat) már nem néztem meg, Harry Potterből az első kettőt kiváncsiságból, aztán skip, a Gyűrűk Ura harmadik részt már untam, pedig egyike voltam azoknak, akiknek már 1981-ben(!) ez volt ez egyik kedvenc könyvük, a Hobbitot meg már eleve meg sem néztem, de még az egykori nagy filmek is elromlanak, lásd az eredeti és szenzációs Csupasz Pisztoly hogy leromlott a harmadik részre és egyáltalán, ma egyre inkább úgy tűnik, hogy a szórakoztatás egyet jelent a vizuális orgiával, félórás csatajelenetek, cgi, cgi, amerre csak nézel, látványosan nagy tömegek, pusztulás, zúzás (Hulk! Zúzzon!), de történet, az nem kell, az senkit nem érdekel.
Sorozatot pedig elvből nem nézek. Függőségből elég a bor meg a szivar.

Ebéd után mentem vissza az udvarra, Nej pedig folytatta a keresést. Este találkoztunk a hálószobában. Filmet nézett.

– Ez mi? – kérdeztem, miután pár perc nézés után sem ismertem fel egy színészt sem.
– Valami film. Az a címe, hogy Lazacfogás Jemenben.
– Aha. Mindenesetre örülők, hogy végül csak sikerült egy igazi rétegfilmet találnod.

ps1.
Érdekes, de mintha a filmművészet visszatért volna a gyökerekhez. Amikor az első vetítések történtek, szintén nem volt sztori, csak 1-2 perces képek. Megy a vonat a sínen és befut egy alagútba. Emberek sétálnak az utcán. Egy ló belenéz a kamerába. Meg ilyenek. A nézők pedig kajálták és sóhajtoztak, hol jár már a technika. Ma pedig ugyanez történik. Cgi, egyéb digitális trükkök, mindent, de mindent meg tudunk csinálni, mintha valóságos lenne. És a nézők megint bemennek a mozikba, megint sóhajtoznak a technika fejlettségén és megint nem érdekli őket, tartozik-e a látványhoz történet.

ps2.
Oké, elismerem, túl szigorú voltam. Ha végigfutok az utóbbi 10-15 év filmjein, tudok mondani néhány olyat, melyben volt érdekes történet, voltak benne vizuális élmények, és mindezek pont a megfelelő arányban. De nincs sok.