Higiénia és hisztéria

Olvasgattam ezt a cikket és egyik ámulatból a másikba estem.

Messziről kezdem. Úgy adódott, hogy gyerekkoromtól Drezda volt az egyik kedvenc városom. Voltunk ott szülőkkel, amikor még általános iskolás voltam, aztán voltam ott középiskolásként szülőkkel is, másokkal is, aztán voltam ott egyetemistaként, sőt, voltam ott az immár nagy ló gyerekeimmel is.
Amikor 16 éves voltam, akkor voltunk kint a leghosszabban, talán olyan 10 napig laktunk fent a loschwitzi dombokon. Ez a hosszú idő már éppen elég volt arra, hogy ne csak a várost járjuk be, hanem bemenjünk az érdekesebb múzeumokba is. A Zwinger múzeumai, nyilván, Közlekedési múzeum, Kincstár (Grünes Gewölbe), Karl May múzeum kint a rák farkán (Radebeul) és értelemszerűen a környék látványosságai is. Egyvalamiben voltunk biztosak: a Higiénia múzeumba nem megyünk el. Már amikor megláttuk a térképen, már akkor röhögtünk. Pusztán a nevén. Higiénia múzeum?! Mit mutatnak be? Hogyan fejlődött a kézmosási technika az ókortól a legújabb korig?

Csak jelzem, hogy akkoriban a történelemtudomány szerint a Legújabb Korban éltünk. Az Újkornak ugyanis vége lett akkor, amikor győzött a szocializmus.

Persze, hogy nem mentünk el megnézni.

Erre most mit olvasok a cikkben? Hogy a drezdai Higiénia múzeumban mutatják be a Borghild projektet és a kifejlesztett mintapéldányokat. Érted? 16 éves kamasz. És a fontos porcikáiban élethű guminő kifejlesztési fázisai tudományosan bemutatva, eredeti példányokkal illusztrálva. Csak megjegyzem, hogy öt évvel később, amikor először voltam nyugaton, egy bécsi szexbolt kirakata előtt órákat töltöttem a haverommal és próbáltuk megfejteni, melyik eszköz mire való. Á, egyáltalán nem érdekelt a téma.

Hogy jön ide a hisztéria? Hát, a másik oldalról. Nem tudom, hányan voltak tisztában vele, de amikor a Sörgyári Capriccio filmben Frantisek meglepi Maryskát egy doboz valamivel, az tulajdonképpen egy vibrátor, mindenféle illatanyagokkal felturbózva. Én tudtam, mert művelt voltam. Míg a Borghild projekt arra szolgált volna, hogy a katonák hevületét levezesse, addig a nőknél sokkal szemérmesebb volt a marketing: a vibrátorokat/dildókat gyógyító eszközként forgalmazták. A női hisztériát gyógyították vele. Így azért sokkal tudományosabban hangzott. Még az orvos is felírhatta, ha túl kiegyensúlyozatlannak tartotta a pácienst.
Akárhogy is nézem, volt némi bája a viktoriánius szemérmesség felszámolásának. Tudósok, pusztán a hadsereget és a tudományt szolgálva. Orvosok, pusztán gyógyítási célokból. Aha.

Víz

Kész szerencse, hogy telepakoltam hordókkal az udvart.
Hogy legyen miből locsolni.
A hosszú, tikkasztó nyári kánikulában.

Pár héttel ezelőtt még késő éjjel is kiszaladtam a viharba, hogy szétpakoljam a vödröket, lavórokat.
Azóta kábé tíz liter fogyott a fiam hűtőtáskájából.
Mely már a következő napon pótlódott is.

Esetleg nem tudja valaki az Arrakis emailcímét? Lenne egy ajánlatom számukra.

Péntek esti láz

Nem is tudom mióta, de már legalább hónapok óta ma fordult elő először, hogy családunk tagjai egy épületen belül tartózkodtak. Sajnos a csoda nem tartott sokáig, lányom nem érezte jól magát, elment pihenni, Nej pedig a koránkelők határozottságával aludt el a fotelben.
Fiammal még 11-ig beszélgettünk a világ nagy dolgairól, aztán ő is felállt.
– Lassan elmegyek aludni.
– Tedd azt. Nekem még dolgom van.
– Micsoda?
– Végig kell csinálnom egy laborgyakorlatot.
– ?
– Igen, leszarom. De nekem kell tartanom.

Izland Karika 10/09

Azt hiszem, az írások számozásával elkövettem minden gyalázatot, amit csak lehetett. Előfordul az ilyesmi, ha frissiben akarunk publikálni egy anyagot.

Valamikor azt igértem, hogy a blogon nem fogok saját videókat linkelni. Nos, a fogadalmak leginkább arra jók, hogy megszegjük őket. Nem akarok ebből rendszert csinálni, de ez a 25 perces izlandi videó szvsz annyira jól sikerült, hogy ezt mégis belinkelem. Teszem ezt azért is, mert hátha így be tudok lelkesíteni embereket, hogy nézzék meg a világnak ezen szegletét. Ma már repül fapados Izlandra (Easyjet), lutoni átszállással itthonról (Wizzair) is könnyen elérhető, akció nélkül is 80-90e körül kihozható egy jegy. Az élmény pedig egyedülálló.

Videó az indavideo-n

És persze a szokásos: bátran csavard fel maximális felbontásra a projektorodat és ne sajnáld a hangerőt. Meghálálja.

ps.
A Youtube-on valami harcos jogvédő levetette a videó alól a hangot.

Mai kajak

Volt a fejemben egy csomó szöveg is, de most inkább csak képek.

Étterem. Melyet kihagytunk, mert túl snasszul voltunk öltözve.

From Kajak

Pillanatképek a vízen.

From Kajak
From Kajak

A roppant büdös motorház. Sajnálom, a neoprén már csak ilyen. Középen a kajak zacskója.

From Kajak

A Don fogadóórát tart Szigetcsépen.

From Kajak

Egy kis nosztalgia

Egyetemistaként az első nyaraim némileg mások voltak, mint a többieké. Építkeztünk. Ekkor már mindenki dolgozott a családban – öcsém is – így rám maradt hétköznaponként a munka. Hol egyedül, hol a kőművesbrigáddal. Pokoli meleg volt és rengeteg munka.
Azzal a feltétellel vállaltam, hogy én mondom meg, mit kapok enni. Már a reggelim is olyan nehéz kaja volt, hogy ketten vették le a serpenyőt a tűzhelyről. (Szalonna, kolbász, hagyma, fokhagyma. Zöldborsó. Krumpli, ropogósra sütve. Majd az egészre ráütve öt tojás, köretként kenyér, kovászos uborka. Nagyanyámnak mutattam meg első nap, onnantól minden reggel prezentálta.) A tarisznyában pedig minden napra vittem ki magammal egy guriga parenyicát, TV paprikát, szalámit. Kenyeret nem, az csak töltelék lett volna. A pihenőkben sör, cigi, Ötlet, HVG.

Ezekre az időkre emlékeztem szombaton. A meló ugyanolyan szar volt. A közösségi sarok kialakításához kellett volna olyan 8 talicska föld. A játszótér szélén dudorodott is egy domb, mely mindenkinek útban volt, nem lehetett tőle rendesen parkolni. Gondoltam, elhordom. Aha. Csak éppen nem sima föld volt, hanem építkezési törmelék, szakszóval sitt. Melyet húsz év alatt benőtt a növényzet. Azaz nem csak azzal kellett megküzdenem, hogy az ásót rendszeresen kifordították a kövek, hanem még a gyökerek is keresztül-kasul hálózták a talajt.
Írtam már, hogy közben pokolian sütött a nap?.
Természetesen egyből a munkához igazítottam a kaját is. Napközben csak sör, a pihenők egyben dohányzós szünetek is voltak, az írott sajtót mára már felváltotta az elektronikus. Nej összedobott ugyan egy töltött cukkinit (hah!), mely finom volt, de kalóriában, mondjuk úgy, hogy kihívásokkal küzdött. Fő étkezésre összevágtam egy tányérra mindenféle sajtot, kolbászokat, egy kis paprikát… és visszarepültem az időben harminc évet.

A legjobb dolog a világon

Volt egy ismerősöm, aki évekig élt Finnországban. Ő írta, hogy nincs is annál nagyobb élvezet, mint kibérelni északon egy faházat, teliholdkor kimenni a közeli tóhoz, lyukat vágni a jégbe és egy üveg tüzes spanyol bor társaságában üldögélni a tóban, bámulni a csillagos eget.
Miután ma egész nap a tűző napon túrtam a földet, maximálisan egyet tudok érteni vele.

Autóval Pesten

Nem elég, hogy
– péntek délután, csúcsforgalom,
– még az útépítés miatti terelőút is le van zárva útépítés miatt,
– az ég pedig leszakadt, jéggel, ahogy kell…

… de még egy légy is beszorult a kocsiba és mindenáron úgy gondolja megoldani a problémáját, hogy keresztül akar repülni a fülemen.

Ezzel a képpel nagyjából össze is foglaltam a hetemet.

Like a boss

A terasz tele van ilyen röpködő izékkel, melyeknek alapvetően két életcéljuk van:
– Beleragadni a hajamba.
– Bejutni a lakásba.
Ma egy molylepke főnök módon vezette elő a mutatványt.
Amikor be akartam menni a teraszról és kinyitottam az ajtót, belerepült a hajamba, én csak akkor vettem észre, amikor beléptem a lakásba, de már el is startolt. És örömmel vette birtokba a nappalit.

Az mozgásról

Hát, nem sikerült. Valamikor azt hittem, egyszer megszeretem majd a futást, de kiderült, hogy reménytelen az ügy. Nem megy, kinlódás. Kihagyok egy hetet és már a három kilométer is szenvedés. Úgy meg nem lehet rendszeresen csinálni bármit is, ha ahhoz is le kell győzni egy gátat, hogy elinduljak.
Ehelyett azt találtam ki, hogy legyen bringa, de brutálisan erőből. Hogy legalább annyira fájjon, mint a futás.

Meg is lett az eredménye:

  • A napi 20,5 kilométeres távot életemben először sikerült 50 perc alá vinnem. (Eddig közepes erőséggel 52-55 perc volt, ez ment le 49 percre.)
  • Már a kerékpárt is utálom.

Jó lesz ez.

Szombat, ami nálam hétköznap

A szombat sem indult túl jól. Reggel a szomszéd szólt Nejnek, aki szólt nekem, hogy találjunk valami megoldást, mert a szomszédot erősen zavarja a szivarfüst. Bármennyire is kellemetlen ez nekem, de elismerem, hogy teljesen igaza van, hasonló helyzetben, ha szeretnék jó időben üldögélni a teraszon, de a szomszédból dőlne át a büdös és egészségtelen füst, engem is zavarna. Már épül oldalt a tűzrakó hely, ha elkészül, akkor a probléma is megoldódik, hiszen ott is lesz pad, asztal… addig viszont marad a terasz. Jobb híján azt találtam ki, hogy rakok ki flair bútort a fenyők mellé, aztán addig ott rendezkedek be. El is kezdtem volna, amikor bekaptam a második pofont. Ki akartam rakni a tablet sd kártyájára egy nagyméretű pdf fájlt, és nem sikerült.

Azért tablet, mert a fenyőknél nincs áram, nekem pedig jelenleg egyik legfontosabb taszkom a tanulás, ahhoz pedig ez az eszköz is tökéletes. Ja, ha nem mondtam volna, másodállásban oktatni fogok az IQJB-ben, az első tanfolyamom augusztus végén lesz, egy MCSA vizsgafelkészítő sorozat (70-410, 70-411, 70-412) első adagja.

Na szóval, tablet. Némi értetlen nézés, utána pedig egyre kevésbé fojtott káromkodás után kiderült, hogy a nemrég felrakott Kitkat tartalmaz egy olyan újítást, miszerint a külső, azaz nem beépített Android alkalmazások nem írhatnak a külső SD kártyára. Biztonsági okokból. Én viszont azért raktam bele direkte 32 GB-s memóriakártyát, hogy tudjak rajta tárolni utazásszervezéshez szükséges anyagokat (nincs mindig, mindenhol internet), fényképeket, könyveket, videókat, filmeket. Ennek most lőttek, mert semelyik fájlmenedzser sem tud írni a kártyára. Mintha nem is lenne. Hosszabb nyomozás után kiderült, hogy két lehetőségem van: vagy megrootolom a készüléket, vagy fogcsikorgatva használom tovább. Az első úgy néz ki, hogy nem túl hosszútávú megoldás, a 4.4.5 verzióban rá fognak szállni a rootolt készülékekre. A fogcsikorgatás… az meg fogcsikorgatás. Késsel kipiszkálni a tabletből a microsd kártyát, adapterbe tenni, átrakni a laptopba, ott elvégezni a fájlműveleteket, majd visszarakni a tabletbe. Miközben már remekül be volt lőve, hogy mind a Totalcommanderből, mind az FX managerből láttam az összes itthoni fájlszervert (nas-t, windows-t), a saját gépemet, a külső ftp szervereimet és persze láttam az összes tárhelyemet is a felhőben. És mindez azért, mert a Google szerint a FAT32 nem biztonságos, nem kezeli a jogosultságokat, a megoldás pedig nem az, hogy elfogadunk más fáljrendszereket, melyek igen (ext4/ntfs), hanem az, hogy központilag, globálisan letiltjuk a külső sd kártyákat. Nem azért, de ha ilyet az MS lépett volna, mára már lángokban állna Redmond.
Ezzel jól el is ment az idő, végül szivartalanul, frusztráltan, némi családi kavarással nyakonöntve, meglehetősen rosszkedvűen mentem az esedékes ceglédi Inetpub bulira, mely, ha nem is ezért, de idén némileg visszafogottra sikeredett, mindemellett jókat beszélgettünk, a vendéglátás pedig szokásosan a legmagasabb csúcsokat ostromolta. Aztán hétfő és újból szembesülhettem az immár utált tablettel, meg a hétköznapi zűrökkel, szerencsére a szomszéd napközben dolgozik, így legalább amíg nincsenek itthon, addig tudom párosával szívni a szivarokat.

Az élet közben megy

  • Szar érzés, amikor az ember már otthonosan mozog a temetőben. Tudja, hol lehet könnyen és a közelben parkolni, hol van kifüggesztve az aznapi műsor és fejből tudja, hol van a megadott számú ravatalozó. Idén már a második jó haveromat temették el. RIP, Feri bácsi.
  • Ilyet sem csinálok többet. Tegnap reggel járt itt a kukásautó, de csak éjfélkor tudtam visszahúzni a kukát az udvarra. Közben szorgos kezek meg hordták bele a szemetet.
  • Gondolkozok egy harmadik hordó beszerzésén. Nej szerint ez már függőség.

Beszóltak

Este tíz körül kerékpároztam hazafelé a Stefánián egy spontán összeverődött négyesben. A Puskás stadionban éppen vége lehetett valami meccsnek, mert pont akkor özönlött ki egy nagyobb tömeg. Nyilván ők is a járdán, mi is a járdán, várható volt a konfliktus. Be is szóltak, ahogy kell.
– Nincs jobb dolgotok, mint hogy éjjel bringáztok? – kiabált ránk egy agresszív hang a tömegből.

Híres vagyok arról, hogy komolyan szoktam venni az ügyfelek reklamációját, így ezen a bekiabáláson is elgondolkodtam. És arra a következtetésre jutottam, hogy igen. Nincs jobb dolgunk. Kellemesen hűs nyári éjszakában élvezni a száguldást a bringán, élvezni a kerékpározás szabadságát, az valami olyasmi élmény, amelynél kevés jobb dolgunk lehet. Már ami egyáltalán legális.
Csak sajnálni tudom azt, aki ezt még nem tapasztalta meg.