Month: September 2014

Látom, hogy Orbán beszéde – megint – sokaknál kiverte a biztosítékot. Pedig most pozitív szál is volt benne, csak hát… ismerjük a szónokot. Ami számomra meglepő (ugyan), az az, hogy pont ez a pozitív vonal váltotta ki az egyik felzúdulást, a bennem rejtőzködő népművelő meg nem tud nyugton maradni.
Szóval, tisztázzuk le, a politikai korrektség (PC) az egyik legundorítóbb kommunikációs technológia, ha lenne valahol egy delete gomb, amelyik kiirtaná, órákig nyomkodnám, hogy biztos legyek az eredményben.

A way that we speak in America so we don’t offend whining pussies.
(Only pathetically weak people that don’t have the balls to say what they feel and mean are politically correct pussies.)
Urban Dictionary

In modern usage, the terms PC, politically correct, and political correctness are generally pejorative descriptors…
Wikipedia

Nem akarom órákig sorolni a példákat, elég lesz egy is: a PC kommunikáció az, amikor nem azt mondjuk valakire, hogy buta, hanem azt, hogy megértési nehézségekkel küszködő. Mert hátha ezzel nem bántjuk meg. Így nem vesztünk szavazatot, nem haragítunk magunkra senkit, még akkor sem, ha egyébként igazat mondanánk.
Na, szóval a politikai korrektség szvsz egy csökevény, melynek Amerikában már egészen durva vadhajtásai nőttek, nem véletlen, hogy ott már pejoratívvá vált a kifejezés. Orbánnak is valószínűleg valami amerikai tanácsadója javasolta, hogy hirdessen háborút ellene.

Csakhogy.

• Magyarországon a PC pont arra a kereszténydemokratának hazudott izére jellemző leginkább, akiknek a gyűlésén Orbán meghirdette a harcot. Ha tényleg komolyan gondolta volna, akkor rögtön velük kellett volna kezdenie. De nyilván nem gondolta komolyan.
• De a baloldal sem jobb. Biztos vagyok benne, hogy tudják mi az a PC és tudják azt is, hogy nyugaton már van olyan vonulat, amelyik harcol ellene, hiszen a polkorrekt beszéd ellehetetleníti az értelmes kommunikációt. De tudják azt is, hogy Magyarországon az átlagembernek erről fogalma sincs, ők csak azt veszik le a szavakból, hogy Orbán nyíltan is bejelentette, hogy nem akar korrekt politikus lenni. Szándékos és durva félreértelmezés, de bunkósbotnak pont jó. Azok az okostojások meg, akik tudják miről van szó, már úgysem számítanak célközönségnek. Egyik oldalon sem.

ps.
Hozzáteszem, a beszéd többi része hol félelmetes, hol röhejes, de most nem az egész beszédet szándékoztam értelmezni, csak ezt a PC vonulatot.

Vasárnap, kora délután. Kellemes őszi idő, kivonultam a kuckóba, tologatni egy kicsit az egeret. Mások kirándulásra szánták el magukat, sorra jártak mindenféle csoportok a hátsó murvás úton.
Anyuka, kisgyerek kisbiciklivel. A kisgyerek taknyolt egyet. Hangos bőgés. A gyerek sorra bejelentette, hogy mijét ütötte meg, Anyuka vígasztalta. Aztán elhangzott egy meglepő panasz.

– Anya, miért van az, hogy én mindig elesek? – bőgte a gyerek.

Ebben a kérdésben, az elkeseredett sírásban egy teljes világ fájdalma összpontosult. Lehet, hogy a gyerek tényleg ügyetlenebb, mint a többi. Lehet, hogy csak túl nagy feladatot kapott, túl hirtelen. De a gyerek megérezte, hogy abban a világban, amelyben ő a középpont és mindenki más csak mellékszereplő, valami nem stimmel. És már nem azért reklamált, mert valamije fájt, hanem azért, hogy miért kapott ilyen világot.
Valljuk be, sokan vagyunk így ezzel. Miért van az, hogy nehezebben tanulunk nyelveket, mint mások? Miért van az, hogy gyengébbek az izületeink, mint a többieké? Miért megy vacakabbul a matek? Miért nem ehetünk olyan ételeket, melyeket mások igen? Miért vagyunk allergiásak dolgokra, melyekre mások nem? Ezek mind világfájdalmak… csak éppen már felnőttünk és tudjuk, hogy nincs senki, akin bőgve számon kérhetnénk.

Csütörtök éjfélkor elment az internet. Hajnal egyig még kinlódtam egy mobiltelefons tetheringgel, de lassú is volt, szaggatott is, hagytam a fenébe. Reggel a szokásos fél nyolcas kelés, wifi teszt még az ágyból, internet továbbra sincs. A térdem miatt ma sport sincs… akkor meg minek keljek fel? Aludtam fél tízig. Reggeli, kávé, egy kis tethering, van-e valami nagyon sürgős meló. Nem volt. Déltájban nekiálltam ebédet főzni. Ebéd után újabb internet teszt. Negatív.
Ettől persze még rengeteg dolgot tudtam volna csinálni. Itt van például a kert az őszi munkákkal. Öt, vagy hat hétvégére előre tekintve, most van egyedül időm rá. Egy csomó munkahelyi doksi, át kellene olvasni. Meg kellene vágni a balatonkerülős videókat is. Tanulnivalóm is lenne bőven.
De most egy gyerekkori megoldást választottam. Kerestem egy jó könyvet és félrevonultam a kuckóba olvasni. Kizártam magamból a világot: ketten maradtunk a könyvvel. Időközben családtagnak tűnő emberek mászkáltak körülöttem, de nem hagytam magamat megzavarni. Hajnal négy körül kezdtem fázni, bementem a lakásba. Nej és Barna reggel hatkor keltek, kicsit furán néztek rám, de aztán békénhagytak. Kilencre végeztem ki a könyvet.
Kábé 20 órára elmenekültem az egyik fogságból a másik Fogságba.

From MiVanVelem

Annyira nyomta a meteorológia, hogy ez lesz az utolsó kellemes hétvége, hogy mi sem húztuk tovább a közösségi hely felavatását. A marhapörkölt műfaj mellett döntöttünk.
A padlásról elkezdtük letermelni az innen-onnan megmaradt faanyagot: lambériákat, szegélyléceket, bútortörmeléket. (Az a faanyag, amelyhez azért nem nyúlsz hozzá, mert ránézésre megbonthatatlan kupac, az már nem faanyag, álljon bármennyire gyalult deszkákból is. Az már csak hasznos teret foglaló szemét.) Szúrófürésszel összevágtam a léceket, ezzel a munka oroszlánrészét el is végeztem. A bogrács kezelése már az úttörő gyerekvasút táborokban edződött fiamra maradt.

From MiVanVelem

A szakács ihletet merít.

From MiVanVelem

A várakozó tömeg pedig türelmet.

From MiVanVelem

Imhol a címszereplő.

From MiVanVelem

Ez a nyárs pedig az est főszereplője lett volna, de aztán lusták voltunk megsütni, a sötétben meg valahogy elfogyott.

	From MiVanVelem

Végül pedig álljanak itt lányom csendélet fotói. Variációk borra, fröccsre és szivarra.