Izland Karika 09/09

2014.06.11; szerda
Fürdés és mars az ágyba

Reggel viszonylag korán keltem. Nej még nem mutatott életjeleket, így egyedül sétáltam el a vízeséshez. Annyira közel volt hozzá a sátrunk, hogy eddig eszünkbe sem jutott közelebb sétálni és megnézni.

From Izland 2014

Remek hely. Elméletileg teljesen be lehet sétálni, akár a vízesés alá is.

From Izland 2014

De… Szóval, elindultam, aztán kezdett vicces lenni a dolog (kora reggel zuhanyzás kabátban), hirtelen ötlettel visszasiettem a kocsihoz és feltettem a fejemre a gopro kamerát, majd visszamentem. Ekkor már szép közönség gyűlt össze. Elindultam a vízesés alá. Gondoltam, megyek, amíg tudok. A szerelésem vízálló, nem lehet nagyobb bajom, mintha esőben megáztam volna. Természetesen nem tudtam bemenni a vízesés alá. De most már komolyan elhiszem, hogy a borában nem azért halnak meg a kajakosok, mert beborulnak, hanem azért, mert a szél annyi vízpermetet kavar a levegőbe, hogy az fojtja meg őket. Itt, a vízesésénél addig mentem, amíg kaptam levegőt. Utána viszont vissza kellett fordulnom. Reggeli zuhanyzásnak mondjuk így is bőven megtette. (Sajnos még csak drámai sem lett a felvétel, mert a gopro nagy látószögű, jóval távolibbnak mutatja a tárgyakat a valóságosnál.)

Reggeli. Amíg a szereplők étkeznek, mesélek a helyről.

Innen, Skogarból indul a legszebb, legizgalmasabb, kocaturisták számára a legkihívásosabb gyalogtúra, a Fimmvorduhals. 25 kilométer távolság, 1300 méter szint felfelé, utána pedig 900 lefelé. Először egy kegyetlen hosszú kapaszkodó, megszámolhatatlan mennyiségű vízeséssel a Skoga folyón. Utána jön egy hágó, ahol mind a két oldalon egy-egy izgalmasabb vulkán figyeli a túrázókat. Bal oldalon a híres-nevezetes Eyjafjallajökull, jobb oldalon pedig a Myrdalsjökull. A hágó után van egy hegyi folyó, melyen meglehetősen izgalmas az átkelés. Utána ereszkedés Thorsmörkbe, színes, élénk növényzet (Bazár) közepette. Ha valaki esetleg nem bírná letolni egy nap alatt, a hágóban (Fimmvordulhals) van menedékház is. Ki az, akinek ezek után nem kezdene el csorogni a nyála?
Írták, hogy a jelölés nem túl acélos, szerezzünk be GPS track-et. Beszereztem. Minden készen állt.
És ekkor szólt bele a logisztika.

From Segédlet

Egyszerűbb volt lerajzolni, mint elmagyarázni. A túra Skogarból indul, Thorsmörk a vége. Csakhogy ezt a végpontot normál autóval nem lehet megközelíteni (F-es az út), de még terepjáróval sem nagyon, mivel két folyó is keresztezi és a gázlókban magas a víz. Szóval oké, hogy áttúrázunk, de mi lesz utána? Visszajönni gyalog? Durván fárasztó és felesleges. Érdekes módon a nehezebb útra elég hamar találtam fuvart. Thorsmörkből minden délután négykor indul speciális busz Reykjavikba, az ki tud vinni Seljalandsfossig. És vége. Az 1-es főúton, két kiemelt idegenforgalmi látványosság között, csak napi egy busz közlekedik. Balról jobbra délelőtt, jobbról balra késő délután. Nyilván megnéztem fordítva is. A Reykjavikból indult spéci busz délelőtt tízkor volt Seljalandsfossban és délre ért volna Thorsmörkbe, viszont Skokargból csatlakozó busz csak délután négykor volt. Az nem kifejezés, mennyire vertem a fejemet a falba. Két kiemelt idegenforgalmi központ. 1-es főút. Balra, jobbra kiemelt turistalátványosságok. Izland legszebb, legizgalmasabb túrája. És képtelenek arra, hogy összehangoljanak egy csatlakozást. Akármelyik irányban csináljuk a kört, Seljalandsfossban kellett volna várakoznunk a buszra délután öttől másnap délelőtt tízig. Ami egy plusz nap, emellett cipelhettem volna az egyébként is megterhelő túrán a sátrat, hálózsákokat. (Persze ez csak elméleti fejtegetés, hátizsák speciel nem is volt nálunk.)
Nem adtam fel. Oké, én megnéztem Izland két legnagyobb buszhálózatát. De lehet, hogy van valami helyi járat, valami cél shuttle. Írtam a skogari Hostel recepciósának, mit javasol. Egy szűkszavú emailben visszadobta a két legnagyobb busztársaság linkjét. Amikor eleve megírtam neki, hogy ezen már túl vagyok.
Nézegettem még a menetrendet. És igen, megtaláltam! Létezik egy busz, mely délután indul Thorsmörkből, és Skogar a végcélja! Itt van a hiányzó láncszem. Mikortól jár? Június 13. Mikor indul haza a repülőgépünk? Június 12. Remek.
Túra lehúzva a listáról. De még Skogar is. Rohadjanak meg.

Ehhez képest ma, 11-én itt reggelizünk Skogarban. Fura játékos az élet. A túrát persze kihagytuk, a helyi információs táblák szerint a hágó egyébként is járhatatan. Azt is látom, hogy a Hostel recepciósának annyit kellett volna csak csinálnia, hogy átsétál az utca túloldalára, ott van a buszmegálló, egyszerűen csak leolvassa, mikor vannak buszok. De nem hibáztatom. A kemping hirdetőtábláján is van egy menetrend és köze nincs ahhoz, ami a buszmegállóban van. Nehéz eset.

Reggeli után összecsomagoltunk. Pá sátor. Ma éjszaka már együtt alszunk Nejjel, akárhol legyen is az. (Nem volt még eldöntve: vagy kocsi, vagy már a repülőtér.)

Most jött elő az utolsó napok átvariálásának az előnye. Gyakorlatilag lyukon voltunk, mint a billiárdgolyó (Keflavik 220 kilométer), előttünk az egész nap és csupa relaxációs programunk van. Kényelmesen lesz időnk mindenre.

Első nagy fogás: Skogasafn. Volt egy család, amelyik a sokadik gleccserárvíz után úgy döntött, hogy visszatelepülnek ugyan, de hanyagolják a gyepet és a birkákat. Ehelyett nekiálltak a környéken begyűjteni a régi lomokat. Eleinte sík hülyéknek nézték őket, de ahogy gyarapodott a gyűjtemény, úgy kezdték egyre komolyabban venni a lelkesedésüket. Jelenleg ez Izland legnagyobb múzeumtelepe: van közlekedési múzeum, van postamúzeum (a távközlés fejlődése Izlandon), van fegyvergyűjtemény (komoly államfők adományozták nekik a kedvenc fegyvereiket), van szabadtéri skanzen, eredeti darabokkal berendezett XVIII, illetve XIX. századbéli lakóegyüttesekkel, tőzegtetejű házakkal, templommal, iskolával és van egy hatalmas épület, tele korabeli használati eszközökkel. Ha csak egy múzeumot akarsz meglátogatni Izlandon, ez legyen az. (Na jó, meg a falloszmúzeum Reykjavikban.) A belépő egy kicsit combos (kb. 10€), de egy fél napot simán el lehet itt tölteni és úgy már nem is annyira vészes.

Nekem, mint fotóőrültnek, ez egy kifejezetten fájdalmas délelőtt volt. Ugyanis elböktem. Nem kicsit, nagyon. Indulás előtt az Aliexpress-ről összeraktam egy kompakt, de minden célra megfelelő akksitöltő garnitúrát. Ennek a lelke egy akksitöltő fekete doboz volt, mely képes volt delejt felvenni konnektorból és szivargyújtóból. A felső része cserélhető, rá tudtam tenni a gopro akkumulátoraival kompatibilis aljzatot, illetve a Nikon akkumulátoraihoz illő aljzatot. Mindent tudott tölteni, minden forrásból. Persze, ahhoz, hogy ez összejöjjön, rendelnem kellett (bagóért) egy gopro és egy Nikon szettet is. És itt böktem el. Amikor pakoltam, nem figyeltem a töltő adatlapjára, így véletlenül a gopro központi töltőjét (4,2V, 600mA) raktam el, a Nikoné (8,2V, 600mA) helyett. Gopro-t az utolsó naptól eltekintve egyáltalán nem használtam, így kicsit túlméretezettnek is tűnt az a nyolc akksi, melyeket kicipeltem. A Nikon dslr-hez viszont csak öt akksit vittem és tekintve, hogy mindent ezzel vettem, nagyon hamar a készlet végére értem. És pont ezeket nem tudtam tölteni, sem a kocsiban, sem a mosdókban.
Magyarul, egy akksim maradt az utolsó két napra, mely elég is lehet ugyan, de nagyon óvatosan kellett vele bánnom, nagyon meg kellett fontolnom, mit veszek fel és mennyi időtartamban.
El tudod képzelni a kínt?

From Izland 2014
From Izland 2014

Ennek ellenére (vagy pont emiatt?) nagyon sok jó kép sikerült. Az albumban fent is vannak, ide, a blogba csak kettőt raktam ki. A felső egy istálló melletti raktárt mutat be egy XVIII. századbéli lakóegyüttesben, míg az alsó a konyhát, ugyanebben. Csak, hogy érzékelhető legyen, hol volt a nők helye a hierarchiában.

From Izland 2014

Ugyanez kívülről, tőzegtetővel.

Nagyjából dél körül hagytuk ott a múzeumot. Mentünk tovább.

From Izland 2014

Felismered? Pedig 2010-ben erről szólt minden Európában. Emiatt a vulkán miatt állt a repülőgépközlekedés a földrészen. Úgy van: Eyjafjallajökull.
És ha már itt járunk, hadd kérdezzem meg, amit az ajándékboltban kérdeznek a pólók is: ki tudod ejteni ezt a szót? Nem? Nahát.
Segítek. Már csak azért is, hogy legyen valami hasznos tartalom is ezen a blogon.
Az izlandiak névadási szokása meglehetősen logikus. Ha van egy templom, akkor nem azt mondják, hogy az a Szent Balázs templom, hanem azt mondják, hogy az a Fjoll Folyó Melletti Erdő Szélén lévő Templom. De ugyanez érvényes a természeti elnevezésekre is. A Skafta Hegy Melletti Gleccser. Hegy = Fell, Gleccser = Jökull, azaz a név már össze is állt: Skaftafelljökull. A Fjadra Folyó Kanyonja? Fjadrargljúfur. A Fjollum nevű gleccserfolyó? Jökulsa á Fjollum, ahol a Jökulsa = gleccservíz, á = folyó. Gyűlés Mező. Thing = Gyűlés, Vellir = Mező. Érthető, nem? Ismerni kell kábé 20 szót, majd szétbontani tagokra az izlandi neveket. És miután szétbontottad, meglepő módon ki is tudod mondani, mivel az agyad mindig csak a következő kifejezésre koncentrál, nem a szó egészére.
Nézzük a mumust. Eyja – ez a név. Fjall = Hegy. Ha megnézed, akkor létezik is ilyen földrajzi egység: EyjaFjall, azaz Eyja Hegy. Ezen a hegyen pedig van egy jégkupak (mely alatt vulkán is található), a jégkupak ugyanúgy Jökull, ahogy a gleccser, azaz már meg is van az Eyja Hegy Jégcsúcs, azaz EyjaFjallaJökull. Vagy ha már itt járunk, végezzünk ki egy másik nagyvadat: Kirkjubæjarklaustur. Kirkja = Templom, Bær, Bæjar = Farm, Klauster = Kolostor. Azaz Templom Farm Kolostor.

Egyszerű, nem? Na, akkor megbonyolítom. Nem elég, ha le tudod írni, ki is kell tudnod mondani. És itt villantja ki az izlandi nyelv a foga fehérjét. Tény, a legtöbbször úgy ejtjük a hangzóikat, ahogy logikus lenne. Van néhány spéci betűjük, de ezeket gond nélkül ki lehet mondani. Þ = th, ð = d, az æ pedig a klasszikus északi a és e egyben kiejtve (umlauttos “a”), magyarul leginkább “é”. De nagyon sokszor a kombinációk befolyásolják a kiejtést. A leggyakoribb az “ll” kombináció. Ezt “tl”-nek mondják. Jökull, kiejtve Jökutl. Fell kiejtve Fetl. Azaz a korábban említett SkaftaFellJökull az egész pontosan úgy hangzik, hogy SkaftaFetlJökutl. A mumus pedig így: Eyja Fjatla Jökutl. (A többi hasonulásba most nem mennék bele, rohadt sok van és nem is egyszerűek. Egy dolgot jegyezz még meg: Keflavik, ahol a nemzetközi repülőtér is van, kimondva Keblavik. Mert az “f” betű az “l” betű előtt “b” betűvé változik.)

Na jó, még egy apróság, mielőtt elengedem a témát. Van abban valami egészen perverz, amikor egy angol nyelvű könyvből tanulod, hogyan kell kiejteni izlandi betűket.
Például itt van az ártalmatlan “ö” betű. Hogyan kell kiejteni? Azt mondja az angol könyv, hogy ‘i’. Már néznél nagyokat, amikor tovább olvasol. “i”, mint “whirl”. Azaz “ö” = “ö”. Csak az angol ábécében nincs ilyen betű. És ha már itt járunk a Þ és a ð tulajdonképpen egyaránt “th”, csak éppen az első az angol “bath”, a második az angol “bathe”. Ja, és mit szólsz ahhoz, hogy az izlandi nyelvben a “g” az magánhangzó? Na, nem mindig, de előfordulhat. Meg az is, hogy “g”, de az is, hogy “ch”. Na de mindegy, ezek már azok a mélységek, amelyekkel egész biztosan nem találkozol odakint, lévén, hogy mindenki beszél angolul. És mindenki jobban.

Csorogtunk tovább Seljalandsfoss felé.
Ez egy újabb vízesés. Az egyik trükkje az, hogy annyira belóg a térbe, hogy simán be lehet sétálni a vízesés mögé. Én például jóval kevésbé lettem vizes, mint reggel a Skogafoss kalandnál. A másik trükkje az, hogy már annyira közel van Reykjavikhoz, pontosabban a Golden Ring-hez, hogy sokan – akik nem mennek keletebbre – ezt a vízesést is beleteszik az Arany Gyűrűbe. Azaz rohadt sok az ember.

From Izland 2014

És persze turistabuszok öntik a jónépet, megnézik az első vízesést, aztán vissza a buszba, megyünk tovább. Pedig van itt még 3 másik vízesés, köztük a Gljufurárfoss, a Kanyon Vízesés. (Ja, ha eddig nem esett le, Foss = Vízesés.) Ezt úgy kell elképzelni, hogy a patak eléri a szikla szélét, a víz le is bukik, ahogyan kell, csakhogy pont a vízeséssel szemben van egy böszme szikla, mely az egészet eltakarja. Vagy felmászol a sziklára és felülről bekukucskálsz, vagy bebújsz a patak mellett a szikla alá és a belső üregből csodálkozol rá a vízesésre. Naná, mind a kettőt megcsináltam.

From Izland 2014

Lentről jobb volt. Szerencsére ide már nem jött el senki, ráérősen mászhattam, ahová akartam.

És vége. A hosszú listán kipipálhattam mindent, az utolsó látványosság kivételével. Ez az úgynevezett Blue Lagoon. Egy szabadtéri fürdő, nagyjából 30 fok körüli vízhőmérséklettel. A halványkék víz érdekes kontrasztot alkot a medencét körbeágyazó fekete lávakövekkel. A fürdő helyzete ideális, nagyjából tíz kilométerre van Keflaviktól, azaz a fürdőzők fele a hosszú repülőutat piheni itt ki, a másik fele meg az izlandi fáradtságokat. Mi az utóbbiak közé tartoztunk. És ez most nem csak egy üres szófordulat. Valójában mind a ketten itt lazultunk el annyira, itt engedtük el annyira az utóbbi napok kellemetlenségeit, hogy egy óra után már gondtalanul tudtunk nagyokat nevetni egymáson, a közönségen, Izlandon.
– Várjál már, ez most wellness? – érdeklődött Nej.
– Utálok ilyeneket mondani, de nagyjából igen.
– Akkor te most wellnessezel?
– Hát, ja. De már nagyon elegem van belőle.
És ez is igaz volt. Délután négykor érkeztünk meg, a fürdő este kilenckor zárt. A gépünk reggel tízkor indult, ergo záróráig terveztük, hogy maradunk. Csakhogy nekem egy óra után már nagyon elegem volt a lazításból. Fizikai fájdalmat éreztem, ha belegondoltam, hogy még négy óra semmittevés. Jó, kimentem a gopro kameráért és csináltam egy csomó sunyi felvételt a vízből. Később kimentem a Nikon kameráért és csináltam egy csomó felvételt a partról is. Aztán kimentem a vízből. Aztán bementem a vízbe. Aztán kimentem a vízből. Rohadtul untam magamat. Jó volt, mindenképpen jó volt, de ezt nem nekem találták ki. Max. két óra, amit el tudok tölteni ilyen helyen, aztán már viszket a mehetnékem. (Ehhez képest ráadásul elképesztően drágán is mérték a jegyet, de ez most nem volt pénzkérdés. Ki kellett pihenni a tíz napot.)

From Izland 2014
From Izland 2014
From Izland 2014

Maradt még a szállás problémája. Útközben láttunk szimpatikus autós parkolókat, éjszakázhattunk volna ott is, de Nejnek határozott érvei voltak valami közeli vécével kapcsolatban. Akkor meg maradt a repülőtér.

Útközben érdekes terep mellett mentünk el. Látszott, hogy valamikor lávamezők, kőhegyek lehettek, de valami nagyon gusztustalan halványzöld moha borított mindent.
– Ez olyan, mintha le lenne hányva – jegyezte meg Nej.
– Pont ezt akartam mondani, csak nem mertem ennyire vulgáris lenni. Vajon mi lehet ez? Most vagyunk a szemtanúi annak, hogy a moha megeszi a követ és földet tojik?
– Ööö…
Aztán itthon utánanéztem. (Kicsit szégyenlem is magamat, mert anno vizsgáztam kőtanból. De ezt inkább hagyjuk.) Szóval az van, hogy a sziklákon megtapad a moha és elkezdi fellazítani, tördelni. Nincs egyedül, segít neki a szél, a víz és a többi kő. A moha persze közben éli a ciklusait, elpusztul, születik, az elpusztult mohából pedig szépen lassan valami humuszféle lesz, mely már segít megtelepedni a komolyabb növényeknek is. Így alakul ki a föld és porlik a szikla.

Repülőtér. A problémát az autó leadása jelentette. Az információink némileg zavarosak voltak. Hivatalosan az iroda 18.00 – 8.00 között zárva van. Az apró betűs részben viszont az állt, hogy extra költség fizetése mellett kinyitnak. A kocsi leadást meg én úgy képzeltem, hogy letesszük a kocsit – ezt akár a nyitvatartási időn kívül is – majd reggel nyolckor elintézem a papírmunkát. A közeli benzinkútnál tankoltunk, majd becsorogtunk a repülőtérre… és nagyon el voltunk anyátlanodva. Nem találtunk semmit. Egyszer csak mellénk jött egy srác, megkérdezte wtf, aztán kiderült, hogy pont annál a kölcsönzőnél dolgozik, ahol le szeretnénk adni a gépet, innentől bevezetett minket a placcra, ledobtuk a kocsit, rögtön jöttek is átvenni, de integettem, hogy sorry, még nem jó, a kocsi púposan tele van cuccal, ezt most még be kellene hajtogatni két retikülbe. Ezt nem igazán hitték el, mindenesetre kiálltak és nézték a mutatványt. Egy órával később már csak a két Wizzair övtáska maradt a placcon. Meg a kukájukat pakoltuk tele. (Ne is kérdezd, mennyire vérzett a szívem. Amennyi használható/ehető/iható dolgot ki kellett dobnunk… de a repülőgép nem viccel.) A fiúknak annyira tetszett a produkció, hogy minden extra költség nélkül átvették a kocsit, sőt, a végén, minden tiltakozásunk ellenére, még egy shuttle mikrobusszal át is szállítottak a terminálhoz. (300 méter. Nekem pont jól is esett volna pakolás után a séta.)
Éjfél volt. És túlvoltunk a két legfélelmetesebb akadályon: az összecsomagoláson és a kocsi leadásán. (Az utóbbitól tartottam egy kicsit. Mind Fjadrárgljufurban, mint a Dyrhólaey sziklán meg lett hajtva rendesen a jószág, murvás-sziklás úton, meredek hegynek fel, padlógázzal.) Hátradőltem a padon, előtúrtam az utolsó sörömet és egy szivart. Az élet szép. (Mondjuk meglepően sokan érkeztek még ilyen későn is a reptérre és mindenki pont előttünk állt neki pakolászni. Engem meg baromira zavar, ha másokra kell fújnom a füstöt. Más pad viszont nem volt környéken.)

2014.06.12; csütörtök
Hazautazás

A szivar után bementünk a terminálba. Meg sem próbáltunk átmenni a szekuritin, kerestünk egy szimpatikus padot és letáboroztunk. Nej megpróbált ülve aludni, nekem volt egy izgalmas könyvem, elvoltam. Egészen addig, amíg meg nem szomjaztam. Lementem a mosdóba – és káromkodtam. Csak meleg víz volt. Majd megvesztem, olyan szomjas voltam. A kocsi leadásánál hülye fejjel kidobtunk vagy hat liter hideg ásványvizet. Azt már nem lehet kikukázni. Egy ideig azt játszottam, hogy lementem a mosdóba és mindegyik csapból kiittam annyit, amennyi a csőben volt és egy kicsit kihűlt. Időbe tellett, mire rájöttem a megoldásra. Elsétáltam a szeku bejáratáig és ahogy sejtettem, kupacokban álltak a kidobott palackok. Vízek, üdítők, amit akartam. Felmarkoltam egy kétliteres ásványvizet és visszasétáltam a padunkhoz. Meg voltunk mentve.
Aztán elfogyott a könyv, meg el is álmosodtam. Ahogy néztem, ekkor már mindenki szemérmetlenül aludt, ahogy tudott, néhány társaság konkrétan sátoros alaptábort is rögtönzött a lépcső alatt. Innentől én sem zavartattam magamat, ledobtam a földre a kabátomat és aludtam egy jót a kövön.
Fél öt körül ébresztett a biztonsági ember. Nem csak engemet, hanem mindenkit. Ez elsőre elég durva dolog volt a részükről, nekem is csak egy óra múlva esett le, mi történt. Öt és hat között meglepően sok gép indult a repülőtérről, beindult az élet. Az igazgatóság meg nyilván nem akarta, hogy az első utazók egy csövestáborba fussanak bele, miközben beszállnak.
Kimentem, kerestem egy dohányzókalitkát (egy szivarral pont egy kalitkát lehetett megsemmisíteni) aztán pöfékeltem egy kicsit. Később odajött egy negyvenes izlandi férfi, először azt hittem, hogy csak jókedvű, de később kiderült, hogy seggrészeg. Reggel hatkor. Aki akar, az mindenhol tud. Bármikor.

A beszállás teljesen akadálymentes volt. Nej táskájából rutinszerűen dobták ki a kaviárt (a kölyköknek rakta el, de tubusos volt, fúj, micsoda veszélyes már), más attrocitás nem ért egyikünket sem.

Nagyon korán leültünk a boarding elé. A pult mögött tett-vett egy szép szál férfi. Na jó, hasáb.

Lutonban megkerestük a kedvenc helyünket. Érdekesség, hogy működik a szimbiózis, a Starbucks asztalától nem hajtottak el minket, pedig a szomszédos M&S-ben vett szendvicseket és süteményeket rágcsáltuk a Starbucks kávé mellé. Nyilván itt is belefért egy szivar. (Olyan meleg volt, hogy egy szál pólóban is tocsogtam az izzadságtól. Anglia, mi volt ez?)
A pesti gépen tisztán magyar volt mindenki, Izland után teljesen szokatlan. (Kint csak a Kék Lagúnában hallottunk magyar beszédet.) Nem akarok undok lenni, de teljesen lehangoló volt hallgatni a negatív hullámokkal teli locsogásokat.

Aztán ennyi. Éjfél körül léptünk ki Ferihegyen a terminálból, Barna már várt, hamar otthon is voltunk, én még hajnalig terelgettem az összes digitális anyagot, mire minden egy helyre, a laptopomra került. És tényleg ennyi.

Linkek

Ráadás meglepetés

Sigur Rós: Heima
A zenekar izlandi turnéjáról készült dokumentumfilm. Jó zenék, szép izlandi tájak.