Nej: – Mikor fog már benőni a fejünk lágya?
Én: – Szerintem már benőtt. Csak ilyenre sikeredett.

 

Előkészületek

Tudom, hogy mára elcsépelt szó lett belőle, de nem tudok rá jobb kifejezést. Igen, van bakancslistám. Az első háromban ezek a célpontok vannak: Észak-Amerika (nagyjából megvolt), Új-Zéland (sose lesz meg) és Izland. (Nyilván van több is, de ez az élboly.)
Képzelheted, mennyire megörültem, amikor decemberben az rss olvasómban az egyik blog kedvezményes izlandi repülőjegyről írt. Open jaw jegy, Budapestről variálással oda-vissza 45e forint. Emlékeim szerint Izland olyan 150-170e forint körül érhető el általában, először nem is hittem a szememnek. Csináltam egy próbafoglalást… és tényleg. Azért volt némi baj: open jaw, azaz Bristolból indul a gép, visszafelé pedig Edinborough-ba érkezik. És az akció már csak két órán keresztül tart. Ez alatt kellett megszerveznem az utazást. Az istennek sem akart összejönni. Nem egyszerű Bristolba eljutni és Edinborough-ból sem haza. Reptéri alvások, vonaton alvások… csupa bizonytalanság. Hirtelen ötlettel megnéztem, mi van, ha becsukom az állkapcsot? Na, ekkor lett igazán melegem: így is volt olcsó jegy. Easyjet, Luton-Reykjavik, oda-vissza, 30e pénz. Lutonba meg jár a Wizzair, akiknél nekem klubtagságim van és csillió pontom, gyk. ingyenes a jegy. Már a padláson voltam, laptoppal és egy marék szivarral felszerelkezve. Éjjel 11, még egy óra az akció végéig. Keressünk időpontot. Pünkösd környékén álltak össze a csillagok, kifelé-befelé jó volt a csatlakozás és még egy hosszú hétvégét is sikerült belekombinálni. De az idő repült. Sajnos nem csak az idő: amíg variálgattam, elindultak felfelé a jegyárak is. Most már tényleg foglalni kellett, de mindig közbejött valami. Például az Easyjet feldobta, hogy ha foglaláskor bérelek autót, akkor sokkal olcsóbban ad. Ennek is utána kellett járni. És tényleg. 8 napra egy VW Polo 130e, ha ugyanezt az autót ugyanannál a kölcsönzőnél szeretném megrendelni, 170e lenne. Persze ehhez el kellett dönteni, hogy autóbérlés lesz (minden más közlekedés drága és béna), ami egyben megoldja a szállást is: úgyis csavargunk, tehát ahol ránk tör az este, majd alszunk az autóban. (A szállás is horribilisan drága odakint, sőt, úgy általában minden.) Ekkor már csak perceim voltak hátra éjfélig. Szerencsére észrevettem egy számlálót, mely jelezte, mennyi ideig tart az akció. Londoni időben számoltak, azaz kaptam ajándékba egy plusz órát. Easyjet, Europcar, végigtoltam a foglalásokat, megjött minden visszaigazolás, a kártyáról lekapták a pénzeket. Jöhetett a Wizzair. Újabb meglepetés: a Wizznél éjféltől akció. Elsötétült a tekintetem. A Wizzair akció az egy undorító műfaj: váratlanul feltolják a jegyeket a duplájára, majd abból adnak 20% kedvezményt, a tömeg pedig rendszeresen beszopja. Most is ez történt, a kinézett jegyek többezer forinttal mentek feljebb, még akciósan is. Ennyi pontom már nem volt. El kellett döntenem, hogy várok, vagy jó lesz így is. (A felpumpált jegyeket 1-2 hét alatt szokták visszaengedni az akció előtti szintre.) Megnéztem, hasonló időpontban mennyibe kerül egy Ryanair jegy. Ugyanannyiba. (Csak persze a Wizz jegy “akciós” és klubtagsági diszkontos.) Végül úgy döntöttem, hogy most van meg a lendület, megveszem a jegyeket a Wizznél, a hiányzó párezer forintot bepótolom. Ezt is végigzongoráztam, meg is jött minden visszaigazolás.
Hátradőltem a székemben. 65e forintból megvolt egy jegy, 130e forintból pedig megoldottam a szállást és a közlekedést. Kaját viszünk. 260e forint, tíz nap utazás, ebből 8 nap Izlandon. Az élet szép. És izgalmas.

Azért még nézegettem később az árakat. A Wizzair megmakacsolta magát, csak egy hónappal késöbb ejtette vissza a szintet. A sok tapasztalatlan utazó meg bevadult az “akció”-tól: ez alatt az egy hónap alatt annyian vettek jegyet az én járataimra, hogy azoknak nemhogy visszaesett volna az ára, de a duplájára nőtt. Megnyugodtam: jól döntöttem.

Közben beszélgettem tapasztaltabb csövezőkkel. Tudni kell, hogy én szoktam kocsiban aludni, semmivel nem jelent nagyobb kényelmetlenséget számomra, mint sátorban, vagy a puszta földön. Viszont tény, hogy nyolc éjszakát egyhuzamban még nem próbáltam és öreg világcsavargók szerint ennyi már megviseli az embert. Azt a tanácsot kaptam, hogy vigyek sátrat. Amihez persze matrac kell, hálózsák kell. A fapados járatokra viszont kis kézipogyászt foglaltam. Ez különösen a Wizzair esetében fájt, az ottani kisebbik kézipogyászt a zsargonban csak övtáskának nevezik. Nekem volt ultralight sátram és hálózsákom, de a sátor csak egyszemélyes. Úgyis terveztük Nejjel, hogy fogunk együtt mászkálni, akkor épp itt az idő, hogy vegyünk neki is egy jó hálózsákot, meg egy ultralight kettes sátrat. A sátorról már írtam, a hálózsák beszerzése viszont meglepően kemény falatnak bizonyult. Gondoltam, bemegyünk a Decathlonba és veszünk neki is egy ugyanolyat, mint az enyém. (Extra kicsi, extra könnyű, részben kacsatollas, +1/-5 fokos komfortzónával.) Nem volt. Aztán jött a tavasz, megérkezett az új kollekció, de azok között sem. Megkérdeztem az eladót, azt mondta, hogy nem is lesz, ezt a terméket már nem gyártják, nincs is helyettesítője. Én meg csak néztem, de nagyon bután. Egy szuperjó hálózsák, megfizethető áron. Minden más gyártónál a hasonló képességű zsákok kétszer-háromszor ennyibe kerülnek, de nem ritka a százezer feletti ár sem. (Az enyémet 27e forintért vettem, kábé öt évvel ezelőtt.) Körbejártam az outdoor boltokat, feltúrtam a netet… semmi. Végül kompromisszum született: vettem 15e forintért a Decathlonban egy ultralight szintetikus zsákot, 5-10 fok közötti komfortzónával. Az időjárásjelentések szerint nyár elején nagyjából ez várható Izlandon, itthon meg Nej úgysem akar velem jönni téli túrázni.

A következő probléma a cövek volt. Talán már említettem a blogon: sátrat még csak-csak át lehet vinni a reptéri biztonsági szolgálaton, de egy belső ember megsúgta, hogy Budapesten garantáltan elveszik a cöveket. Indult az újabb varia: levelezésbe keveredtem kinti kempingekkel, sportszerboltokkal. Cöveket bérelni nem lehet, egyébként meg brutál drága. (Darabja ezer forint körül, nekem pedig kell minimum 12.) Pogyászként feladva ugyanannyiba kerülne az utazása, mint az enyém. Végül azt dolgoztam ki, hogy vettem a Decathlonban ezer forintért egy zacskó tompa cöveket. Ha átmegy, akkor nyertem. Ha elveszik, akkor kint vásárolunk kétszázas szögeket. Vagy legrosszabb esetben k. drága cöveket.

És persze a tervezés. Gyakorlatilag december óta, amikor csak volt egy szabad percem, már Izlandot nézegettem. Rendeltem térképet, LP könyvet. Beszereztem minden anyagot, amit csak ingyenesen be lehetett, appok a mobiltelefonra, ingyenes könyvek, leírások és persze a net végtelen tudásbázisa. Rengeteget káromkodtam. Az egyáltalán nem úgy van, hogy csak mész az orrod után aztán majd lesz valahogy. Június eleje még nem szezon (sajnos), ekkor egy csomó minden még nem működik, a hegyekben még hó van, az utak jelentős része még nem járható. (A terepjárókkal járható utak közül mind zárt, de a hagyományos autókkal járható utak egy része is.) A pontos viszonyokat itt lehet megnézni. Most, amikor ezt a szöveget írom, már sokkal barátságosabb a látvány, de amikor kint voltunk, csak úgy nyüzsögtek a piros tiltó táblák.

Szállás. Elméletileg Izlandon szabad a vadkemping. Elméletileg. Gyakorlatilag lokálisan tilthatják és élnek is vele. Nemzeti parkban tilos. Egy csomó autós pihenőben tilos. A nagyobb látványosságok közelében tilos. Madarak, növények védelmében egy csomó helyen tilos. Közben persze Nej is rágta a fülemet, hogy nem lenne hülyeség néha vécében intézni az ügyeinket, meg az a jó meleg zuhany is jól esik olykor-olykor, végül az lett belőle, hogy minden éjjel kempingben aludtunk. Egy éjszaka (két felnőtt, egy sátor, egy autó) olyan 2200-3000 korona között volt, a váltószám 1,96, azaz simán lehetett kettővel szorozni, ha forintban akartunk számolni.

Hogy hol szerezhetsz izlandi koronát? Nem tudom. Nem kellett. A legutolsó jéghegyen szigonnyal ücsörgő fókavadásznál is volt kártyaelfogadó kézikészülék és egyáltalán nem jöttek zavarba, ha egy százkoronás slanyálást kártyával akartál rendezni. A biztonság kedvéért volt nálunk 150 euró, úgy hoztuk haza, ahogy kivittük.

Nyelv. Izlandot simán tekintheted angol országnak, kivétel nélkül mindenki folyékonyan beszél angolul. Értelemszerűen izlandiul is, és az idősebbek dánul is. Baromira lehet ezért irigyelni őket: úgy lettek soknyelvű nemzet, hogy közben a sajátjukat ősi formájában sikerült megtartaniuk. Az ezer évvel ezelőtt íródott legendáik (sagá-k) a mai napig élő nyelven olvashatók számukra. (Nem, ne mondd azt, hogy könnyű volt nekik egy eldugott szigeten: elég sokáig norvég uralom alatt éltek, azután meg Dániához tartoztak.)

Mind a netes információk, mind az útikönyvek azt írták, hogy a buszközlekedés kiváló. Ne dőlj be nekik. Csapnivaló. Szar. Napi egy járat. Talán. Még a főúton, kiemelt látványosságok között is. És horribilis drága. Bérelt autó nélkül neki se vágj. Vagy lehet stoppolni, elég sokan csinálták.

GPS. Ettől egyáltalán nem féltem. A Lumia 520-as kiváló, igaz nem tud navigálni. A Garmin túragps szintén remek eszköz, sajnos csak korlátozott navigációs képességekkel. De ezért van Wayteq autós navink is, majd az navigál. Hát, lehet, hogy navigált volna, ha az iGO szerint Izland Európában, vagy Amerikában lett volna. De egyik térkép sem tartalmazta. Végül maradt a Garmin, telepakoltam koordinátákkal, Nej meg időnként felolvasta, miket írt ki. Működött a dolog, eltekintve attól, hogy amiket eddig a navigációs készüléknek mondtam, azokat most Nej kapta és ez némileg megviselte a kapcsolatunkat.

Időjárás. Ezzel egyáltalán nem foglalkoztam. Habár van jó meteorológia oldal, de még a helyiek is csak viccelődnek vele, hogy Izlandon öt percre előre nem lehet megmondani az időt, nemhogy napokra.

Végül a pakolás. Habár ez máskor meglehetősen spontán módon szokott történni, most minden köbcenti alaposan meg lett tervezve. Összehajtogatható fogkefe. Két kis rúd téliszalámi, melyeknek a helyére hazafelé belefért a kint vásárolt gyapjúzokni, így annyival is kevesebb fehérneműt kellett itthon elrakni. A létező legkisebb Primus égőfej, műanyag edényfogóval. Kint vettünk literes körtekonzervet, abból lett az edény. Egyáltalán nem volt mindegy, hogyan hajtogattam össze a sátrat. Mandulák, mogyorók: kis térfogat, sok kalória, a helyükre mehettek visszafelé a kint vásárolt ajándékok. Meg egy csomó ilyesmi. A lényeg, hogy végül elfértünk.

És akkor indulhat az utazás.