Jönnek. Eveznek. Elmennek.

2012.05.23; péntek
Leutazás

Hajnal kettőig pakoltunk. Hétkor ébresztő. Tízig pakolás. Kemény munka a nomádélet.
700 kilométer. Kényelmesen lekocogtunk este hatra.
Kipakolás. Ismerősök észrevétele a kocsmában, látogatás. Csakis az ismerősök miatt.
Ház összerakása. Egy meleg sör. Terasz összerakása. Még egy meleg sör.

From Murter 2014
From Murter 2014

A szomszéd lakóautójában nagyképernyős tévé. Nagyobb, mint nálunk a nappaliban. Rohadtul nem szeretnék odáig eljutni, hogy ennyire ne tudjak élni tévé nélkül.
Aztán reggel kijött Hilda és összesöprögetett. A lakóautó körül. A füves kempingben.

Este kilenckor átmentünk meglátogatni az apartmanházban lakókat. Adtunk nekik meleg bort, kaptunk érte hideg pálinkát. Az emberek vidámak. Gábornak széles a mosolya. Jánosnak meg már nincs is. El is aludt a betonmólón.
– Nem kellene átrakni egy napozóágyra?
– Á nem. Barlangász. Kifejezetten kedveli a betont.

2012.05.24; szombat
Evezés Tisno és Jezera körül

Kora reggel fürdés a harapós tengerben. Közben fejben – stilszerűen – Rammstein. Aztán kajakpucolás. Nem szeretnék úgy ébredni, mint az a meztelencsiga, akit tengervízzel mostam le. Utána kávé, szivar. Kellemes reggel.

Hűtő nélkül viszont halálos. A kempingben nem igazán akad árnyék, kocsi is, sátor is a napon. Meg a sörökborok is. Éjszaka ellenben durván lehűl a levegő, így praktikusan azt találtam ki, hogy reggel borozok. Jókedvű evezgetések jönnek.

Első nap. Gyerekekre méretezett túra.

A túra adatai:
Célpont: Jezera és környéke
Távolság: 16,07 kilométer
Térkép: Endomondo

A gyerekek végül nem jöttek el, így egy óra után csak néztünk bután: akkor mára vége a programnak?

From Murter 2014

Az élboly (csak szólok, 18 egység volt) nem is variált sokat. Úgy megindultak, mintha addig akarnának evezni, ameddig tart a tenger. Nejjel mi úgy döntöttünk, hogy most inkább nem megyünk át Grúziába, bevettük magunkat a szigetek közé tekeregni. Így sem volt rossz, van egy rész, ahol két nagy csatorna találkozik merőlegesen, ott mindig vicces a víz, most meg még erős szél is fújt, ráadásul pont ott van egy világítótornyos sziget, azt azért körbealáztuk.

Itthon derült ki, hogy Nej gondosan elrakta a reggeliből maradt fél üveg bort. A kocsiba. Ahol minden felforrt. Ebéd után megint el kell mennem abba a rohadt drága kocsmába, inni egy hideg sört.
– Megyek én is – tüsténkedett Nej.
– Deficit.
– Nem is igaz. Az a Barna.
– Is.
– Dög.
– Na jó, Barna deficitebb.

Jónak tűnő megoldás: a hullámtörő sziklák között pont találtam egy borosüvegnyi üreget. A jó hideg vízben. Árnyékban. Grósze Kühlschrank.
Majd utána magam is bemásztam úszni egyet. A hűtőszekrénybe. Ezt csináld utánam.

A vízben összefutottunk két kajakossal.
– Nem hideg a víz?
– Tudod, két ember van: aki ki tud szállni kajakból, illetve aki hozzászoktatja magát a hideg vízhez.

Befutottak Tiborék. Lécből és vászonból eszkábált kajakon.
– Milyen volt?
– Jó. Bár nem mentünk sokat.
– Többet mentetek, mint amennyire számítottam. Ezekkel a kajakokkal. Ilyen szeles, hullámos terepen.
– Ezekkel a kajakokkal nincs semmi baj. Minél hullámosabb a víz, annál stabilabbak. Kipróbálni ugyan nem tudod, mert ezeket súlyra, magasságra méreteztem, de ettől még bátran elhiheted. Évának ez volt az első tengeri útja és simán megcsinálta.
– Hát, oké.
– És a kiszállásokkal sincs baj, hiába olyan törékenyek. Egyszerűen ki kell belőlük lépni.
– Jó, itt ilyen a part. De mit csinálsz, ha a vihar egy durva sziklás részen kap el?
– Kikötök, a kajak roncsaiból összerakom a hülye kajakos emlékművét, aztán otthon szögelek magamnak egy másikat.

Délután fürdés. Azért harap még a víz. Utána zuhany a strand szabadtéri zuhanyrózsájánál. Ez eleve melegebb, mint a tenger. Egy német pacák már régóta nézegetett.
– Kalt? – jött oda érdeklődni.
– Ach, nein.
Amikor eljöttem, boldogan aláugrott. A sikoltozását még a sátornál is hallottam. Ez valami elkorcsosult német lehetett.

– Ez már majdnem olyan, mint egy nyaralás – közölte Nej.
– De hát az!
– A víz azért még nem az igazi.
– Igaz. És a kabócák sem reszelnek.
– Pontosan. Seggbe kellene rúgni őket, hogy ne legyenek nyulak.
– De hát nem is azok. Kabócák.

Vacsoráztunk. A mellettünk lévő lakóautóból pár akkord csendült fel.
– Bmeg, ezek elhozták a zongorát is?
Aztán megszólalt a többi hangszer és megnyugodtam: egy komplett ragtime band-et talán csak nem hoztak el. Utána durván átváltottak bárzenére. Azannya. Mekkora perverzitás kell már ahhoz, hogy valaki lejöjjön Murterre, leparkolja a lakóautóját közvetlenül a vízpartra és özséncicerót bömböltessen?
De ezzel még nem volt vége. Egyszer csak felhajtották az előtér függönyét és megláttam a kaszott nagy szintetizátort. Bmeg, ezek tényleg lehozták a zongorát! És innentől egész este nyomta a pacák a legkeményebb bárzenéket.
– Moon River – jelentette ki Nej.
– Nem ismerem.
– Nekem gyerekkorban betöltötték.
– Aha. Ez viszont a Midőn Havannában.
– Azt meg én nem ismerem.
– Mondjuk úgy, hogy ezt meg nekem töltötték be.
Az Indián Nyárra már egyszerre kiáltottunk fel.
– Nem szürreális?
– De. Nem is kicsit.
– Mindjárt felkérlek táncolni.
– Kérni, azt lehet. Én sokkal inkább azon csodálkozom, hogy a környező lakóautókból nem perdültek még elő a táncrakész Brünhildák a totyogós Günterekkel.

Este megint apartmanház. Gábornak már megint széles a mosolya. Vagy még mindig. János él.

Éjfél körül séta vissza a kempingbe. Lakóautók, körbekerítve napelemes lámpákkal.
– Ez most miért zavar? – kérdezte Nej – Jobb, mint ha csak körbepisilték volna a territóriumukat.

2012.05.25; vasárnap
Betina – Pirovac – Murter – Betina

Mint egy sakkjátékos, úgy foglalom el a stratégiai pontokat: egy bor a tengerbe estére, egy bor az apartmanba éjjelre, egy bor a kocsi alá reggelre.

– Na most ez hogy van? – kérdezte Nej – Ott van a busz méretű Mercedes lakóautó, meg ott van a Merci kabrió is?
– Valószínűleg látogatója van.
– És akkor az a BMW nagymotor?
– Az az övé. Biztosan belefért a lakóautóba.
– Vagy az utánfutóba. Ha jól látom, az is van.
– Igen, de az a yachtnak.
– Kíváncsi vagyok, eszembe fog-e jutni ez a kép, amikor öregek leszünk?
– Arra gondolsz, amikor száraz kenyeret fogunk koldulni a Blahán?
– Arra.
– Engem az vigasztal, hogy kölcsönösen irigykedünk egymásra. Mi a felszerelésükre, ezek a vén farkak meg arra, hogy mi még be tudunk pattanni a a kajakba és fáradság nélkül letolunk 20-25 kilométeres túrákat.
– Igen, de 20 év múlva már te sem fogsz tudni evezni. Ellenben kenyeret fogsz koldulni a Blahán.
– Ők meg halottak lesznek. Az se túl jó perspektíva.

A túra adatai:
Célpont: Pirovac, Murter
Távolság: 19,88 kilométer
Térkép: Endomondo

Ma megint a nyugdíjasklubbal indultunk, a lazább útvonalra. Régóta (Nej egy éve, én kilenc hónapja) nem eveztünk, gyógytúrások lettünk. (Persze a tegnapi naphoz hasonlóan most is megtoltuk a végét, hogy legalább a beszoktatási kilométer meglegyen.)

A tenger teljesen úgy viselkedett, mint tegnap: induláskor tükörsima, majd jó egy óra után feltámadt a szél és estig nem is hagyta abba. Emiatt nincsenek fényképek sem, mert a Gopro-t még csak-csak be tudtam kapcsolni, de a fényképezőgépet a duplacsomagolásból előszedni végképp nem.

Pirovac, a kultikus kocsma. Én úgy emlékeztem, itt söröztem életemben először a fiammal (olyan 12 éves lehetett), de aztán beugrott, hogy nem: Plitvicén, pár nappal korábban. De ettől még ez a kocsma jó hely, el nem mulasztanám meglátogatni.
A nyuggerek innen haza is indultak. Mi Nejjel még elindultunk a part mellett felfelé, jutunk, ameddig jutunk. Erős szembeszélben. Erős szembehullámzásbam. Nem sokáig jutottunk. Végül tekeregtünk egy kicsit a Murter előtti szigetek között, majd bementünk a strandra, ettünk (műzlicsoki), ittunk (sör), aztán hazafújt minket a szél. Közben rájöttem, hol rontottam el: amikor le akartam kamerázni, mennyire erősek a hullámok és bekapcsoltam a készüléket, akkor mindig eltűntek a hullámok. Ahogy kikapcsoltam, egyből megjelentek. Végül meguntam és levettem a fejkamerát, betettem a a kajak gyorstárolójába. Ezt nem kellett volna. Abban a pillanatban indult az özönvíz.

Megérkeztünk a túrából. Nej jócskán lemaradva, de ezt direkt így szoktuk. A parton viszont messziről látszott, hogy gond lesz: két német öregasszony pont oda ült le a sziklákra, ahová indulás előtt a bort rejtettem. Éreztem, hogy ezt a szituációt csak látványos technikával tudom megoldani, így a part előtt tíz méterrel felpörgettem az evezőket, a kajak határozottan, férfiasan futott fel az aprókavicsos partra, kipattantam, aztán odasétáltam a két megdöbbent spinéhez, benyúltam a lábuk közé és előrántottam a bort. Voilá! Majd mivel még mindig le voltak fagyva, magyarázólag hozzátettem, hogy grosse kühlschrank.

Újabb fejlemény. A tegnapi bárzenésznek van egy nyomorék, szellemi fogyatékos fia. Éppen most tolta el előttünk. Ha jól emlékszem, tegnap is ott ült a hapi mellett. Valószínűleg a zenész neki játszott. Kicsit hülyén érzem magamat. Eugen Cicero. Aha.

Vacsorára májkrém, mogyoróval. Mindkettőnknek durván elege van a téliszalámiból. First world problem.

Este… na mi? Apartmanház. Gábor és János rákot sütnek. Két kilót. Mindkettőjüknek széles a mosolya.

2012.05.26; hétfő
Gyalogtúra

Éjszaka 3-4 átvonuló eső, a hegyekben villámparti. Reggel hűvös. Boldogan aludtunk nyolcig és ekkor is csak a kötelességtudat rángatott elő minket. Az idő borult, különösen arrafelé, amerre menni terveztünk. Reggeli közben board meeting. A mai napot kihagyjuk, inkább sétálunk egyet Tisnóba.

A gyalogtúra adatai:
Célpont: Tisno
Távolság: 10,19 kilométer
Térkép: Endomondo

A hős mikroszálas törölköző. A szárítókötélen ez is elázott, de reggelre már meg is száradt.

Nej jön a mosdóból.
– Rámköszöntek, hogy Grüsz Gott! Erre mit kell mondani?
– Ich bin der Gott. Grüss willkommen.

Békaember a strandon. Neoprénben. Fuldoklik. Legalábbis állandóan a lába lóg ki a víz fölé.

Hanyag elegancia. Fehér lenvászon ing, fehér lenvászon nadrág, élénkpiros norvég sízokni, túraszandál. Kicsit hektikusan pakoltam, de otthon 30 fok volt, a franc se foglalkozott a hidegben is hordható, étteremképes ruházattal.

From Murter 2014
From Murter 2014

A nap félórával azután bújt ki a felhők mögük, amikor elindultunk. Utána pedig nem lopta a napot, perzselt, ahogy a csövön kifért. Nagyon örültünk neki. Norvég sízokniban.

From Murter 2014

Tisno még mindig nagyon kedves kisváros. Minél többször járunk erre, annál jobban megfog.

From Murter 2014

A gyógyszertár udvara, melyet egy megszállott kertész csinosít évek óta.

From Murter 2014
From Murter 2014

A picike óváros, ahonnan tucatjával indulnak girbegurba utcácskák a hegyekbe.

From Murter 2014
From Murter 2014

Ma éppen kirakodóvásár volt a főtéren, ilyet sem láttunk még errefelé. Az áruk persze a mindenfelé megszokott műanyag gagyik, de a tömeg az minden vásáron más. Nyilván volt birkasütögető gépsor, a hentes a pulton csontozta ki a vevők igényeinek megfelelően, akik alig fértek hozzá, annyi volt a fényképezgető német. (Ez egyébként teljesen általános, minden kemping németekkel van tele, nekik ez a víz talán már meleg is, tömeg nincs, az árak meg olcsók. Valószínűleg nem is értik, miért nincsenek mások is ilyenkor.)

From Murter 2014
From Murter 2014

Felfelé a templomhoz. Hatalmas tömeg lefelé, többszáz ember. Odafönt a templom kábé 20 személyes. Ezt most hogyan?

From Murter 2014

A megodás a templom mögött volt: a meredek domboldalon amfiteátrumszerű kialakításban egy hatalmas szabadtéri misézőhely, oltárral, elektromos támogatású kántorral. Zseniális. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy más mediterrán településeken miért építenek méregdrága templomokat, amikor szabadtéren a hívők sokkal közelebb érezhetnék magukat az Istenükhöz.

From Murter 2014

Öreg, kövér dalmát nénike, lépcsőfokról lépcsőfokra szenved felfelé a meredek úton. Szemmel láthatóan infarktusközeli állapotban kapkod levegő után, két felnőtt unokája támogatja, de esze ágában sincs megállni. A hit tényleg hegyeket mozgat.

From Murter 2014

Az általam többször is emlegetett Toni saláta.

Tisnóban vettünk bureket. Komolyan bután éreztem már magamat: több napja dekkolunk Horvátországban, és eddig még nem ettünk bureket. Pedig a család horvát csatakiáltása is ez: reggel burek, este burek, ettől leszünk mozgéburek!

Vacsora.

– A vasakkal mégis csak könnyebb bánni, mint az emberekkel. A vasaknak nincs lelkük – közölte Nej.
– Attól függ. Az én szakmámban már van. Sötét, fekete lelkük van.
– Arra célzol, hogy a számítógépeid nőneműek?
– Kizárt. Ezek logikusak.

A kocsmából mintha integetnének emberek. De lehet, hogy csak vakaróznak.

Megtaláltuk a végső megoldást a hideg italokra. Nyilván az utolsó nap délutánjára. Az éjszaka lehűlt italokat be kell dugni a kocsi alá, nagyjából a közepéig. Így délutánra pont pincehideg innivalókat kapunk.

Hat óra körül szállingóztak vissza a többiek. Ma már csak két fő alkotta a hajtós brigádot. Ők megint megkerülték a szigetet, csak mivel a múltkor durva ellenszelük volt, így most megfordították az irányt. Sajnálatosan a szél is, ebből kifolyólag immár komoly rutinjuk van a szembeszeles szigetkerülésekben. A csapat többi tagja pedig átigazolt a nyugger szekcióba, elindultak északnak, az első kocsmánál letáboroztak, majd hazaeveztek. A kocsmáról viszont áradoztak: eldugott hely a parton, két művészlélek viszi, az egészet tengerparti hulladékból – kövek, uszadékfák – építették. Ugyan még csak előkészíteni akarták a terepet, de nagyon megörültek a tucatnyi éhes-szomjas kajakosnak. Kaja ugyan nem volt, de gyorsan fogtak halat és azt sütötték ki. (Akit érdekel, itt vannak a hivatalos koordináták. Vigyázat, ez az autós megközelítés: kocsi leparkol, ösvényen be. A vízről értelemszerűen más.)

Este nyolckor búcsúbuli az apartmanháznál. Gábor nem jött ki, de biztosan mosolyog. Jánost alig ismertem meg. Józan.

Szemrehányás.
– Ott ültünk a kocsmában. Integettünk nektek. Nem láttatok?
– De. Csak azt hittük, hogy a rajongók.

Éjfélkor haza.

2012.05.27; kedd
Hazautazás

Éjszaka megint tartós eső. Direkte, hogy vizesen kelljen mindent összecsomagolnunk. Korai ébredés, óriási pakolás. Tíz körül készültünk el. Búcsú. A többiek még borulgatást gyakorolnak a vízben. Kezdők. Nekem már tökéletesen megy.

Gracsacnál elfogyott a belső sáv a sztrádán, majd elfogyott a külső is. Kénytelen voltam lehajtani, de nem hittem el, hogy így jártam, így közvetlenül a kapu előtt visszafordultam, de innen sem tudtam ráhajtani a sztrádára Zágráb felé, így megint visszafordultam. Nem lettem volna aznap záróvonal Gracsacnál.
Végül csak kimentünk a kapun. Valami tábla, magyarázat, sehol. Mentünk a tömeggel. (Go with the room, ahogy a bridzsjátékos mondja.) Ugyan volt egy tábla, miszerint Zágráb 200 kilométer, de senki nem vette komolyan. Persze, ez a régi hegyi út. Biztosan visszaengednek hamarabb is a sztrádára.
Ja. Karlovacnál. 150 kilométer után. Addig viszont őrült driblizés a kanyargós, végig záróvonalas hegyi utakon, az autósztrádányi forgalomban. Én pedig pont itt álmosodtam el, zombiként rángattam a kormányt, mint a tehén tőgyét. Az út jelentős részére nem emlékszem. Illetve, de. Az kifejezetten bosszantott, hogy keresztülmentünk Plitvicén, közvetlenül az elmondhatatlanul gyönyörű park mellett és nem volt időnk beugrani 3-4 órát sétálni. Máskor meg ugye nem járunk erre, mert nagy kerülő, térben is, időben is egyaránt.

From Murter 2014

Ez a kis hegyi kirándulás két óra pluszba került. Este hat helyett nyolckor értünk haza és még csak ekkor jött a rengeteg pakolás, a vizes cuccok szétteregetése, a digitális tartalmak biztonságba helyezése. Hajnal háromkor jutottam ágyba. Reggel már munka. Pihenni meg majd a föld alatt.

Linkek:

Az politikusokról

A politikusnak van az egyik legnehezebb dolga. Míg a többi ember az idejét, a szaktudását bocsátja áruba, a politikusnak az ember egyik legnagyobb értékét, a becsületét kell eladnia. Rögtön az elején szögezzük le, hogy ez kötelező feladat: a becsületes politikus nem hatékony, olyanokra pedig nincs szükség. A becsületes politikus nem politikus, mert korlátai vannak. A politikus dolga ugyanis az, hogy egy szervezet/ország/szövetség ügyét tűzön-vízen, akár emberek halálán keresztül is sikerre vigye. Ilyen tétek mellett a vezető ember becsülete, a belső önértékelése nem mérvadó. (A félreértések elkerülése végett jelzem, tudok róla, hogy kifelé azt kell mutatnia, hogy becsületes. De most nem a látszatról írok.)

Nem, nem a becsületesség az igazi értékmérő a politikusoknál. Hanem az, hogy mihez kezd a becsülete ellenértékével. Aki a köz gyarapodására fordítja, az az államférfi. Aki a saját gyarapodására, az meg az élősködő.

Roppant sajnálatos – és egyben meg is magyarázza, miért olyan katasztrofális a megítélése a politikus szakmának nálunk – hogy Magyarországnak az utóbbi 150 évben egy-két kivételtől eltekintve csak élősködők jutottak. Az a néhány, aki államférfinak nevezhető, az pedig nem jó célt tűzött ki maga elé.

Az civilekről

Meggyőződésem, hogy ennek az országnak a sikertelensége leginkább abból származik, hogy mi, mármint az állampolgárok, mindent mástól várunk. Az államtól. A pártoktól. A hivataloktól. A munkahelytől. A bankoktól. Aztán amikor nem kapjuk meg, vagy jön valaki, aki elveszi, visszaél vele, akkor jön a turáni átok emlegetése, az egyéni frusztráció, hogy velünk már megint kib@sztak. Pedig csak az oksági láncot kellene felismerni: a politikusok, az állam, a pártok célja a hatalom. A hivatalok célja önmaguk szükségességének igazolása, illetve a mindenkori hatalom kiszolgálása. A bankok, cégek célja a profit. A mi életminőségünk javítás nem célja senkinek, maximum csak hivatkoznak rá, amikor saját céljaik érdekében manipulálnak. Ezeket nekünk kell kiharcolnunk, ellenük. Erre szolgálnának a civil szerveződések. Nehogy azt higyje bárki, hogy nyugaton azért működnek jobban a dolgok, mert ott értelmesebbek az emberek. A frászt. Azért másabb arrafelé az élet, mert ott már megvívták azokat a harcokat, amelyeket mi még nem. Orbán sem véletlenül tette le egy stratégiailag fontos kockára a sakktáblán a CÖF-öt és nem véletlenül támadtak olyan durván a norvégokra. Amitől félnie kell, az az, hogy az őt leváltó akarat – megfelelő pártok híján – civil összefogásban manifesztálódik. Amitől az összes pártnak félnie kell, az az, hogy az emberek rájönnek, a saját céljaik eléréséhez nem a pártokon keresztül vezet az út, hiszen azok csak kihasználják a tömeg lendületét.