Az utazgatás veszélyei

Van számtalan. Mindenki tudna sorolni néhányat, én viszont most egy ritkábban emlegetettről fogok írni: az igényesség növekedéséről.
Az apropó. Hazaérkeztünk Firenzéből, este beszélgetéshez bontottam egy üveg vörösbort. Még csak nem is az ezerforintos kategóriából, egy üveg a György Villa válogatásból volt az áldozat. Szóval megbontottam, töltöttem, megkóstoltam… aztán néztem bután magam elé. Firenzében ennél jobb borokat öntöttem a lefolyóba.

Aki esetleg nem rágta volna át a monstre élménybeszámolót, a történet röviden annyi, hogy túlvásároltuk a bort, így utolsó nap – kóstolás után – a két leggyengébbet kiborítottuk. Otthagyni nem akartuk, mert a vendéglátó sértésként értelmezhette volna, meg egyébként is, leárazott 2,5 eurós borok voltak.

Mindenesetre két lehetőségem maradt: vagy visszaszoktatom magam, vagy feljebb tolom a mércét 500-1000 forinttal. Most mondja valaki, hogy veszélytelen.

Aztán a másik. Ettél már itthon kimért olajbogyót? Finom? Nem tudom, neked milyen. Azt viszont tudom, hogy tavaly az isztambuli kirándulás után lelkesen vettem vagy 30 dekát az Auchanban. Azóta is ott rohad a hűtőben. Mindenki evett egy szemet, aztán kiköpte. Még a konzervben vásárolt az, ami ehető, de az meg konzerv.

Folytassam? Paradicsom. Itthon még a piacon sem kapni olyan finom paradicsomokat, mint kint a legegyszerűbb közértekben. Csak ez a vacak, savanykás izé van. Sajt. Ha nem trappistát szeretnél venni, akkor igencsak gondban leszel. Croissant. Bagett. Nálunk csak ritkán, szájhagyomány útján terjedő boltokban kapsz igazit.

Ez csak néhány kiragadott példa, ha lenne kedvem még törni a fejemet, biztosan tudnék találni többet is. Amíg meg nem kóstolod, hogy más országokban milyenek az átlagos, azaz nem luxuskategóriájú cuccok, addig akár azt is gondolhatnád, hogy minden rendben van itthon. Aztán hazajössz és rádöbbensz, hogy ádehogy.