2014.03.14; péntek
Erős megérkezés

Gondolom úgy illik, hogy ha Drezdát az Elba Firenzéjének hívják, akkor adjuk vissza a kölcsönt.
Szóval Firenze.

Előkészületek: szokásos.
Munka: tömérdek.
Idő: kevés.
Szervezési munka: rengeteg.
Megbolondulási faktor: ajaj.

Ezzel a kötelező bevezetés le is van tudva.
Az mindenesetre tény, hogy csütörtökön az alsó szint összes konnektorában én töltöttem a kütyüimet.

Firenze. Nem adja könnyen magát. Az első tapogatózó ismerkedés – még otthon, internet segítségével – elég lehangoló eredményre vezetett. Két és fél nap van a városra. Kevés, nagyon kevés. Itt elő kell venni a családi super power-t. Ez azt jelenti, hogy nem megyünk múzeumba. Semmilyenbe sem. Ehhez nem kevés akaraterő kell, Firenzében ugyanis nincs olyan kapualj, amely alatt ne bújna meg néhány világraszóló reneszánsz remekmű. Úgy egyáltalán, fogalmam sincs, mit szívhattak Firenzében a reneszánsz idők művészei, de tény, hogy még a helyi szinten közepesnek számító mesterek is bőven ott voltak világszinten az élbolyban.
Azért ilyet se találtam még eddig a Wikitravel-en:

Stay healthy
Beware of Stendhal syndrome, also known as hyperkulturemia, namely, dizziness caused by being overwhelmed by Florence’s fantastic art. Yes, it’s a real syndrome, named after 19th-century French author Stendhal, who suffered from it during his stay in Florence. If you get overwhelmed, rest your eyes and legs, get some food (remember gelato), and save the rest of Florence for tomorrow.

Vagy nézzük, mit mondott VIII. Bonifác pápa, évszázadokkal megelőzve Bruce Willist:

Aristotle was wrong, the universe was made out of five elements, not four: Earth, Air, Fire, Water, and Florentines.

(Aztán a szervezés érdekes kanyart vett, de erről később bővebben is lesz szó.)

De még előkészületek. A repülőjegy kifejezetten érdekes dolog volt. Decemberben vagy túlságosan bebájglizett az ügyintéző hölgy, amikor az árakat gépelte, vagy egy sunyi akció volt a Ryanair-nél, mindenesetre 1-2 napon keresztül a tavasz-ősz időszakra 3000 forint körül adták a jegyeket Pisába. Még csak nem is gondolkodtam, rögtön lecsaptam egy viszonylag közeli, még szezon előtti időpontra: március közepe. Az már más kérdés, hogy Pisára végül fél nap jutott, a szállást már Firenzében kerestem. (Ezt most az egyszer belinkelem, nagyon meg voltunk elégedve vele, ráadásul akcióban volt.)

Indulás előtt megkérdeztük a gyereket: mit hozzunk?
– Szakácssapkát és kötényt.
– Ó, abból van választék. A legnépszerűbb az a kötény, amelyiknek az elején emberméretű Dávid szobor van, fej nélkül.
Rövid töprengés.
– Nem, kőfaszt nem kérek.

És akkor utazzunk végre. Ryan, sátor, helyjegy, tömeg. Ehhez képest meglehetősen sima indulás, időben érkezés. Fanfár.

Kijöttünk a repülőtér belső részéről a kinti váróba. Csomagmegőrző. Hol lehet? Komótosan végigsétáltunk az egész repülőtéren, de nem találtuk sehol. Biztos elböktük valahol. Sétáljunk vissza. Megint megvolt az egész repülőtér, amikoris a másik végében megláttuk az Információ táblán apró betűkkel, hogy Left Luggage. Hurrá. Odamentem az ablakhoz, döglött fácánként megemeltem a két zsákot. A csajszi bólintott, kijött egy másik és intett, hogy kövessük. Nem hiszed el: végigmentünk az egész repülőtéren. A túlsó felén volt ugyanis a security és csak ott volt csomagátvilágító gépsor. Innen visszamentünk, megint keresztül az egész repülőtéren, beadtam a csomagokat, hurrá. De mielőtt nekiindulunk a városnak, vécé. Az orrunk előtt zárta le a takinéni. Intett, hogy menjünk a másikba. Na, hol a másik? Nyilván a repülőtér másik végében. Most már akármikor eltalálok behunyott szemmel is bárhová a pisai repülőtéren.
Ja, a csomagmegőrző 7€. Csomagonként. (Csak viszonyításképpen, a hivatalos belépő a világ egyik legnagyobb, legizgalmasabb képtárába, az Uffiziba 6,5€.) (Mondjuk, ez sem kerek teljesen. Ha erről a – hivatalos – oldalról indulsz el online jegyet venni, 13€ alatt nem fogsz találni. A nem hivatalos oldalakon van ötvenért is.)

Elindultunk.

A séta adatai:

  • Távolság: 7,63 kilométer
  • Térkép: Endomondo.

Rögtön a repülőtér kijáratánál… hát, szóval egy domináns tompor fogadja az érkezőt. Izé…
Külváros, átséta a vasúti rendező fölött, vasútállomás, nem túl kellemes, de hosszú séta a Csodák terére. De mondjatok még egy várost, ahol a repülőtérről laza egyórás sétával eljuthatunk a belváros túloldalán lévő nevezetességekhez.

From Firenze 2014

A Csodák tere viszont impozáns. Még akkor is, ha az a bohém ferde torony ellopja a show-t. Gyönyörű bazilika van mellette, gyönyörű dóm… de a kutyát sem érdekli. Az összes Power Rangers azt a ferde tornyot igyekszik megtámasztani, legalább egy fénykép erejéig.

From Firenze 2014
From Firenze 2014
From Firenze 2014

Autentikus. Hol egyen az ember pizzát, ha nem Pisában? Az óvárosban lezökkentünk egy járdaszéli asztalhoz, rendeltünk két pizzát és egy vizet. Ez tutira autentikus lesz.
Ehetetlenül szar volt. Csak a kalóriabevitel miatt ettük meg végül. Szivacsos, se puha, se kemény tészta, semmilyen ízzel. Vékony paradicsomszósz, bazsalikom nuku, a sajt sem reszelve volt rajta, hanem csak rádobtak néhány darabka mozzarellát, melyek még csak rá sem olvadtak. (Ellenben feláztatták tejjel a tésztát.)

Az óváros viszont szép.

From Firenze 2014
From Firenze 2014
From Firenze 2014

Nej elment sikátort nézegetni én pedig ácsorogtam egy sarkon. Unalmamban elkezdtem olvasgatni a mellettem lévő táblát. Hoppá. Egy szivarbolt. Hát, ez felelőtlenség volt Nejtől. Bementem és telepakoltam a zsákomat toszkán szivarral. Megdöbbentő változatosságot találtam, volt egy csomó Toscana szivar, amelyekről még csak nem is hallottam. Konkrétan például volt kézzel sodort is, ami akkora elképzelhetetlen jelenség, hogy csak azért nem kezdem el elmagyarázni, mert órákig tartó értekezés lenne belőle.

Vicces olajbogyó. A vasútállomástól nem messze körtér, sátrak, piacszerűség. Volt olajbogyós bácsi. Volt nála az egyik kedvencem, az oliva verde. (Zöld olajbogyó.) Vettünk vagy 30 dekát. Valami kiírás volt ugyan – 1,5€ – de hogy ez mire vonatkozott, azt nem lehetett tudni. A 30 dekáért viszont 8 eurót kértek. Nem lehetett valami egyszerű matek.

Busz Pisából. Sikerült összehozni a legrosszabb változatot. Felvettük a csomagot, akkor láttam, hogy van bent is Terravision iroda. Gondoltam, vegyük meg most a jegyet, lehet, hogy kint a megállóban már nem lehet. Csajszi bólintott, majd walkie-takie. Hosszú percekig. Közben kézzel-lábbal jelezte, hogy azért csinálja, mert nem tudja, van-e még hely a buszon. Ezt nagyon nem értettem, mert emlékeim szerint még fél óránk van a busz indulásáig. Felvettem a pultról egy menetrendet – és kiderült, hogy rosszul emlékszem. Öt perccel ezelőtt ment el egy busz, meg 75 perc múlva fog. Asztakurva. Bár az igazán durva az, hogy a több, mint egy órával később induló buszra is már küzdeni kell a jegyért. Aztán a csajszi szomorúan letette a kütyüt, hogy csak egy jegy van. Nekem elsötétült a tekintetem, szó nélkül felmarkoltam a cuccaimat, nem tudom, hogyan jutunk el Firenzébe, de nem ezekkel, az biztos. Nejnek volt annyi esze, hogy megkérdezte, melyik buszról is beszélünk, és erre jött a válasz, hogy arról, amelyik papíron már öt perce elment. Ja. A későbbire egyből volt jegy. 6 euróért. Amikor a weblapon 5 euró van kiírva. Igaz, az már apró betűkkel, hogy csak akkor 5, ha retúrban veszed.
Kisétáltunk… és ott kezdtem el fogat csikorgatni. Ugyanis kint is volt iroda. Konkrétan ezzel az irodával csevegtek bentről, azaz ha egyből kijövünk, lehet, hogy egyből lett is volna jegyünk. Ráadásul mellette volt a konkurencia irodája, ahonnan félóra múlva indult a busz. Nem 75 perc múlva. Jól elbaltáztuk, na. A jegy itt is 5 euró volt (nagy betűkkel), aztán alatta kisebb betűkkel, hogy bocs nem, csak vicceltünk, valójában 7,5. De ha veszel három(!) jegyet, akkor az már csak 15€ lesz. Vicces nép.

Ja, és még jegyvásárlás. Nagy lendülettel mentem oda a pulthoz, kezdtem bele, hogy akkor szeretnék két jegyet… és megálltam. Abban a pillanatban kiesett az agyamból, hogyan van angolul a jegy, csak az ugrott be, hogy fahrkarte, sőt, nem csak beugrott, keresztbe is akadt, én meg csak álltam ott bambán, amíg el nem aktivitiztem, mit szeretnék. Ne öregedjetek meg.

Olaszország az apró autók hazája. Itt is beparkolt egy ilyen matchbox a buszmegállóba, csak éppen megjött az a böszme nagy Terravision busz, beállt mögé, és ahogy nyomta a dudát, úgy szökdécselt előtte az a pici autó.

A buszra akkora tolakodás volt, mintha ez lenne az utolsó busz a világvége előtt. Egy kicsit meg is nyugodtam, úgy látszik, nem csak mi tudunk magunkból kivetkőzni. Értelme persze nem volt, az út Firenzéig üres sztráda, semmi látnivaló nincs.

A városban sms fogadott: a tulaj, Niccolo érdeklődött, hol vagyunk. Hol lennénk, bakker? Nem fértünk fel a buszra, késünk.
Útközben láttunk egy szimpatikus cukrászdát, árultak utcán keresztül is. Vettünk négy aprósüteményt: olyan 1 centi átmérőjű, négy centi hosszú töltött tésztacső. A hapi behívott az üzletbe, majd diszkréten közölte, hogy 7€. Diszkréten mormoltam magam elé, hogy ‘anyád’.
A GPS korrekten elvezetett a szállásig, nem is kellett hívnom Niccolót, egyből felismert és odajött. (Ordít rólunk, hogy turisták vagyunk, ez tény. Sajnos. Eddig sem volt kérdéses: két jóltáplált, középkorú ember, fotóstáskával, hátizsákkal. Ehhez add hozzá, hogy a hétvégén végig a nyakamban lógott egy nagydarab, kanárisárga túra GPS.) A tulaj eszméletlenül korrekt pacák volt, az apartman szintén, megkaptunk minden lényeges infót. A hűtőben bekészítve várt egy üveg welcome bor. Nem hagytuk sokáig várakozni. Kiültünk a teraszra, a hiperdrága olajbogyónkkal, a borral, a frissen vett szivarral. Nagy királyság lesz: toszkán borok, toszkán olajbogyók, toszkán sajtok, toszkán szivarok, jövünk!

Este tízig döglöttünk a teraszon, aztán összekaptuk magunkat. Éjszakai séta a városban.

A séta adatai:

  • Távolság: 5,14 kilométer
  • Térkép: Endomondo.
From Firenze 2014
From Firenze 2014
From Firenze 2014
From Firenze 2014

– Ezt a templomot mintha már láttam volna – jegyezte meg Nej.
– Ahem. Ez a firenzei dóm. Pár órával ezelőtt sétáltunk el mellette.
– Akkor azért.

Nej panaszkodott, mennyire fáradt, én pedig hagytam kitörni magamból a gáláns lovagot.
– Kérsz fagyit?
– Kérek!
– Mennyit?
– Egy gombóc kókuszt.
Ár ugyan nem volt kiírva, de mi bajunk lehet? Aztán a csajszi intett, hogy menjek be a pénztárgéphez fizetni. Na, ott már ki volt írva a fagyi ára: gombóconként 8€. Várjál, ezt átszámolom: a két gombóc fagyiért fizettem 5000 forintot. Nem mondom, hogy ekkor már nem voltam kiakadva a környékre. Lehúztak az olajbogyóval, a buszjeggyel, az aprósütivel, gyakorlatilag a pizzával is, mert azért a szarért 1€ is sok lett volna és most meg a fagylalttal is. És még csak pár órája érkeztünk.
A fagylalt egyébként nem volt rossz, de ember, ennyi pénzért már moziba is vihetett volna.
Mindenesetre lecke megtanulva, Firenzében csak boltban szabad vásárolni, máshol nem.

Be is ugrottunk egybe.
– Venni kellene egy fésűt – morfondírozott Nej – Neked nem kell?
– Most ugratsz?
– Miért, nem szoktál fésülködni?
– Kábé egy hónapja vacillálok, hogy Firenze előtt el kellene menni hajat mosni. Aztán nem jött össze.

Viszont eszméletlen finom gomolyaszerű sajtra bukkantam. (Fel nem tudom fogni, hogyan lehet ugyanabból az alapanyagból ennyire más, ennyivel jobb végterméket előállítani.) Igaz, 20 dkg kerül annyiba, mint egy üveg jó bor, de a Gran Padanóvál olcsóbb. És kenterbe veri. (Jelzem, a véletlen módon lekapott szalámi is cudarul jó lett.)

Péntek éjjel kintebb, a borboltok körül nagy az éjszakai élet. Nem egészen értem a dolgot. Nálunk az emberek azért kocsmák környékén gyűlnek zülleni, itt borboltok mellett. Hatalmas tömeg, úgy kell be- és kiverekednie magát a lovagnak, vannak, akik papírpohárból nyomják, de az igazán igényesek talpas üvegpohárból. Éjszaka. Az utcán.

From Firenze 2014

Fiatal hapsi elszánt arccal menetel. Látszik az arcán, hogy ma este itt bulizva lesz. Mögötte a csaja, unott képpel. Őrajta meg az látszik, hogy nem érdekli a dolog, nem élvezi, de ha a hapsijának ez az élet, akkor nem fogja felügyelet nélkül hagyni. És lehet, hogy egyszer házaspár lesznek, gyerekek szülői.

Éjszaka még kiültem a teraszra. Feltéptem egy üveg bort, plusz szivar. Az igazi még egy kicsi wifi lett volna, de az nincs. Firenzében is, Pisában is, a belvárosban városi szinten van free wifi. Előtte regisztrálni kell, a visszaigazoláshoz szükséges kódot a megadott mobilszámra küldik sms-ben, szóval van előtte egy kis méhecsketánc, de utána szabad a pálya. A szálláson viszont semmi sincs, és nem is belváros.

Így csak üldögéltem és jegyzeteltem. Felettünk száradni kirakott ruhák lógtak. Aztán holnap kereshetik, melyik öblítőtől lett szivarszaga az egész garnitúrának.

Azaz a szokásos éjszakai (hajnali) program. Súlyos alváshiánnyal elindulva, egy fárasztó nap után még vertem egy kicsit a billentyűket, majd álmosan, megbillenve, még valahogy töltőre raktam minden elektromos eszközt és már csak az ágyig eljutás maradt hátra.