Távolról kezdem.

Kerékpárosként nagyon kellemetlen tapasztalataim vannak.

  • Szemeretelepi sorompó. Budapest egyik legelcseszettebb kereszteződése. Évek óta koptatjuk a szánkat, hogy csináljanak vele valamit, mostanában csináltak is, de nem lett jobb. Teljesen tipikus, hogy odaérkezek a bringával, a lámpa piros, de vonat, az sehol nincs a látóhatáron. (Kilométerekre jól belátható pálya.) Már tapasztalt ember vagyok, ilyenkor leszállok a bringáról, áttolom, és csak a túloldalon ülök fel. Sokkal praktikusabb lenne, ha le sem kellene szállnom, ennyi erővel simán be tudnám előzni a kocsisort, átmenni a félsorompók között, aztán tekerni tovább. De nem ugyanaz. Ha áttolom a bringát, akkor az autós periférikus látásában gyalogos vagyok, akivel nem foglalkozik. De ha megelőzöm, akkor egyből büdös bringás leszek, aki előhozza az összes előítéletét a kerékpárosokkal szemben és csak nyomja frusztráltan a dudát.
  • Külvárosi főút. Amkor azt mondom, hogy külvárosi, akkor egyáltalán nem viccelek. Rákosborzasztó. Annak is a külső széle. Itt van egy lámpás zebra, valami bolt mellett. Csak akkor kapcsol be, ha valaki megnyomja a gombot. Egyszer úgy értem oda, hogy egy gyalogos éppen zöldet kapott. A hapi átsétált, amikor odaértem, már sehol nem volt senki. De a látóhatárig bezárólag. Az úton autó sem volt sehol. A lámpa viszont még piros volt, mert több gyalogosra kalibrálták. Nem is gondolkodtam, simán átmentem a piroson. Erre a hapi, aki korábban átment a zebrán, valami eszméletlen nagyjelenetet nyomott le. Volt abban minden, idióta kerékpáros, felelőtlen közelekedő, tömeggyilkos attitüd. Nem értettem. Miért fáj ennek a pacáknak, hogy amikor ő, aki megnyomta a jelzőgombot, már átment és más meg már nem akart, akkor a kerékpáros nem állt meg? De, hiába nem volt értelme, ez egy merev hiszti volt.
  • Rákosborzasztó, de még annál is kintebb. Jobb oldalt már szántóföldek. Van egy út a kertváros szélén, mely kihagyja Rákoskeresztúr központját. Biciklis szemmel nézve főnyeremény. Sajnos erre az autósok is rájöttek, ebből viszont az következett, hogy az önkormányzat megnehezítette az autós közlekedést. Lezárások, egyirányú utak, ahogy kell. Nekem, kerékpárosnak, ez nem igazán akadály. Az utat két autóra méretezték, nehogy már én a bringával ne menjek el egy egyirányú úton amellett az egy-két autó mellett, melyek ezen a rövid szakaszon szembejönnek velem. Hát, nem. Elméletileg bőven elférnénk, de az autósból előtör a kerékpáros fixáció és csak nyomja a dudát, mintha attól én eltűnnék a hipertérben.

Folytathatnám még sokáig. Elkeserítő élmények. Az emberek hiszterizáltak. Még akkor is, amikor egy esemény sehogysem hat rájuk, akkor is paneleket rángatnak elő a lelkükből és már fröcsög is a szájuk. Mint a kisgyerek, amikor csapkod, hisztizik, amikor nem kap meg valamit, ami ugyan nem logikus, meg nem is éri meg – de neki kell.

Gondolhatnád, hogy ez csak egy bringás szubkultúra, ki a fenét érdekel? Rossz hírem van: ha megpróbálsz higgadtan gondolkodni, mindenhol hisztit látsz. Már fel sem tűnik, annyira megszoktuk. Közélet. Politika. Orbán eladja az országot fillérekért Moszkvában és mindenkiből atomszakértő lesz, egyes fórumokon pedig már Sztálint éltetik. Az EU minimum vérnősző barom. És még sorolhatnám. Hol van a józan ész? Kushad.